2018. április 29., vasárnap

Irány Japán - 05 (Kiotó)

6 . Nap - március 29.
Reggeli után tömegközlekedéssel indulunk felfedezni a Kiotó nyugati részén fekvő Arashiyama városrészt. A félnapos program keretében meglátogatjuk az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított Tenryu-ji templomot, melynek gyönyörű kertjéből szinte közvetlenül nyílik a méltán népszerű Sagano bambuszerdő. Mintha tényleg egy mesébe csöppennénk, a zöldes-szürkés bambuszok kecses eleganciával nyújtózkodnak az ég felé, a közöttük vágott, keskenyen kanyargó ösvényre halványan beszüremlik a fény. Délután szabad program áll rendelkezésre Kiotóban. Aki szeretné, még Arashiyamában egyénileg kipróbálhatja, milyen egy hagyományos, gondolához hasonló jakatabune hajóban ebédelni a Katsura-folyón, vagy akár a közeli majomparkba is ellátogathat, ahol tesközelből ismerheti meg a szabadon kószáló japán makákókat.


Húúúú, el vagyok havazva az élménybeszámolóval, de tervezem, legalább 2-3 napot megírni most, így a hosszú hétvégében! Bár attól nem félek, hogy elfelejtem mi volt, szimplán jó lenne, ha már sikerülne körbe érnem. (meg jó lenne visszamenni és még két-három hónapot eltölteni odakinn...)
 No de visszatérve Március 29-e, kerek egy hónapja volt, és egy csütörtöki nap. Amúgy az is fura volt odakinn, hogy rengeteg élmény ért, úgy egyhuzamban, és nagyon ritkán volt az, hogy egyáltalán megtudtam volna mondani milyen nap van. Általában este kipipáltam a kinyomtatott papíron az aznapi terveket, csekkoltam, hogy mindenhol voltunk-e ahol kellett, aztán kidőltem, és másnap lett ;)
 Erre a napra volt a legkevesebb olyan program, amihez segítséget kaptunk. Mármint a bambuszerdő, a kert és a templom volt betervezve, minden egyéb ott van ugyan a programban, de az is, hogy "ha akarod megnézed magadban". Amivel amúgy nincs is baj, szerintem Japán tipikusan az az ország ahol még én sem tudok eltévedni, annak ellenére, hogy nem értem a közlekedését, és nem beszélem a nyelvet. Hisz előző nap is eljutottunk Gionba, még ha egy órával hosszabb időbe is telt, mint amennyi annak kell, aki tudja az utat.
 A templommal kezdtünk, és szintén gyönyörű kertje van, amit ráérősen meg lehetett csodálni, de igazándiból elég hamar végigérsz az egészen. Nekem tetszett, belső képek kicsit homályosak lettek, itt lehetett fotózni, vagy ha nem akkor nem láttam a tiltó táblát. (figyelni szoktam, hogy ne fényképezzek ott, ahol nem lehet). De magával a templommal relatíve gyorsan végeztünk, és utána összevártuk a csapat többi tagját, hogy együtt menjünk be a bambusz erdőbe.











Az van, hogy én azt hittem, hogy a bambusz erdő kicsit nagyobb. Mármint kevesebb, mint 15 perc alatt átsétálsz rajta, úgy, hogy relatíve felfelé mész. Rendes fényképet is nehéz csinálni, mert mindenhol vannak emberek, és így vagy rajta van mindenki, vagy felfelé fotózol. Én a felfelé fotózást választottam végül (bár van emberes képem is). Tartom, hogy amúgy szegény bambusz erdő volt az egész japán út alatt a legnagyobb csalódás. Mert nagyobb erdőt vártam, mert annyi szép kép van nagy bambuszerdőnek tűnő helyeken. Ha valamit meg kéne jelölnöm, hogy ebben csalódtam, és benne volt a programban, akkor ez lenne az.



