2015. július 29., szerda

Marie Phillips: Csintalan istenek

Amikor megnéztem a Kamigami no Asobit, totálisan belezúgtam az istenekbe. Nem mint a szereplőkbe (bár az is vicces), hanem mint mitológia. Többet akartam tudni, de nem a régi feldolgozás érdekelt, hanem a Mi lenne ha...
Mi lenne ha...
-Az istenek közöttünk járnának.
-Ha a 21. században kellene boldogulniuk.
-Ha nem lennének annyira istenek, ha meglenne a maguk hibái is, és kicsit közelebb kerülnének a halandókhoz.

Sokan ajánlották a Csintalan isteneket, aminek a borítója ronda. Tényleg ronda, és nem egy olyan borító, amire ha az ember ránéz azt mondja, hogy „na basszus ezt úgy elolvasnám“. Ha nem ajánlotta volna senki sem, feltehetően sosem vettem volna meg. Jelenleg eléggé úgy vagyok, hogyha nem muszáj nem veszek könyvet, ha nem tetszik akkor pláne nem. Ezt is felírtam, hogy szeretném, a könyvtár megvette én meg kikölcsönöztem. Aztán a vége felé járva, megnéztem, és az Alexandra most 700 Ft-ért vesztegeti, így került egy a kosárba. Nem mondom, hogy hibátlan könyv, viszont biztosan újraolvasós lett nálam, mert annyira elmebeteg, hogy az már tetszik. Azt hiszem, erre volt most szükségem.
 Elméletileg megfilmesítették, de a filmes linken kívül semmit sem találtam róla, se egy ajánlót, se magát a filmet :( Pedig tényleg nagyon jó filmet lehet ebből kihozni. Jók a beszólások és taplók a karakterek.
 És akkor a történetről egy kicsit:
Adott egy beképzelt f*sz (már bocsánat), Apollón, a Nap, a gyógyítás, a jóslás és még ki tudja minek az istene. Aki egy igazi tuskó, igazándiból mindenkit megfektetne nemre és korra való tekintet nélkül, és aki nemet mond az halálnak halálával.... válik eukaliptusszá. A történet is Apollón varázslatával kezdődik, amikor is, egy hölgy nem volt hajlandó orálisan kielégíteni, ezért fává változtatta. Kedves mi?
 Adott Artemis, a vadászat, szüzesség és a Hold istennője, aki szegény a világ kezdete óta elég pocsék posztot tölt be. A testvérei és unokatestvérei folyamatosan szívatják, mert vénlány és még mindig szűz, és feltehetően, ha az istenek meghalnának akkor szűzen halna meg, mert hát annak az istene. Kicsit mániákus a csaj amúgy, mindig kutyát keres magának, mert hát vadászat ugyebár. De ő az akit nem tud az ember nagyon utálni, de kedvelni sem a csapatban. Mert míg Apollón a tipikus bunkó Artemisz ott van a jó és a rossz között.
Adott Aprodité a szépség istennője, aki szextelefon ügyfélszolgálatból tartja fenn magát. Egész jól amúgy. Talán neki van a legtöbb halandóknál oly nagy becsben tartott pénze. Ennek ellenére a lepukkant Olimposznak éppen nem nevezhető házban lakik degenerált isten rokonaival. Igazándiból csak az nem fekszik le vele aki nem akar, a könyv folyamán minimum négyen biztosan megfektették, vagy meséltek róla, hogy megfektették. Bár megjegyzendő Apollón szintén ugyanez :D
Adott Árész, akiről sajnos elég keveset tudunk meg, és annak ellenére, hogy egy katona (mégis mi volna, ha egyszer a háború istene)igazán kedves. Van pár vicces beszólása és jelenete, amin csak vigyorogni lehet. Őt kedveltem, kicsit jobban megismertem volna.
Adott Dionüszosz, aki az egész regényben egyszer sem volt józan! És sosem volt olyan, hogy ne lett volna nála egy üveg bor! Igazándiból ő elvan úgy magában, néha szólnak neki, hogy „nézd vége a világnak“, azt sem vette észre magától :D
Adott egy Zeusz és egy Héra, akik igazándiból egyszer mozdultak csak el a helyükről akkor se kellett volna.
Adott egy Hades és egy Perszephoné, akiknek ritka pocsék humoruk van, de azért próbálnak úgy tenni, mintha minimum viccesek lennének. Hades mondjuk egészen ... fura. Nem tudom őket nem kedveltem annyira, mert a csaj rinyált főleg, Hades, meg olyan...
Adott Erosz, aki hisz Jézusban, emellett szótfogad az anyjának (Aphrodité), és ebből adódóan elindít egy lavinát, pedig ő tényleg csak jót akart, az más kérdés, hogy nem úgy sült el a dolog, minthogy azt ő elképzelte. Viszont mindig is mondta, hogy a Hit sok dologra jó!
Adott egy Hermész, nos aki minden olyannak az istene ami nem kellett másnak. Írtó aranyos csávó amúgy, ha eltekintünk attól, hogy halott humora van :D Sajna kevesen értik a humort, ha már halott vagy. Viszont vicces fiú.

És adott egy Alice nevű lány, aki takarítónő és semmi érdekes nincs benne, de belezúgott Érosznak hála Apollón. Adott Neil, aki meg belezúgott Alicbe (amúgy ők nagyon szeretik egymást, csak nagyon kis szerencsétlenek), és ebből van a bonyodalom. Apollón nem bírja, ha nemet mondanak neki, viszont esküt tett, amiben az van, hogy nem bánt halandókat.... és még a nap is kihuny.

A történet két helyszínen játszódik. Adott London és adott az Alvilág. Mindegyik helynek megvan a maga varázsa, bár a történet ott indul be, amikor már a Hérosz, és az istennő leszállt az alvilágba, hogy...

Érdemes elolvasni azoknak, akik bírják az ilyesféle humort. Ha az első száz oldal valakinek nem tetszik, az még bizakodhat, mert nekem is úgy 150-200 oldalnál volt a vízválasztó amikor viszont már letenni sem igazán akartam a könyvet. Én szeretem, azt, amikor az istenek olyan halandósan romlottan viselkednek. Aphroditét utáltam a legjobban, és Apollónt annak ellenére, hogy egy f*szfej nem voltam képes utálni. A vége amúgy kiszámítható, az Epilógus meg vicces. Teli van nagyon vicces jelenetekkel a könyv, az ismerőseimet azzal traktáltam, ennek hála pár ember várólistázta a könyvet :D Olvassátok!!

Belbecs: 5/5
Külcsín: 3/5

Fülszöveg:
A görög mitológiából ismert istenek, Aphrodité, Apollón, Arész, Artemisz… – és még csak az A betűnél tartunk –, ma is élnek: Londonban. Ez, ugye, azért egy-két dolgot megmagyaráz? Van egy kis házuk, melynek állapotáról nem sok jót mondhatunk: lényegében az összedőlés küszöbén áll. Még szerencse, hogy ételre nem kell költeniük, Dionüszosz bora pedig mit sem veszített hajdani minőségéből. Társaságnak ott van a többi isten, nem csoda hát, ha lassan egymás agyára mennek. A halandók sem dobják fel őket: Apollónt nem hívja vissza az ügynöke, és Aphrodité szextelefon-kuncsaftjai sem éppen a legrokonszenvesebb figurák.
Alice és Neil is Londonban éli csendes és türelmes életét. Hogy félénk, szemérmes barátságukból valaha szerelem legyen, ahhoz bizony isteni beavatkozásra lenne szükség, ám az olümposzi istenek nem igazán segítőkészségükről híresek, hiszen lekötik őket saját konfliktusaik, a bosszúállás, melyet újabb bosszúállás követ. Így megy ez már évezredek óta, nekünk, halandóknak azonban terveink megvalósításához nem állnak rendelkezésünkre évezredek. Szerencsére (?) felgyorsulnak az események…
A Csintalan isteneket, a fiatal angol írónő, Marie Phillips első regényét máris számos nyelvre lefordították. Előzetes mitológiai ismeretek nélkül is fogyasztható csemege, de szinte biztos, hogy az olvasó tudása e téren is gazdagodik, miután végigkacagta a bájos történetet.


Kiadó: Cartaphilus
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 396
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789637448850
FordítottaVizi Katalin
Eredeti megjelenés éve2007
Vélemények:

0 megjegyzés: