Már harmadszorra
állok neki ennek a posztnak, mert az első kettő írásommal nem voltam túlzottan
elégedett. Valahogy annyi mondanivalóm lenne a könyvről, de ha elmondom mindent,
akkor az egész könyvet elmesélem, azt meg nem akarom. Mert ezt olvasni érdemes.
Van bennem, még a mai
napig is egy ellenállás. Olyan ellenállás, ami ha találkozik könyvekkel és
meglátja, hogy magyar az írója, akkor felkiált, hogy „ezt ne”. Ami már csak
azért is irreális dolog, mert azért olvasok magyar, magyar kortárs irodalmat,
és nagyrészt nem is csalódom. (Gaura Ágnes, On Sai, Kleinheincz Csilla stb.)
Tehát nem kéne félnem a magyar kortárs íróktól, sem a könyveiktől. Nem kéne ez
a belső ellenállás. De idővel talán majd elmúlik. Még pár remek könyvélmény
talán és már el is mossa a tudatalattimban szereplő „A külföldi jó, a magyar
nem” felvetést. Hisz amúgy sem igaz a felvetés.
Tehát meg kellett
győznöm magam, hogy magyar attól még lehet jó. Utána következő nehézség az
volt, hogy vegyem kézbe annak ellenére, hogy borzalmasan ronda a borítója. Sajnálom,
de ez a borító akkor is nagyon-nagyon ronda. Egyszerűen jellegtelenné teszi a
könyvet, vagy éppen taszítóvá. Nem hiszem, hogy sokan megvennék és / vagy
elolvasnák csak a borító miatt. Emiatt hátrányban van egy csomó olvasónál, akik
bortó alapján döntenek (pl. én is általában ilyen vagyok). De meggyőztem
magamat. Megvette a könyvtár, kikölcsönöztem, és én lettem az első olvasója. Még
egy ideig itt álldogált a polcomon, gondosan csak a gerinc látszott, mire végre
kézbe is vettem.
A lélek botanikája után,
valami könnyedebbet, valami valóságtól elrugaszkodó könyvre vágytam. Valamire ami
teljesen kikapcsol. És mivel eldöntöttem, hogy valahogy így haladok: saját,
könyvtári, saját, könyvtári az olvasmányaim során, és a lélek botanikája saját
volt, hát könyvtári jött a sorban. Azóta persze ez a sor felborult, mert
előjegyzett könyvek elsőbbséget élveznek.
Mindegy is, végül
rávettem magamat a könyvre, és egyszerűen magával ragadt. A szereplők, a
helyszín, a világ magával ragadt egyszerűen. Sajnáltam, hogy vége lett, és most
várhatom a folytatást. Remélhetőleg nem túl sokáig.
A könyv maga két
részre tagolódik, Cselezüst (Fruzsina), és Lánglélek életének történetére. A két
szál az elején és a végén is részben összefutott, így gyönyörű keretet adott a
történetnek. Be kell ismernem, nekem Cselezüst sokkalta szimpatikusabb, mint
Lánglélek. Független, hogy utóbbinak jobb a neve, mármint az a neve amit
ismerünk.
Miért bírom
Cselezüstöt?
Mert sokkalta életrevalóbb, mint Lánglélek. Nehezebb kezdő
lökettel indult és feltehetően ebből és személyiségéből fakadóan jóval
talpraesettebb. Mert mágus, méghozzá levegő mágus. Tud repülni és láthatatlanná
válni. (megjegyezném, bárkit bírok, aki ilyeneket tud :D) Nem szégyelli, hogy
mágus, szimplán nem veri nagydobra (mert nincs kedve elpatkolni). Remekül képes
beolvadni olyan közösségekbe, ahova tökre nem illik bele (mondjuk úgy teljesen
nem hasonlított azokra akik ott éltek). Harcképtelenné tett egy Hollót
(főgonosz, gyilkos mocskok), egy ajtóval! Megölt egy Hollót egy
kisszékkel...már bocsánat, de mekkora menő már, egy kisszékkel vagdalkozni. Természetesen
Berkenye fából készülttel! És egy AJTÓVAL a hátán vándorol.
Khmm, tehát imádás
van, nagyon Cselezüst egy ideális női főhős akit nagyon-nagyon lehet szeretni. Mert
bár nem tökéletes, de majdnem az. Talpraesett, erős, határozott!
Miért bírom / nem
bírom Lánglelket?
Bírom, mert a Hollók
ellen akar menni. Bírom azért is, mert titkos hadserege van, és Cselezüst
összes ex haverja aki túlélte a gyerekkorát nála kötött ki, és ők bírják.
Nem bírom őt, mert
ragaszkodik ahhoz a tévhithez, hogy ő a Kiválasztott. Emberileg képtelen
leszakadni arról, hogy Kiválasztott legyen. Akkor is, amikor közlik vele, hogy „Édes
fiam bmeg nem vagy az”, ő akkor is elhatározza, ha ő nem az, akkor előkeríti a
kiválasztottat kinyírja és akkor mégis ő lesz. Merthogy elméletben konkurencia
van. Merthogy nem jutott el a csökönyös agyáig, hogy 1. nem vagy kiválasztott,
2. te vagy a kiválasztott nemzője....az apja ha így egyszerűbb. Tehát, ha
kinyírja konkurenciát, akkor rohadt
nehezen fogan meg az igazi Kiválasztott! Úgyhogy szegényt jobban utáltam, mint
amennyire szerettem. Pedig nem tehet róla, belenevelték ezt az eszményképet,
hogy ő a kiválasztott, tök nehéz lehet, ha 20 évesen a pofádba nyomják, hogy „háháháháháhááááááá
nem te vagy” :D Persze hogy bekattan egy kicsit, és csalódott meg minden, de
na! Amúgy tök logikus az ő gondolkodása is, csak nem tetszik :P
Mi van a Hollókkal
és mágusokkal?
A Hollók a
Birodalomban élnek (amiről nekem rögtön a Csillagok háborúja jutott eszembe,
bocsika!), nem lehet rájuk nézni, nem lehet megölni őket (csak berkenye
ajtóval, vagy kis székkel, a könyv vége felé azért finomítottak már a dolgon,
bár vicces lehet egy kisszékes sereg ;)). Gonoszok, és kedvtelve gyilkolásznak,
teljesen random, a külső szemlélő számára teljesen kiszámíthatatlanul. Gyerekeket
lopnak, akiket katonává nevelnek, aztán a sajátjaik ellen küldik őket. Tehát ők
a gonoszok. Ha tudják a nevedet, hatalmuk van feletted. Ezért aztán senki nem
tudja senkinek sem az igazi nevét.
A mágusokat meg mindenki utálja, rühelli őket, de azért
rájuk vannak néha szorulva rendesen. A mágusok rengeteg dolgot képesek megtenni
amit az átlag lakosok nem. Jövőt látnak, levegőbe emelkednek, láthatatlanná
válnak, tárgyakat mozgatnak (Jedik, én mondom, jedik!), tehát olyan varázsló
félék. Akiket megjelölnek, háromszög a tenyérbe (lásd ronda borító). A vicc az,
hogy teljesen kitaszítottak, tehát épeszű ember szóba sem áll velük, kaját sem
ad nekik... ennek ellenére azért vígan eléldegélnek jó ideig, vándorlással. Elméletben
megdobálják, mérgezik őket, hát teljesen úgy mint a legtöbb boszorkányüldözős
sztoriba. Kivétel ez alól amúgy Cselezüst, azaz részben, mert őt nem utálták
mindenhol! Annyira.
Tartom, hogy a Hollók
a mágusoktól tartanak a legjobban, rögtön a berkenye ajtók és kisszékek után
természetesen!
Hogyan látom a
történetet, mi tetszett, mit hiányoltam?
