2014. július 30., szerda

Kordos Szabolcs · Kecskeméti Dávid: Tilos a belépés!

 Egy ideje már felkeltette a kíváncsiságomat a könyv, és most végre eljutottam odáig, hogy kézbe vehettem, és olvashattam is. Sokan dicsérték a könyvet, és nem is ok nélkül. Rengeteg információt megtudok, rengeteg helyről. Voltak benne persze olyan részek, amik engem nem érdekeltek. Például a Playboy fotózás ide tartozik. Sosem érdekelt, és most sem, de azért elolvastam azt a részt is. A könyv egyik hátránya, hogy be akar mutatni első körben, szerintem minden ismert, vagy kevésbé ismert titkos helyet, amiről tudsz, de sosem léphetsz be, ami érdekelhet. De egyikről sem ír annyit, hogy azt mondd, hogy „mindent megtudtam, ami érdekelt”. Felkelti a kíváncsiságodat, és már-már teljesen belemerülsz egy-egy hely varázsába, aztán jön a bumm, már teljesen más helyen vagy, és más titokba, tiltott/titkos helybe, helyzetbe kell beleélned magadat. Tehát, hiányzott, hogy kerek legyen egy-egy hely bemutatása, és sokkal részletesebben is el lehetett volna időzni mindenhol. Feltehetően minden egyes hely, egy saját kötetet is megérdemelt volna :D.


 A repülőtér egészen addig nem érdekelt engem, amíg életemben először nem repültem. Akkor volt elég időm, körülbelül egy helyben álldogálva, hogy azon gondolkozzam, hogy hova megy a csomag, ott mit csinálnak vele, és hogy kerül fel a repülőre, és hogy kerül onnan le, hogy miért nem lehet ezt-azt belerakni és hasonlók. Itt a könyvben elég sok dologra választ kaptam, bár igazándiból a csomagokkal nem túlzottan foglalkoztak, inkábba  légtér, az irányítók, a reptéri tűzoltóság, és a belső helyeket mutatták be/meg, amikről nem is tudtam. És jó esetben, sose fogom megtudni, hogy ott tényleg olyasmik vannak-e. pl. remélem sosem kell a reptér saját karanténra kijelölt helyére mennem, sem a halottasházukba!...addig jó, amíg oda nem kell senkinek se mennie. Érdekes volt olvasni, hogy mikre riaszthat be a csomagellenőrző, és miket is visznek emberek repülővel…néha csak pislogtam, hogy „na azt meg minek, és miért nem veszi ki belőle az elemet stb.”



 A metrós rész nem volt már túlzottan újdonság számomra, vagy sokat hallottam már a tv-ben róla, vagy szimplán már eléggé közkézen forognak az információk, hogy hol van föld alatti bunker, hány ember befogadására alkalmas, hogy juthatsz oda le, és hogy naponta ellenőrzik, hogy működik-e minden. Reméljük, hogy szintén, soha nem lesz használva a hely, végtére is atomtámadás ellen van, és azt meg senki sem szeretné.
  A rengeteg hely közül ami a legjobban érdekelt, tetszett az a luxushotel szobája volt, de ott is inkább az, hogy mi mindent megtesz a szálloda egy-egy nevesebb/híresebb vendégért, hogy hozatnak a világ másik tájáról datolyát, mert azt szereti, oh hát benne van az árban ez is. Belegondolva, elég sűrű napjuk lehet ott az embereknek, ha jön egy-egy híresség, pláne ha azoknak olyan elvárásaik vannak, ami normális embereknél fel sem merül. Viszont csodálom a szervezettségüket, tény, hogy több millió ft/éjszakás árnál, valahol tényleg elvárható, hogy minden óhaja-sóhaja teljesítve legyen az embernek. Persze… az ésszerűség határain belül. Lehetetlent ne kérjen senki, mert ők is csak emberek, de minden, ami pénzen és időn megváltható azt beszerzik. Legyen szó egy angol szabó által szabott ruháról, vagy egy japán séfről aki eljön főzni arra a pár napra, egyenesen Tokioból. Minden lehetséges….ha van pénzed.



 A másik kedvencem a Kárpátia étterem volt. Bár én gasztronómiai analfabéta vagyok, tehát nem főzöm túl sokszor, túl jól. Bár egy rántotta még nekem is megy. De jó volt olvasni, hogy hogyan megy ez a nagyoknál. Olyanoknál akik államfőkre, híres emberekre főznek. Milyenek a körülmények, milyenek az alapanyagok. Rengeteg rém hír terjeng, hogy az éttermekben milyen módón tárolnak dolgokat, nem egyet látni a híradóban, hogy éppen ellenőrizték őket stb. De itt kivételesen a Jó hely, jó rendszert mutatták be. Elmondták, hogyan tartósítják a húsokat, hogy csak és kizárólag házilag gyártott lekvárt használnak, mert a boltiban nem lehet megbízni (és tényleg nem lehet megbízni, abba minden van, csak gyümölcs nincs…vagy rá van írva, hogy 5% gyümölcs….mi a maradék 95%?). Tehát, hogy az olyan éttermek, mint ők, nem engedhetik meg maguknak a bolti minőséget, mert nem megbízhatóak, és mert az íz világ sem ugyanaz mint pl. egy saját főzésű meggy lekvár íze. Azt is elmondták, hogy általában csinálnak meglepetéseket, sose nagyot, csak egy ilyen-olyan köret, mártás amit csak úgy felszolgálnak, mint a „cég” ajándéka. Szerintem ez roppant pozitív dolog.
 Persze a könyvben voltak dolgok amik nem érdekeltek annyira, pl. a Miniszterelnök szobája engem nem hoz lázba, ott talán inkább az volt az érdekesebb, hogy hogyan lehet oda bejutni, meg milyen egy napja az éppen aktuális miniszterelnöknek. Nem érdekelt túlzottan, Százhalombattai finomító sem,bár tény, hogy jó tudni, hogy nagyon biztonságos, és amikor elmegy mellette a vonat akkor már ha ránézek akkor többet tudok róla, mint eddig, de az olajfinomítás annyira nem érdekelt eddig sem, és ezután sem. A TV és az újság szerkesztősége sem éppen az a világ ami érdekelne, persze elolvastam ezeket a részeket is, és néha  hümmögtem, hogy „jé ez így van?”, de különösebben nem hozott lázba, ahogy mint említettem a Playboy fotózásra sem igazán izgultam rá. A vadászgép pilótás rész még érdekes volt, bár ott meg tényleg mindent csak felszínen érintett az író. A plasztikai sebészet szintén kb. annyira érdekelt, mint a Playboy fotózás :D
Összességében viszont egy érdekes kis könyvecske. Biztosan olvasok még majd az írótól, mert jó dolgokat hoz fel, és érdekes dolgokba ártja bele magát. Érdemes olvasni, ha érdekel Magyarország pár eddig rejtett helye, vagy foglalkozása. Mert azért elég sok dolgot megtudunk.
Belbecs: 4/5 – kicsit összeszedettebb is lehetett volna, de azért jó volt.
Külcsín: 4/5


Vélemények:

0 megjegyzés: