Irány Japán - 05 (Kiotó)

6 . Nap - március 29.
Reggeli után tömegközlekedéssel indulunk felfedezni a Kiotó nyugati részén fekvő Arashiyama városrészt. A félnapos program keretében meglátogatjuk az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított Tenryu-ji templomot, melynek gyönyörű kertjéből szinte közvetlenül nyílik a méltán népszerű Sagano bambuszerdő. Mintha tényleg egy mesébe csöppennénk, a zöldes-szürkés bambuszok kecses eleganciával nyújtózkodnak az ég felé, a közöttük vágott, keskenyen kanyargó ösvényre halványan beszüremlik a fény. Délután szabad program áll rendelkezésre Kiotóban. Aki szeretné, még Arashiyamában egyénileg kipróbálhatja, milyen egy hagyományos, gondolához hasonló jakatabune hajóban ebédelni a Katsura-folyón, vagy akár a közeli majomparkba is ellátogathat, ahol tesközelből ismerheti meg a szabadon kószáló japán makákókat.


Húúúú, el vagyok havazva az élménybeszámolóval, de tervezem, legalább 2-3 napot megírni most, így a hosszú hétvégében! Bár attól nem félek, hogy elfelejtem mi volt, szimplán jó lenne, ha már sikerülne körbe érnem. (meg jó lenne visszamenni és még két-három hónapot eltölteni odakinn...)
 No de visszatérve Március 29-e, kerek egy hónapja volt, és egy csütörtöki nap. Amúgy az is fura volt odakinn, hogy rengeteg élmény ért, úgy egyhuzamban, és nagyon ritkán volt az, hogy egyáltalán megtudtam volna mondani milyen nap van. Általában este kipipáltam a kinyomtatott papíron az aznapi terveket, csekkoltam, hogy mindenhol voltunk-e ahol kellett, aztán kidőltem, és másnap lett ;)
 Erre a napra volt a legkevesebb olyan program, amihez segítséget kaptunk. Mármint a bambuszerdő, a kert és a templom volt betervezve, minden egyéb ott van ugyan a programban, de az is, hogy "ha akarod megnézed magadban". Amivel amúgy nincs is baj, szerintem Japán tipikusan az az ország ahol még én sem tudok eltévedni, annak ellenére, hogy nem értem a közlekedését, és nem beszélem a nyelvet. Hisz előző nap is eljutottunk Gionba, még ha egy órával hosszabb időbe is telt, mint amennyi annak kell, aki tudja az utat.
 A templommal kezdtünk, és szintén gyönyörű kertje van, amit ráérősen meg lehetett csodálni, de igazándiból elég hamar végigérsz az egészen. Nekem tetszett, belső képek kicsit homályosak lettek, itt lehetett fotózni, vagy ha nem akkor nem láttam a tiltó táblát. (figyelni szoktam, hogy ne fényképezzek ott, ahol nem lehet). De magával a templommal relatíve gyorsan végeztünk, és utána összevártuk a csapat többi tagját, hogy együtt menjünk be a bambusz erdőbe.

Az van, hogy én azt hittem, hogy a bambusz erdő kicsit nagyobb. Mármint kevesebb, mint 15 perc alatt átsétálsz rajta, úgy, hogy relatíve felfelé mész. Rendes fényképet is nehéz csinálni, mert mindenhol vannak emberek, és így vagy rajta van mindenki, vagy felfelé fotózol. Én a felfelé fotózást választottam végül (bár van emberes képem is). Tartom, hogy amúgy szegény bambusz erdő volt az egész japán út alatt a legnagyobb csalódás. Mert nagyobb erdőt vártam, mert annyi szép kép van nagy bambuszerdőnek tűnő helyeken. Ha valamit meg kéne jelölnöm, hogy ebben csalódtam, és benne volt a programban, akkor ez lenne az.

