Joss Stirling: Storm és Stone

Köszönet a könyvért a Manó könyvek Kiadónak!

 Annak idején a Lélektársak sorozat nagy kedvencem volt, szerethető női és férfi főszereplőkkel, egy enyhe savantsággal, ami megkülönböztette az átlag emberektől a főhősöket. Így nagyok voltak az elvárásaim azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz ez a könyv. Fülszöveget nem igazán olvastam, a borító tetszett, a cím olyan semmilyen, úgyhogy nem tudtam igazándiból mire készüljek. Az írónő írási módját már kellően felfedeztem az előző sorozattal, így azt már nem kellett megszoknom. Szeretem, ahogy ír, teli van irodalmi, filmes, zenés utalásokkal, ami számomra pozitív dolog, mert legalább azt érezteti, hogy az író elég művelt bizonyos dolgokban, hogy azokat használja is a könyveibe. És hála az égnek oda illő is volt, minden ilyen utalás.

  A könyv maga nagyon gyorsan pergő, bár néha azaz érzésem volt, hogy egy helyben topogunk. Az alap szituációból szerintem kihozott mindent az írónő. Bentlakásos iskola, befolyásos gyerekek, befolyásos szülőkkel, és egy korrupciós botrány a háttérben, amit le kellene buktatni. Diákok akik eltűnnek, és ha addig normálisak is voltak, akkor úgy térnek vissza mint egy sznob taj paraszt (igen, van szerintem ilyen szókapcsolat, még ha nehéz is vizualizálni :D). tehát, a normálisabb diákokból is bunkó lesz, a bunkókon meg csak a csordaszellemet erősítik. És persze kell egy szegény lány, akit lehet bűnbaknak kinevezni, és az is természetes, hogy mivel megvan a szerencsétlen, így mindenki őt szapulja, szóval, tettel és egyébbel. Azaz igazság, hogy ez így mind szép és jó, csak azt érzem, hogy az írónő egy kicsit túlzásba esett. Sok dolgot akart egyszerre, és Ravent pécézte ki mindennek. Nem elég, hogy ő az ösztöndíjas, hanem ő azért ösztöndíjas, mert a nagyapja ott dolgozik (nem, nem az eszéért), azért van a nagyapjánál, mert az anyja meghalt rákban, az apja meg Afganisztánba. Már ez eleve egy borzalmas előtörténet, de jön még pár csavar bele, nehogy túl egyszerű legyen az élete. Amikor megárvult, a szülei egyik barátjához került, akiknek volt elég gondjuk nélküle is, a fiúk konkrétan azt híresztelte róla, hogy egy drogos k*rva. Nos az élettörténetének ezen mesélési szakaszánál jutottam oda el, hogy Raven szimplán egy nagyon peches ember. Nem tudtam őszintén sajnálni, mert az írónő annyira nyomorúságosra csinálta, ami már kicsit sok volt. Persze, ettől független biztosan vannak ilyen szegény sorsú emberek a világban, de akkor is. Egy ifjúsági regénybe, ne akarjunk hirtelen mindenbe tönkretenni a szerencsétlen főhőst, mert rajta ragad a „szerencsétlen” jelző.

 Miután megismerjük Ravent, a maga szerencsétlen helyzetében, amiből kilépni sem tud, közben megérkezik a felmentő sereg, természetesen Kieran és Joé személyében. Nekik ugyan semmi közük a lányhoz, de rögtön levonták a következtetést, hogy jó csaj, és Kieran rögtön szerelembe esett. Ami persze teljesen várható egy könyvnél aminek Stone és Storm a címe és egy fiú és egy lány van a borítóján…tehát adta magát.

