Köszönet a könyvért az
Athenaeum kiadónak!
Fülszöveg:
A Sírkertek királynője-trilógia befejező részében hősnőnk, a
szellemekkel suttogó Amelia Gray visszatér Charlestonba, hogy pontot tegyen az
őrjítő kísértet-históriák végére. A szívdöglesztő detektív, John Devlin
nyomában még mindig ott lohol elhunyt kislánya és csodaszép felesége szelleme,
ám ezúttal Amelia szeme alatt is sötét karikák gyűlnek: az ő életerejét is
parazitaként szívja el egy kísértet, akinek csak ő segíthet. Vajon beteljesedik
Amelia és Devlin szerelme, és nyugovóra térhetnek a kósza lelkek? Elhagyja
végre a várost a Gonosz? A próféta romantikus történet, kalandregény és
kísértet-sztori egyben, a paranormális románcok rajongóinak új kedvence.
Nagy szerencsém volt
a sorozattal, mert tavaly Októberben kaptam kölcsön az első részt, nagyon
sietős ütemben olvasva, és novemberre kijött a folytatás is, így megvolt a hullám,
ami magával ragadt. Beleszerettem a történetbe, és izgultam éppen eleget Améliáért,
amikor nyomozott, és amikor elutazott egy távolabbi munka miatt, hogy
elfelejtse Devlint. De persze Devlint nem lehet elfelejteni. Mivel a két részt
egymás után olvastam, így azok sokkal pörgőbbnek tűntek, mint ez az utolsó
rész. Fél év telt el a második és a harmadik rész kiadása között és úgy tűnik
egy kicsit kiestem abból a világból.
Ha a három részt
akarom jellemezni, akkor az első rész az ahol a szereplők feltűnnek, kapunk egy
általános betekintést róluk, Amélia kicsit naiv tükrén keresztül. Megismerjük a
szellemeket, a szabályokat, azt hogyan képes élni Amélia ezzel az „ajándékkal/átokkal”
együtt és, hogy Devlin milyen jó férfi! Defektjei ellenére is, és persze
szerelem! A második rész, amolyan múltidézés. Sajna Devlin nélkül L. Betekintést kapunk
Amélia múltjába, és abba miért is lát szellemeket, miért kísérti őt a múlt és
hogyan próbál megbirkózni mindezzel. A közös a két rész között, hogy aránylag
Amélia sokat dolgozik, és van benne temető …ha már egyszer Sírkertek Királynője
a cím. A harmadik rész viszont, ahogy a Próféta mondta: Mindenki
elhelyezkedett, most tökéletes az idő. Az más kérdés, hogy mire. Amélia relatíve
csak temetőt látogat a részben. Rengeteget filozofál magában, és nekem kicsit irracionálisnak
tűnik bizonyos döntése. Úgy vélem, kicsit keresi a halált, holott az lenne a
dolga, hogy életben maradjon, és az élőkkel foglalkozzon.
A harmadik rész fő
vonulata a nyomozás. Két kérdés, feladat van, ami Améliára vár, hogy
megválaszolja, és megoldja.
Shani kérése: „Segíts!”
Könnyűnek tűnik, de
valójában nem igazán könnyű feladat, hogy átsegíts egy amúgy is halottat a
túlvilágra. Shani menne, de nem mehet, köti Mariama, köti Devlin az élők
világához, tehát nem mehet sehova sem, míg nem engedik el. Amélia meg….nos
fogalma sincs hogy segítsen rajta, pedig elég esztelenül megy bele a veszélyekbe,
és mindenhova, csak, hogy segítsen a kislányon. Akiről amúgy igazán fura
dolgokat tudunk meg az utolsó oldalakon és ÁÁÁÁÁÁHHH! Koppantam is rendesen,
amikor Amélia elgondolkodott a dolgokon és a sok egybeesés leesett neki. Nem mondható,
hogy túl gyorsan koppant volna Amélia is.
A Próféta kérése: „Derítsd
ki, ki ölt meg!”
Őszintén szólva,
amikor ez kiderült, hogy feladata lesz, gondoltam majd jó kis nyomozás lesz, és
izgalmasan kutakodás. Persze elég vicces elképzelni, hogy egy Amélia típusú nő
nekiáll nyomozni, és hipp-hopp, felfedezi a gyilkost. Azért ennyire ne legyen
már egyszerű.
Ami a legfurább ebben
a nyomozásban, hogy a szálak folyamatosan összekuszálódnak. Mire azt hinnéd,
hogy kicsit közelebb jár a megfejtéshez, kiderül, hogy teljesen eltévedt. És persze
a nyomozási stílusán is lehetne javítani. Mert ki az a hülye (már bocsánat),
akinek elmondják, hogy lehetőleg ne ejtsd ki a szádon, hogy „szürke por”, és
akkor azzal megy mindenkihez, hogy „hé, tudsz valamit a szürke porról?” Komolyan…
csodálkoztam, hogy Améliát nem ölték meg a harmadik oldalon. Nem igazán ment
neki az sem, hogy kiben bízzon, és kiben nem. Sokat rontott az ítélőképességén
a féltékenység, ami egyrészt Mariama irányába, másrészt a jósnő irányába megy,
holott az egyik már halott a másik meg szegény nem is tehet arról, hogy Devlin
oda jár. Sokat ront, hogy Amélia nem bízik magában, nem bízik Devlinben, és
pont azokban bízik, akikben meg nem kellene. Irracionális döntéseket hoz, ami
néha kifejezetten idegesítő volt.
Peregnek az oldalak,
és gyorsan olvasható a könyv, és remek lezárása a trilógiának, de! Azt éreztem,
hogy sajnos Amélia olyan feladatokat kapott amiket nem tud megoldani, de azért
vergődik. Végig, azaz érzésem volt, hogy na vajon hányadik oldalon nyírják ki a
hülyesége miatt? Aztán csalódtam, hogy „és még mindig nem ölték meg”. Elhiszem,
hogy nem lehetett más főhőst találni erre a feladatra, de ő egyszerűen kevés
volt, hogy ezt mind elbírja. A könyv vége meg indokolatlanul gyorsan lett
lezárva, és bár örülök, hogy így, mégis kicsit csalódtam. Bár egy másik
alternatív befejezésnél meg mérges lettem volna. Itt szimplán azt éreztem, hogy
az írónő, megunta az írást. Belerakott a kötetbe, rengeteg szálat, rengeteg
embert, új és régi ügyeket, a végén megvilágosodik Amélia, megoldódnak a
dolgok, lesznek új problémák, aztán jön a „x idővel később…. happy a világ”. Miért?
Értem, hogy azt akarta, hogy le is legyen zárva meg ne is (hátha folytatni
akarja), de…miééért így????
Belbecs: 3/5
Nem tudok több pontot adni rá. Tényleg adnék…de az első két
rész 4 pontos volt, és messze többet adtak, mint ez a rész. És messze sokkal
jobban voltak megírva, és kevesebbet szenvedett feleslegesen, és tett fel hülye
kérdéseket, irracionális helyzetekben Amélia, mint itt. Itt szimplán idegesítő
volt. Én Dariust már szinte kedveltem, mert végre valaki, aki NORMÁLIS a
könyvben. Devlint imádom, de sajna egy határ szerencsétlenség. Azzal, hogy levadászni akar egy embert, aki bár
hátulról a szálakat irányítja, de azért nem közellenség. Tény, hogy nem
puszipajtás, de nem is az a fő akit le kellene gyilkolni. A szellemek meg
agresszívebbek, de egyik sem beszél nyíltan, amit pedig megtehetnének. A Próféta
pl. többet tudott, mint mondott, és mivel nem mondott szinte semmit, hát Amélia
a maga sajnos nyomozáshoz eléggé kevés tudását volt kénytelen használni. Mariama
meg,…hát őt még mindig utálom, de ő legalább ugyanolyan egóista nőszemély maradt,
mint volt, talán ő volt az egyetlen aki nem változott.
Teli van a könyv
felesleges szálakkal, és olyanokkal, amiket az írónő úgy konkrétan elfelejtett.
Bedob egy szereplőt, többször felbukkan…aztán nincsen vele semmi. Nem derül ki
róla semmi, csak van, aztán nincs. Miért? Akkor mi értelme volt, ha nem csinált
semmit sem? Darius viszont csinált egy csomó mindent, mégsem tudunk relatíve
semmit sem róla, holott remekül meg lehetett volna ezt a részt csinálni, ha
mondjuk Amélia EGY feladatott kap, ami mondjuk nem haladja meg a képességeit,
és nem kell össze vissza keveregnie. Ezt az első részben remekül megcsinálta, a
másodikba is. Most miért akart egyszerre megoldani mindent? Értem, hogy
egymáshoz szorosan kapcsolódtak a dolgok…de nem kellett volna…
Ennek ellenére, láttam angolul van egy 0,5-ös rész is…örülnék
ha kiadnák magyarul is, mert feltehetően egy csomó kérdőjelet megválaszolna,
ami felmerült itt.
Blogbejegyzések az előző részekről:
Külcsín: 5/5
Imádom a borítót! Bár
nem értem, miért kellett megváltoztatni, mert az eredeti is szép volt. Ennek ellenére,
ez olyan prófétásabb. Úgyhogy nagyon szép. A könyv kinézetével, szerkesztésével
kapcsolatban semmilyen panaszom nincs. Nem találtam elgépelést, értelmetlen
mondatot vagy egyebet. Úgyhogy szerintem kifejezetten szép és jó kiadás lett. A
belbecsnél meg kifejtettem az aggályaimat. Nagyon jópofa, hogy borostyán
levelek a borítón fényesre lettek csinálva, bár az egyik pont a szobor szemén
van, de még így is nagyon mutatós. A borító alját ugyan nem értettem, hogy mi
akar lenni, de igazándiból szerintem mindenki a borító felső részét
figyeli általában :D  |
| 0,5. rész |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése