2015. március 1., vasárnap

Februári könyvtárazás



 Azt ugyan bebuktam, hogy nem hozok ki könyvet a könyvtárból, de ez nem kedvetlenít el. Az, hogy miért buktam el, az több részből állt. Egyrészt feljelentkeztem a 2015-ös nagy 50-es kihíváshoz, és Kosztolányi Dezsőtől (akivel egy a monogramunk ;D), nincs itthon könyv, és sajnos szülővárosomban játszódóval sem jelentkezem automatikusan, így kettő kölcsönzés már adott volt, így meg már elindultam a „lejtőn lefelé”. Viszont kicsit átdolgoztam a fogadalmamat. Így a végeredmény az, hogy amit kihozok, azt addig nem viszem vissza amíg nem olvastam el, vagy míg nem kezdtem el és sültem bele az olvasásába. Ugyanis, ha sz*r akkor nem fogom elolvasni, és én is nyúlhatok félre. Ennek hála egy újabb havi rovatot indítok, amiben listázom, hogy mit hoztam ki a könyvtárból és azokkal, hogy haladtam!

Kikölcsönzött könyvek:


Miskolczi Miklós: Kacagtató Sztalin-városi anekdoták

Kosztolányi Dezső: Pacsirta


Irene Adler: Sherlock, Lupin és én – A katedrális árnyéka


Victoria Schwab: Felszabadulás

Dan Millman: Élj céltudatosan!


Marie Kondo könyvét el is sikerült olvasnom, a Felszabadulást meg most olvasom. Ugyebár Kosztolányi és Miskolczi könyvei az ötvenes kihívás miatt vannak nálam. Az Állatok blogja volt az, amit a Nemzetközi könyvajándékozós nap keretében kölcsönöztem ki, így várja, hogy sorra kerüljön. A Sherlock, Lupin és én, illetve a Mondragó 3, mind megkezdett sorozat, amiket szeretnék folytatni, és amúgy is rövidek, tehát nem hiszem, hogy gond lesz velük. Millman könyve meg megtetszett és elhatároztam, hogy nagyon céltudatos leszek tőle. Egyelőre ennyi könyv fordult meg nálam, jelenleg az utolsó 7 még mindig nálam van, cuki kis halomban az ágyam mellett, várva arra, hogy sorra kerüljenek.

Nincsenek megjegyzések: