David Michie: A Dalai Láma macskája

Őszinte leszek, nekem a macskákhoz fűződő viszonyom elég vegyes. Mert, nincs az a pénz, hogy macskát tartsak, mert hát inkább kutyás vagyok, de ismerősöknél meg egyéb helyeken megsimogatom őket, meg cukik, csak hát nem szerethetek minden állatot.

 Úgyhogy ebből a szemszögből fogalmam sincs miért olvastam a könyvet, emellett utálom az E/1-ben íródott könyveket, és ez még ebben is remek volt. És persze utálom azt is, ha azt akarják elhitetni, hogy a mesélő egy macska. Bármennyire is magasan áll karmikusan, akkor sem. Tehát, miután egy csomó érv volt a könyv elolvasása ellen, úgy döntöttem mégis adok neki egy esélyt, maximum, ha borzalmas akkor nem olvasom tovább. El is kezdtem, aztán abbahagytam egy kis időre (olvasási válság). Végül mégis visszatértem hozzá, hogy folytassam, illetve befejezzem.

 Összességében, hogyha jellemezni akarom a könyvet, akkor kicsit spirituális, kicsit ismeretterjesztő, kis kultúrpolitika, kis helyismeret, kis vallás közvetítő, és nagyon macskás. Persze Hóoroszlán, vagy nevezhetjük DLM-nek is vagy éppen Egeésznek, esetleg Rindpocsénak, egy igazán aranyos cica. Aki mindenhol ott van, és mindent megfigyel. Az író ebből a szemszögből mutatja be a Dalai Láma otthonát, azt a világot, de persze annyira nagyon részletesen nem. Nagyobb figyelmet szentel annak, hogy mit esznek, mint annak, hogy mit csinálnak. Ez alapján akár gasztroregény is lehetne. Néha-néha egy-egy buddhista tanmesét is elmesél DLM, a saját életére levetítve, és a környezetet figyelve. Néha nagyon nem értettem az összefüggést, néha viszont eltalálták, mit és miért oda kell beilleszteni a szövegbe. Tanítani akar, úgy hogy ne vedd észre annyira, hogy tanít.

 Értem, hogy miért íródott a könyv, biztos sok buddhista, cica barát elolvassa, vagy csak cica barát, vagy csak kelet iránt érdeklődő, de lehetett volna ezt azért jobban is megírni. Bár abban is biztos vagyok, hogy akik jobban kedvelik a macskákat, azok jobbnak találják, engem a nagyon macskás részek untattak.

Belbecs: 4/5

Külcsín: 4/5

 Nagyon tetszik a borító, és szép a könyv úgy egészében. Csak aki az elgépelések észrevételéért, és az értelmetlen mondatok korrigálásáért felelős, az a könyv vége előtt kb. 50 oldallal letette a könyvet. Innentől ugyanis hemzseg elgépelésben a könyv. Ami roppant zavaró, amikor azért figyelni szeretnél a történésekre, és minden figyelmeddel arra koncentrálni, és nem arra, hogy nem érted a szó jelentését, mert hiányzik belőle 2-3 betű, vagy teljesen összevissza van. Idegesítő.