Estelle Brightmore: 13. napon

Köszönet a könyvért, az Álomgyár kiadónak!

Én nem akarom bántani a magyar kezdő írókat, mert nem mindegyik rossz. Sőt olvastam, én már nagyon jó kezdő írótól. Pl. A. O. Esthertől, vagy Onsaitól, mind a ketten magyarok, kezdők voltak amikor elkezdtek írni (gondolom, mindenki kezdő, amikor elkezd írni), mégis olyan könyvet adtak ki a kezükből, amit öröm volt olvasni.

 De ez egy nagyon rossz könyv. Nem mondom, hogy szar…mert van még lejjebb, tehát azért olvasható volt, csak…nem eredeti, nincs egy  nagyon eredeti mozzanat sem benne. Sajnos írni sem tud MÉG annyira az írónő de, fejlődőképes. Az egész könyv 150 oldal körülbelül, igazándiból ennyi idő alatt megváltódott a világ, és minden megoldódott. Azaz igazság, hogy az írónőben szinte magamra ismerek, annyi különbséggel, hogy én tisztában vagyok azzal, hogy amit írok, az nem könyv, és nem kiadásra érett.

 Rengeteg ötlete van, ami nem a sajátja, de úgy állítódik be, mintha az volna. Látszik a könyvön, hogy miket látott filmen, mit olvasott eddigi életében, hogy mik tetszettek azokban, mert úgy konkrétan mindent beleépített.

 Város (amit nagy kreatívan: Városnak hívnak), nem tudunk róla semmit sem, csak azt, hogy 5 nap átkocsikázni A-ból B-be, hogy három körre van szabdalva, amit sajnos nem tudok vizualizálni rendesen, kivéve, ha körbe-körbe tudsz csak utazni, ha peches vagy, és a harmadik körben élsz. Mesterséges kupola alatt élik napjaikat az emberek és termelnek napenergiát. Rejtély, hogy honnan, miből, mert, hogy elméletileg kinn el van pusztulva a világ! Ugye, milyen egyedi?

 Aréna, amit szintén kreatívan, Arénának hívnak…bocsánat, ez már csak kötekedés. Tehát, évente van harc, amibe bármikor belekerülhetsz elég, ha csúnyán nézel a katonákra, és már ott is vagy. Harcolsz, meghalsz, ha nyersz talán nem halsz meg, de nem biztos! Mindezt azért, mert hát kell cirkusz az embereknek, meg ahogy a könyv kifejtette, hogy ne szaporodjanak túl az emberek. A Városban, ahol már így is körülbelül  5 milliárdan (nem gépeltem el) élnek! Ez is eredeti ötlet, sose hallottam még hasonlót sem …

Ana, a főhősnő. Rögtön az elején lemészárolják családja megmaradt 2 tagját, ami után eldönti, hogy sose hagyja, hogy bántsák a szeretteit (időben, már mind halott). Tehát, ő a bosszú….újságíró angyala! Aki persze véletlen sem szeret bele, egy harmadik körben lévő fiúba, és véletlen sem fog csöpögni a könyv vége…nem, véletlen sem!

Vincent, akit kedveltem…a könyv feléig, utána egy szerelmes zombis, bunkó lett. Nem tudtam belőni, hogy hány éves, de még nem érett gondolkodású, legalábbis kb. egy szende kislány szintjén mozog, miközben macsó próbál lenni, ami miatt meg roppant nevetséges.

A Város vezetősége, avagy a 12-ek.  Zsarnokok! És, egy tyúk értelmi szintjén mozognak! Az első halálokat még elnézem annak, hogy meglepetés volt….de aztán kaptak egy figyelmeztetést, hogy mind meg fognak halni, és mit csinálnak? Semmit….önvédelmet tanulnak…ami egy vicc, és nem túl hatásos. Felforgattatják a harmadik kört, amivel nem érnek el semmit, és sorra esnek el…az utolsó megmaradt tyúkagyú vezető is, annyira elborult, önimádó, hogy igazándiból  sejteni lehet mi lesz a vége.

Az Arénás végső jelenet: egy szar. Csöpögős, elképzelhetetlen, mert olyan sérülésekkel, olyan dolgokat nem csinál az ember, ha be van drogozva akkor sem. A végső-végső dolog…ott röhögtem fel, de kegyetlenül. Én értem, hogy kell a dráma. Tényleg, kell, mert feszültséget kell szítani, hogy izguljon az olvasó…de van egy szint amikor annyira halmozza az író a hülyeséget, így egymásra, még-még-még, hogy a feszültségből spontán röhögő görcs lesz…sajnálom!

 Jó lenne ez a könyv, ha eredeti lenne. Ha az író értene a harci jelenetek leírásához, a táj bemutatásához, tudna karaktereket alkotni, akik mondjuk következetesen olyanok lennének, amilyennek kitalálja, és nem lenne a macsóból érzelmes kishörcsög akit megölelgetnénk, mert anyámasszony katonájává vált. Az egyetlen eredetinek mondható (bár mintha, már olvastam volna hasonlót), az a fantom KIbenléte volt, bár úgy a második gyilkosság után már tudjuk kicsoda.

 Teli van a könyv harccal, gyilkossággal…pocsékul leírva. És mondom, a vége  a leggázabb dolog amit el lehetett volna lőni. Azon szerintem még napokig röhögni fogok!

 Sok sikert az írónőnek, mert lehet ebből még fejlődni (bőven), és tényleg olvastam, már rosszabbat…

Belbecs: 2/5

Külcsín: 3/5

Tetszik a borító, amit mondjuk pocsékul csináltak meg, de az alma az legalább menő rajta. A 13-as meg nem látszik, így igazándiból, csak a napon a cím, ha bizonyos szögből nézzük. Elgépelést nem találtam, magyartalan mondatokat (magyar író tollából), igen. Lehetett volna ez jobb…sokkal jobb.


Fülszöveg:

2195-re a Föld egy összefüggő, elnéptelenedett sivataggá válik. Csupán egyetlen élhető menedék marad, a falakkal körülvett Város. Ez az utolsó éden csak a kiválasztottak számára maga a földi paradicsom. A társadalmat alkotó emberek születésüktől fogva szegények vagy gazdagok csoportjába tartoznak és a két osztály között nincs átjárás. Az irányítás 12 zsarnok kezében van.

A Város vezetői időről-időre halálos játékokat szerveznek, ahol bárki porondra kerülhet, akarata ellenére is.

Ana Andropov egy fiatal, különc újságíró, aki a mocsok és a hihetetlen luxus éles ellentétében és a kegyetlen törvények káoszában próbál egy önkényesen igazságot szolgáltató, gyilkos fantom nyomára bukkanni.

Ahol az ember embernek farkasa, létezhet-e még kegyelem és könyörület? Meddig uralkodhatnak még gazdag kevesek szegény sokakon? Kegyetlenségre lehet válasz az erőszak? Vannak még önzetlenek és szerelmesek?

És valaha választ kapunk vajon ezekre a kérdésekre? Talán a 13. napon…

Előrendelhető a Bolondok hercege – akár számozott, dedikált kiadásban is!

A Széthullott birodalom-trilógia sikerszerzője, Mark Lawrence új regénye, a Bolondok hercege már előrendelhető!

Ráadásul Magyarországon először és egyedülálló módon előrendelhető erősen korlátozott példányszámban a szerző által sorszámozott, dedikált példányban is, magyarul!

Természetesen a Széthullott birodalom-könyvekhez hasonlóan a Bolondok hercege is igényes, keménytáblás kiadásban jelenik meg.

Rendeld elő az exkluzív, dedikált példányok egyikét: itt.

Nem dedikálva, 35%-os engedménnyel előrendelhető: itt .

Kordos Szabolcs · Kecskeméti Dávid: Tilos a belépés!

 Egy ideje már felkeltette a kíváncsiságomat a könyv, és most végre eljutottam odáig, hogy kézbe vehettem, és olvashattam is. Sokan dicsérték a könyvet, és nem is ok nélkül. Rengeteg információt megtudok, rengeteg helyről. Voltak benne persze olyan részek, amik engem nem érdekeltek. Például a Playboy fotózás ide tartozik. Sosem érdekelt, és most sem, de azért elolvastam azt a részt is. A könyv egyik hátránya, hogy be akar mutatni első körben, szerintem minden ismert, vagy kevésbé ismert titkos helyet, amiről tudsz, de sosem léphetsz be, ami érdekelhet. De egyikről sem ír annyit, hogy azt mondd, hogy „mindent megtudtam, ami érdekelt”. Felkelti a kíváncsiságodat, és már-már teljesen belemerülsz egy-egy hely varázsába, aztán jön a bumm, már teljesen más helyen vagy, és más titokba, tiltott/titkos helybe, helyzetbe kell beleélned magadat. Tehát, hiányzott, hogy kerek legyen egy-egy hely bemutatása, és sokkal részletesebben is el lehetett volna időzni mindenhol. Feltehetően minden egyes hely, egy saját kötetet is megérdemelt volna :D.

 A repülőtér egészen addig nem érdekelt engem, amíg életemben először nem repültem. Akkor volt elég időm, körülbelül egy helyben álldogálva, hogy azon gondolkozzam, hogy hova megy a csomag, ott mit csinálnak vele, és hogy kerül fel a repülőre, és hogy kerül onnan le, hogy miért nem lehet ezt-azt belerakni és hasonlók. Itt a könyvben elég sok dologra választ kaptam, bár igazándiból a csomagokkal nem túlzottan foglalkoztak, inkábba  légtér, az irányítók, a reptéri tűzoltóság, és a belső helyeket mutatták be/meg, amikről nem is tudtam. És jó esetben, sose fogom megtudni, hogy ott tényleg olyasmik vannak-e. pl. remélem sosem kell a reptér saját karanténra kijelölt helyére mennem, sem a halottasházukba!...addig jó, amíg oda nem kell senkinek se mennie. Érdekes volt olvasni, hogy mikre riaszthat be a csomagellenőrző, és miket is visznek emberek repülővel…néha csak pislogtam, hogy „na azt meg minek, és miért nem veszi ki belőle az elemet stb.”

 A metrós rész nem volt már túlzottan újdonság számomra, vagy sokat hallottam már a tv-ben róla, vagy szimplán már eléggé közkézen forognak az információk, hogy hol van föld alatti bunker, hány ember befogadására alkalmas, hogy juthatsz oda le, és hogy naponta ellenőrzik, hogy működik-e minden. Reméljük, hogy szintén, soha nem lesz használva a hely, végtére is atomtámadás ellen van, és azt meg senki sem szeretné.

  A rengeteg hely közül ami a legjobban érdekelt, tetszett az a luxushotel szobája volt, de ott is inkább az, hogy mi mindent megtesz a szálloda egy-egy nevesebb/híresebb vendégért, hogy hozatnak a világ másik tájáról datolyát, mert azt szereti, oh hát benne van az árban ez is. Belegondolva, elég sűrű napjuk lehet ott az embereknek, ha jön egy-egy híresség, pláne ha azoknak olyan elvárásaik vannak, ami normális embereknél fel sem merül. Viszont csodálom a szervezettségüket, tény, hogy több millió ft/éjszakás árnál, valahol tényleg elvárható, hogy minden óhaja-sóhaja teljesítve legyen az embernek. Persze… az ésszerűség határain belül. Lehetetlent ne kérjen senki, mert ők is csak emberek, de minden, ami pénzen és időn megváltható azt beszerzik. Legyen szó egy angol szabó által szabott ruháról, vagy egy japán séfről aki eljön főzni arra a pár napra, egyenesen Tokioból. Minden lehetséges….ha van pénzed.

 A másik kedvencem a Kárpátia étterem volt. Bár én gasztronómiai analfabéta vagyok, tehát nem főzöm túl sokszor, túl jól. Bár egy rántotta még nekem is megy. De jó volt olvasni, hogy hogyan megy ez a nagyoknál. Olyanoknál akik államfőkre, híres emberekre főznek. Milyenek a körülmények, milyenek az alapanyagok. Rengeteg rém hír terjeng, hogy az éttermekben milyen módón tárolnak dolgokat, nem egyet látni a híradóban, hogy éppen ellenőrizték őket stb. De itt kivételesen a Jó hely, jó rendszert mutatták be. Elmondták, hogyan tartósítják a húsokat, hogy csak és kizárólag házilag gyártott lekvárt használnak, mert a boltiban nem lehet megbízni (és tényleg nem lehet megbízni, abba minden van, csak gyümölcs nincs…vagy rá van írva, hogy 5% gyümölcs….mi a maradék 95%?). Tehát, hogy az olyan éttermek, mint ők, nem engedhetik meg maguknak a bolti minőséget, mert nem megbízhatóak, és mert az íz világ sem ugyanaz mint pl. egy saját főzésű meggy lekvár íze. Azt is elmondták, hogy általában csinálnak meglepetéseket, sose nagyot, csak egy ilyen-olyan köret, mártás amit csak úgy felszolgálnak, mint a „cég” ajándéka. Szerintem ez roppant pozitív dolog.

 Persze a könyvben voltak dolgok amik nem érdekeltek annyira, pl. a Miniszterelnök szobája engem nem hoz lázba, ott talán inkább az volt az érdekesebb, hogy hogyan lehet oda bejutni, meg milyen egy napja az éppen aktuális miniszterelnöknek. Nem érdekelt túlzottan, Százhalombattai finomító sem,bár tény, hogy jó tudni, hogy nagyon biztonságos, és amikor elmegy mellette a vonat akkor már ha ránézek akkor többet tudok róla, mint eddig, de az olajfinomítás annyira nem érdekelt eddig sem, és ezután sem. A TV és az újság szerkesztősége sem éppen az a világ ami érdekelne, persze elolvastam ezeket a részeket is, és néha  hümmögtem, hogy „jé ez így van?”, de különösebben nem hozott lázba, ahogy mint említettem a Playboy fotózásra sem igazán izgultam rá. A vadászgép pilótás rész még érdekes volt, bár ott meg tényleg mindent csak felszínen érintett az író. A plasztikai sebészet szintén kb. annyira érdekelt, mint a Playboy fotózás :D

Összességében viszont egy érdekes kis könyvecske. Biztosan olvasok még majd az írótól, mert jó dolgokat hoz fel, és érdekes dolgokba ártja bele magát. Érdemes olvasni, ha érdekel Magyarország pár eddig rejtett helye, vagy foglalkozása. Mert azért elég sok dolgot megtudunk.

Belbecs: 4/5 – kicsit összeszedettebb is lehetett volna, de azért jó volt.

Külcsín: 4/5

Seth Godin: Vágj bele! (Milyen régen csináltál valami újat?)

 Egy kicsit összeszedetlennek találom a könyvet. Alapjában véve én szeretem az ilyen pozitív felfogást, és kreativitást „reklámozó” köteteket, de itt azt éreztem, hogy van az írónak egy csomó könyve, sztorija, amiből gondolta csinál még egyet, és ide-oda kapva mindenből kiollózott egy kis részletett. Ebből adódóan néha teljesen elveszíti a fonalat, és teljesen más felé folytatja, miközben önmagát ismétli.

 Tény, hogy nehéz egy 110 oldalas könyvet összehozni egy mottóból. Miszerint Vágj bele! Ez az egész könyv mondanivalója, és ezt próbálja elérni is. Legyenek ötleteid, legyen merszed újítani, ne csak ülj otthon és nézz ki a fejedből. Ne félj a kudarcoktól, ne félj attól, hogy azt mondja a főnököd, hogy rossz amit csinálsz. Ne félj az elbukástól.

 Saját tapasztalatból tudom, hogy valóban az a kényelmesebb, ha meg sem próbálsz valamit. Ugyanis akkor nincs felelősség, és nem mondhatják neked, hogy „még ezt sem tudtad megcsinálni”. De, ha nem kezdeményezel, ha nem próbálkozol, akkor miért létezel egyáltalán? Kényelmesen elüldögélsz a munkahelyeden, csinálod az agymosott, monoton munkádat, és az ötleteidet elfelejted? De miért? És tényleg, az emberek nagy része erre áll be, ezt én is látom a munkahelyemen. Nem mondom, hogy nem fogom be a számat, amikor úgy érzem, hogy nem érdemes kinyitnom, de azért általában próbálom elérni a céljaimat. És próbálok ötletelni, akkor is, ha nem lesz belőle semmi. Ugyanis, akkor is legalább megpróbáltam, és felvetettem. A bukás nem feltétlen azért következett be, mert rossz az ötlet, hanem azért, mert még nem jött el az ideje (vagy mert tényleg rossz :D).

 Emlékszem, hogy már egy éves volt a blogom, amikor elkezdtem emaileket küldözgetni kiadóknak, hogy örülnék, elolvasnám, írnák róla… nem lehetne-e. Ma már elég sokan küldenek ilyen emailt a kiadóknak és egyre többen kapnak pozitív választ is. Próbálkozni kell, és menni előre. Sose volt vesztenivaló ebben, legrosszabb esetben is, a kiadó, vagy nem válaszol, vagy azt írja, hogy fejlődj és megnézünk majd később, és döntünk róla, hogy kapsz-e.  Nem mondom, hogy nem esik rosszul egy elutasító email, de kb. addig, amíg elolvasom, puffogok rajta két sort, aztán törlöm a levelezési listámból, hogy akkor velük nem kell egy ideig foglalkozni, majd fél- egy év múlva újra megkérdezem. Maximum akkor is elküldenek a fenébe. És akkor mi van? Ha meg sem próbálod, akkor egy könyvet sem kapsz recenzióba, és egy kiadói oldalon sem jelenik meg a linkje a blogodnak. Utálom azokat akik NEM is próbálkoznak. Csak sírnak, hogy ők sose kapnak, őket senki nem olvassa….de nem lépnének. Persze hozzáteszem, hogy nekem őrületesen nagy mázlim volt, mert az első emailem pozitív válasszal zárult, és még kedvesek is voltak (Fumax kiadó), akiket amúgy azóta is imádok, mert lehet másról is beszélgetni velük. Lehet, hogy egy rögtön elutasító email, vagy az, ha egyikre sem válaszolnak, letört volna egy ideig…de nem ez történt, és akkor is idővel csak azért is próbálkoztam volna.

 Ugyanez van a munkahelyen is, meg úgy az egész életben. Ha nem nézel előre, ha nem akarsz többet (most itt nem pénzre gondolok), akkor egy helyben toporogsz. Veszteni valód, általában nincsen, csak egyszerűen ki kell engedni az ötleteket a fejedből, papírra vetni, és megvalósítani. Aztán maximum béna volt az ötlet, de akkor is tanultál belőle.

 A könyv tehát, azt próbálja elérni, hogy ne üldögélj a babérjaidon, kevésbé sikeresen. Sajnos nem túl összeszedett, és ebből adódóan néha ideges voltam olvasás közben, vagy untam, pedig maga a téma érdekel. Szerintem ez egy válogatás az eddigi könyveiből az írónak, és aki a többit olvasta, az nem olvas semmi újat, aki nem olvasta a többit az meg néha pislog, hogy mi volt ez a nagy ugrás, vagy éppen miért tértünk vissza ugyanarra, már negyedszerrel.

Belbecs: 4/5

Külcsín: 3/5

Nem tetszik a borító, és roppant pocsék a belső szerkesztés is. Mindent ezerfelé tagolt, így egy-egy téma akár összefügg, akár nem szét van tagolva, így egy-egy oldal kb. egy dolog. Tartós, és elgépelés ügyileg nincs vele gond. Szimplán nem tetszik az egész kinézete, de hát nem tetszhet minden nekem. A belbecs értéke kicsit több, bár azt hittem, hogy ennél sokkal jobb, és okosabb dolgokat fogok olvasni a könyvben, mint amiket olvastam. Feltehetően én értékeltem túl.

Borítókról, magyar viszonylatban!

 Bevallom, hogy a hátteret nem ismerem, általában a kiadókkal nem szoktam a borítókról beszélni. Kivételek vannak, sőt volt olyan kiadó munkatárs, aki megosztotta, hogy miért is lett ilyen, és mit akarna ábrázolni, és egyetért velem, hogy nem igazán sikerült egyértelműre. Tehát, kaptam választ a fel sem tett kérdésemre és ez jó dolog. De általában a borítós részt nem sokan olvassák el, pedig fontos.

 Mert hogy adsz el egy könyvet? Nos, magamból kiindulva elég sokat számít az, hogyan néz ki a könyv, utána jöhet a belbecs, a történet, de a kinézet roppant sokat számít. Tehát a borító fontos, hogy megkapó, figyelemfelkeltő legyen, és ne legyen ronda!

 Azaz igazság, hogy a legtöbb kiadó ügyel arra, hogy tényleg szép borítóval jöjjenek ki. Van amikor megtartják az eredeti borítókat, van amikor teljesen új készül. Emlékszem, az Ad Astra Leviatán sorozatára, vagy éppenséggel a Kvantumtolvajra, ahol még a szerző is meglepődött és örült, hogy Új borító készült a művéhez, mert tényleg nagyot alkottak a magyarok. Mert tudunk mi ha akarunk (meg ha van a borítótervezőnek szépérzéke :D).

 Nem voksolok arra sem, hogy vegyük át (bármennyibe kerül is) a külföldi borítót, és arra sem, hogy mindenképpen csináljunk sajátot. Ugyanis ez mind könyv függő. Valamikor jó, valamikor nem túl kellemes, ha új borítót kap a könyv.  Főleg akkor nem, ha adott könyv híres, és a hírekben is benn van a külföldi borító, és már ha meglátják tudják, hogy „áh ez az amit emlegettek, hogy jó” – most hirtelen csak a Szürke ötven árnyalata ugrott be…. de tény, arra ránézve szerintem nincs ember, aki ne tudná, hogy bizony ez az a híres „pornókönyv”, ami amerikai háziasszonyok ezreinek titkos vágyaiból íródott. (nem olvastam a könyvet, mégis egy csomó hírt hallottam róla, és most jön a film is…hát igen, NEM csak jó könyveket filmesítenek meg, de ez egy másik téma lesz.)

 A poszt főleg azért született, mert vannak kiadók, akik Magyarországon, úgy gondolják, hogy a magyar címet felírni, nem annyira fontos a borítóra, mint az angolt! És ez a trend kezd terjedni. A Könyvmolyképző kiadó kezdte, és most már egyre több kiadó könyve jön ki úgy, hogy angol cím  - magyar cím. És nem értem a miértet.

 Miért kell az eredeti (vagy angol) címet a borító közepére rakni, főcímnek, és a magyar címet, miniatürizálva alá, hogy ha ránézel a könyvre nem is feltétlen találod elsőre meg. Miért? Több fogy így? Jobban hangzik egy magyar könyvesboltban, hogy „ Helló, lehet itt már kapni a  Taking Chances – Kétesélyes szerelem című könyvet?”…vagy csak azt, hogy Taking Chances, amit a magyarok átlaga ki sem tud mondani. Helyesen! Engem kifejezetten zavar. Legyen az eredeti cím feltüntetve belül a könyvben, mert szokás, és mert feltehetően elvárás is (ami jó dolog), de ne a borítón. Vagy ha már a borítóra akarják rakni, ne az legyen a hangsúlyos. Nekem ne úgy kelljen a pultoshoz mennem, hogy egy kimondhatatlan címet mondok, hanem tudjak egy normális Magyar címet mondani, ami ha nem ismeri az eladó akkor is, ha Ránéz a könyvre látja, hogy az, és nem nagyítóval keresi meg a könyv borítóján.

 Ne kövessük ezt a trendet, mert nem ez a jó irány. Szerintem. Aztán lehet, hogy az emberek nagy része odavan azért, hogy úgy olvashat könyvet, hogy aki látja azt mondja, hogy „nézd, angolul olvas”, mert hát a magyar cím nem látszik…bocs.

Számomra rejtély, hogy mi volt a gond az elsővel,
hogy meg kellett változtatni.

Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

 Bár már majdnem egy hete szabadságon vagyok, az első pár napban az olvasásra egyáltalán nem jutott időm. Tudtam én, hogy a 40 darabos lista nevetséges lesz a nyárra, de azért optimista voltam/vagyok, eddig egészen a listán maradtam (vagy ráraktam a listára és így olyan mintha arról olvasnék :D). Folytatódott a Pongrácos könyvek olvasása. Nem véletlen, hogy egy rövidet kerestem. Ugyanis kellő sikerélmény, ha egyet kipipálhatok és reménykedtem abban, hogy jó is lesz. A könyv amit választottam, a Szeretettel, Beatriz!

 Tegnap este kezdtem, és ma már be is fejeztem, ami egy kevesebb mint 150 oldalas könyvnél nem túlzottan nagy teljesítmény rám nézve. A könyv egyik nagy hibája is abban rejlik, hogy rövid. A 14 éves Beatrizt és anyukáját elhagyja az édesapja, el is válnak. Ez egy élethelyzet amit el is kezd részben elemezni a lány (E/1-es levél „regény”….még mindig nem szeretem az E/1-ben írtakat), eleve ez az esemény kellő lenne egy könyvhöz, de a könyv felénél, kezd megnyílni Beatriz, és kezdi felhozni a további gondokat. Szorongás, iskolán belüli erőszak stb.

 Ami nekem fura volt a könyvvel kapcsolatban, hogy oké, hogy a mai fiatalok problémáját próbálja vázolni, de miért ír az apjának (amit amúgy nem is küld el), miért bízik jobban az apjában, mint a mellette élő anyjában, aki mindent megtesz érte, amiről tud abban segít is. Míg az apja fogta magát és elment egy nap és kezdett egy új életet, és innentől különösebben nem érdekelte, hogy mi van a családdal. Tehát, miért vele osztaná meg a fájdalmait, miért nem az anyjával, vagy jó, rendben….nem akar az anyjával beszélni ezekről (bár hülyeség, de elhiszem, hogy vannak ilyen családok, ahol Nem lehet beszélni ilyesmiről), akkor miért nem ír naplót? Magának, magától, amibe hasonlóan leírhatná a dolgokat, csak nem kellene a körítés, a Drága apa, és a *Beatriz elköszönés, meg sorokon keresztül, a „persze feladom” „jaj, régen írtam neked, de ezt már tuti feladom, képzeld már írtam, vagy nyolc levelet, de mégsem adtam fel, de ezt tényleg fel fogom” nyafogás. Igen, ez nyafogás, ami zavart.

 Zavart, hogy túl sok dolog akar megoldásra kerülni, túl rövid idő alatt. Van egy szorongó és pánikbeteg lány, akiről ezt nem igazán tudja az anyja, elmennek orvoshoz meg minden, de mivel a gyerek szemrebbenés nélkül hazudik a pszichológusnak is így nem lehet kezelni. Mert, mint tudjuk, ha nem akarsz meggyógyulni nem fogsz, tehát a lélekdoktor sem sámán, hogy a fals infóidból bármit is kiszedjen (egy jobb pszichológus feltehetően kitudja, de az első nem volt túl hatékony). Tehát alapjáraton szegény főhősünk problémás, problémás a háttér, és az iskolai élete is. Kitűnő tanuló, mert az iskolában az egyetlen amit szeret az a tanulás (szeret =  az egyetlen amivel úgy érzi még elérheti, hogy az apja büszke legyen rá, az a tanulmányi eredményei, ezért kepeszt, bár az apját nem igazán érdekli a dolog, de hát ő úgy gondolja azért mégiscsak). Van három lány, aki megkeseríti az életét, akik nem túl okosak, és rejtély miért őt utálják. Sajnos a levelezés alapján nem lehet konkrétan kideríteni, hogy miért is őt szemelték ki. Minden esetre a három „űrlény” , ahogy Beatriz fogalmaz, kellő képen demonstrálja, hogy milyen a 21. Század gennyláda kasztja az iskolákban. Tökéletes példákat hoz arra, hogyan lehet tönkretenni a másikat. Fele ennyit időznének a tanulásra, mint amennyit a bunkó, rohadék gondolatok kieszelésével töltenek, akár kitűnők is lehetnének. És persze SENKI sem lát semmit, és SENKI sem csinál velük semmit. Kivéve, amikor már túl messzire mentek, de akkor meg már Beatriz szemszögéből tökéletesen mindegy volt. Felfüggesztett két hét az iskolában tényleg nevetséges büntetés azért amit tettek…de legalább Beatriz relatíve jól jött ki az egészből. Persze nem túl kellemes átélni, és túlélni a bántalmazást, de megszabadult tőlük és végre azért kezelik amiért kell, és nem azért amit éppen kitalált magának. És végre az anyja is észrevette, hogy pánikbeteg a lánya, és bántalmazták!

 Az a baj a könyvvel, hogy belekapott mindenbe, felületesen érintett mindent, és roppant nehéz elhinni, hogy így, és ilyesmit egy 14-15 éves lány ír. Pláne az apjának. Elég lett volna egy problémát kezelnie, és nem halmozni szerencsétlent. Elhiszem, hogy van (akár rengeteg) 14 éves lány, fiú is, akinek tényleg ennyi mindennel meg kell birkóznia. A könyv viszont csak felvetette a problémákat, megoldást nem talált rá. Mert nem megoldás elmenni másik iskolába, amikor téged bántalmaznak. Nem megoldás ülni, és tűrni. Beatriz bemutatta, hogy mi az amit relatíve ne csinálj ilyen esetben. Ne hallgass és ne próbáld meg egyedül megoldani a problémát, mert kicsi vagy te hozzá. Ami még idegesített az az, hogy a vége átment egy vallási „Isten veled van, ha imádkozol, jön valaki és megment” féle lezárásba. Mi??? Értem, hogy kell valami pozitív is a történetbe, de pont ez? Roppant hülyén jött ki, és néha nevetségesen rossz helyre lett beszúrva ez az imádkozz és megmenekülsz rész. (ami tekintve  a könyv hosszát, igazán nagy teljesítmény). Még azt is persze megtudjuk, hogy senki sem vallásos a családban, és ő is csak régen hittanra járt, és most Isten megmentette őt a takarító személyében…gáz.

 Mielőtt félreértés esik, nincs gondom a vallásos emberekkel, és ezt úgy is belelehetett volna szőni a történetbe, hogy ne kapj a fejedhez, hogy  „jesszusom, ez a mondat hogy ugrott ide  a semmiből?” Komolyan, teljesen oda nem illő helyeken tűnt fel.

Belbecs: 3/5

Értékelem, hogy mi akart lenni, de sajnos nem sikerült. Nem lett az aminek az író gondolta, hogy jó lesz. Felvetett egy csomó problémát, amin elgondolkodhat az ember. Ha nem élte át azokat a dolgokat, akkor vagy legyint, hogy nincs ilyen, vagy megjegyzi, hogy hát igen van ilyen. Ha átélte, akkor az egyetlen megoldás, amit a könyv sugároz, azaz, hogy imádkozz, és Isten is megsegít. Ha megvernek, és a kórházba jutsz akkor megmenekültél, amúgy meg ha tovább hallgatsz, akkor Ő sem tud rajtad segíteni, és szenvedj….igen ennyi a mondanivalója!

 Külcsín: 4/5

Rengeteg papír pocsékoló rész van benne, ezért az egy pont levonás. Őrülten vastag margó, nagy betűk, és van oldal amikor van vagy két mondat rajta. A borító amúgy tetszik, kellően depresszív  a könyvhöz, és így kellően elérik, hogy ne nagyon emeljék le a polcról…nem figyelemfelkeltő, és nem az a borító amikor azt mondod, hogy „ezt elolvasom, bármiről is szól”….én azért olvastam el, mert Pongrác kiadós és ez a nyaram az ő könyveikkel telik. Nem mondom, hogy nem éri meg elolvasni, de könnyen található ennél Jobb könyv is.

 Az eredeti borító jobban tetszik, bár annak sem sok köze van a történethez, akkor már a depressziós hangulatot jobban átadja a magyar.

3. blogszületésnapi nyereményjáték - A nyertesek

És elérkezett a sorsolás napja is. 20-án sorsoltam, és ma 00.01-kor felkerülnek a nyertesek nevei. A sorsolás mikéntje pedig:

A könyveket, a posztokban írt sorrend szerint sorsoltam ki. Így Picoult, Eco, Cope, és Adler könyve került ebben a sorrendben kisorsolásra. A beküldők kaptak egy számot, beküldés szerint, tehát aki első volt a megfejtés beküldésekor az 1-est és így tovább 26-ig (ez lett a végső, milliószor átnézett helyes megfejtések száma), a random. org pedig sorsolt. A könyvekhez, hozzárendeltem a számokat, és így jött ki, ki mit nyert :)

Jodi Picoult  - Sorsfordítók (az Athenaeum kiadó támogatásával)

Umberto Eco – A rózsa neve

Andrew Cope - Mosómedvék akcióban

Irene Adler: Sherlock, Lupin és én – A skarlátvörös rózsa rejtélye

Gratulálok a nyerteseknek, és gratulálok azoknak is akik most nem nyertek. Kérem, hogy aki magára ismer, az emilbe vegye fel velem a kapcsolatot, és küldje el címét, hogy a könyveket minél hamarabb postázhassam. Ha valamelyik nyertes augusztus 4-éig nem jelentkezik, akkor a könyvét újra sorsolom.

Köszönöm, hogy velem játszottatok :)

3. Blogszületésnapi nyereményjáték - A megfejtések

Éjfélkor véget ért a Blog születésnapos játékom. Mivel közben elértük a 40.000 látogatószámot, így annyiban változott a sorsolás, hogy +1 könyv kerül kisorsolásra 21-én amikor a blog eléri a 3 éves kort. Jelenleg még csak én értem el a 28-at, és molyosként az 5-öt, tehát még 3 nap és kiderül ki az a négy szerencsés aki könyvvel gazdagszik. 