Az erdő után volt egy kis időnk, hogy mindenki ehessen, ihasson, nézelődjön. Sokan bevállalták a zöldteás lattét, meg azt hiszem volt zöldteás sör is.... én maradtam a rízsgolyóknál(?), hát kinézetre háromféle színű golyó volt felhúzva egy nyársra, ízre....nem volt íze. Igazándiból arra jó volt, hogy ne legyek éhes, és kipipáljam magamban azt, hogy na ilyet is ettem. Ez volt az egyetlen amit lazán be mertem vállalni, mondván, hogy csak nincs benne olyan, amitől bajom lehetne (nem volt). Ez után megnéztünk egy szentélyt, amit a hajnak szenteltek. Szerintem kifejezetten aranyos hely volt, és ott volt a közelünkben. És itt vége is lett volna a napi programnak. Lehetett választani, hogy 1. hazamész a szállásra, 2. oda mész ahova akarsz. Mint a programban lehet olvasni, a közelben vannak majmok, amiket ajánl az utazási iroda, hogy nézz meg. Anyukám is mondta, hogy ha már ott vagyok, akkor nézzem meg. És terveztem is, hogy itt szétválunk és szép lassan elmegyek oda. Ehelyett, elég sokan akartak oda elmenni, és szegény Zolit (idegenvezető), relatíve rábeszélték, hogy de jöjjön velünk, és mutassa az utat. A rábeszélős részről lemaradtam, én csak mentem az árral. Ő nem volt túl boldog, amit valahol értettem, de azt is, hogy tényleg, a 23 emberből 12 el akar menni, akkor...igen akkor ha rugalmasak vagyunk akkor bevállaljuk. És hát ő bevállaltam (itt is köszi)! Úgyhogy a lassan odatalálok helyett a kicsit gyorsabb odatalálás lett a vége.

 Tartom, hogy így szerencsésebb volt, mert hazafelé elég kanyargósra sikerült az út. Viszont odafelé gyorsabban mentünk, mint ahogy én mentem volna, ha magamban, vagy 2-3-an megyünk. Akkor feltehetően megálltam volna boltoknál nézelődni, így viszont tartom, hogy lesprinteltük a távot. Mindenki fizette a belépőjét, hisz ez még a fakultatívnál is fakultatív program, majd irány a majmok.

 Utólagosan megjegyezném: NEM érte meg felmenni. Majd meg fulladtam, mire felértem, úgy hogy a csapat féltávnál már elhagyott, sikerült felmennem sokkal meredekebb megoldásnál (kijárat :D), mint a többieknek, ahol végig tűzött a nap, és úgy 27 fok lehetett. Tehát nem igazán fáztunk.

 És mire felküzdöttem magam, a többiek kinézelődték magukat, ami nem nehéz, mert körbenéztem, megnéztem ... a kb. 15 majmot, és én is azt mondtam, hogy oké, mehetünk. Végül a bejáraton mentünk vissza is, úgyhogy én a domb-hegy mind a két oldalát láttam. Visszafelé jobb volt, ott hűvös és lankás volt a feljáró. Tény és való, hogy mivel nagyon meleg volt, szerintem a folyadékfogyasztásunk elég nagy lett, felfelé és lefelé is vettem egy vizet, és szerintem amikor visszaértünk a szállásra akkor is vettem még vizet. 

 Visszafelé átmentünk egy parkon, ahol csodaszép cseresznyefavirágzás volt, mentünk egy "kisvasúttal", mármint helyi vasúttal, nem JR-essel, és azt hiszem kétszer szálltunk át, mire visszaértünk, úgyhogy én elvesztettem a fonalat valahol a felénél, és olyan fáradt voltam, hogy csak bámultam ki a fejemből. Szerintem ez a nap volt az, amikor elég hamar lefeküdtem aludni. És már nagyon vártam a másnapot, amikor Nara-ba mentünk.

 Összességében persze ez a nap is remek volt, de itt jöttem rá, hogy talán a hosszú ujjú felsőm és a mellény, már kicsit sok a jóból. Mentségemre, reggel még nagyon fújt a szél, és nem lehetett tudni, hogy rá három órára éppen a trópusokon fogod érezni magadat. Ilyenkor jó, hogy a bőrönd nálunk volt a szálláson, és ilyenkor volt az, hogy már előre kellett gondolkodnom, hogy majd amikor NEM lesz, akkor milyen pólót rakjak el, mert fázni pláne nem jó. 

Ez itt  a vacsorám, első nap volt, amikor próbálkoztam azzal, hogy sült kaját egyek, és emellett kipróbáltam egy péksütit is. Nos, a barackos kóla iható, de felejtős. Valóban van barack beütése, de hát hagyjuk. A krumplinak, krumpli íze van, azzal nem volt semmi gáz, a pálcikára húzott vírsli, bebundázva, meg felejtős. Nekem fura volt, hogy édes a tészta körülötte... de meg lehetett enni. A péksüti meg omlós és minden, de szerintem attól kaptam enyhe gyomorrontást. A rágcsa el lett rakva másnapokra, de a fordítóval lefordítottam, és az jött ki, hogy "nyálkás rizs" innentől nem volt nagy bizodalmam vele szemben...és be is bizonyosodott pár nappal később, hogy borzalmasan rossz íze van.

Folyt. köv.

Könyvfeszt, így távolról - A Bestseller box, ami csak bestsellert nem tartalmaz!

Kicsit átverve érzem magamat!
Tavaly, a zsákba bálnában ennél jobb könyvek voltak, és azt hiszem az ára is barátságosabb volt egy kicsit. Ott nem is lehetett reklamálni, hogy éppenséggel a zsákbamacska azt tartalmazza amit nem tudtak eladni (utána megpróbáltam én is eladni őket és nekem sem vették meg, tehát érezhető, milyen könyvek voltak.)
Viszont idén az Atheneaum kiadó úgy döntött, a boxok mostanában menők ebben utaznak majd. Nos ezzel sem lenne baj, ha meglepetés box lenne a neve és nem bestseller box, és nem lenne odaírva, hogy 3 db bestsellert tartalmaz. Mert egyet sem tartalmaz. Van benne három olyan könyv amit nem tudtak eladni.
Mert mi is a bestseller, segítségül a wikipédiát választottam:
A bestseller (magyarul: „a legjobban fogyó”) eredetileg könyvekre alkalmazott kifejezés, annak jelzésére, hogy a forgalmi adatok szerint egy bizonyos időszak legnagyobb üzleti sikerét jelentő könyvről van szó.


Mi a három könyv? Könyvtáros vagyok, tehát a legjobban fogyó könyveket látom, el lehet hinni, ezek nem azok. De nézzük a molyos adatokat az sem rossz viszonyítás:

 Kolozsi László: A farkas gyomrában 21-en olvasták összesen, annak ellenére, hogy 4 éves könyvről beszélünk.
Révay Theresa: A muranói üvegműves lánya a könyv maga 9 éve jelent meg Magyarországon, azóta a molyon kerek 53 ember olvasta... és azoknak sem jött túlzottan be. A könyvtári példányt so-so néha viszik
Urai Erika – Gótfalvai G. Pál: A férfilélek tükre: annyira bestseller, hogy senki nem olvasta...ööö 12 év alatt.


Úgyhogy ez egy nagy átverés, és ketten vettünk dobozt, mind a kettőbe totálisan ugyanaz volt... tehát ez egy 2.000-res lehúzása az olvasóknak.
És mondom, nem háborognék, ha legalább egy bestsellert raktak volna bele, mondjuk egy új meg két olyan amit nem vett meg soha senki. De ez felháborító. Komolyan, ha felmennék a könyvfesztre ezt személyesen is elmondanám, hogy haho, a bestseller az nem ez amit ti árultok...

Irány Japán - 04 (Kiotó)

A szállodában elfogyasztjuk a reggelit, majd egész napos, buszos városnézésre indulunk a csodás kertek, festői szentélyek és a gésák városában, Kiotóban. Elsőként az ősi császárváros legszebb látnivalójaként számon tartott Aranytemplomot keressük fel, majd az 1460-ban a rindzai zen-buddhista iskola által alapított Ryoanji szentélybe látogatunk el. A városnézést a fülemüle hangját utánzó padlójáról híres Nijo kastélynál folytatjuk, mely az első Tokugawa sógun kiotói rezidenciája volt. Ebéd egyénileg, majd felfedezzük Kiotó másik fő nevezetességét, az UNESCO Világörökség részét képező „Tiszta víz” Templomát (Kiyomizudera), melynek verandájáról páratlan kilátás nyílik a környékre.

Este fakultatív program: Japán stílusú vacsora (korlátlan italfogyasztással) egy 40 perces maiko (gésanövendék) programmal. A program ára: 42.000 Ft /fő

Az egész utazás alatt ezen a napon léptem a legtöbbet, 21 ezer lépés felett zártam, úgy este nyolc körül a napot, amikor már kellően fáradt voltam a kötelező és a tervezett programok után. Mi már kezdésnek, a leírt programokat agyon variáltuk. Mármint nem igazán ebben a sorrendbe haladtunk a szentélyek és kertek megnézésében. Először meglátogattuk a Tiszta víz templomát, amit részben felújítottak, így egy része nem volt túlzottan izgi (kivéve, ha valakinek az állványok izgalmasak :D). Ennek ellenére így is akadt bőven látnivaló a Templom körül, lehetett kívánságokat írni (nem írtam), lehetett volna, egy hosszú sorba beállni, hogy vizet kapjunk el, ami gyógyít MINDEN létező problémát. Én egy ideig gondolkodtam rajta, hogy víz vagy körbesétálás mindenhol, és úgy döntöttem, hogy csatangolok inkább, minthogy az egy órából (talán másfél), amit itt töltöttünk egy negyed órát a sorban állásra pazaroljak. Álltam amúgy sorba, csak az a mosdónál volt, ami zenélt, és minden ami kell :) De itt felmentem ahova lehetett, szerelmet kívánni, vagy megerősíteni (még nem érzem, hogy sikerült volna.) de igazándiból itt szerintem inkább a táj volt szép. Feltehetően, ha nem éppen állványozás zajlik jóval szebb lett volna, de így sem volt okom panaszra.

A sor amibe nem álltam be

Az egyik ok, ami miatt nem akartam időt veszteni a sorban álldigálással, az az volt, hogy felfelé menet megláttam egy Totoro-s voltot, és hát felkiáltottam magamban, hogy "ide mindenképpen be kell menni", tehát erre időt kell szakítani, tehát, holmi sorban állás, egy mindent gyógyító forrásnál nem nyert ebben a versenyben. Ha akkor tudom, hogy a kirándulás végén még egy csomó elkölthető jenem marad, akkor szerintem kicsit jobban költekeztem volna ebben a boltban, ugyanis rengeteg aranyos, nekem tetsző dolog volt. És hasonló boltot ezután már csak Miyajima szigetén találtam, úgyhogy meg kellett volna becsülnöm jobban, hogy most ott vagyok, de már így is majdnem idő után értem a buszhoz. Pedig én próbáltam mindig kb. időre, vagy kicsit előbb odaérni (nem szeretem, ha rám várnak)

Innen mentünk át Nijo kastélyhoz, amiről NINCS képem. Azaz van kettő, de egyik sem túl szép, keressetek rá a google-n. Azaz igazság, hogy én komolyan vettem 99%-ban azt, hogy ki van írva, hogy ne fotózz. Egyrészt, mert ilyen szempontból tiszteletben tartom a szabályokat, a másik az, hogy ez egy remek indok arra, hogy teljesen OTT legyek. Hogy mindent meg tudjak figyelni, hogy át tudjam élni azt, hogy most ott járok, ahova régóta vágyok eljutni, és tényleg száz százalékig erre figyelni. Úgyhogy nincs fotó, az udvarról van, de azt se rakom fel. Itt volt amúgy az első eset, hogy le kellett vennünk a cipőt, és szerintem az egyetlen olyan hely ahol NEM volt cipőkanál. Mert aztán mindenhol le kellett már venni a cipőnket, de a legtöbb helyen erre már készülnek, és a tárolók mellett ott a cipőkanál. Én meg, mivel nem lehetett bevinni fényképezőt, így azt a táskámba raktam, a táskámat meg a buszban, úgyhogy az én mobil cipőkanalam sem volt velem. Maga a hely, amúgy annyira nem volt tömve, bár azért elég sokan voltunk, és tényleg zenélt a padló, egyszerűen lehetetlen volt csendben közlekedni. Nekem az egész hely tetszett úgy ahogy volt, itt egész jól berendezve, bábukkal (élethűekkel). Amúgy azon gondolkodtam, hogy mekkora szintű paranoia kell ahhoz, hogy ilyen padlót csinálj, és mi van ha egy kóbor macska bejut... mekkora para lehetett. Mindezek ellenére szép hely, mindenképpen érdemes meglátogatni, ha valaki arra jár.
 Innen mentünk Az Aranytemplomhoz. Ez is tipikusan az a hely, amit ezer képen látott már az ember. Remekül ki van képezve az a hely, ahonnan olyan képet tudsz készíteni, mint amit a neten is találsz vagy ezret. Azért csináltam én is, de ez annyira nem kötött le, úgyhogy mentem egy kört ott. Fura volt az, hogy a legtöbb ember így elölről lefotózza aztán elmegy, hogy ez is megvolt. Konkrétan volt egy szakasz az útnak, amikor nem nagyon találkoztam emberekkel. Lehet persze, hogy csak kifogtam egy békésebb szakaszt, de gyanús, hogy arányában nem sokan mennek ott körbe-körbe. Itt amúgy a suvenir boltban már vettem édességet, egyet magamnak, egyet meg a munkatársaimnak. (amit meg is ettek, bár az algás édességre, csak egyikük mondta azt, hogy finom - nem volt rossz, de inkább a fahéjast ettem :D).

Aranytemplom elölről

Oldalról

A Ryoanji szentély volt szerintem az a hely, ami szép, letisztult, de jóval több időt töltöttünk itt, mint amit kell. Itt volt, hogy már álldogáltunk, mert relatíve sok idő volt rá, viszont nem túlzottan nagy helyet foglal el, tehát bármennyire lassan is sétál az ember akkor is hamar a végére ér, és utána unatkozik. Itt vettem szintén valami édességet, amit meg is ettem - amikor hazajöttem - és sokat hezitáltam képeslapokon, és hasonlókon, de nem volt elég a felesleges 30 perc arra, hogy költekezzek, mert mindig lebeszéltem magamat arról, hogy megvegyek bármit, mondván, hogy nem jó semmire. Amúgy egy japán babán gondolkodtam, de arra jutottam, hogy 1. nekem csak porfogó, 2. iker unokahúg/öcsém van, akik csak egy évesek, tehát még úgy nem hiszem, hogy nagyon tetszene nekik, meg nagyon lányos, a fiúnak meg akkor mit. Úgyhogy nem vettem, amúgy kiderült hogy az is made in China volt....

A szentély után irány vissza a szállás. Mivel ugyan fáradtak voltunk, de még világos volt, páran gondoltuk, hogy elmegyünk Gion-ba, Gésára vadászni. Miután amúgy a fakultatív programra nem fizettünk be. Ha jól tudom a csoportból kb. 2 ember ment csak el rá? Mindegy is, az idegenvezető szerint a szállástól Gion nincs messze, ugyan egy nagyobb séta, de mész egyenest aztán jobbra és tádám ott vagy. Hát... mentünk egyenest, meg át a folyón(vagy csatornán), de már ez se volt közel amúgy. Aztán kértünk segítséget, és akkor elmentünk valóban jobbra, a következő hídig. Majd ott balra, majd ott jobbra és egyenes. Tehát annyira nem volt egyszerű a dolog, de folyamatosan kérdezősködtünk, hogy merre kell menni. A durva, hogy aki nem tudta is, nekiállt a telefonján megkeresni nekünk, hogy merre kell menni. Tartom, hogy taxival gyorsabb lett volna, bár tény, hogy akkor oda lett volna az öröm, hogy megtaláljuk Gion-t. Megsúgom, gésát nem láttunk, egy tanoncot félig meddig, bár én őt sem. De megtaláltuk a negyedet, és visszafelé jóval gyorsabban lehetett menni. Partnereim még elmentek vacsizni, én ott lettem már nagyon fáradt, úgyhogy becéloztam a szállást, előtte egy éjjelnappalit, és egy vacsi-fürdés után kidőltem, mint aki jól végezte dolgát. Szerintem közel ez volt az egyik legfárasztóbb nap is, feltehetően a 20 ezer lépés feletti táv miatt. De megérte, nekem tetszett minden és a szállás is jó volt, tehát jót lehetett aludni.

Ami most így hiányzik: Az a végtelen kedvesség, ahogy a japánok viszonyulnak az emberekhez. Mindegy volt, hogy éppenséggel értjük-e amit mond a másik vagy sem. Ők érteni és segíteni akarnak. De ez mindenhol. Főleg ezért nem volt probléma számomra a vásárlás, először még félve mentem be az első éjjel-nappaliba, hogy "jesszus nem fogják érteni mit akarok", de másodszorra már természetesen bementem, mint itthon a boltba, mert tudtam, hogy meg fogjuk érteni egymást, nem lesz probléma és ő tényleg segíteni akar. Ez itthon kicsit hiányzik, mert nem mindig érzem azt, hogy valóban a vásárlóért volnának az eladók, persze vannak kivételek. Ég és föld a két kultúra és nekem az övéké kicsit szimpatikusabb.

Folyt. Köv.

Bincsik Mónika (szerk.): Virágszirmok, madárszárnyak (Meidzsi-kori japán fametszetek és fametszetes könyvek a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárában)

A kölcsönkérős listámon volt már... szerintem két éve. Ezt elégeltem meg, és indítottam el a Libri könyvigénylős opcióját, tekintve sehol sem találtam belőle fellelhető példányt. A Hirosige után úgy gondoltam, hogy én szeretem a japán fametszeteket, és szívesen is olvasok a témában, relatíve bármit. Úgyhogy ha valakinek van ajánlása az nyugodtan kommenteljen!
 Míg Hirosige  Edo látképei ugyebár, ami inkább városi, város közeli és embereket ábrázoló fametszetek, addig ezek a művészek főleg növényeket és madarakat és egyéb állatokat örökítettek meg. Hokuszai-t ismertem eddig is, és szeretem is a munkáit, viszont most a könyv olvasása után felkerült még pár ember a "tetszik amit alkottál" listámra, név szerint:
Imao Keinen: Neki köszönhetjük amúgy a borítónak választott képet is, de emellett rengeteg szép madaras kép alkotója volt. Én azt mondom érdemes a google-ba is beírni, mert ott jóval több munkája fenn van, mint a kötetben magában.
Unszodó (Unsodo): akire a google nem mondott semmit, az első alakon, pedig a könyvben így írják a nevét. Neki a Sás felett repülő vadludak című képe és a Havas ernyők című képe az ami tetszett a kötetből. Ő ugyan annyira nem jön be mint Imao Keinen, de azért szépeket alkotott.
Yamada Unsodo: Neki a Folyó cseresznyevirág szirmokkal és juhar levelekkel című képe az ami megfogott, és amit el tudok képzelni a szobámba is, már csak a kék színek miatt is!

Ogata Gekko: Patkány szerencsét hozó
kalapácson

Ogata Gekko: Patkány szerencsét hozó kalapácson, nekem ez nagyon tetszik, és most rákerestem, és a legtöbb műve olyan, amit szívesen néz az ember, bár inkább azokat amiken állatok és természet van.
Az utolsó aki felkeltette az érdeklődésemet Ohara  Koszon neki is a Fehér kócsagok telihold előtt  című képe ami nagyon-nagyon kedvencem lett. Amit szívesen ide is beraktam volna, de nem találom sehol sem. Pedig meglehetősen szép kép. Persze a kócsagok eleve tetszenek, tehát nem nagyon lehet olyan képet készíteni, ami ne tetszene (oké, biztos lehet, de még nem találtam olyat).

Összességében: A könyv meglehetősen szép kiadvány, két nyelven (magyarul és angolul), egy nem túlzottan terjengős szöveggel az elején, és minimális adatokkal a képek alatt. Minthogy kié a kép, mikor élt, mikor készült a kép, mekkora méretben és melyik kiadó adta ki, illetve a leltári száma. Szép fényes lapokra van nyomva az egész, így minőségibb hatást kelt. Jóval egyszerűbb olvasni, mint a Hirosigét, amit lapozni is nehéz volt, nem hogy tartani. Arra tökéletes, hogy akit érdekelnek a japán fametszetek azok kapjanak egy képet róla, kiválaszthatják a nagyobb alkotók közül, ki az aki tetszik nekik, és onnantól lehet tematikusan rá keresni. Nekem Hokuszai eleve kedvencem volt és itt is remek alkotásokat láthattam tőle. Szép és jó gyűjtemény, igényes kiadvány. Jó sok számomra nem túlzottan informatív jegyzettel, ellenben elhiszem, hogy aki hivatásszerűen és/vagy iskola miatt forgatja a könyvet annak az irodalom jegyzetek sokat segítenek, nekem annyira nem, főleg, hogy nagyrészt angol könyvekről van szó.

Külcsín: 5/5
Belbecs:5/5

Könyv: Bincsik Mónika (szerk.): Virágszirmok, madárszárnyak
Kiadó: Magyar Képzőművészeti Egyetem
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 120
Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789637165412

Mijamoto Muszasi: Az öt elem könyve

Mindig is érdekelt a japán kultúra, hisz ha nem érdekelt volna, akkor nem mentem volna Japánba. És mindig is érdekelt, hogy miket ad ki a Helikon ilyen olcsó könyvekként. Így örültem is, amikor végre egy nekem való könyv került kiadásra, az más kérdés, hogy 5 boltba néztem meg, mire a Lírában rá találtam. Azt hittem ezeket a Helikon zsebkönyveket mindenhol árulják...
 Éreztem, hogy nem lesz gyors olvasás. Az érzés nem csak úgy jött, hanem az első szó után lapozhattam a könyv végére a jegyzetekhez. Valamit jelent, ha egy könyv egyharmada jegyzetből áll! Nálam a jegyzetek amolyan mumus dolgok, bevallom, nem minden könyvnél veszem a fáradtságot, hogy ide-oda lapozgassak. Itt viszont egy post-itet raktam a jegyzetekhez és az is együtt mozgott az olvasással, ahogy haladtam előre. Összesen 172 olyan szó volt a kötetben, amit jegyzettel láttak el. Hol rövidebb, hol hosszabb verzióban, de magyarázatot adott a szó jelentésére, vagy arra, hogy mire gondolhatott az író, amikor ezt így leírta, vagy szimplán odaírta, hogy melyik (másik) jegyzetbe keresd a választ - ez amúgy már vicces volt, amikor a jegyzet egy másik jegyzetre mutat! -
 Mindezek ellenére én azt mondom, érdemes elolvasni, mert mond jó dolgokat, és mond érdekes dolgokat. Hogy eléggé érett vagyok-e ahhoz, hogy teljes mértékben befogadjam és átlényegüljek a könyv hangulatához? Nos nem, nem vagyok ehhez egyenlőre elég. Úgyhogy a könyvet mindenképpen elrakom, pár év múlva újra elolvasom, és reménykedem abban, hogy akkor több átjön Muszasi szellemiségéből és harcművészeti tanácsaiból, filozófiájából. De mindenképpen érdekes volt, örülök, hogy megvettem, és hogy nem rakosgattam ide-oda, hanem rögtön olvasni is kezdtem.
 A Helikonnak szerintem remek húzás ez a zsebkönyves dolog. Jó ránézni a borítókra, és jó kézbe fogni ezeket a könyveket. Szerintem meglehetősen zsebbarát ;) És az ára miatt meg is fizethető. Úgyhogy örülök a kezdeményezésnek, és remélni merem, hogy még rengeteg kötet válik így elérhetővé szélesebb körben is.



Ez a könyv amúgy megjelent már kétszer, egyszer egy másik kötettel együtt.  Akit érdekel:
Szugavara Makoto – Mijamoto Muszasi: „A nyughatatlan géniusz” / Az öt elem könyve
illetve hasonló címen: Mijamoto Muszasi: Go Rin No Sho (Az öt gyűrű könyve)