Egy ideje már
felkeltette a kíváncsiságomat a könyv, és most végre eljutottam odáig, hogy
kézbe vehettem, és olvashattam is. Sokan dicsérték a könyvet, és nem is ok
nélkül. Rengeteg információt megtudok, rengeteg helyről. Voltak benne persze
olyan részek, amik engem nem érdekeltek. Például a Playboy fotózás ide
tartozik. Sosem érdekelt, és most sem, de azért elolvastam azt a részt is. A könyv
egyik hátránya, hogy be akar mutatni első körben, szerintem minden ismert, vagy
kevésbé ismert titkos helyet, amiről tudsz, de sosem léphetsz be, ami
érdekelhet. De egyikről sem ír annyit, hogy azt mondd, hogy „mindent megtudtam,
ami érdekelt”. Felkelti a kíváncsiságodat, és már-már teljesen belemerülsz
egy-egy hely varázsába, aztán jön a bumm, már teljesen más helyen vagy, és más
titokba, tiltott/titkos helybe, helyzetbe kell beleélned magadat. Tehát,
hiányzott, hogy kerek legyen egy-egy hely bemutatása, és sokkal részletesebben
is el lehetett volna időzni mindenhol. Feltehetően minden egyes hely, egy saját
kötetet is megérdemelt volna :D.
A repülőtér egészen
addig nem érdekelt engem, amíg életemben először nem repültem. Akkor volt elég
időm, körülbelül egy helyben álldogálva, hogy azon gondolkozzam, hogy hova megy
a csomag, ott mit csinálnak vele, és hogy kerül fel a repülőre, és hogy kerül
onnan le, hogy miért nem lehet ezt-azt belerakni és hasonlók. Itt a könyvben
elég sok dologra választ kaptam, bár igazándiból a csomagokkal nem túlzottan
foglalkoztak, inkábba légtér, az
irányítók, a reptéri tűzoltóság, és a belső helyeket mutatták be/meg, amikről
nem is tudtam. És jó esetben, sose fogom megtudni, hogy ott tényleg olyasmik
vannak-e. pl. remélem sosem kell a reptér saját karanténra kijelölt helyére
mennem, sem a halottasházukba!...addig jó, amíg oda nem kell senkinek se
mennie. Érdekes volt olvasni, hogy mikre riaszthat be a csomagellenőrző, és
miket is visznek emberek repülővel…néha csak pislogtam, hogy „na azt meg minek,
és miért nem veszi ki belőle az elemet stb.”
A metrós rész nem
volt már túlzottan újdonság számomra, vagy sokat hallottam már a tv-ben róla,
vagy szimplán már eléggé közkézen forognak az információk, hogy hol van föld
alatti bunker, hány ember befogadására alkalmas, hogy juthatsz oda le, és hogy
naponta ellenőrzik, hogy működik-e minden. Reméljük, hogy szintén, soha nem
lesz használva a hely, végtére is atomtámadás ellen van, és azt meg senki sem
szeretné.
A rengeteg hely közül
ami a legjobban érdekelt, tetszett az a luxushotel szobája volt, de ott is
inkább az, hogy mi mindent megtesz a szálloda egy-egy nevesebb/híresebb
vendégért, hogy hozatnak a világ másik tájáról datolyát, mert azt szereti, oh
hát benne van az árban ez is. Belegondolva, elég sűrű napjuk lehet ott az
embereknek, ha jön egy-egy híresség, pláne ha azoknak olyan elvárásaik vannak,
ami normális embereknél fel sem merül. Viszont csodálom a szervezettségüket,
tény, hogy több millió ft/éjszakás árnál, valahol tényleg elvárható, hogy
minden óhaja-sóhaja teljesítve legyen az embernek. Persze… az ésszerűség
határain belül. Lehetetlent ne kérjen senki, mert ők is csak emberek, de minden,
ami pénzen és időn megváltható azt beszerzik. Legyen szó egy angol szabó által
szabott ruháról, vagy egy japán séfről aki eljön főzni arra a pár napra,
egyenesen Tokioból. Minden lehetséges….ha van pénzed.
A másik kedvencem a
Kárpátia étterem volt. Bár én gasztronómiai analfabéta vagyok, tehát nem főzöm
túl sokszor, túl jól. Bár egy rántotta még nekem is megy. De jó volt olvasni,
hogy hogyan megy ez a nagyoknál. Olyanoknál akik államfőkre, híres emberekre
főznek. Milyenek a körülmények, milyenek az alapanyagok. Rengeteg rém hír
terjeng, hogy az éttermekben milyen módón tárolnak dolgokat, nem egyet látni a
híradóban, hogy éppen ellenőrizték őket stb. De itt kivételesen a Jó hely, jó
rendszert mutatták be. Elmondták, hogyan tartósítják a húsokat, hogy csak és
kizárólag házilag gyártott lekvárt használnak, mert a boltiban nem lehet
megbízni (és tényleg nem lehet megbízni, abba minden van, csak gyümölcs nincs…vagy
rá van írva, hogy 5% gyümölcs….mi a maradék 95%?). Tehát, hogy az olyan
éttermek, mint ők, nem engedhetik meg maguknak a bolti minőséget, mert nem megbízhatóak,
és mert az íz világ sem ugyanaz mint pl. egy saját főzésű meggy lekvár íze. Azt
is elmondták, hogy általában csinálnak meglepetéseket, sose nagyot, csak egy
ilyen-olyan köret, mártás amit csak úgy felszolgálnak, mint a „cég” ajándéka. Szerintem
ez roppant pozitív dolog.
Persze a könyvben
voltak dolgok amik nem érdekeltek annyira, pl. a Miniszterelnök szobája engem
nem hoz lázba, ott talán inkább az volt az érdekesebb, hogy hogyan lehet oda
bejutni, meg milyen egy napja az éppen aktuális miniszterelnöknek. Nem érdekelt
túlzottan, Százhalombattai finomító sem,bár tény, hogy jó tudni, hogy nagyon
biztonságos, és amikor elmegy mellette a vonat akkor már ha ránézek akkor
többet tudok róla, mint eddig, de az olajfinomítás annyira nem érdekelt eddig
sem, és ezután sem. A TV és az újság szerkesztősége sem éppen az a világ ami
érdekelne, persze elolvastam ezeket a részeket is, és néha hümmögtem, hogy „jé ez így van?”, de
különösebben nem hozott lázba, ahogy mint említettem a Playboy fotózásra sem
igazán izgultam rá. A vadászgép pilótás rész még érdekes volt, bár ott meg
tényleg mindent csak felszínen érintett az író. A plasztikai sebészet szintén
kb. annyira érdekelt, mint a Playboy fotózás :D
Összességében viszont egy érdekes kis könyvecske. Biztosan olvasok
még majd az írótól, mert jó dolgokat hoz fel, és érdekes dolgokba ártja bele
magát. Érdemes olvasni, ha érdekel Magyarország pár eddig rejtett helye, vagy
foglalkozása. Mert azért elég sok dolgot megtudunk.
Belbecs: 4/5 –
kicsit összeszedettebb is lehetett volna, de azért jó volt.
Külcsín: 4/5
Megjegyzések