Békés, Boldog, Könyvekben gazdag 2017-et mindenkinek!
Gondoltam, megírom az éves összesítőmet, és akkor már az
idei elképzeléseket is, és fogadalmakat. Már ha nevezhetjük fogadalomnak azt,
hogy nem akarok megfogadni szinte semmit sem.
Tavaly 88 könyvet kezdtem el olvasni, 11-et félbehagytam. A legtöbb
félbehagyás indoka az, hogy nem volt hozzám illő a könyv. De volt olyan, amit
azért hagytam csak abba, mert előjegyezték és vissza kellett vinnem. Ezeket amúgy
tervezem idén már be is fejezni.
Ebből a 77 befejezett könyvből rengeteg borzalmas volt,
amiket így utólag sajnálom, hogy végül nem hagytam félbe. Feltehetően az
olvasási kedvem is ezek miatt zuhant meg egy kicsit az év folyamán. Igen, borzalmas,
amikor olvasni akarnál, de amit elkezdtél könyv olyan rossz, vagy olyan érzést
nyújt, hogy inkább bármi mást csinálsz, minthogy leülj olvasni. Elnézve most a
csillagozásokat molyon, a legtöbb könyv közepes volt, amit olvastam. Összesen 9
olyan könyv volt, amire maximális csillagot adtam!
Nem igazán tudom rangsorolni, mindegyik adott pluszt az
életemhez, mindegyiket nagyon szerettem. De a tavalyi olvasmányaim közül ez az
az 5 amit bárkinek bátran merek ajánlani, mert úgy hiszem tetszene nekik. Annak
ellenére, hogy az 5 könyv 5 műfajt képvisel, méghozzá jó távoliakat egymástól.
1 könyvet kaptam
tiszteletpéldányba (Varga
Csaba Béla: Santa és az Éj asszonya , aminek borzalmasan örülök,
és felvillanyozta a decemberemet, ezt idén olvasni is akarom!)
2 recenziót
vállaltam, ebből egyről már írtam (a másikat meg próbálom hamarosan sorra
keríteni)
11 könyvet kaptam
(ünnepekre, és csakúgy is @Fallen_Angeltől csak úgy, itt is köszi:*)
39.902 Ft –ot költöttem
a Moly szerint könyvekre tavaly. Ez részben igaz, részben nem, mert volt könyv
amit vettem, de eladtam (@Szimirza átvette :D), így nem teljesen a valóságot
mutatja.
Sok sorozatot néztem
(Dr. Csont 1-9 évad, Odaát 1-7 évad, Flash – A villám 1-2 évad, Grimm 2-4 évad,
Castle 1-5 évad, Trónok harca 1 évad, Zöld íjász 2-4 évad Free! (anime) 1 évad,
Prince of
Stride: Alternative (anime, kedvenc is lett) 1 évad) ---> azt hiszem
ide ment el az olvasós időm :D
Életemben először:
Voltam tengerparton, és léptem bele a tengerbe, és süllyedt
el a lábam teljesen
Írtam írásbeli panasztételt
Festettem részben kékre a hajam
Keresett meg író, és kaptam tiszteletpéldány könyvet
Kommentelt író a blogomra, pozitív és negatív értelemben is
:D
Lettem 30 éves, és rendeztem ennek tiszteletére bulit, ami
az év leghidegebb nyári napja lett, de azért élveztük :D
Kaptam mindenféle japán dolgot, aminek kifejezetten örültem.
Örültem a hírnek, hogy a tesóméknál kisbaba fog születni
Örültem, hogy kiderült ikrek :D
Segítettem könyv karácsonyfát építeni a könyvtárban. Bár csak
kicsit és csak a másodiknál, de élmény volt.
Segítettem a Tini-Sarok létrejöttét, bár szerintem nem túl
produktívan, de azért segítettem, és élveztem.
Tuti még rengeteg dolgot csináltam először, de nem emlékszem
rá :D
És akkor 2017! avagy fogadom, hogy nem sokat fogadok meg,
mert nincs túlzottan nagy hatással rám, holmi fogadalom. Inkább hívjuk
elképzeléseknek:
Egyszerre csak egy könyvet olvasok!
Végre eltüntetem a recenziós könyveimet (mármint elolvasom
és írok róluk, mert ég a pofám no!)
Többet írok a blogra,mint tavaly.
Találkozom a barátnőimmel. Lehetőleg mindegyikkel! Lehetőleg többet, mint tavaly.
Megyek moziba, ha lesz valami ami érdekel, ha nem akar senki
jönni akár egyedül is! De remélem mindig lesz valaki!
Színezem a színezőmet, meg
a színezős naptáramat (nem ártana, tök jók, csak idő... idő)
Boldog leszek. Kevesebbet fogok olyan dolgok miatt aggódni,
amelyekre nincs befolyásom, vagy melyek nem is igazán érintenek. Kevesebbet stresszelek.
Lefogyok, legalább egy 10-est...több kéne de ennyit
legalább.
Talán két éve
futottam bele a könyvbe a Molyon, még @Bence
olvasta, és az értékelése után úgy döntöttem, hogy ez engem érdekel. Annak
ellenére, hogy a gazdaság, matematika, közgazdaságtan, nos, ezek egyike sem az
a téma, amit én annyira nagyon kedvelnék. De valahogy el kellett telnie pár
évnek, hogy a kezembe foghassam a könyvet. És nem bántam meg!
Meglehetősen érdekes
a téma, így a 21. században, amikor az emberek annyira ki vannak élezve az
anyagias világra. És igen, szép és jó azt hinni, hogy ami ingyen van az tényleg
ingyen van. Meglehetősen sok történetet mesél az író, hogy mégis az ingyen a
mai világban mit jelent. Hogy a jelenleg fiatal generációnak már az a normális,
az átlagos, és elvárt, ha valami ingyen van.
A legtöbb ingyenes
dolog persze az internet berkeiben valósítható csak meg, ugyanis, míg az
információt tudod / lehet ingyen adni, addig az olyan dolgokat, amiket kézzel
meg tudsz fogni, már ügyes bajos. Bár marketing fogásként az is megoldható
persze. A virtuális térben viszont szinte minden költség elhanyagolható, mérni
sem érdemes, ebből adódóan ingyen is lehet adni. Az nyer a piacon, aki a
legjobbat ajánlja, és hát az ingyenesnél van jobb?
Bevallom, én, mint az
Y generáció tagja, az „ingyen van” dolgokban annyira nagyon nem hiszek. Mármint
legálisan elég kevés dolog az amit ténylegesen ingyenesnek gondolok, és tényleg
az is. Az illegális és kalózkodó dolgokat olvasva, meg igen én is bólogattam. Azon
generáció tagja vagyok, aki a virtuális dolgoknál nem feltétlen érzi azt,
hogyha valamit letölt, az lopás volna. Ami feltehetően a cégeknek, film
gyártóknak stb. teljesen másként jön le. De igen, az én generációm (IS) már úgy
van vele, hogy vannak dolgok, amikért nem fizetnének egyáltalán semmit sem. Őszinte
leszek, a megnézett filmek, sorozatok nagy részét, ha fizetnem kéne érte, nem
nézném meg, mert annyit nem ér, emellett járok moziba is. De például TV-t nem
vagyok hajlandó nézni, mert az a reklám mennyiség, amit egy fél óra alatt
látok, az pont több, mint amennyit szeretnék. (vicces belegondolni, hogy kisebb
koromban, még nagy tv néző voltam, ma meg már büntetés lenne, ha le kéne ülnöm
elé :D)
Viszont jó volt olvasni azt, hogy a 21. században vannak már
előadók, cégek stb. akik direkt megosztják ingyen és bérmentve a tartalmaikat,
pl. zeneszám, mert ez amolyan marketing fogás náluk. Letöltheted ingyen a zenét,
mert feltételezik, hogy ennek hatására. 1. megszereted a zenéjüket, 2. elmész a
koncertjükre, 3. veszel relikviákat. Tehát maga a zene már relatíve ingyen van,
viszont ennek hála borzalmasan gyorsan elterjed mindenfelé, és megtöbbszörözi
minden egyéb bevételt. Amúgy itt volt Coelho-s sztori is, hogy amikor megjelent
az új könyve, előtte, vagy egy időben E-ben felrakta a régebbi könyveit, és
meglehetősen sok fogyott, annak ellenére, hogy ingyen letölthető volt. tehát
felrakta, beleolvastak és megvették papírban (értem a logikát, bár nálam kevés
olyan könyv van, amit ha elolvastam esetleg e-ben, utána papírba megvenném. Ehhez
persze hozzátartozik az is, hogy nagyon-nagyon ritkán olvasok e-ben, végtére is
könyvtáros vagyok… :D)
A másik nagyon jó
téma a könyvben az volt, hogy bemutatta, hogy attól, még hogy nekem személy
szerint ingyen van valami, azért feltehetően mások fizetnek. Más nem, a
hirdetők. A Google-ról írt dolgok is tetszettek, rengeteg jó és érdekes
információt megoszt a könyv a Google-ról, a Microsoft-ról, meg internetes
oldalakról. Egy csomó olyanról, amiről életemben nem hallottam (feltehetően az
amerikaiaknak ismerős oldalak), és egy csomó olyanról, amit használok, és vagy
hallottam már róla (Yahoo, Facebook, Flickr stb.).
Tehát nagyon jó volt
olvasni, és szerintem érdemes ezt mindenkinek elolvasni, akit egy kicsit is
érdekel, a 21. század árképzése, az, hogy miként születnek az árak, hogy mi is
az ingyenes, és mik lehetnek buktatók. Jó lehet kisvállalkozásoknak is, mert
rengeteg tippet ad, hogy hogyan „ne rontsd el”, és „mit ne csinálj, ha nem
akarsz megbukni” témában. Az olyan laikusoknak mint én is remek olvasmány,
nekem inkább érdekesség, és információ, de elhiszem, hogy vannak emberek, akik
képesek az olvasott dolgokat hasznosítani is.
Jah olvastam a
blogokról is benne, meg a reklámokról, a blogokon. Mint látható nekem is vannak
itt oldalt mindenféle reklám izék, amivel eddig…azt hiszem két hónap alatt ha
200 forintot kerestem sokat mondok :D Mindegy, úgy voltam vele, hogy túl sok
vizet nem zavarnak, elférnek, egyszer majd ebből gazdagszom meg :D. de
például direkt nem raktam zavaró helyre, mert nem az a cél, hogy az engem
olvasók arcába nyomjam a reklámot. Van, de csak mellékesen, mert miért ne
alapon. Igen, tehát erről is lehet a könyvben olvasni! :)
Belbecs: 5/5
Végig élveztem az olvasást, és elég gyorsan lehet vele
haladni. Sok benne a történet, sok a háttér infó, de éppen ezért könnyen
fogyasztható.
Külcsín: 4/5
Tetszik a borító, de ettől még nem egy nagy szám, viszont
felhívja a figyelmet a könyvre, tehát igazándiból illik hozzá.
Fülszöveg:
Chris Anderson forradalmian új szemléletű könyvében, a
Hosszú farokban megmutatta, hogy az on-line piacok hogyan hoznak létre piaci
réseket, és hogyan változtatják meg a gazdasági viszonyokat.
Az Ingyen! az üzleti világ jövőjét vetíti elénk. A szerző elméleti
igényességgel, meggyőző példákon keresztül mutatja be, hogy az ingyenesség, ami
eddig inkább csak marketingfogás volt, a jövőben radikális, új üzleti stratégia
lesz, amely nélkül a cégek hosszú távon nem tudnak talpon maradni.
A könyv rengeteg ötletet ad ahhoz, hogyan alakítsuk ki saját üzleti
modellünket, amellyel kiszabadíthatjuk az ingyenesség profitot hozó szellemét a
palackból.
Hogyan lehet ingyenes a légi közlekedés? Hogyan lehet
ingyenes a DVR?
Hogy lehet drága egy zártkörű konferencia, ha on-line ingyenes?
Hogyan lehetnek ingyenesek a zenei CD-k?
Hogyan lehetnek ingyenesek a tankönyvek?
Hogyan lehet ingyenes az egyetemi oktatás?
Miért jól menő üzlet az ingyen kerékpár az egyik városban, de a másikban nem?
Hogyan lehet ingyenes egy egészségügyi szoftver?
Hogyan lehet ingyenes a részvénykereskedés?
Blogolás szempontjából úgy érzem, a November volt az a
hónap, amikor szinte inaktív voltam. Összesen három poszt született ez idő
alatt a blogomon, ami lassan azt hiszem negatív csúcs lesz. Bár így
belegondolva, olvasni sem olvastam túl sokat. És így nem nagyon volt persze
miről írni. Ajaj!
No de Decemberben
talán kicsit mozgalmasabb lesz a blog is meg én is kicsit összeszedem magamat. Novemberben
volt egy hét, amikor éppenséggel betegállományban voltam, elkaptam valami
köhögős vírust vagy bacilust, meg kezdődő arcüreggyulladást mondott az orvos. Kaptam
két bogyót, egy hét betegállományt, és hogy igyak sok teát, mézzel. Mondtam,
hogy hát a méz az felejtős, mert allergiás vagyok rá. Jó akkor inhaláljak
kamillát, mondtam, hogy fejtős, mert allergiás vagyok a kamillára… ezért maradt
a két bogyó, meg a méz nélküli tea fogyasztás, és a szurkolás, hogy azért
antibiotikum ne kelljen. Jelentem nem kellett, és túléltem, még ha az első két
napban nagyon szarul is voltam, és még utána héten is köhögcséltem, bár ez már
az utózengéje volt csak. Csakhogy, ha az ember szarul van, akkor olvasni sem
olvas…nem olvastam. Írni sem ír, nem írtam. Sajnos se így se úgy, tehát a
szerepjáték is állt, bár ez nem miattam.
Igen, mint mondtam,
nem nagyon olvastam. Egy képregényt sikerült kiolvasnom (amiről nem írtam) és
Marie Kondo új könyvét, amiről írtam is. Ennek az volt az előnye, hogy… szellős
volt mindegyik könyv, gyorsan lehetett haladni. Amúgy a képregény írtó cuki és
tök meglepő, de a Könyvtár is megvette. Szerintem szeretni fogják az olvasók :D
Bár kérdés lemérhető-e, hogy hányan olvassák, ha valójában leülnek ott és
elolvassák ott, és nem viszik ki? :D
A szürke
rinocérosszal nem haladtam, ennek oka, hogy nem olvastam. A Varázslatos
Napkelet viszont hamarosan véget ér, mert már csak az utolsó fejezet van, amit
olvastam volna, ha éppen nem vagyok beteg, az Ingyen!-t kezdtem el novemberbe,
és hamarosan be is fejezem, ez az a szakkönyv, amit ezer millió éve el akartam
már olvasni, és végre megvette a könyvtár, de sajna amíg beteg voltam ezzel sem
haladtam :( Pedig nagyon jó kis könyv.
Jah…a könyvbeszerzésem egy egész könyvet eredményezett, az
is csere útján, úgyhogy most büszke vagyok magamra. Viszont sikerült eladnom
egy csomó könyvet. Úgyhogy kezd olyan normálisan rendezett lenni a
könyvespolcom is. Majd fotózom, ha egyszer sikerül végeznem a könyveim
átvilágításával. Életemben először adtam fel vaterafutárral csomagot, ami
kiderült nem is olyan bonyolult, mint amit gondolok róla, bár azért annyira nem
is egyszerű, de bele lehet jönni, hála az égnek a helyi postán nem
problémáztak.
A könyvtárban
elkészültek a karácsonyfák, mármint ilyen könyvből karácsonyfák. Talán sikerül
majd fotóznom is. Egyelőre mindig itthon hagytam a fényképezőmet, így nem
nagyon tudtam lekapni a fákat, de az olvasóknak tetszik. Bár egyesek szerint,
ha a csillag vörös lenne akkor kommunista csillag volna a fán (wtf????), a
másik olvasó meg pont azt fájlalta, hogy NEM vörös :D hogy ezeknek semmi sem
jó, de komolyan :D De amúgy a legtöbb visszajelzés pozitív, és szerintem is nagyon
hangulatos lett. Bár ma az égősor hirtelen elkezdett villogni, amikor be volt
állítva, hogy ne villogjon. Tekintve, hogy az ember egy idő után már attól
ideges lesz, hogy ott villog valami a látószögében.
Egész novemberben nem
karcoltam kb. semmi értelmeset a molyra, mondtam, hogy teljesen inaktívan
vegetáltam. De megváltoztattam a blogom sablonját, amin most megint
gondolkodom. Nem érzem azt, hogy ez volna az igazi.
Vettem egy ilyet is, ha már Odaát :)
Film nézésileg, hát
az Odaátban haladtam a 4. évadtól eljutottam a 7. évadig. Befejeztük a Trónok
harca 1. évadát. Megnéztem a Virsliparti (2016)-t…bár
ne tettem volna. Ez annyira rossz, de tényleg. Értem én, hogy mit akar, de nem
az én világom, ez nekem már nagyon-nagyon-nagyon sok volt. Megnéztem a Játszma (2016)-t is, ami
tetszett, de sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni, és olyan izé a vége.
Tehát nincs igazán rendesen megcsinálva. A látványra mentek rá, de aztán
hipp-hopp vége lett…hát nem tudom, ez sokkalta jobb is lehetett volna. És persze
a Castle-t is folytatom egyelőre, azt mondjuk általában olyankor, amikor nem
akarok „ijesztőt” nézni. Megjegyezném, hogy az Odaátban, ez a leviatán dolog
már kicsit sokk nekem. És hát Castiel…. -.-
Az előző két részt
azért szerettem, mert India számomra egy rejtélyes hely, amiről szinte semmi
elő ismeretem nem volt. Ugyanis sosem gondoltam azt, hogy nekem India érdekes
lehet. Ez amúgy változott, egy csomó minden került a várólistámra, hogy egy
kicsit kikupáljam a hinduizmus és India témaköri ismereteimet is.
Viszont Kína kicsit
más már. Mivel alapjában véve szeretem keletet, ez tízen éves koromban Kína és
Japán fogalmával volt egyenlő. Szerettem, olvastam is mind a két ország
kultúrájáról, de még így harminc évesen is azt tudom sajnos mondani, hogy jóval
többet kellene, mert van mit felfedezni. Ugyan, még egy rész hátra van a
könyvből, de sejtésem szerint ez, a harmadik rész (Kínai misztika) az, ami a tényleges kedvencemet képezi.
Sajnálom, hogy nem volt időm egy huzamban olvasni az egész részt, de hát így
volt időm.
Az éhes szellemek ünnepe emlékszem, hogy hallottam már róla
valamikor, vagy éppenséggel én magam olvastam róla, így ez a fejezet nem hozott
annyi friss információt számomra, mint gondoltam. Viszont azok számára, akik
teljesen frissen most ismerkednek a kínai hitvilággal, és szokásokkal,
szerintem tökéletes bevezető, ugyanis nagyon jól bemutatja magát az ünnepséget
és az éhes szellemeket. Hogy miért is éhes szellemek. A téma fejtegetése amúgy
tovább folytatódik a Mágia, poklok és
istenek című fejezetben is, és előre is utal, hogy a poklok mely bugyrában,
hogyan kerülnek, és hogy az éhes szellemekről már olvashattunk az első
fejezetben. Én amúgy ajánlom itt azt, hogy nyugodtan lehet egymás után olvasni
és aztán visszaugrani a soron következő fejezetre. Bár, úgy ahogy én olvastam,
tehát sorban sem volt zavaró, szimplán mivel egy hét is eltelt az első és
negyedik fejezet olvasása közben elveszett a lendület és vissza kellett
olvasnom :)
A mágusok és jósok
birodalma főleg azok számára izgalmas, akiket a kínai állatövek, az
asztrológia érdekel. Engem maga a jóslás téma még csak-csak érdekel, de az
asztrológia azon témák egyike, amivel sosem tudtam azonosulni. Feltehetően
azért, mert itt nyugaton ennek, habár történelme van, korántsem annyira épült
be az életünkbe, mint Kínába. És persze nyugaton és keleten is élnek a tucat
jóslások, amik az egész értelmét veszik el. Mert egy-egy általános horoszkóp,
ami minden egyes emberre, aki abba az „övbe” született igaz, ismerjük be nem
túl hihető. Kína a maga babonás, hiedelmes világával, mégis képes volt egy jól
működő asztrológiai, mágikus rendszert összehozni. De elhiszem, hogy vannak
egyedi, egyénre lebontott és JÓL működő jóslások is.
A Kínai titkos társaságok
érdekes volt, de mint azt az indiai titkos társaságoknál is mondtam, valahogy
nekem egy titkos társaságról olvasni olyan nonszensz dolog. Elvégre azért
titkos, hogy csak a beavatottak tudjanak róla, ha meg azt már könyvben
olvashatod, akkor nem túl titkos. De nagyon tetszik, hogy a kínaiak, bárhová is
menjenek, magukkal viszik a titkos társaságaikat, hagyományaikat, és persze a
babonáikat és jóslásos, asztrológiai, számmisztikai dolgaikat. Bárhol vagy egy
kínai negyedben (legyen az bármely országban), ugyanazt az élményt élheted át,
mintha Kínába lennél. Tehát ők nem akarnak beleolvadni annak az országnak a
kultúrájába ahol, vannak, hanem a magukét tartják meg.
A minden tudó
rókatündér volt az egyik kedvenc fejezetem. Már csak azért is, mert
megvoltam róla győződve, hogy rókadémon van és nem tündér. De fel lettem
világosítva, hogy tündér. Nem sokat olvastam a témában annak ellenére sem, hogy
amúgy mindig is érdekelt. Nem feltétlen a kínai oldala a mitológia lénynek,
hanem inkább a japánok által ismert mitológiai lény. Bár mint kiderült, majdnem
teljesen ugyanaz a két folklórban. Mind a kettőnél hosszú életűek, ravaszok és
nem teljesen behatárolhatóak, hogy jók-e ők vagy rosszak. Amúgy a tündér jelző
nálam automatikusan a jóságot feltételezi, míg a démon a gonoszságot. Japánul Kicune
a rókatündér, és a legöregebbek több száz évig élnek, maximum 9 farkuk
lehetnek, és ahogy öregszenek úgy nő a mágikus hatalmuk. Képesek emberi testet
felvenni, minél öregebbek, annál fiatalabb testet és annál „élet hűbbet”, ennek
ellenére vannak emberek, akik átlátnak az ő mágiájukon is, és lebuktatják, no
meg nem szeretik a tükröket, mert abban a valós kinézetük látszódik.
A bölcs sárkányok titkai volt a második
kedvenc fejezetem a részben. Feltehetően azért, mert a sárkányok, ahogy a
rókatündérek szintén olyan mitikus lények, akiket kifejezetten kedveltem. És, a
nyugati sárkányokkal ellentétben a keletiek merőben „barátságosabbak”. Legalábbis
nem az a céljuk, hogy felhalmozzák az értékeket. Ők az ég, a vizek urai, tőlük
függ, hogy mennyi áradás van, igazándiból a legtöbb természeti katasztrófa,
vagy áldás mind a sárkányoknak köszönhető.
„A kínai sárkányok
nemcsak a vizek, de a kék ég urainak is számítottak. Meglepő módon azonban
nagyon sok olyan ábrázolást láthatunk, amelyek szárnyak nélkül mutatták a
sárkányokat. Ennek az a magyarázata, hogy a sárkányok a világ mágikus részének
gyermekei. Ellentétben a madarakkal vagy más mitikus állatokkal, nekik nincs
szükségük szárnyakra ahhoz, hogy repüljenek”
(229. oldal)
Mitikus mivoltuk miatt az ábrázolásúk szigorú szabályok közé
lett szorítva. Öt karmú sárkányt akár ruhán, akár bárhol, csak a birodalom
császára viselhette. Senki más, a legmagasabb rangú ember is maximum négy
karmos sárkányokat hordhatott, akár olyan megkötéssel is, hogy a ruha, mely
ilyen sárkányt ábrázol, több réteg ruha alatt lehetett csak. Amúgy imádom az
ilyen sztorikat, egyszerűen annyira más ez a kultúra és annyira nyugati fejjel
felfoghatatlan szabályok voltak ott régen, és amúgy a mai napig is. Nem rosszabbak
ezek a felfogások, csak mások. Szerintem a keletieknek, nyugat ugyanolyan
érthetetlen és szokatlan, mint nekünk ők.
Vihar Hongkongban ez az a fejezet, ami kegyetlenül visszarángat a
21. századba. Viszont megértem az író lelkesedését, és bánatát, hogy csak 24
órája volt megnézni Hongkongot. A leírtak szerint el tudom képzelni mekkora élmény,
lehet felfedezni, és hát belezsúfolni több napi programot egy napba, az olyan
rossz lehet. De igen, ez a fejezet már nagyon 21. század, olyan modern. Gazdagok,
szolgálók, templomok és mindenfélék. Azt hiszem Hongkongba is szívesen elmennék
én, sőt! Biztosan és nekem fele annyi dolog sem férne egy napba.
Angkorvat
Angkorvat: Kambodzsa istenhegye fura volt a váltás Hongkong után. Amikor
a 21. századból visszazuhanunk a régi istenek korába. Elhagyatott romokhoz. Most
rákerestem a helyre, mármint képeket nézegettem, és hú, szerintem három nap is
kevés lenne bejárni, ha az ember mindent meg akarna nézni.
Nagyon tetszett ez a
fejezet, a maga személyes élményes résszel. Szerettem olvasni, és megborzongtam
kicsit. Vannak olyan helyek a világban, amiket érdemes meglátogatni és átélni az elképzelhetetlent. Hagyni, hogy a régmúlt magával ragadjon minket. Angkorvat, ahogy olvastam, pont olyan hely, ahol az ember igenis hisz a hihetetlenben. Igazi spirituális élmény lehetett.
Sajnos, már csak egy poszt jön a könyvről A Himalája titkai címmel majd, és
sajnos akkor vége lesz a könyvnek. Szeretem olvasni, mert megnyugtat, informál,
és cseppet sem untat. Még azok a részek is, amik kevésbé érdekelnek, olyan
kellemes módban vannak megírva, hogy nem számolgatom az oldalakat, hogy mikor
lesz már vége. Nem, inkább hagyom, hogy olyan dolgokról meséljen, amikről nem
gondoltam volna, hogy érdekelhetnek.
Sokat javít egy könyv megítélésén, ha nem vársz tőle túl
sokat. Meglepő mód az egyik legtöbbet felkeresett posztom, az írónő másik könyvéről készült. Feltehetően azért, mert mindenki szeretne rendet rakni és
nem tudja, hogy az a könyv ebben segít-e vagy sem.
Nos, biztosan vannak,
akiknek sokat segít, és biztosan vannak olyanok, mint én, akik pár dolgot
átvettek belőle, de amúgy nem igazán érzik át a KonMari módszer végtelen
csodáját, és páratlan nagyszerűségét. Nincs olyan módszer, ami mindenkinek
tetszene, az képtelenség lenne.
Viszont, gondoltam
próbát teszek az új könyvével is. Egyrészt azért, hogy megtudjam, hogy mit
lehet írni még a témába, amit esetlegesen kihagyott volna az előzőből. Másrészt,
hátha másfél év alatt fejlődtem annyit, hogy most már értsem, mit akar, hogy
átérezzem. Nos, nem, nem érzem még mindig át teljesen, amit mond, de több jó
dolgot találtam ebben a könyvben, és voltak dolgok, amik még mindig
idegesítenek.
Előnyök és
megfontolandó dolgok:
Van a rendrakás és
van a takarítás, ez két teljesen különálló fogalom. A rendrakás az, amit Marie
is csinál, tehát kidobál, és rendezi a teret. Megtanítja arra az embereket,
hogy hogyan rakjanak rendet. Dobják ki az olyan dolgokat, amiket 1. nem
használnak, 2. nem szeretnek. És akkor maradnak azok, amiket használ, szeret és
jó a „kisugárzása”, tehát ami ha a közeledben van, boldogabb vagy tőle, és nem
frusztrál. Tehát Marie megtanít arra, hogy csak ezek legyenek, minden mást
száműz, ez a rendrakás. A takarítás, a megmaradt dolgok tisztán tartása. Takarítani,
csak a természet által bekövetkezett hatások (pl. por), miatt szoktunk.
A hajtogatós
módszeretek tetszettek! Kifejezetten, annak ellenére is, hogy kipróbáltam, és
egyelőre nálam nem úgy állnak, mint ahogy ő elképzeli a dolgokat. Az is igaz,
hogy én itthon elég nagy térrel rendelkezem, és ehhez nincs annyi cuccom, hogy
zavaróan ne férnének el, sőt üres polcaim vannak. A legtöbb ruhám vállfán van, amit
mondjuk, ő pont nem annyira támogat. Ezt a részt még átgondolom!
A fürdőszobában mit,
hol tarts az egész jó fejezet volt, bár én egy csomó részt átugorhattam volna,
mert mivel nem sminkelem magam, és nem használok ilyen-olyan krémeket, ezeket
elraknom sem kell. Viszont feltehetően tényleg ajánlott megfogadni, amit leírt.
A könyvek részt,
kifejtem majd a nem tetszősnél is. Az amit ír, mond, a legtöbb dologgal nem
értek egyet, de tény, hogy érdemes, mondjuk 5 évente átnézni az összes könyvét
az embernek, mert 5 év alatt borzalmasan sokat változhat az ízlése, és rájöhet,
hogy mennyire sok olyan könyv van, amit MÁR nem akar. Nekem is, most éppen
szanálok. Eladom ami nem kell. (itt linkelve miket)
Hátrány, avagy
miért is nem tudom komolyan venni minden szavát:
Marie Kondo, egy végtelenül cuki nő, anya, de
szerintem van egy icike picike túlzás benne. Nem mondom, hogy mentálisan nem
érzem százszázalékosan egészségesnek, de túl sok fura dolga van. Értettem, a
rációt abba, hogy mérlegelj, mielőtt megtartanál bármit is, de túlzásnak érzem
azt, hogy üldögélsz a szőnyegen és a ruháidat és könyveidet, személyes
apróságaidat fogdosod, és azon meditálsz kell-e vagy sem, mindezt tömegesen.
Tehát nekem Marie
kicsit sok, de igazándiból
a lénynek sem árt vele, tehát nincs gond ezzel, csak olvasni nem volt mindig
jó. Azaz ez így nem igaz, remekül szórakoztam, csak ez egy szakkönyv, és érzem,
hogy Marie szerint nem kéne nevetnem rajta, hanem komolyan kéne vennem.
Ő valahol, kicsit túl megszállottja a rendnek, a rendrakásnak, és azt éreztem, hogy ez a mérvű rendrakási mánia, már nem egészséges. Bár tény, őt ez boldoggá teszi, ez a hivatása, meg is él belőle, szerencsés.
Belbecs: 3/5
A színvonala ugyanaz, mint, az előzőé. Sokkal több
információ nincs, borzalmasan sokat sztorizgat, ami amúgy nekem tetszett, bár
adott egy képet a „kicsit bolond” japánokról. Amúgy olvasás után youtube-on
rákerestem mindenféle ilyen átalakítós, rendrakós videóra. Mondjuk úgy, hogy
voltak vicces dolgok. Akinek tetszett az előző kötet, annak szerintem fog ez
is, akinek már az sem tetszett, mint nekem, az körülbelül nem fog
színvonalcsökkenést észlelni. De nem megterhelő elolvasni, mert gyorsan lehet,
és azért a pár jó dologért azt mondom érdemes is.
Külcsín: 5/5
Tetszenek az illusztrációk, meg szerintem nagyon letisztult
lett a dizájnja a könyvnek, és ez olyan, kellemesen egyszerűvé tette. Félő,
hogy pont ezért fog nagyon beleolvadni a környezetbe, és nem hívja fel magára
eléggé a figyelmet. De nekem tetszett.
Fülszöveg:
A világhírű japán
módszer forradalmasította a rendrakást az otthonokban: Marie Kondo útmutatóiból
mára 6 millió példány kelt el 40 nyelven.
A rendrakás szakértőjének könyve nélkülözhetetlen kalauz
ahhoz, hogy egyszerűbbé, átláthatóbbá és egyúttal boldogabbá tegyük
mindennapjainkat. Aki megfogadja tanácsait, nemcsak otthonában, de saját
életében is felszámolhatja a káoszt és a rendetlenséget.
Marie Kondo átfogó útmutatást nyújt az egész lakásban: a konyhai eszközök,
hobbikellékek, fényképek, takarítóeszközök területén egyaránt. Elkalauzol a
tökéletesen rendezett fiókok és szekrények világába, és lépésről lépésre,
egyszerű illusztrációkkal mutatja be az ingek, nadrágok és zoknik
hajtogatásának mesteri fortélyait. Ugyanakkor azt is megtanítja, hogyan
ismerjük fel azokat a tárgyakat, amelyek már nem szereznek örömet, és valójában
már nincs szükségünk rájuk.
A KonMari néven elhíresült egyszerű módszerrel mindenki számára elérhető lesz a
rendezett otthon, az átlátható tárolás és a hétköznapi tiszta öröm.
Valahogy nem mindig sikerül úgy zárni a hónapot, hogy az még
a hónap elején poszt formájában is elkészüljön. Pedig aztán most itt volt a
hosszú hétvége is, tehát igazán leülhettem volna, és megírhattam volna, de
valahogy sem időm, sem kedvem nem volt írni. Nem tudom, lehet elfáradtam egy
kicsit az őszi nagytakarításban. Bár mondjuk az most hétvégén is volt bőven.
Imádom az őszt amúgy,
amikor már vége az allergia szezonnak és nem tüsszögök mindenféle gisz-gazoktól,
és mikor a fák lehullajtják a leveleiket. Igen, végtelen mennyiségű levél képes
lehullani egyetlen egy diófáról is. És most, hogy a nagyja tényleg leesett és
össze is takarítottuk, persze, hogy jött eső és jött szél, hogy leverje a
maradékot, hogy nehogy már egy napig legalább úgy tűnjön, hogy csináltunk
valamit :D Mindegy a nagyja el van takarítva.
Nos, akkor lássuk
csak, mit is csináltam októberben. Egyrészt a munkahelyemen megválasztottak
munkavédelmi képviselőnek. Ami egyelőre annyit jelent, hogy 12 hónapon belül el
kell végeznem egy 16 órás tanfolyamot. Egyelőre megvárjuk, hogy helyileg is
legyen majd erre lehetőség, mert most, hogy minden 20 főnél többet
foglalkoztató intézménynél kötelező, feltehetően Dunaújvárosban is indítanak,
mert kell. Más nem jövőre, majd ha nem lesz itt, akkor Bp-re felmegyek erre a
két napra. Úgyhogy én nézem, figyelem, hogy minden munkavédelmi szempontból megfelelő
legyen a munkahelyemen!
Októberben ezen kívül
volt az Országos Könyvtári Napok is, és szinte az összes hétvégén dolgoztam. Volt,
hogy szombat-vasárnap is. Ennek az lett a tanulsága, hogy ha a hónap három
szombatján, egymás után dolgozol, akkor a hónap végére annyira elfáradsz, hogy
már egy normális hétvégéért is ölni tudnál. Nagy mázlimra nekem a normális
helyett egy négy napos jutott egyben, tehát volt feltöltődésre alkalmam. Ami tényleg
jól jött, mert előtte héten, egy náthával szenvedtem, amikor délutánosként úgy
telt a napom, hogy reggel felkeltem, reggeliztem, lefeküdtem, és mire indulnom
kellett próbáltam összeszedni magamat. Csütörtökre csúcsosodott a dolog, így
megszavaztattam a csoportvezetővel, hogy akkor én inkább délre mennék, mert
addigra oké leszek… talán. Amúgy sikerült kilábalnom ebből a nyavalyából,
remélem idénre ennyi volt a betegeskedés, bőven elég volt, köszönöm!
Avatart is váltottam mindenhol kb.
Úgyhogy az október
nagyon mozgalmas volt, és itthon meg alig voltam. Valahogy sosem akart véget
érni. Ezt amúgy főleg a pénzügyi dolgaimnál tapasztaltam. Borzalmasan gyorsan
tűnt el a fizetésem. Feltehetően azért, mert elkezdtem törleszteni a Montenegrói
nyaralást, és hát ezt hó elején jutott eszembe, rögtön 14 ezerrel, nos az a 14
ezer a hó végén rohadtul hiányzott. November elején amikor beültünk Gabye-val
és Sicc-cel a Gurmandba, így is úgy voltam, hogy „oké, adtak nekem pénzt, azt
még magamnál tartanám, mert nincs még fizu” és igen így mentem beülősre. De aztán
aznap már megjött a fizetés. De végtére is kijöttem így is a pénzemből, csak
nem szeretek ennyire kiszámolva lenni. Na de majd Novemberben!! Amikor a
könyves vasárnap miatt kb. 7.000 Ft-val több lett a bérem, viszont most jön a „karácsonyra
vásárlás” egyelőre töröm a fejem, hogy kinek micsodát. Mint minden évben,
megvan nekem a limit, hogy egy emberre mennyit költök, azt nem lépem túl. Elvégre
amúgy is a karácsony nem az anyagiakról kéne szólni, hanem az együtt töltött
időről.
És akkor nézzük azt a
bizonyos, könyves, filmes összefoglalót, így
a személyes után. Általában pont fordítva szoktam, de most így volt
kedvem :D
Olvasás szempontjából, két könyvet hagytam félbe. Az Ötödik
évszakot és az Eredetik-et. Mind a kettőt tervezem folytatni, csak éppenséggel
elő voltak jegyezve és így úgy gondoltam, hogy menjen tovább, van éppen elég
MÁS olvasnivalóm is. Kerek 1.000 oldalt olvastam Októberben, ami tekintve, hogy
szinte folyamatosan dolgoztam, és ott is alig volt időm olvasni, elég jó átlag
azt hiszem, bár mintha amúgy ennél többet szoktam volna olvasni.
Hat darab posztot írtam a hónapban. Egy még a Montenegrói
nyaralásról készült, egy a Szeptemberi összefoglaló és négy olyan, ami könyv
értékelés. Ebből kettő olyan, ami egy könyvről készült, és még amúgy várható
kettő poszt a könyvről. Meglepő, és nálam nem túlzottan megszokott, hogy egy
könyvről egynél több poszt születik. Bevallom, hogy ritkán találkozom ilyen
könyvvel, amiről tényleg rengeteg írni valóm van. Amit jó kézbe venni, de sosem
akarsz vele sietni, mert nem akarsz átszáguldani rajta. A Varázslatos Napkelet
pont ilyen könyv, egyszerűen annyira telibe talál az információk nagy részével,
hogy szeretem ízlelgetni.
A hónapban kb. 15 könyv került hozzám, van, amit vettem, van,
ami recenzió, van amit „selejtezésből hoztam”, vagy ajándékba
kaptam. Nem mindegyik marad nálam, és ennél jóval többet adtam el, vagy vittem
vissza a „selejtezésbe”, mert rájöttem, hogy nem kell, vagy majd elolvasom a
könyvtárból. Igen, mostanában megint próbálok arra menni, hogy talán nem kéne
felhalmozni a könyveket, no meg idő kéne. Idő, hogy olvashassam, mert remek kis
magánkönyvtáram van, de hol az idő, amiben majd olvasom őket?
Akkor a könyves téma után jöjjön egy kis filmes, mert, hogy
Októberben, mivel olvasni nem nagyon volt erőm, hát filmeztem! Mert, a film és
sorozatnézéshez nem kell annyi figyelem összpontosítás, mint az olvasáshoz. Jóval
egyszerűbb elindítani egy részt egy sorozatból, mint elolvasni egy fejezetet
egy könyvből, úgyhogy néztem, méghozzá egész sokat. Az Odaát (2005–) 2. évad 12.
részétől egészen a 4. évad 9. részéig jutottam októberben. Most már kezdem
érteni, mi tetszik az embereknek a sorozatban, bár azt hiszem az a nagy
fanatizmus nálam nem jelentkezik, mint egyeseknél. Ennek ellenére folytatni
fogom, míg elérhető számomra, mert tetszik, és érdekel mi lesz a vége ennek a
Lilith-es szállnak meg, az angyalokat bírom amúgy, úgyhogy nézem szorgalmasan
tovább. Dean-t még mindig jobban bírom, mint Sam-et, mert Sam egyszerűen
karakterileg nekem nem szerethető, aztán lehet, hogy majd egyszer fordul ez, de
addig is Dean párti maradok. Oh igen, és Ruby-t is bírom, bár az előző „testében”
jobban szerettem, ez a fekete hajú ribi annyira nem jön be.
24
– A szabadulás (2008), nos megnéztem ezt a filmet, mert apukámnak le
kellett tölteni, hogy tudjuk ki az a Jack Bauer, de nem lett kedvenc, a
sorozattal egyelőre még csak kacérkodni sem kacérkodom. Nem, ez nem volt túl jó
film! Trónok harca (2011–)-t
is folytattuk apukámmal, és jelentem, az első évadot zártuk tegnap. Most nagy
szünet, míg nem olvassa el a második könyvet, addig ugyanis nem nézzük tovább. Az
első évadról annyit, hogy még élnek akiket szeretek, és még él egy csomó ember
akit nem szeretek. Tyrion Lannister és Havas Jon a kedvencem, meg a furanevű
csaj a sárkányokkal. Úgyhogy egyelőre még élnek a kedvenc, jópofa emberkéim.
