Köszönet a könyvért a Manó
könyvek Kiadónak!
Annak idején a
Lélektársak sorozat nagy kedvencem volt, szerethető női és férfi
főszereplőkkel, egy enyhe savantsággal, ami megkülönböztette az átlag
emberektől a főhősöket. Így nagyok voltak az elvárásaim azzal kapcsolatban,
hogy milyen lesz ez a könyv. Fülszöveget nem igazán olvastam, a borító
tetszett, a cím olyan semmilyen, úgyhogy nem tudtam igazándiból mire készüljek.
Az írónő írási módját már kellően felfedeztem az előző sorozattal, így azt már
nem kellett megszoknom. Szeretem, ahogy ír, teli van irodalmi, filmes, zenés
utalásokkal, ami számomra pozitív dolog, mert legalább azt érezteti, hogy az
író elég művelt bizonyos dolgokban, hogy azokat használja is a könyveibe. És hála
az égnek oda illő is volt, minden ilyen utalás.
A könyv maga nagyon gyorsan pergő, bár néha
azaz érzésem volt, hogy egy helyben topogunk. Az alap szituációból szerintem
kihozott mindent az írónő. Bentlakásos iskola, befolyásos gyerekek, befolyásos
szülőkkel, és egy korrupciós botrány a háttérben, amit le kellene buktatni. Diákok
akik eltűnnek, és ha addig normálisak is voltak, akkor úgy térnek vissza mint
egy sznob taj paraszt (igen, van szerintem ilyen szókapcsolat, még ha nehéz is
vizualizálni :D). tehát, a normálisabb diákokból is bunkó lesz, a bunkókon meg
csak a csordaszellemet erősítik. És persze kell egy szegény lány, akit lehet
bűnbaknak kinevezni, és az is természetes, hogy mivel megvan a szerencsétlen,
így mindenki őt szapulja, szóval, tettel és egyébbel. Azaz igazság, hogy ez így
mind szép és jó, csak azt érzem, hogy az írónő egy kicsit túlzásba esett. Sok dolgot
akart egyszerre, és Ravent pécézte ki mindennek. Nem elég, hogy ő az
ösztöndíjas, hanem ő azért ösztöndíjas, mert a nagyapja ott dolgozik (nem, nem
az eszéért), azért van a nagyapjánál, mert az anyja meghalt rákban, az apja meg
Afganisztánba. Már ez eleve egy borzalmas előtörténet, de jön még pár csavar
bele, nehogy túl egyszerű legyen az élete. Amikor megárvult, a szülei egyik
barátjához került, akiknek volt elég gondjuk nélküle is, a fiúk konkrétan azt
híresztelte róla, hogy egy drogos k*rva. Nos az élettörténetének ezen mesélési
szakaszánál jutottam oda el, hogy Raven szimplán egy nagyon peches ember. Nem tudtam
őszintén sajnálni, mert az írónő annyira nyomorúságosra csinálta, ami már
kicsit sok volt. Persze, ettől független biztosan vannak ilyen szegény sorsú
emberek a világban, de akkor is. Egy ifjúsági regénybe, ne akarjunk hirtelen
mindenbe tönkretenni a szerencsétlen főhőst, mert rajta ragad a „szerencsétlen”
jelző.
Miután megismerjük
Ravent, a maga szerencsétlen helyzetében, amiből kilépni sem tud, közben
megérkezik a felmentő sereg, természetesen Kieran és Joé személyében. Nekik ugyan
semmi közük a lányhoz, de rögtön levonták a következtetést, hogy jó csaj, és
Kieran rögtön szerelembe esett. Ami persze teljesen várható egy könyvnél aminek
Stone és Storm a címe és egy fiú és egy lány van a borítóján…tehát adta magát.