A +1 könyv pedig: Irene Adler: Sherlock, Lupin és én – A skarlátvörös rózsa rejtélye

Addig is, a helyes megfejtések:

1. Michelle Knudsen: Oroszlán a könyvtárban

2. David Safier: Jézus szeret engem

3. Anna Gavalda: 35 kiló remény

4. Ann Aguirre: Menedék

5. Arthur Madsen: Five

6. Banana Yoshimoto: Kitchen

7. Cormac McCarthy: Az út

8. Diana Wynne Jones: A másik palota

9. Darren Shan: Kojaszan – Várnak a szellemek…

10. Dan Wells: Nem akarlak megölni

11. Dániel András: Egy kupac kufli

12. Dan Brown: Angyalok és démonok

13. Eleanor Moran: Reggeli az ágyban

14. Itó Projekt: </Harmónia>

15. P. J. Hoover: A Smaragdtábla

31 pályázó küldött emailt, ebből 27-en helyeset. Remélem, hogy Ti is élveztétek a játékot, mert én nagyon. Öröm volt, hétről-hétre összeválogatni, hogy mikből vágjak ki, és melyik részletet. Beszélgetni ismerőssel, hogy ugye azért annyira nem egyszerű, de ugye annyira nem is bonyolult. Nem szerettem volna, ha túl könnyűt kaptok, és azt sem, ha túl nehezet, hisz egy idő után oda a lelkesedés, hogy  megkeressétek a megfejtéseket :D Kommentbe beírhatnátok, hogy melyik volt az, amelyiket a legnehezebben találtátok meg :)

 Köszönöm, hogy Velem játszottatok, és akkor 21-én posztolom a nyerteseket. ;)

Irene Adler: A skarlátvörös rózsa rejtélye

Köszönet a könyvért a Manó Könyvek Kiadónak!

 Vannak könyvek, amik megtalálnak, vannak olyanok amiket én keresek. A Sherlock, Lupin és Én, olyan sorozat, amit én kerestem. Tavaly, Bencétől és Immától kaptam egy Sherlock könyvet (A dilettáns detektívet), hazafelé a vonaton el is olvastam a nagy részét, a maradékot is sitty-sutty befaltam. Ezzel el is kezdődött a Sherlock imádatom, ami néha fellángol, néha csak lappang. Azóta olvastam már a Sátán kutyáját, meg a Sátán kutyáját képregényben (ami szerintem nem volt annyira jó). Tavaly jött ki a Sherlock, Lupin és Én első része, majd jött a második is, és úgy éreztem, hogy nekem muszáj olvasnom. Már csak a címszereplő miatt is. Imádtam az első és második részt is, és imádtam a harmadikat is.

 Tehát, ezt a könyvet én kerestem, én akartam. Az első részben felvázolódott a főhős gárda (akik mellékesen ugyebár a sorozatcímben is szerepelnek.)

Irene Adler, aki mesél. Ő az, aki mindent elmond, hogy mikor hol voltak, hogy mi után kutattak, és hogyan menekültek meg. jelenleg Londonban él, bár Franciaországból jöttek át, a háború miatt. Egy nyáron ismerkedett meg Arséne Lupinnal, és Sherlock Holmessal és a barátságuk egy életre szól. Ezért természetesen Londonban is folytatódik. Sosem nyugszanak, és sosem hajlandó Irene úgy viselkedni, ahogy egy Úrilányhoz méltó volna. Még szerencse, hogy  a főkomornyik általában vigyázz rá.

 Sherlock Holmes, akit nem kell bemutatni. Gyermek fejjel is már zseniális logikai érzékkel bírt. Könnyedén felgöngyölít eseteket, de mivel gyerek, így a barátain kívül (Irene és Lupin), nem igazán hallgatja meg senki sem. Hiába magyaráz el mindent, hiába mutatja be, hogy mire képes legyintenek rá. Amit persze majd ha felnő kamatostul megfizet a Scotland Yardnak is. Ebben a részben kifejezetten felidegesítette őt, a rendőrök hülyesége, komolytalansága, és a hozzá nem értése. És teljes mértékben egyetértek vele!

 Arséne Lupin, aki már most nem ártatlan. Róla sajnos ezen kívül a sorozaton kívül nem olvastam, bár már itt is elhintenek elég információt, hogy felhívják rá a figyelmet. Francia, betörő palánta, és akrobata. Az édesapja tolvaj, így adott amúgy, hogy erre a szakmára lép majd, de itt jelenleg a hamiskártyázáson kívül nem csinált semmi törvénytelent. Ha nem számítjuk, hogy simán átmászik a falakon, és átveri a felnőtt társadalom egy nagy hányadát.

 A három fiatal tehát, egy elég erős háttért ad. Mind a hárman valamiben jók, valamit titkolnak, és amúgy sem egyszerű az életük, ha az lenne, akkor bekavar, hogy kamaszok, és hát két fiú és egy lánnyal adott egy szerelmi háromszög is. Csak egyelőre nem tudni ki felé lendül Irene mérlege…pláne, hogy szegény lány sem tudja még. Egyik fiú sem kezdeményez normálisan, nem lehet megbeszélni sem a dolgokat, így meg gondolkodhat eleget szegényke.

 De térjünk is rá jelenlegi kötetünkre a Skarlátvörös rózsa rejtélyére. Az egész egy sakkfeladványtól indul, ami nem is sakkfeladvány, hanem rejtjeles üzenet, hogy adott helyen van valami. Sherlockék amúgy elég hamar rájönnek, hogy mit jelölnek a helyek, és a nyomozás is roppant gyorsan beindul. Kevésbé döcögősen, mint az előző részben. Ott azt éreztem, hogy nem megy minden flottul, itt azért minden a helyén volt. Persze mennek elég sok felesleges kört, és a végső következtetés, hogy mégis Ki üzen Fekete Barát néven, Mit üzen, és Miért így üzen a végéig homályban marad. Bár, a közepe felé, amikor Iréne „szobafogságban van” (hogy miért azt nem írom le), akkor már lehet sejteni, hogy ki az elkövető (kik inkább), és, hogy mi motiválja őket.

 Az előző részekhez képest ezt a részt, már kicsit idősebbeknek ajánlanám. A vége ugyanis nekem egy kicsit felnőttesebb volt, mint a többi rész. Nem tudom ezt normálisabban leírni. Komolyabb gondolatok voltak, és  „véresebb” jelenetek. Bár a kiadó által ajánlott 10+ korhatár pont ez. Komolyodik a sorozat, ami nem feltétlen rossz, sőt! Úgy hiszem jó, ha egy adott sorozat részről-részre haladva kicsit komolyabbá válik, kicsit többet ad, mert így fokozatosan képes az olvasót is bevezetni a „nagyok” világába.

Belbecs: 5/5

Még mindig szerelmes vagyok ebbe a sorozatba! Tartalmilag is, de kiadásilag, hát istenem! Fantasztikus előzék, fantasztikus védő borító alatti rész. És az illusztrációk is roppant jó hangulatot adnak. Elgépelés stb. nincs. Strapabíró, kemény táblás. És hát csodaszép. Kézbe kell fogni és megtapogatni, mert tényleg egyszerűen jó kézbe venni.

 Ami kicsit bánt (nem tetszik), ami lehet csak most tűnt fel, de a kiadó logóját úgy konkrétan rányomták egy olyan részre, ahol a borítókép van! Első felületes ránézésnél nem látszik, de aztán már igen. Nem tudom, hogy miért került oda. Az első résznél még nem ütötte a képet, a  másodikon egy semleges részén van, ott sem zavaró. Itt sem a zavaróság a lényeg, inkább, hogy 1. Nem látszik a logó rendesen 2. Így meg elrontja a képet amire rá lett nyomva, és még nem is látszik.

 Ami viszont, csak most tűnt fel, és szerintem nagyon jó. A cím alatt szerepel az, hogy hol játszódik. Esetünkben London, és szerepel az is, hogy Mikor játszódik, esetünkben 1870. És most, ránéztem a következő rész borítójára, annyit ki tudtam belőle találni, hogy 1871-ben fog játszódni Évreuxban, tehát fiatal hőseink visszatérnek Franciaországba. Ha jó a logikám :D

Külcsín: 5/5

Eddig megjelent külföldi részek

Fülszöveg:

Irene, Sherlock és Lupin, akik újra együtt vannak Londonban, egy napon különös sakkfeladványt találnak a Times hasábjain. A furcsa rejtvény szerzője egy bizonyos „Fekete Barát". Sherlock szeme azonnal felcsillan… Másnap az egész várost megrázza a hír, hogy meggyilkoltak egy gazdag kereskedőt. Az áldozat íróasztalán egy skarlátvörös rózsa hevert – ugyanaz a virág, amely húsz éve egy vakmerő bűnbanda jelképe volt. Visszatért volna a Skarlátvörös rózsa bandája? Három rendkívüli gyerek, akik elválaszthatatlan barátok. A krimi történetének három világhírű szereplője. Lélegzetelállítóan izgalmas kalandok egész sora.

A következő rész

Születésnapi nyereményjáték 5. záró forduló

 Elérkeztünk a Blog születésnapi nyereményjátékának záró fordulójához. Köszönöm szépen mindenkinek, aki gondolkodott, keresgélt, hogy mik lehetnek a megfejtések. 17-én lezárul a nyereményjáték. Tehát 17. Éjfélig van idő elküldeni az 5 forduló megfejtéseit. 18-án felkerülnek a blogra a megoldások, és 21-én sorsolok. Ekkor felkerül a nyertesek neve, és hogy mely könyvet ki nyerte. 2 hét lesz arra, hogy a nyertesek emailbe felvegyék velem a kapcsolatot, és elküldjék a címüket. Tehát, nem kérek senkitől sem címet, csak a nyertesektől, legkésőbb augusztus 4-én.  

 Remélem, hogy nem túl bonyolultak a képek, és mindenkinek menni fog. Sok sikert.

Aki eddig nem játszott volna, annak is van három napja, hogy kitalálja a 15 borítót. Segítségnek, a többi posztom linkje:

1. forduló

2. forduló

3. forduló

4. forduló

Szabályok:

1.Egyszerre kérem a megfejtéseket legkésőbb július 17-én, az utolsó bejegyzés július 14-én fog felkerülni, így még van három napod megfejteni őket.

2.Az alábbi email címre küld: st.metatron@gmail.com

3.Az email tárgya: Születésnapi nyereményjáték (ha nem ez lesz, akkor olyan mintha nem küldted volna el.)

4.Csak, ha minden borítót helyesen megfejtettél akkor kerülsz bele a kalapba. Segítségként, nem lesz olyan könyv amit nem olvastam, tehát az elvetemültek molyon bogarászhatnak ha nagyon nem menne, az olvasmánylistámba (csak úgy 1300 könyv van benne :D)

A nyeremények:

Jodi Picoult  - Sorsfordítók (az Athenaeum kiadó támogatásával)

Umberto Eco – A rózsa neve

Andrew Cope - Mosómedvék akcióban

Maxim kiadó fotópályázata

Mint sok moly, én is jelentkeztem a Maxim kiadó által indított fotó pályázatra. Itt olvashattok a feltételekről, meg a nyereményekről. Én nagyon szeretnék második lenni. A tablet annyira nem vonz mint a könyvcsomag :D Igazándiból a harmadik hellyel is őrülten boldog lennék!

 Úgyhogy úgy döntöttem pályázok. Mivel nem vagyok olyan típus akit szeret a fényképező (vagy én nem szeretem a fényképezőt), így a kutyánk Bogi került a képre, egy napszemüveggel, egy naptejjel, egy könyvvel, és egy időnyerővel egyetemben! Az időnyerő a végtelen időt szimbolizálja, amit olvasásra használnák fel, ha működne :D

Itt tudtok rá szavazni. Minden szavazatnak örülni fogok, és már csak a játékért is megérte :) Meg mert Bogi kifejezetten élvezte a fotózást, bár általában nem akart úgy feküdni ahogy kell, de bizonyos számú jutalomfalatért bármire képes volt…azt hiszem, ezek után bármikor pózol, ha van kaja :D

Silvano Agosti: Pinokkió visszatér

 Ahogy tegnap írtam is a tervezős posztomban, a Pongrác kiadó könyveit veszem sorra, és olvasom el őket. Egyelőre tartom a tempót, meg a listát, hogy mi lesz a vége az más kérdés. Rögtön másodikként került sorra Silvano Agosti: Pinokkió visszatér című könyve. Az első az a Láthatatlanná vált királyfi volt!

 Kezdem a kivitelezéssel, mert az sokkal egyszerűbb esetünkben. Aranyos borítót kapott a magyar verzió, kicsit utal is arra, hogy valóban Pinokkió az egyik szereplő. Olyan igazán mesés, gyerekkönyv borítóval lett ellátva. A könyv hátulján a kormeghatározás szerint 9-10-11 éves kortól ajánlott (már amennyire tudom értelmezni a köröket, inkább 11-től felfelé. Nekem, maga a borító és az árnyképes illusztrációk tetszettek… csak az volt a bajom, hogy úgy igazándiból a kinézet és a tartalom nincs összhangban (itt főleg a borítóra gondolok, a belső illusztrációk teljesen helyénvalók voltak). Elgépelés, rossz mondat szerkezet nem volt, vagy ha volt is nem vettem észre. Tehát kivitelezésre jó, tartós.

Külcsín: 4/5

Belbecs:

 Na ez már sokkal nehezebb dolog. Egyrészt hátrány, de mesére gondoltam, olyan gyerekeknek valóra. A címből ítélve (fülszöveget nem olvasok ugyebár), a Pinokkió folytatására, hogy mi történt, amikor embergyermekké változott és hogy éldegél a világban. Valami kis aranyos történetre (ezt mutatja a borító is, kislány meg Pinokkió orrú kisfiú a réten mendegél). De ez a könyv nem mese! Jó indulattal sem adnám oda egy 9 évesnek, pláne nem egyedül olvasásra.

 Az egész történet egy éjszaka alatt zajlik a 7 éves kislány (nincs neve, csak egy kitalált), és a 8 éves Pinokkió városi sétájáról, elmélkedéséről, a családról, a világról, az életről. Gyermeki naivitással, és tisztánlátással. Amíg nem olvastam az utolsó oldalakon, hogy 7 éves a kislány, addig azt hittem, hogy 14…mert a viselkedése körülbelül erre a korra jellemző (szerintem).

 Az egész történet már ott sántít, hogy beengedsz egy tök ismeretlen gyereket az ablakon keresztül a lakásba! De jó, ez mese, elhisszük, hogy vannak naiv kislányok akik tényleg beengednek tök ismeretleneket, megetetik őket, aztán elszöknek velük(??). Bár szerintem több esze van egy 7 évesnek, de jó, kellett valahogy kezdeni a történetet.

 És jöttek az éles váltások! Sétálnak, felfedezik a gyönyörű éjszakát, és hopp egy hajléktalan, hopp egy drogos aki megfenyegeti őket, hogy elvágja a torkukat, hogy meglássa, hogy ki hal meg előbb…. És ez olyan teljesen természetes, kedves Pinokkió kiselőadást tart a droghasználatról, és a hajléktalanokról, a kórházról, a betörőkről…. Tök természetes, hogy egy nyolc éves srác mindenkit ismer, és mindenről tud, és persze semmitől sem fél. Voltak jó részek, amik nem ütötték nálam ki teljesen a biztosítékot, de rengeteg ilyen:

„A bokor mögött egy fiatal fiú bujkál; madzaggal elköti a karját, és egy tűt döf bele. Pinokkió megvakarja a fejét.

– Drogos. Az egyfajta betegség.

– Drogos?

– Az, aki nagy fájdalmaktól szenved, és nem tud élni az anyag nélkül, amit tűvel fecskendez be az ereibe: az a kábítószer. A drog lényegében egyfajta méreg. Így egy kicsit mindenről megfeledkezhet. Amikor viszont a dog hatása múlni kezd, neki újra eszébe jut, hogy mennyire boldogtalan, és ismét be kell adnia magának az anyagot. De ha nem hagyja abba ezt az egészet, előbb-utóbb meghal.”

(35. oldal)

 Értem, hogy ismeretterjesztő, felvilágosító könyvnek gondolta az író ezt a könyvet…de azért egy szint van amit még lenyelek…ez már nem az a szint. De tovább megy az éjszaka, sok minden belefér egyetlen egy késő estétől-kora reggelig időszakba. Elefántlovaglás, cirkuszba betörés (és persze senki nem vesz észre), kurvákkal ismerkedés, filmforgatás, egy maffia támadás, szerzetesek, cigányok megmentése, kutyafürdetés és még rengeteg minden. Amit jó esetben az egész gyermekkorodban nem tapasztalsz meg, azt ők egyetlen egy éjszaka sikeresen véghezvitték. És még álmosak se lettek!

 Amellett, hogy a világ kegyetlen dolgai mellett elmennek egy vállrándítással, betekintést kapunk a kislány családi hátterébe is. Például, hogy az apja feltehetően egy agresszív állat:

„– Én is csak késő este vagy vasárnaponként szoktam látni az apukámat – szólal meg a kislány. – Meg amikor veszekszik az anyukámmal. Nem tudják, hogy hallom őket. Egyszer az apukám azt mondta az anyukámnak: „Fogd be a szád, te még egy fiút sem tudtál szülni nekem!” Előfordul, hogy este nem is jön haza, azt mondja, olyan sok a munkája, hogy nem győzi…”

(53. oldal)

 Aki láthatóan nem rajong, azért mert lánya van, nem rajong az életért, és nem mellékesen kiköti a lányát az ágy lábához…

„– Ha a papám megtudná, hogy éjszaka az utcán csavargunk, mindkettőnket kikötözne az ágy lábához.

– Az ágy lábához? - hitetlenkedik Pinokkió.

– Oda bizony. Ha valami rosszat csinálok, a papám kikötöz az ágy lábához. Egyik este a szüleim moziba mentek, egyedül maradtam otthon, és kiöltöztem: belebújtam az anyukám ruháiba, meg kifestettem magam az anyukám rúzsával úgy, mint Gina. Mire a szüleim hazaértek, elaludtam az asztal alatt, a rúzzsal a számon. Akkor a papámtól kaptam egy hatalmas pofont, és egy teljes napra kikötözött az ágy lábához.

– És mit csinálsz olyankor, amikor kikötöznek az ágy lábához?

– Töröm a fejelemet, mindenfélét elképzelek, vagy alszom.”

(62. oldal)

 Tehát rögtön hihető lesz, hogy névtelen főhősnőnk, túl sokat nem gondolkodva ment az ismeretlen után és belevetette magát a fertőbe, amiből persze csak azt látta, hogy valójában de csodás a világ.

 Felnőttel olvasáshoz jó, problémák felvetéséhez jó. Problémák kezelésére nem jó….mert a főhősök nem dolgoztak fel egyetlen egy problémát sem. Hanem megvonták a vállukat és mentek tovább. Ja agresszív az apukám  = nem gond, ez normális. Azt a k*vát ott veri egy strici = nem baj, ez normális. A maffia felgyújtotta a piac egyik felét, mert nem fizetnek védelmi pénzt = jé, de nem baj, ez normális. A betörő éppen kirabol egy lakást = jé, ez is egy munka, tök jó…normális. Igen…kb. ez jön le az egészből. Témafelvetésnek tehát lehet használni, aztán átugorni és átírni, hogy hogyan reagáltak rá a naiv kis hőseink. Egyedül olvasni gyereknek…nem ajánlom.

Belbecs: 2/5

Maga az ötlet jó lett volna, de ennyire pocsékul tálalni az egészet már szinte bűn! És mint tudjuk:

„– Mik azok a bűnök?

– Hazudni, virágvázába pisilni, falat firkálni, mezítelen nőket nézegetni, egyszóval a bűn az, amikor hibát követsz el. De például mást felbosszantani is bűn.”

87. oldal

Tervek 2014 nyarára

mangaka: Pixiv Id 2924751 

 A tervezés szép és jó dolog, az más kérdés mennyi minden fog megvalósulni belőle. Hiszen idén tervezem, hogy a beszerzett könyveket elolvasom… jelenleg 93 beszerzett könyvből 25-öt olvastam, ami valljuk be, hogy július elején elég rossz átlag, kivéve, ha nem szerzek már be könyvet, ami egyrészt elhatározás (tekintsünk el tőle, hogy a Vér éneke már a futárnál van), másrészt eléggé lehetetlen, még úgy is, hogy venni tényleg alig vettem idén. Mellékesen nem fér a polcra könyv, úgyhogy előbb könyvespolc kellene. Terveztem én 2014-es olvasást is, hogy miket fogok elolvasni, az is egyelőre elég pocsékul áll… relatíve minden mást olvasok, mint amit elterveztem. Akkor ott a várólista csökkentés is, amivel állok, úgy konkrétan egy helyben. És most terveztem nyárra is!

 Ahogy ránéztem a listára, körülbelül egy hónapnyi szabadságra terveztem 40 könyvet, amiből még 37 vár olvasásra…tehát eléggé kiszámított, és lehetetlen, de úgy vagyok vele, hogy ha legalább a felét-negyedét elolvasom majd a könyveknek, akkor is elégedett lehetek. Meg hát a nyár szeptemberig tart, úgyhogy nem szabadságos időben is olvashatok így máris másfél hónap már az idő.

 A legfontosabb a recenzióimmal utolérni magamat, mert tényleg ég az arcom, amikor rájuk nézek, és visszagondolok mióta is várnak olvasásra. Utána jöhet a magán és könyvtári példányok olvasása. A listából kiderül, hogy idén nyárra a Pongrác kiadó lett kiszemelve. Ami csak a közelemben fellelhető volt az nálam van (vagy előjegyzés alatt van), és tervben van az olvasása, tehát ne lepődjön meg senki, aki a blogomat olvassa, hogyha egymás után sok Pongrác kiadós könyv jön majd. Persze az is lehet, hogy nem jönnek mert semmit nem teljesítek a listámról, de a terv megvan, az elhatározás megvan, aztán majd kiderül.

Listáim:

2014-ben mindenképpen

2014 –es várólista csökkentés

Azért olvasom mert (több moly idénre való ajánlásai)

Amit főztél edd is meg (beszerzős :D)

2014 nyarára tervezett könyvek

És persze van egy Japános és egy Lázár Ervines, mert miért is ne jelentkeztem volna fel két kihívásra :D

Születésnapi nyereményjáték 4. forduló

A ötödik  és egyben utolsó forduló jövő héten hétfőn kerül fel. És 17-éig lesz idő beküldeni az eddigi fordulókkal együtt a megfejtéseket, 21-én sorsolok, és akkor kerül ki a nyertesek névsora is. Ha gondolod, akkor neved mellett, ha rendelkezel molyos névvel akkor azt is küld el. Címeket csak a nyertesektől kérek majd, figyeljék a bejegyzést, két hetük lesz a cím megadására, ha nem kapok címet akkor újra sorsolom a könyvüket. Tehát érdemes figyelni!

Szabályok:

1.Egyszerre kérem a megfejtéseket legkésőbb július 17-én, az utolsó bejegyzés július 14-én fog felkerülni, így még van három napod megfejteni őket.

2.Az alábbi email címre küld: st.metatron@gmail.com

3.Az email tárgya: Születésnapi nyereményjáték (ha nem ez lesz, akkor olyan mintha nem küldted volna el.)

4.Csak, ha minden borítót helyesen megfejtettél akkor kerülsz bele a kalapba. Segítségként, nem lesz olyan könyv amit nem olvastam, tehát az elvetemültek molyon bogarászhatnak ha nagyon nem menne, az olvasmánylistámba (csak úgy 1300 könyv van benne :D)

A nyeremények:

Jodi Picoult  - Sorsfordítók (az Athenaeum kiadó támogatásával)

Umberto Eco – A rózsa neve

Andrew Cope - Mosómedvék akcióban

Amanda Stevens: A próféta (Sírkertek Királynője 3.)

Köszönet a könyvért az Athenaeum kiadónak!

Fülszöveg:

A Sírkertek királynője-trilógia befejező részében hősnőnk, a szellemekkel suttogó Amelia Gray visszatér Charlestonba, hogy pontot tegyen az őrjítő kísértet-históriák végére. A szívdöglesztő detektív, John Devlin nyomában még mindig ott lohol elhunyt kislánya és csodaszép felesége szelleme, ám ezúttal Amelia szeme alatt is sötét karikák gyűlnek: az ő életerejét is parazitaként szívja el egy kísértet, akinek csak ő segíthet. Vajon beteljesedik Amelia és Devlin szerelme, és nyugovóra térhetnek a kósza lelkek? Elhagyja végre a várost a Gonosz? A próféta romantikus történet, kalandregény és kísértet-sztori egyben, a paranormális románcok rajongóinak új kedvence.

 Nagy szerencsém volt a sorozattal, mert tavaly Októberben kaptam kölcsön az első részt, nagyon sietős ütemben olvasva, és novemberre kijött a folytatás is, így megvolt a hullám, ami magával ragadt. Beleszerettem a történetbe, és izgultam éppen eleget Améliáért, amikor nyomozott, és amikor elutazott egy távolabbi munka miatt, hogy elfelejtse Devlint. De persze Devlint nem lehet elfelejteni. Mivel a két részt egymás után olvastam, így azok sokkal pörgőbbnek tűntek, mint ez az utolsó rész. Fél év telt el a második és a harmadik rész kiadása között és úgy tűnik egy kicsit kiestem abból a világból.

 Ha a három részt akarom jellemezni, akkor az első rész az ahol a szereplők feltűnnek, kapunk egy általános betekintést róluk, Amélia kicsit naiv tükrén keresztül. Megismerjük a szellemeket, a szabályokat, azt hogyan képes élni Amélia ezzel az „ajándékkal/átokkal” együtt és, hogy Devlin milyen jó férfi! Defektjei ellenére is, és persze szerelem! A második rész, amolyan múltidézés. Sajna Devlin nélkül L. Betekintést kapunk Amélia múltjába, és abba miért is lát szellemeket, miért kísérti őt a múlt és hogyan próbál megbirkózni mindezzel. A közös a két rész között, hogy aránylag Amélia sokat dolgozik, és van benne temető …ha már egyszer Sírkertek Királynője a cím. A harmadik rész viszont, ahogy a Próféta mondta: Mindenki elhelyezkedett, most tökéletes az idő. Az más kérdés, hogy mire. Amélia relatíve csak temetőt látogat a részben. Rengeteget filozofál magában, és nekem kicsit irracionálisnak tűnik bizonyos döntése. Úgy vélem, kicsit keresi a halált, holott az lenne a dolga, hogy életben maradjon, és az élőkkel foglalkozzon.

 A harmadik rész fő vonulata a nyomozás. Két kérdés, feladat van, ami Améliára vár, hogy megválaszolja, és megoldja.

Shani kérése: „Segíts!”

 Könnyűnek tűnik, de valójában nem igazán könnyű feladat, hogy átsegíts egy amúgy is halottat a túlvilágra. Shani menne, de nem mehet, köti Mariama, köti Devlin az élők világához, tehát nem mehet sehova sem, míg nem engedik el. Amélia meg….nos fogalma sincs hogy segítsen rajta, pedig elég esztelenül megy bele a veszélyekbe, és mindenhova, csak, hogy segítsen a kislányon. Akiről amúgy igazán fura dolgokat tudunk meg az utolsó oldalakon és ÁÁÁÁÁÁHHH! Koppantam is rendesen, amikor Amélia elgondolkodott a dolgokon és a sok egybeesés leesett neki. Nem mondható, hogy túl gyorsan koppant volna Amélia is.

A Próféta kérése: „Derítsd ki, ki ölt meg!”

 Őszintén szólva, amikor ez kiderült, hogy feladata lesz, gondoltam majd jó kis nyomozás lesz, és izgalmasan kutakodás. Persze elég vicces elképzelni, hogy egy Amélia típusú nő nekiáll nyomozni, és hipp-hopp, felfedezi a gyilkost. Azért ennyire ne legyen már egyszerű.

 Ami a legfurább ebben a nyomozásban, hogy a szálak folyamatosan összekuszálódnak. Mire azt hinnéd, hogy kicsit közelebb jár a megfejtéshez, kiderül, hogy teljesen eltévedt. És persze a nyomozási stílusán is lehetne javítani. Mert ki az a hülye (már bocsánat), akinek elmondják, hogy lehetőleg ne ejtsd ki a szádon, hogy „szürke por”, és akkor azzal megy mindenkihez, hogy „hé, tudsz valamit a szürke porról?” Komolyan… csodálkoztam, hogy Améliát nem ölték meg a harmadik oldalon. Nem igazán ment neki az sem, hogy kiben bízzon, és kiben nem. Sokat rontott az ítélőképességén a féltékenység, ami egyrészt Mariama irányába, másrészt a jósnő irányába megy, holott az egyik már halott a másik meg szegény nem is tehet arról, hogy Devlin oda jár. Sokat ront, hogy Amélia nem bízik magában, nem bízik Devlinben, és pont azokban bízik, akikben meg nem kellene. Irracionális döntéseket hoz, ami néha kifejezetten idegesítő volt.

 Peregnek az oldalak, és gyorsan olvasható a könyv, és remek lezárása a trilógiának, de! Azt éreztem, hogy sajnos Amélia olyan feladatokat kapott amiket nem tud megoldani, de azért vergődik. Végig, azaz érzésem volt, hogy na vajon hányadik oldalon nyírják ki a hülyesége miatt? Aztán csalódtam, hogy „és még mindig nem ölték meg”. Elhiszem, hogy nem lehetett más főhőst találni erre a feladatra, de ő egyszerűen kevés volt, hogy ezt mind elbírja. A könyv vége meg indokolatlanul gyorsan lett lezárva, és bár örülök, hogy így, mégis kicsit csalódtam. Bár egy másik alternatív befejezésnél meg mérges lettem volna. Itt szimplán azt éreztem, hogy az írónő, megunta az írást. Belerakott a kötetbe, rengeteg szálat, rengeteg embert, új és régi ügyeket, a végén megvilágosodik Amélia, megoldódnak a dolgok, lesznek új problémák, aztán jön a „x idővel később…. happy a világ”. Miért? Értem, hogy azt akarta, hogy le is legyen zárva meg ne is (hátha folytatni akarja), de…miééért így????

Belbecs: 3/5

Nem tudok több pontot adni rá. Tényleg adnék…de az első két rész 4 pontos volt, és messze többet adtak, mint ez a rész. És messze sokkal jobban voltak megírva, és kevesebbet szenvedett feleslegesen, és tett fel hülye kérdéseket, irracionális helyzetekben Amélia, mint itt. Itt szimplán idegesítő volt. Én Dariust már szinte kedveltem, mert végre valaki, aki NORMÁLIS a könyvben. Devlint imádom, de sajna egy határ szerencsétlenség. Azzal, hogy levadászni akar egy embert, aki bár hátulról a szálakat irányítja, de azért nem közellenség. Tény, hogy nem puszipajtás, de nem is az a fő akit le kellene gyilkolni. A szellemek meg agresszívebbek, de egyik sem beszél nyíltan, amit pedig megtehetnének. A Próféta pl. többet tudott, mint mondott, és mivel nem mondott szinte semmit, hát Amélia a maga sajnos nyomozáshoz eléggé kevés tudását volt kénytelen használni. Mariama meg,…hát őt még mindig utálom, de ő legalább ugyanolyan egóista nőszemély maradt, mint volt, talán ő volt az egyetlen aki nem változott.

 Teli van a könyv felesleges szálakkal, és olyanokkal, amiket az írónő úgy konkrétan elfelejtett. Bedob egy szereplőt, többször felbukkan…aztán nincsen vele semmi. Nem derül ki róla semmi, csak van, aztán nincs. Miért? Akkor mi értelme volt, ha nem csinált semmit sem? Darius viszont csinált egy csomó mindent, mégsem tudunk relatíve semmit sem róla, holott remekül meg lehetett volna ezt a részt csinálni, ha mondjuk Amélia EGY feladatott kap, ami mondjuk nem haladja meg a képességeit, és nem kell össze vissza keveregnie. Ezt az első részben remekül megcsinálta, a másodikba is. Most miért akart egyszerre megoldani mindent? Értem, hogy egymáshoz szorosan kapcsolódtak a dolgok…de nem kellett volna…

Ennek ellenére, láttam angolul van egy 0,5-ös rész is…örülnék ha kiadnák magyarul is, mert feltehetően egy csomó kérdőjelet megválaszolna, ami felmerült itt.

Blogbejegyzések az előző részekről:

1. rész

2. rész

Külcsín: 5/5

 Imádom a borítót! Bár nem értem, miért kellett megváltoztatni, mert az eredeti is szép volt. Ennek ellenére, ez olyan prófétásabb. Úgyhogy nagyon szép. A könyv kinézetével, szerkesztésével kapcsolatban semmilyen panaszom nincs. Nem találtam elgépelést, értelmetlen mondatot vagy egyebet. Úgyhogy szerintem kifejezetten szép és jó kiadás lett. A belbecsnél meg kifejtettem az aggályaimat. Nagyon jópofa, hogy borostyán levelek a borítón fényesre lettek csinálva, bár az egyik pont a szobor szemén van, de még így is nagyon mutatós. A borító alját ugyan nem értettem, hogy mi akar lenni, de igazándiból szerintem mindenki a borító felső részét figyeli  általában :D 

0,5. rész