Castle
(2009–2016) igen, elkezdtem nézni, mert volt egy időszak amikor egyedül
voltam itthon és hát, mégse Odaátot nézzek, mert az ijesztő, hát kell valami „vidám”
sorozat is, de azért nyomozós. Úgyhogy egyelőre ledaráltam az első két évadot
egyhuzamban. Egészen jó sorozat, bár valahogy kicsit többet vártam tőle, de
folytatom ezt is, mert szimpik a karakterek.
Szemfényvesztők
2 (2016)-t néztem még a hónapban és ezzel zártam is a hónapot. Nekem az
előző rész kicsit ütősebbnek tűnt, és jobbnak, de ez is jó volt, főleg a
végjáték a végén, az megint egészen látványosra sikerült.
Mint, azt az előző
posztban is írtam, ez a könyv nálam megköveteli azt, hogy kicsit többet írjak
róla, kicsit több részre szabdaljam. Pedig maga a könyv csupán 336 oldalas. Átlag
könyv hosszúság, ami nem igényelné azt, hogy ennyire részekre szabdalják. Csakhogy
nem akármilyen 336 oldal.
Meglehetősen olvasmányos a könyv, és gyorsan is lehet
haladni, ennek ellenére nem nagyon akaródzik sietnem vele. Valahogy jól esik
elmerengeni azon, amit olvasok, utána olvasni más forrásokban is, és így kicsit
lassabb a dolog, mintha csak úgy végigszáguldanék a köteten. Az előző részben
megismerhettem India azon oldalát, amit érdemes minden utazónak, és akár turistának
is megismerni, spirituális, hagyományok, vallások terén. A második rész viszont
az, amit jó, ha tud az ember, történelem, hiedelem, mágia, gyilkosság terén,
régen és ma. Ez már inkább India azon oldala, amit, ha az utazó szerencsés,
akkor sosem fog élőben tapasztalni. Mármint a nagy részét. Voltak azért érdekes
dolgot itt is! Tehát akkor lássuk miről is szól, az a bizonyos árnyoldal.
Siva szent szolgái, avagy azok a bizonyos „szent emberek”. Vannak
ugyebár papok, meditáló tömegek és vannak azok a mesterek, és hát szentek is,
akik kicsit másképpen gondolkodnak arról, milyen életet is kell élni. Ezek az
emberek azok, akikkel maguk az indiaiak szívesen találkoznak, vannak akik fel
is keresik őket, de valószínű, hogy a nyugati turista vagy zarándok elkerüli
őket messzire. Meztelenek, koszosak, halottakon táncolnak, és koponyákból
isznak. Mendemondák szerint emberhúst is esznek.
„Az aghórik szemében
minden csak illúzió. Ha pedig a világ illúzió, akkor nincsen különbség ás rossz, szép és csúnya, szeretet és
gyűlölet között. Könyörtelenül és megalkuvás nélkül semmibe veszik az indiai
társadalom előírásait és tabuit. Olyan mélyre merülnek a szennyben és a
mocsokban, amennyire csak lehetséges, hogy ezen keresztül jussanak el a
megtisztulásba és a fénybe.”
106. oldal
Züllőt népségek, legalábbis a nyugati kultúra szerint azt
hiszem, ezeket a szent embereket hívnánk mi züllőtnek. Drogoznak, feltehetően
az egész életük egy kábult tudatállapotban telik, a drogot, az alkoholt a „tanítványok”
vagy „követők” szolgáltatják számukra. Néha kihalásznak pár hullát a Gangeszből
és megeszik őket. Őszintén bevallom, hogy ez az arca Indiának annyira nagyon
nem tetszett. Persze tisztában voltam azzal, hogy az indiaiak sem tökéletesek
és nekik is vannak fura szokásaik, de ez az ember evés, drogozás, és féktelen
szex dolog már kiütötte nálam kicsit a biztosítékot. Az alap dolgokat a
könyvből megtudhattam, és őszintén ez az a rész, ahol eszembe sem jutott, hogy
rákeressek bővebb infókra. Köszönöm, ebből ennyi bőven elég volt!
Az Aghórik után
következett a Boszorkányok Indiában fejezet, ami már kicsit jobban tetszett. Feltehetően
azért, mert alapjában véve is bírom a boszorkányos dolgokat, és feltételeztem,
hogy hasznos és érdekes dolgokat fogok megtudni. Indiában, hasonlóan a legtöbb
országhoz, itt is valahogy kialakult az, hogyha probléma van, hogyha nincs
termés, ha szárazság van, vagy betegség, az a boszorkányok miatt van. És általában
a boszorkány nem más mint az özvegy, vagy éppenséggel egyedülálló nő. És mint
az, biztosan a bajok forrása. Érdekes, hogy ez a hiedelem aztán behálózta az
egész világot. Rengeteg helyen, keleten és nyugaton egyaránt nagyon is mélyen
hittek abban, hogy a nők, egyedülálló nők, valami természetfeletti praktikát
űznek, és hogy ez rossz és gonosz és persze minden baj forrása. Indiának is
megvolt, és van ma is a maga boszorkányüldözése. A mai napig gyilkolnak
lányokat, nőket „boszorkányság” vádjával, annak ellenére, hogy már törvény
tiltja.
„Az indiai állam
szerencsére nem tűrte sokáig a boszorkányüldözések fellángolását. 1999-ben
lépet életbe a boszorkányüldözést megtiltó törvény. Ez alapján akár hat hónap
fegyházra és kétezer rúpia büntetés is várhat arra, aki egy férfit vagy egy nőt
boszorkánysággal vádol meg. A törvényhozók mosták a kezüket, ám a helyzet nem
javult. Az uszítóknak csupán egy töredéke került bíróság elé, és a bírák
többnyire felmentették a vádlottakat.”
116. oldal
Nos, igen, a törvény
akkor lenne hatásos, ha be is tartanák. Ennek ellenére a mai napig folyik a
boszorkányüldözés, főleg az elmaradottabb régiókba, ahova még a tudomány, a
technika nem jutott el. A mai napig évente 150-250 esetről tudnak, hogy nőket
gyilkoltak meg boszorkányság vádjával. És az érdekvédő egyesületek, vagy a nők
egyenjogúságáért harcoló szervezetek szerint ez csak egy szám, feltehetően a
valóság ennél jóval több. Rengeteg elmaradt településen történt esetről nem
tudnak.
Indiában, mint minden
országban vagy legalábbis majdnem minden országban, jelen vannak titkos
társaságok. Amik, mivel tudunk róluk, olyan nagyon már nem lehetnek titkosak. Amúgy
be kell vallanom, hogy amikor egy titkos társaság titkairól olvasok, akkor
szerintem a titkos jelző már megbukott. Ha valamiről olvashatsz, ami elméletben
titok…ugye értitek?
Nos tehát Indiai
titkos társaságok vannak és lesznek is feltehetően, míg a világ a
világ. Egyrészt a Szabadkőművesek is páholyt nyitottak Indiában, és hát ott van
A Kilenc ismeretlen társasága, ami remélem,
indiai nyelven jobban hangzik, mert ez annyira furán hülyén hangzik magyarul. Nos,
ők a természettudomány, a történelem, a technika és mindenféle tudások őrzői. 9
könyv, 9 téma. Az ősi Atlantisz is említésre kerül ezekben a szövegekben,
rögtön azután, hogy a telefon, vagy az internet őse is feltűnik. A leírtak
alapján (nem megerősített forrásokból), elég sok olyan dolog van ezekben a
titkos dolgokban, amik ma már léteznek. Ez feltételezi azt, hogy valóban régen
is léteztek, csak történt valami, ami miatt visszakerültünk az őskori
tudásszintre.
„Egyes – vitatott hitelességű – hindu iratok szerint India
földjén az utolsó jégkorszak idején, majd a felolvadás időszakában kialakult
egy hatalmas, fejlett civilizáció. A Ráma Birodalom Atlantisz kortársa és
ellenfele lehetett. Vetélkedésük kiterjedt szinte a teljes földgolyóra.
Városaikban felhőkarcolók magasodtak az égre, ahol hatalmas harci és
teherszállító járművek repültek. Atlantisz és a Ráma Birodalom között állítólag
atomháború robbant ki. A kegyetlen küzdelem elpusztította az ősi civilizációt,
és évezredekre a barbárság korszakába taszította vissza a Földet.”
121. oldal
Be kell
vallanom, hogy annak ellenére, hogy a titkos, titkos társaságokról hallott
titkok számomra furán furcsák, ez volt a kedvenc részem. Olyan volt, mintha
vázoltak volna pár sci-fi-t. Amúgy is kifejezetten szeretem az Atlantisz
sztorikat, ha még egy indiai Ráma Birodalom is van benne, az nem ront az
egészen. Tehát ez volt az a rész, ami nagyon-nagyon tetszett, a maga
nonszenszsége ellenére is. A Kilenc Ismeretlen társasága viszont nem az egyetlen
társaság Indiában. Rengeteg vallási szekta létezik, indiának is megvan a maga
maffia hálózta, és az alvilága is. Igen, van, amiben kelet és nyugat nagyon
hasonló.
Káli anya szent gyilkosai azt hiszem, hogy róluk nem kell túl sokat mondanom, mert már
mindenki hallott az utazókat megfojtó gyilkosokról. Lehet, hogy kegyetlenül
hangzott, de ez volt a második kedvenc fejezetem. Mert míg a titkos társaságok,
amolyan sci-fi szagúak voltak, Káli anya szent harcosai inkább egy kis horror. Remekül
le van vezetve a könyvben, hogy mi mozgatja őket, és hogy hogyan cselekedtek. Nekem
borzalmasan tetszett a leírás. Még ha magával a gyilkolási dologgal nem is
értek egyet. És igen örülök, hogy a 21. századra feltehetően sikerült őket
felszámolni. Feltehetően, mert nincs nagy hírverés arról, hogy a mai napig
tűnnének el emberek, mármint olyan körülmények között, mint ahogyan régen. Tény,
hogy feltehetően a technika, a GPS és a „mindent kiposztolok, azt is ha a
bokornál állok” korában, már nehéz eltűnni nyomtalanul.
A Tádzs Mahál sötét titkai, szerintem mindenki
ismeri a Tádzs Mahál történetét. Mármint azt, a szerelmes elképzelést, amihez a
mai napig az Indiai kormány is nagyon-nagyon ragaszkodik. Ismerjük be, hogy egy
csomó turista megy megnézni a „síremléket”, mert milyen megható, milyen nagy
szerelem volt. Rengeteg történetet olvastam, vagy filmben utaltak az épületre,
és én is azt hittem, hogy hát ezt ezért építették. És akkor itt ez a könyv, ami
felveti, hogy mennyire sok dolog támasztja alá azt, hogy NEM romantikus háttere
van az épületnek, hanem valami sokkal egyszerűbb és átlagosabb. De megértem az
indiai kormányt is, ugyanis feltehetően nem mozgatna meg annyi turistát az, ha
azt mondják, hogy egy hindu templom, vagy egy hindu uralkodó palotája volt,
csak jöttek a muszlimok, elfoglalták, kicsit felcsicsázták, átalakították és
már a képükre is lett formálva. Igen, feltehetően nem lenne akkora nagy
látványosság, ha „csak egy palota” és nem az ami. A könyvben rengeteg
megfontolandó dolgot leír magáról az épületről, az elméletekről, arról hogy az
indiai kormány, hogy próbálja eltussolni a dolgokat. Elméletileg találtak hindu
isten szobrokat az épületen Belül, csak aztán jobb a békesség alapon
visszafalazták a szobát, amiben voltak. Érdekelne, hogy ez mennyire igaz,
mennyire mendemonda. De egyelőre még nem sikerült alaposabban utána néznem. De hihető
volt.
„Ahhoz kétség sem férhet, hogy a hófehér mauzóleumot és a
hozzá tartozó épületeket a korszak legkiválóbb szakemberei alkották meg.
Egyszerűen lehetetlennek tűnik, hogy egy muszlim uralkodó építészei elkövették
azt a hibát, hogy az épületegyüttes legszentebb része, a mecset nem pontosan az
iszlám legszentebb helye, Mekka irányába forduljon. Márpedig ez a helyzet. A
Tádzs mecsete majdnem tizenöt fokkal eltér Mekka irányától. Pontosan úgy van
tájolva, ahogy a legtöbb indiai hindu templom.”
148. oldal
Ráksasza: az istenek kihívója a fejezet, amit nem szerettem. Sajnálom! Túl sok volt az
idegen név, túl sok a ki kit akar megölni, kit kinek áldoz, ki kiben hisz és
milyen a fegyvere, kit árul el és kik a szülei. Igen, ez volt a bonyolult
fejezet, és feltehetően, amikor ezt olvastam, már kicsit beteg voltam, mert
annyi maradt meg bennem, hogy mindenki ármánykodott a másik ellen, és végül,
aki mindenkit legyőzött, azt legyőzték. És ennyi. Pedig biztos érdekes, ajánlja
a Rámájana –t, mint háttér információ. Szerintem majd elolvasom, amikor nem
leszek beteg, mert ez a sok idegen hangzású név kicsit, nagyon sok volt. Ebből
adódóan kicsit untam ezt a fejezetet.
Szemben az ellenséggel. Ez viszont haláli volt! komolyan valahol átérzem, a
komolyságát is a dolognak, de nézőként lehet, hogy nagyon nem tudtam volna
komoly fejjel végignézni, amit leír. A fejezetben az indiai és a pakisztáni
határra utaznak el, és bemutatják, hogy miként lehet átjutni, ami amúgy még nem
is annyira izgi. Viszont este, amikor becsukják a határt jelképező kaput, és a
zászlókat leengedik, az valahol olyan élettel teli és vidám. Annak ellenére,
hogy a két ország viszonya nem éppen a legbarátiabb, a határőrök tartom, hogy
ilyenkor nagyon jól szórakoznak. Kitaláltak egy aranyos koreográfiát, amit
követnek és így már kész szurkoló tábor van ott minden este. Igen, biztos,
hogyha elmennék Indiába, akkor erre, hogy ezt megnézzem, időt szentelnék. Csakis
békés időszakban!