Az erdő után volt egy kis időnk, hogy mindenki ehessen, ihasson, nézelődjön. Sokan bevállalták a zöldteás lattét, meg azt hiszem volt zöldteás sör is.... én maradtam a rízsgolyóknál(?), hát kinézetre háromféle színű golyó volt felhúzva egy nyársra, ízre....nem volt íze. Igazándiból arra jó volt, hogy ne legyek éhes, és kipipáljam magamban azt, hogy na ilyet is ettem. Ez volt az egyetlen amit lazán be mertem vállalni, mondván, hogy csak nincs benne olyan, amitől bajom lehetne (nem volt). Ez után megnéztünk egy szentélyt, amit a hajnak szenteltek. Szerintem kifejezetten aranyos hely volt, és ott volt a közelünkben. És itt vége is lett volna a napi programnak. Lehetett választani, hogy 1. hazamész a szállásra, 2. oda mész ahova akarsz. Mint a programban lehet olvasni, a közelben vannak majmok, amiket ajánl az utazási iroda, hogy nézz meg. Anyukám is mondta, hogy ha már ott vagyok, akkor nézzem meg. És terveztem is, hogy itt szétválunk és szép lassan elmegyek oda. Ehelyett, elég sokan akartak oda elmenni, és szegény Zolit (idegenvezető), relatíve rábeszélték, hogy de jöjjön velünk, és mutassa az utat. A rábeszélős részről lemaradtam, én csak mentem az árral. Ő nem volt túl boldog, amit valahol értettem, de azt is, hogy tényleg, a 23 emberből 12 el akar menni, akkor...igen akkor ha rugalmasak vagyunk akkor bevállaljuk. És hát ő bevállaltam (itt is köszi)! Úgyhogy a lassan odatalálok helyett a kicsit gyorsabb odatalálás lett a vége.
 Tartom, hogy így szerencsésebb volt, mert hazafelé elég kanyargósra sikerült az út. Viszont odafelé gyorsabban mentünk, mint ahogy én mentem volna, ha magamban, vagy 2-3-an megyünk. Akkor feltehetően megálltam volna boltoknál nézelődni, így viszont tartom, hogy lesprinteltük a távot. Mindenki fizette a belépőjét, hisz ez még a fakultatívnál is fakultatív program, majd irány a majmok.
 Utólagosan megjegyezném: NEM érte meg felmenni. Majd meg fulladtam, mire felértem, úgy hogy a csapat féltávnál már elhagyott, sikerült felmennem sokkal meredekebb megoldásnál (kijárat :D), mint a többieknek, ahol végig tűzött a nap, és úgy 27 fok lehetett. Tehát nem igazán fáztunk.



 És mire felküzdöttem magam, a többiek kinézelődték magukat, ami nem nehéz, mert körbenéztem, megnéztem ... a kb. 15 majmot, és én is azt mondtam, hogy oké, mehetünk. Végül a bejáraton mentünk vissza is, úgyhogy én a domb-hegy mind a két oldalát láttam. Visszafelé jobb volt, ott hűvös és lankás volt a feljáró. Tény és való, hogy mivel nagyon meleg volt, szerintem a folyadékfogyasztásunk elég nagy lett, felfelé és lefelé is vettem egy vizet, és szerintem amikor visszaértünk a szállásra akkor is vettem még vizet. 
 Visszafelé átmentünk egy parkon, ahol csodaszép cseresznyefavirágzás volt, mentünk egy "kisvasúttal", mármint helyi vasúttal, nem JR-essel, és azt hiszem kétszer szálltunk át, mire visszaértünk, úgyhogy én elvesztettem a fonalat valahol a felénél, és olyan fáradt voltam, hogy csak bámultam ki a fejemből. Szerintem ez a nap volt az, amikor elég hamar lefeküdtem aludni. És már nagyon vártam a másnapot, amikor Nara-ba mentünk.
 Összességében persze ez a nap is remek volt, de itt jöttem rá, hogy talán a hosszú ujjú felsőm és a mellény, már kicsit sok a jóból. Mentségemre, reggel még nagyon fújt a szél, és nem lehetett tudni, hogy rá három órára éppen a trópusokon fogod érezni magadat. Ilyenkor jó, hogy a bőrönd nálunk volt a szálláson, és ilyenkor volt az, hogy már előre kellett gondolkodnom, hogy majd amikor NEM lesz, akkor milyen pólót rakjak el, mert fázni pláne nem jó. 


Ez itt  a vacsorám, első nap volt, amikor próbálkoztam azzal, hogy sült kaját egyek, és emellett kipróbáltam egy péksütit is. Nos, a barackos kóla iható, de felejtős. Valóban van barack beütése, de hát hagyjuk. A krumplinak, krumpli íze van, azzal nem volt semmi gáz, a pálcikára húzott vírsli, bebundázva, meg felejtős. Nekem fura volt, hogy édes a tészta körülötte... de meg lehetett enni. A péksüti meg omlós és minden, de szerintem attól kaptam enyhe gyomorrontást. A rágcsa el lett rakva másnapokra, de a fordítóval lefordítottam, és az jött ki, hogy "nyálkás rizs" innentől nem volt nagy bizodalmam vele szemben...és be is bizonyosodott pár nappal később, hogy borzalmasan rossz íze van.

Folyt. köv.



Vélemények:

0 megjegyzés: