Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

Köszönet a könyvért a Tarandus kiadónak!

Fülszöveg:

Malajzia hegyei között, a teaültetvények szomszédságában bújik meg Jugiri, az Esti Ködök kertje. Gazdája a megközelíthetetlen Aritomo, a japán császár hajdani kertésze, aki a japánkertek tervezésének művészi fogásain kívül számos más titok őrzője is. Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány, akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán megállapodás tart össze, később azonban az egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több…

 Ritkán kezdek azzal, hogy begépelem a könyv fülszövegét, de gondoltam, ez így bevezetőnek tökéletes lesz. Igazándiból ez a pár sor kellően összefoglalja miről is szól a könyv, persze a titkokat nem fedi fel. Amikor én kértem a könyvet, egy teljesen más fülszöveget olvastam, mert a Molyra sem ez van feltöltve (azaz mindjárt fel lesz töltve ez is), hanem egy másik, igen hosszú és részletes leírás a könyv tartalmáról. A szerint ez egy  izgalmakban gazdag mű… nos, majdnem az.

 A könyv nagyon-nagyon lassan indul be. A jelennel kezd, amikor is Aritomo már halott, Jün-ling meg már koros asszony, aki végül visszavonul bírói hivatásából, és visszaköltözik Jugiribe. Itt szembesülünk azzal, hogy Jün-ling beteg, és hamarosan el fogja veszíteni azt a képességét, hogy emlékezzen, hogy megértesse magát másokkal. Emellé a probléma mellé jön, egy neves japán történész (?), aki Aritomo metszeteiről akar írni egy könyvet, és persze érdekli a rejtély, hogy hova és miért tűnt el egy nap Aritomo. Ez utóbbit amúgy nem tudjuk, elment sétálni és feltehetően Nem Akart visszatérni, mint Lao-ce a könyvben sokszor emlegetett képen, ahogy kilép Nyugatra, és sosem tér vissza. A történet eleje abból adódóan, hogy egy kissé megkeseredett és kissé fura nő napjaiba tekintünk bele, nem túl izgalmas… oké, nem történik jó formán semmi, csak teáznak és nézik a fákat.

 Itt tettem le a könyvet és kerültem el egy jó ideig. Valószínű, ha nem recenzió lett volna, és ebből adódóan nem Kellett volna elolvasnom, akkor itt be is csuktam volna, és el is felejtettem volna örökre. Pedig igazándiból nem rossz, csak túl kell lenni, azon a durván, 70-120 oldalon, amíg jóformán semmi sem történik, viszont szép mondatokat használnak, és egy csomó érdekes dologról olvashatunk úgy, hogy maga a történet nem halad igazán sehova sem…. A könyv eleje és a vége között, abban a 480 oldalban, a jelenben körülbelül 2 hét telik el, és ez a két hét igen eseménytelen. Alig vártam, hogy végre kezdetét vegye a visszaemlékezés. Amikor elkezdte Jün-ling írni a memoárjait, lassan de biztosan beindult a könyv, bár még mindig a megszokott olvasmányaimhoz képest fele annyira izgalmasan. Maga a történet, tetszett és érdekes, csak elszoktam attól, hogy oldalakat olvasok a semmiről. Régebben sokkal jobban tudtam értékelni az ilyesmiket, ma már úgy látszik, hogy elszoktam a hosszú leírásoktól és a „történet a történetben” típusú dolgoktól. Nem nagyon tetszett, hogy folyamatosan ugráltunk az időben.  Ugyanis ez kidobott általában a műből, mert izgalmas múlt volt, fegyveresekkel, aranyos meleg japán katonákkal (és tényleg!), kátékkal, gyilkossággal, tetoválásokkal, meneküléssel és hadifogolytáborral, kincs elrejtéssel, bombázással és kínzással… és mire belelendülne, az ember visszadob, a jelenbe ahol nem történik semmi! Metszet és kertnézegetésen kívül, meg rejtély megoldáson kívül, ami szép keretet ad a történetnek, csak… olyan semmilyen. Igen, idegesített, hogy mindig, mire tényleg letehetetlen lett volna a könyv visszatértünk a jelenbe egy teát meginni, és elmélkedni, hogy „este lett, elmentem sétálni”… és hasonlók. Idegesítő volt!

Belbecs:… 4/5

Négy pont, mert a múlt érdekes volt, a jelen idegesítően lassú. Többet vártam a fülszöveg alapján (amit majd lentebb olvashattok, ami molyon fenn volt)… sokkal többet. Viszont ad egy remek hátteret, ha valakit érdekel Japán belépése a háborúba, a kegyetlenkedés, amit Malajziában (és egyéb helyeken) műveltek, egy kis japán múlt, egy kis szerelem, egészen a kapitulálásig és Malajzia felszabadulásáig követve a történeteket. A rejtély, nos, az nem túl számottevő. Nem nagyon kutatnak, Jün-ling csak a tábort keresi, a végére kiderülnek dolgok, amik világossá teszik, hogy Aritomo ki is Lehetett, bár konkrétan nem lesz kimondva, de sok dologra utalnak a végén. A kertészetről például nem sokat fogunk megtudni, inkább történelmi dolgokat, mintsem hasznos, használható dolgokat, Aritomo annak ellenére, hogy nagy szerepe volt mindenben, igen keveset szerepelt a könyvben. Én kicsit többet vártam tőle.

Külcsín: 5/5

Imádom a könyv címét és a borítót! Kivételesen nem csak ezekért kértem a könyvet, bár tény, hogy ez a kettő bőven elég lett volna ahhoz, hogy kérjem. Jelen esetben például ez bőven elég lett volna, hogy megvegyem és nézegessem a polcon, de mivel recenzió volt, így nem kellett éveket várnia az olvasásra, és biztosan végigolvastam. Tetszett, hogy az idegen szavakat, kifejezéseket lábjegyzetben még ott azon az oldalon elolvashattuk. Utálom ugyanis a beszámozós-hátralapozós fajta lábjegyzetet. Elgépelés és hasonlókat nem találtam, néha fura volt, hogy van egy üres lap két fejezet között, de ezt már láttam más kiadó könyveinél is. Ragasztott kötés ennek ellenére strapabírónak tűnik, megvonatoztattam, és nem lett baja, úgyhogy feltehetően tartós marad.

Kiadó: Tarandus

Kiadás helye: Győr

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 480

ISBN: 9786155261732

Fordította: Hegedűs Péter

Ár: 4.290Ft

Molyon fellelhető fülszöveg:

Jün-ling Töoh bírónő frissen diagnosztizált betegsége következtében el fogja veszteni emlékezetét, a beszédformálás és -értés képességét, a kommunikáció lehetőségét. Úgy dönt, hogy nyugdíjba vonul, Malajziába utazik, ahol fiatalkorában hosszú időt töltött, és nekilát leírni emlékeit, ameddig még képes rá.

Malajzia japán megszállásának idején a fiatal Jün-ling és nővére fogolytáborba kerültek, ahonnan csak Jün-lingnek sikerült kimenekülnie. A háború végeztével úgy döntött, hogy beváltja testvérének tett ígéretét: épít egy japánkertet. Fel is kereste Aritomót, a japán császár egykori kertészét, hogy megbízza a kert megépítésével, ő azonban nem vállalta. Helyette azt az ajánlatot tette Jün-lingnek, hogy dolgozzon nála tanoncként, tanuljon tőle, hogy aztán majd megépíthesse a saját kertjét.

A történet kibontakozása során egyre több titokra derül fény Aritomo személyével kapcsolatban, s végül nyilvánvalóvá válik, hogy részt vett a háború alatt abban a titkos, Aranyliliom fedőnevű japán küldetésben, amelynek célja a megszállt területekről összerabolt kincsek elrejtése volt. Aritomo sosem beszélt erről senkinek, de titokzatos eltűnése előtt hátrahagyott egy rejtélyes térképet, amely a hozzáértő szemet nyomra vezetheti. Jün-ling úgy dönt, hogy mielőtt meghal, el kell tüntetnie a nyomokat, és újjá kell építenie Aritomo kertjét, amely kezd az enyészeté lenni – mint minden más is a világon, legyen az tárgy, emlék, érzés vagy gondolat.