Köszönet a könyvért a Tarandus
kiadónak!
Fülszöveg:
Malajzia hegyei között, a teaültetvények szomszédságában
bújik meg Jugiri, az Esti Ködök kertje. Gazdája a megközelíthetetlen Aritomo, a
japán császár hajdani kertésze, aki a japánkertek tervezésének művészi fogásain
kívül számos más titok őrzője is. Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány,
akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó
kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán megállapodás tart össze,
később azonban az egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több…
Ritkán kezdek azzal,
hogy begépelem a könyv fülszövegét, de gondoltam, ez így bevezetőnek tökéletes
lesz. Igazándiból ez a pár sor kellően összefoglalja miről is szól a könyv,
persze a titkokat nem fedi fel. Amikor én kértem a könyvet, egy teljesen más
fülszöveget olvastam, mert a Molyra sem ez van feltöltve (azaz mindjárt fel
lesz töltve ez is), hanem egy másik, igen hosszú és részletes leírás a könyv
tartalmáról. A szerint ez egy izgalmakban gazdag mű… nos, majdnem az.
A könyv nagyon-nagyon
lassan indul be. A jelennel kezd, amikor is Aritomo már halott, Jün-ling meg
már koros asszony, aki végül visszavonul bírói hivatásából, és visszaköltözik
Jugiribe. Itt szembesülünk azzal, hogy Jün-ling beteg, és hamarosan el fogja
veszíteni azt a képességét, hogy emlékezzen, hogy megértesse magát másokkal. Emellé
a probléma mellé jön, egy neves japán történész (?), aki Aritomo metszeteiről
akar írni egy könyvet, és persze érdekli a rejtély, hogy hova és miért tűnt el
egy nap Aritomo. Ez utóbbit amúgy nem tudjuk, elment sétálni és feltehetően Nem
Akart visszatérni, mint Lao-ce a könyvben sokszor emlegetett képen, ahogy kilép
Nyugatra, és sosem tér vissza. A történet eleje abból adódóan, hogy egy kissé
megkeseredett és kissé fura nő napjaiba tekintünk bele, nem túl izgalmas… oké,
nem történik jó formán semmi, csak teáznak és nézik a fákat.
Itt tettem le a
könyvet és kerültem el egy jó ideig. Valószínű, ha nem recenzió lett volna, és
ebből adódóan nem Kellett volna elolvasnom, akkor itt be is csuktam volna, és
el is felejtettem volna örökre. Pedig igazándiból nem rossz, csak túl kell
lenni, azon a durván, 70-120 oldalon, amíg jóformán semmi sem történik, viszont
szép mondatokat használnak, és egy csomó érdekes dologról olvashatunk úgy, hogy
maga a történet nem halad igazán sehova sem…. A könyv eleje és a vége között,
abban a 480 oldalban, a jelenben körülbelül 2 hét telik el, és ez a két hét
igen eseménytelen. Alig vártam, hogy végre kezdetét vegye a visszaemlékezés. Amikor
elkezdte Jün-ling írni a memoárjait, lassan de biztosan beindult a könyv, bár
még mindig a megszokott olvasmányaimhoz képest fele annyira izgalmasan. Maga a
történet, tetszett és érdekes, csak elszoktam attól, hogy oldalakat olvasok a
semmiről. Régebben sokkal jobban tudtam értékelni az ilyesmiket, ma már úgy
látszik, hogy elszoktam a hosszú leírásoktól és a „történet a történetben”
típusú dolgoktól. Nem nagyon tetszett, hogy folyamatosan ugráltunk az
időben. Ugyanis ez kidobott általában a
műből, mert izgalmas múlt volt, fegyveresekkel, aranyos meleg japán katonákkal (és
tényleg!), kátékkal, gyilkossággal, tetoválásokkal, meneküléssel és hadifogolytáborral,
kincs elrejtéssel, bombázással és kínzással… és mire belelendülne, az ember visszadob,
a jelenbe ahol nem történik semmi! Metszet és kertnézegetésen kívül, meg
rejtély megoldáson kívül, ami szép keretet ad a történetnek, csak… olyan
semmilyen. Igen, idegesített, hogy mindig, mire tényleg letehetetlen lett volna
a könyv visszatértünk a jelenbe egy teát meginni, és elmélkedni, hogy „este
lett, elmentem sétálni”… és hasonlók. Idegesítő volt!
Belbecs:… 4/5
Négy pont, mert a múlt érdekes volt, a jelen idegesítően
lassú. Többet vártam a fülszöveg alapján (amit majd lentebb olvashattok, ami
molyon fenn volt)… sokkal többet. Viszont ad egy remek hátteret, ha valakit
érdekel Japán belépése a háborúba, a kegyetlenkedés, amit Malajziában (és egyéb
helyeken) műveltek, egy kis japán múlt, egy kis szerelem, egészen a
kapitulálásig és Malajzia felszabadulásáig követve a történeteket. A rejtély, nos,
az nem túl számottevő. Nem nagyon kutatnak, Jün-ling csak a tábort keresi, a
végére kiderülnek dolgok, amik világossá teszik, hogy Aritomo ki is Lehetett,
bár konkrétan nem lesz kimondva, de sok dologra utalnak a végén. A kertészetről
például nem sokat fogunk megtudni, inkább történelmi dolgokat, mintsem hasznos,
használható dolgokat, Aritomo annak ellenére, hogy nagy szerepe volt mindenben,
igen keveset szerepelt a könyvben. Én kicsit többet vártam tőle.
Külcsín: 5/5
Imádom a könyv címét és a borítót! Kivételesen nem csak
ezekért kértem a könyvet, bár tény, hogy ez a kettő bőven elég lett volna
ahhoz, hogy kérjem. Jelen esetben például ez bőven elég lett volna, hogy
megvegyem és nézegessem a polcon, de mivel recenzió volt, így nem kellett
éveket várnia az olvasásra, és biztosan végigolvastam. Tetszett, hogy az idegen
szavakat, kifejezéseket lábjegyzetben még ott azon az oldalon elolvashattuk. Utálom
ugyanis a beszámozós-hátralapozós fajta lábjegyzetet. Elgépelés és hasonlókat
nem találtam, néha fura volt, hogy van egy üres lap két fejezet között, de ezt
már láttam más kiadó könyveinél is. Ragasztott kötés ennek ellenére
strapabírónak tűnik, megvonatoztattam, és nem lett baja, úgyhogy feltehetően
tartós marad.
Kiadó: Tarandus
Kiadás helye:
Győr
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 480
ISBN:
9786155261732
Fordította:
Hegedűs Péter
Molyon fellelhető
fülszöveg:
Jün-ling Töoh bírónő frissen diagnosztizált betegsége
következtében el fogja veszteni emlékezetét, a beszédformálás és -értés
képességét, a kommunikáció lehetőségét. Úgy dönt, hogy nyugdíjba vonul,
Malajziába utazik, ahol fiatalkorában hosszú időt töltött, és nekilát leírni
emlékeit, ameddig még képes rá.
Malajzia japán megszállásának idején a fiatal Jün-ling és
nővére fogolytáborba kerültek, ahonnan csak Jün-lingnek sikerült kimenekülnie.
A háború végeztével úgy döntött, hogy beváltja testvérének tett ígéretét: épít
egy japánkertet. Fel is kereste Aritomót, a japán császár egykori kertészét,
hogy megbízza a kert megépítésével, ő azonban nem vállalta. Helyette azt az
ajánlatot tette Jün-lingnek, hogy dolgozzon nála tanoncként, tanuljon tőle,
hogy aztán majd megépíthesse a saját kertjét.
A történet kibontakozása során egyre több titokra derül fény
Aritomo személyével kapcsolatban, s végül nyilvánvalóvá válik, hogy részt vett
a háború alatt abban a titkos, Aranyliliom fedőnevű japán küldetésben, amelynek
célja a megszállt területekről összerabolt kincsek elrejtése volt. Aritomo
sosem beszélt erről senkinek, de titokzatos eltűnése előtt hátrahagyott egy
rejtélyes térképet, amely a hozzáértő szemet nyomra vezetheti. Jün-ling úgy
dönt, hogy mielőtt meghal, el kell tüntetnie a nyomokat, és újjá kell építenie
Aritomo kertjét, amely kezd az enyészeté lenni – mint minden más is a világon,
legyen az tárgy, emlék, érzés vagy gondolat.
Megjegyzések