Kieran, relatíve egy
idegesítő, öntelt hólyag. Tisztában van azzal, hogy zseni, és zsenialitásához
senki sem képes felérni ésszel. Antiszociális, és egyszerűen utál mindent amit
nem tud logikával megmagyarázni. Így a tánc, a művészet és minden humán tárgy
az agyára megy, és véletlen sem akarja azt tanulni. Ha már egyszer beépített
ember, próbálna elvegyülni. Csakhogy Joé egy vicces ember és elérte, hogy pont
olyan tárgyakat tanuljon amiket eddig nem. Persze táncon pont Raven lesz a
párja… (igen, totálisan kiszámítható)
A fiúk folyamatosan
hazudoznak, az amúgy igazság hős hercegnőjeként ismert Ravennek, ebből lesz egy
csomó bonyodalom, amik sajnos szintén kiszámíthatóak. Az ügy előrehalad tával,
sem lesz kevésbé kiszámítható. Például, amikor azt olvasod, hogy Nem, akkor
tudod, hogy de valójában IGEN. Higgyétek el, túl sok meglepő fordulatot nem
fogtok a könyvben találni.
Míg a Lélektársak
széria a nyomozás mellett felmutatott egy erős szerelmi bonyodalmas szálat is,
itt nincs igazán bonyodalom. Persze vannak helyzetek amikor azt mondod, hogy „ne
már most komolyan”, de relatíve nem lepődsz meg a könyv közepén, a végén. Szerelmi
szempontból sem. Mivel nincsenek különleges savant képességek, mint az előző
szériában, így az okosság és gyors kapcsolásra vannak hagyatkozva, ami meg is
látszik a főhősökön, mert nem mindig sikerül időben kapcsolni. Az Udvarházas
rész például előre borítékolható volt, már akkor amikor Ravennek adta a
telefont és Isacc számát….
Tehát, tetszik ez a
könyv, de nem hozza a Lélektársak színvonalát. Nem üti meg azt a mércét amit én
az írónál elvárnék. Nem tudom, hogy ez előbb volt-e mint a Lélektársak és még
nem mert különleges képességekkel játszani, vagy utóbb, és azt hitte, hogy
anélkül is nagyot tud alkotni. Én jobban örülnék, ha folytatná a Lélektársakat
mert ott volt egy pár Benedicht fiú akik még nem találtak párra és abból
annyira jó dolgokat ki lehet hozni. És igen, sajnos úgy látszik különleges
képességek nélkül nem elég amit ír. Pedig az előző szériában sem volt olyan NAGY
hangsúly azon, hogy kinek milyen képessége volt.
Ez is sorozat. Nem tudom
merre viszi a történetet, hogy új főhősöket talál-e ki, de az FDÜ-n belül
maradunk. Hogy ezt az ügyet göngyölíti-e fel rendesen, ezzel a gárdával vagy
sem. Ha tudnék angolul feltehetően többet tudnék a dologról, így rá vagyok
hagyatkozva a magyar megjelenésre. Akkor majd kiderül. Raven és Stone amúgy jó
páros, csak ha sokáig ők vannak egy helyen akkor nem gondolkodnak, hanem a
hormonoknak adnak szabad utat, és a nyomozás helyett romantikáznak, az meg ha túl sokat csinálják akkor elég unalmas. Mivel
maga az alap probléma és ügy nem lett lezárva, így feltehetően ez is
folytatódik. Várom a folytatást, mert érdekel, hogy mit képes kihozni belőle.
Belbecs: 4/5
A borító amúgy nem tetszik. De ez az eredeti is (az egyik),
így igazándiból ez nem a kiadó hibája, ez szimplán egyéni ízlés kérdése. Szerintem
kicsit sötétebb hangulatot üt meg, mint maga a könyv. Bár maga az iskola
tényleg körülbelül ilyen hangulatú volt.
A könyv egy olvasás után nem látszik olvasottnak, tehát feltehetően tartós
(vagy én olvasok óvatosan). Ami zavart, a vége felé elütések és bent maradt
dupla szavak(az csak egyszer volt). És úgy tűnik, hogy erre kezdek háklis
lenni, pedig tudom, hogy én is elütök betűket, csak míg az én írásom nem
jelenik meg nyomtatásban, és nem fizet érte senki, addig a könyvért igen, és
elvárható lenne, hogy valaki átnézze. Amúgy a fura itt is az ami a Dalai láma
macskájánál. Hogy a könyv ¾-éig nem volt elütés, vagy nem volt feltűnő, de az
utolsó negyedében folyamatosan szembe jött velem valami ilyen baki. Azaz érzésem
a könyvek végét nem olvassa el az ellenőr :D
Külcsín: 4/5
Véleményem az írónő többi művéről:
Lélektársak 1.
Lélektársak 1.
Megjegyzések