Ugrás a fő tartalomra

Üdv 2017! - A boldogság éve

Békés, Boldog, Könyvekben gazdag 2017-et mindenkinek!
Gondoltam, megírom az éves összesítőmet, és akkor már az idei elképzeléseket is, és fogadalmakat. Már ha nevezhetjük fogadalomnak azt, hogy nem akarok megfogadni szinte semmit sem.
Tavaly 88 könyvet kezdtem el olvasni, 11-et félbehagytam. A legtöbb félbehagyás indoka az, hogy nem volt hozzám illő a könyv. De volt olyan, amit azért hagytam csak abba, mert előjegyezték és vissza kellett vinnem. Ezeket amúgy tervezem idén már be is fejezni.
Ebből a 77 befejezett könyvből rengeteg borzalmas volt, amiket így utólag sajnálom, hogy végül nem hagytam félbe. Feltehetően az olvasási kedvem is ezek miatt zuhant meg egy kicsit az év folyamán. Igen, borzalmas, amikor olvasni akarnál, de amit elkezdtél könyv olyan rossz, vagy olyan érzést nyújt, hogy inkább bármi mást csinálsz, minthogy leülj olvasni. Elnézve most a csillagozásokat molyon, a legtöbb könyv közepes volt, amit olvastam. Összesen 9 olyan könyv volt, amire maximális csillagot adtam!
A top 5 legjobban tetsző könyv 2016-ban:
Nem igazán tudom rangsorolni, mindegyik adott pluszt az életemhez, mindegyiket nagyon szerettem. De a tavalyi olvasmányaim közül ez az az 5 amit bárkinek bátran merek ajánlani, mert úgy hiszem tetszene nekik. Annak ellenére, hogy az 5 könyv 5 műfajt képvisel, méghozzá jó távoliakat egymástól.

 2016-ban:
14.441 – oldalt olvastam
77 könyvet olvastam el
11-et hagytam félbe
68 könyv került a birtokomba
5 könyvet nyertem (A legutolsó nyereményemnek örülök a legjobban J. Goldenlane: Csillagok szikrái )
2 író kommentelt a blogomra, ebből 1 kedvesen
1 könyvet kaptam tiszteletpéldányba (Varga Csaba Béla: Santa és az Éj asszonya , aminek borzalmasan örülök, és felvillanyozta a decemberemet, ezt idén olvasni is akarom!)
2 recenziót vállaltam, ebből egyről már írtam (a másikat meg próbálom hamarosan sorra keríteni)
11 könyvet kaptam (ünnepekre, és csakúgy is @Fallen_Angeltől csak úgy, itt is köszi:*)
39.902 Ft –ot költöttem a Moly szerint könyvekre tavaly. Ez részben igaz, részben nem, mert volt könyv amit vettem, de eladtam (@Szimirza átvette :D), így nem teljesen a valóságot mutatja.
Sok sorozatot néztem (Dr. Csont 1-9 évad, Odaát 1-7 évad, Flash – A villám 1-2 évad, Grimm 2-4 évad, Castle 1-5 évad, Trónok harca 1 évad, Zöld íjász 2-4 évad Free! (anime) 1 évad, Prince of Stride: Alternative (anime, kedvenc is lett) 1 évad) ---> azt hiszem ide ment el az olvasós időm :D

Életemben először:

Voltam tengerparton, és léptem bele a tengerbe, és süllyedt el a lábam teljesen
Írtam írásbeli panasztételt
Festettem részben kékre a hajam
Keresett meg író, és kaptam tiszteletpéldány könyvet
Kommentelt író a blogomra, pozitív és negatív értelemben is :D
Lettem 30 éves, és rendeztem ennek tiszteletére bulit, ami az év leghidegebb nyári napja lett, de azért élveztük :D
Kaptam mindenféle japán dolgot, aminek kifejezetten örültem.
Örültem a hírnek, hogy a tesóméknál kisbaba fog születni
Örültem, hogy kiderült ikrek :D
Segítettem könyv karácsonyfát építeni a könyvtárban. Bár csak kicsit és csak a másodiknál, de élmény volt.
Segítettem a Tini-Sarok létrejöttét, bár szerintem nem túl produktívan, de azért segítettem, és élveztem.
Tuti még rengeteg dolgot csináltam először, de nem emlékszem rá :D



És akkor 2017! avagy fogadom, hogy nem sokat fogadok meg, mert nincs túlzottan nagy hatással rám, holmi fogadalom. Inkább hívjuk elképzeléseknek:
Egyszerre csak egy könyvet olvasok!
Végre eltüntetem a recenziós könyveimet (mármint elolvasom és írok róluk, mert ég a pofám no!)
Többet írok a blogra,mint tavaly.
Találkozom a barátnőimmel. Lehetőleg mindegyikkel! Lehetőleg többet, mint tavaly.
Megyek moziba, ha lesz valami ami érdekel, ha nem akar senki jönni akár egyedül is! De remélem mindig lesz valaki!
Színezem a színezőmet, meg  a színezős naptáramat (nem ártana, tök jók, csak idő... idő)
Boldog leszek. Kevesebbet fogok olyan dolgok miatt aggódni, amelyekre nincs befolyásom, vagy melyek nem is igazán érintenek. Kevesebbet stresszelek.

Lefogyok, legalább egy 10-est...több kéne de ennyit legalább.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é