 Kieran, relatíve egy idegesítő, öntelt hólyag. Tisztában van azzal, hogy zseni, és zsenialitásához senki sem képes felérni ésszel. Antiszociális, és egyszerűen utál mindent amit nem tud logikával megmagyarázni. Így a tánc, a művészet és minden humán tárgy az agyára megy, és véletlen sem akarja azt tanulni. Ha már egyszer beépített ember, próbálna elvegyülni. Csakhogy Joé egy vicces ember és elérte, hogy pont olyan tárgyakat tanuljon amiket eddig nem. Persze táncon pont Raven lesz a párja… (igen, totálisan kiszámítható)

 A fiúk folyamatosan hazudoznak, az amúgy igazság hős hercegnőjeként ismert Ravennek, ebből lesz egy csomó bonyodalom, amik sajnos szintén kiszámíthatóak. Az ügy előrehalad tával, sem lesz kevésbé kiszámítható. Például, amikor azt olvasod, hogy Nem, akkor tudod, hogy de valójában IGEN. Higgyétek el, túl sok meglepő fordulatot nem fogtok a könyvben találni.

 Míg a Lélektársak széria a nyomozás mellett felmutatott egy erős szerelmi bonyodalmas szálat is, itt nincs igazán bonyodalom. Persze vannak helyzetek amikor azt mondod, hogy „ne már most komolyan”, de relatíve nem lepődsz meg a könyv közepén, a végén. Szerelmi szempontból sem. Mivel nincsenek különleges savant képességek, mint az előző szériában, így az okosság és gyors kapcsolásra vannak hagyatkozva, ami meg is látszik a főhősökön, mert nem mindig sikerül időben kapcsolni. Az Udvarházas rész például előre borítékolható volt, már akkor amikor Ravennek adta a telefont és Isacc számát….

 Tehát, tetszik ez a könyv, de nem hozza a Lélektársak színvonalát. Nem üti meg azt a mércét amit én az írónál elvárnék. Nem tudom, hogy ez előbb volt-e mint a Lélektársak és még nem mert különleges képességekkel játszani, vagy utóbb, és azt hitte, hogy anélkül is nagyot tud alkotni. Én jobban örülnék, ha folytatná a Lélektársakat mert ott volt egy pár Benedicht fiú akik még nem találtak párra és abból annyira jó dolgokat ki lehet hozni. És igen, sajnos úgy látszik különleges képességek nélkül nem elég amit ír. Pedig az előző szériában sem volt olyan NAGY hangsúly azon, hogy kinek milyen képessége volt.

 Ez is sorozat. Nem tudom merre viszi a történetet, hogy új főhősöket talál-e ki, de az FDÜ-n belül maradunk. Hogy ezt az ügyet göngyölíti-e fel rendesen, ezzel a gárdával vagy sem. Ha tudnék angolul feltehetően többet tudnék a dologról, így rá vagyok hagyatkozva a magyar megjelenésre. Akkor majd kiderül. Raven és Stone amúgy jó páros, csak ha sokáig ők vannak egy helyen akkor nem gondolkodnak, hanem a hormonoknak adnak szabad utat, és a nyomozás helyett romantikáznak, az meg  ha túl sokat csinálják akkor elég unalmas. Mivel maga az alap probléma és ügy nem lett lezárva, így feltehetően ez is folytatódik. Várom a folytatást, mert érdekel, hogy mit képes kihozni belőle.

Belbecs: 4/5

A borító amúgy nem tetszik. De ez az eredeti is (az egyik), így igazándiból ez nem a kiadó hibája, ez szimplán egyéni ízlés kérdése. Szerintem kicsit sötétebb hangulatot üt meg, mint maga a könyv. Bár maga az iskola tényleg körülbelül  ilyen hangulatú volt. A könyv egy olvasás után nem látszik olvasottnak, tehát feltehetően tartós (vagy én olvasok óvatosan). Ami zavart, a vége felé elütések és bent maradt dupla szavak(az csak egyszer volt). És úgy tűnik, hogy erre kezdek háklis lenni, pedig tudom, hogy én is elütök betűket, csak míg az én írásom nem jelenik meg nyomtatásban, és nem fizet érte senki, addig a könyvért igen, és elvárható lenne, hogy valaki átnézze. Amúgy a fura itt is az ami a Dalai láma macskájánál. Hogy a könyv ¾-éig nem volt elütés, vagy nem volt feltűnő, de az utolsó negyedében folyamatosan szembe jött velem valami ilyen baki. Azaz érzésem a könyvek végét nem olvassa el az ellenőr :D

Külcsín: 4/5

Véleményem az írónő többi művéről:
Lélektársak 1.

Lélektársak 2.

Lélektársak 3.