Egy nagyon jó, erős
hazai kortárs fantasy. Aki szereti az okos fantasykat, annak tetszeni fog. Okos
= rengeteg utalás volt különböző művekre, festményekre, versekre egyaránt. Remekül
felépített világgal egyetemben.
Eredeti elgondolás,
és ez már nagyon hiányzott nekem. Itt nem volt az, hogy felsóhajtok, hogy „ilyesmit
már olvastam”. Vagy hogy teli lett volna klisékkel. Magával ragadt, és
most...most kár, hogy nincs itt a folytatás. Mert folytatnám, nagyon.
Amit hiányoltam: EGY
TÉRKÉPET!!! Egy térképet bizony. Vizuális típus vagyok, de a napmagas és
hasonló tájegység megjelöléseket nem tudtam magam előtt látni úgy ahogy kéne. Megjegyzendő
nem tudok térképet olvasni, de legalább láttam volna valami hasonlót és kb.
tudtam volna merre mászkálnak a szereplők :D Más igazán nem hiányzott belőle. Csak
a térkép.
Belbecs: 5/5
Bár csak február van, de eddig tuti, hogy 2017 egyik kiemelkedő
olvasmánya lesz számomra. Szerettem, és bátran ajánlom mindenkinek, akik nem
zárkóznak el a fantasy-tól.
Külcsín: 2/5
A szerkesztéssel semmi gond, belül remek a könyv. De hogy ez
a borító mennyire ronda, atyaúristen! Egyszerűen nincsenek rá szavak, hogy ez
mennyire taszító borító. Bocsánat...boooocsáááánaaat.
Fülszöveg:
Mi történne akkor, ha egyszer csak egy teljesen más világba
születnénk, mint ahol addig éltünk? Mi lenne, ha már születésünk előtt mindenre
emlékeznénk előző életünkből?
Lantos Fruzsina, az anyaméhben növekvő leánygyermek mindent
hall, mindent ért, és ennek köszönhetően hamar ráébred, hogy nem ismeri annak a
világnak a szabályait, ahová hamarosan megérkezik.
Itt az emberek bőre szürke, vörös vagy sárga. Félnek a fehértől, és attól is, ha szembesülnek a puszta földdel. Szamarat sose láttak, viszont a vízityúknak három lába van, a hiúznak pedig majomfarka. Az országok és a városok óvónevet kapnak, hogy ne találjanak rájuk a veszedelmes Hollók. De hol ez a hely? És kik ezek az emberek? És mi lesz velünk, ha egyszer ide születünk?
Itt az emberek bőre szürke, vörös vagy sárga. Félnek a fehértől, és attól is, ha szembesülnek a puszta földdel. Szamarat sose láttak, viszont a vízityúknak három lába van, a hiúznak pedig majomfarka. Az országok és a városok óvónevet kapnak, hogy ne találjanak rájuk a veszedelmes Hollók. De hol ez a hely? És kik ezek az emberek? És mi lesz velünk, ha egyszer ide születünk?
Lánglélek húszéves, és mindent megkapott az élettől.
Legalábbis azt hiszi. Van hadvezérhez méltó ereje, bátorsága, tudása, éles
esze, és van mesebeli hőshöz illő ártatlansága. Azt is tudja, hogy a Hármastáj
nem tűri meg az ártatlanokat, de aki Kiválasztott, az akár a leggonoszabb
világot is képes megszelídíteni. Arra is készen áll, hogy amikor majd a sors a
kiválasztottságért benyújtja a számlát, akkor fizessen.
Csak azt nem tudja, hogy mit kell majd odaadnia.
Csak azt nem tudja, hogy mit kell majd odaadnia.
Eredeti megjelenés éve: 2016
Kiadó: Athenaeum
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 400
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632935850
2 megjegyzés:
Meggyőztél. Muszáj elolvasnom! *.*
Helyes, helyes, olvasd!! :)
Megjegyzés küldése