2014. április 8., kedd

Naoki Higashida: Hát ezért ugrálok

Fülszöveg:
Milyen autistának lenni? Miként tudhatjuk meg, mit gondol és érez egy autista gyermek, akinek segíteni szeretnénk?
Ez a figyelemre méltó könyv, amelyet Naoki Higashida mindössze tizenhárom évesen írt, választ ad néhány kérdésre. A súlyosan autista Naoki megtanult kartonbillentyűzet segítségével, a betűkre mutogatva kommunikálni, és mondanivalója kivételes betekintést nyújt az autisták gondolkodásmódjába. Megmagyarázza az autizmussal élők sokszor elképesztő viselkedését, lehetőséget nyújt, hogy megértsük képi gondolkodásmódjukat. A zárónovella pedig minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy az autisták nincsenek képzelőerő, humorérzék és beleélő képesség híján. Naoki szívhez szólóan folyamodik a türelmünkért, együttérzésünkért. Könyve minden olvasónak alkalmat ad, hogy új, izgalmas nézőpontból szemlélje a világot.
Naoki Higashida 1992-ben született, az autizmusra való hajlamot 1998-ban állapították meg nála. Ezután speciális nevelési igényű gyermekek számára működtetett iskolákba járt, tanulmányait 2011-ben fejezte be. Több szépirodalmi és ismeretterjesztő műve is megjelent, munkáival díjakat nyert. Az írás mellett előadásokat tart az autizmusról és blogot vezet. Japánban, a Tokiói-öböl partján fekvő Kimicuban él.

A könyvért köszönet a Park kiadónak!

 Vannak témák, amikről semmit nem tudok, vagy csak keveset. És vannak témák, amikről sokat. Az autizmus az a téma, amiről szinte semmit nem tudok, annak ellenére, hogy van a közelemben autista, biztosan találkoztam párral már életemben, de sosem annyi időt, hogy mély benyomásom legyen velük kapcsolatban, vagy véleményem, vagy magvas gondolatom.


 A könyv segít egy kicsit közelebb kerülni hozzájuk. Érdekelt a téma, mert szeretek új dolgokat megismerni, és szeretek a dolgok mögé látni. Milyennek látja egy autista magát, ez lenne a könyv lényege. Megmagyarázva, mit miért tesznek, hogyan látják a világot, hogyan látják magukat a világban. Naoki kérdezz-felelek könyve erre tökéletes. Érezhető a válaszokban az, hogy közölni akar valamit, amit nem mindig sikerül teljesen jól, teljesen érthetően, mégis a lényeg átjön. Még a magyar fordításban is, bár szerintem minél többször fordítják a könyvet, annál nagyobb a valószínűsége, hogy azt amit Naoki „elmondott” (leírt), az megváltozik. Előnyben vannak a japánok. A magyarok már az angol fordítást vették alapul, pedig szerintem már vannak japán nyelvről fordítók Magyarországon, talán több lett volna a könyv, ha az eredetit veszik alapul. Bár nem hiszem, hogy az angolok kivettek volna belőle, de kevésbé sokrétű szókinccsel rendelkeznek, mint mi.
 Rengetegszer szerepel, a „Mi, autizmussal élők” szókapcsolat, szinte minden válaszban olvasható. Megerősítve, hogy aki ír az autista, mégis nekem nagyon idegen volt ez. Maga a válaszok „tetszettek”, már ha lehet ilyet írni. Tehát jó könyvnek tartom, csak kicsit furának.
 Naoki írása, ami már nem a kérdezz-felelek része volt, szerintem egy szomorú, de igaz és szép történet. Nagyon tetszett, nagyon szépen tud írni.
 A könyvet ajánlom annak, akinek a környezetében vannak autisták, és annak is akinek nincsenek. Mert szerintem szükséges, hogy ennyit legalább tudjunk róluk, hogy ha véletlen (direkt/akárhogy) összefutunk velük, ne kövessük el azokat a hibákat, amiket rengetegen elkövetnek. Ne nevesd ki, mert nem tehet róla, ne nézd le, mert nem hülye. Oh, istenem, hányan vannak, akik a Mást, amit nem értenek, elkönyvelik ilyesmiknek. Attól, hogy valaki nem olyan, mint te, nem azok a szokásai, mint neked és nem úgy viselkedik, mint te, még nem hülye, és nem buta. Tehát olvassák az emberek! 170 oldal, még csak nem is sok, ha leülsz egy pár óra alatt el is olvastad.
 A könyv kinézetéről pár szót. A borító gyönyörű, bevallom, abba lettem szerelmes, mert tényleg eszméletlen gyönyörű (tegnap egy órát nézegettem, lapozgattam a könyvet, még nem olvastam, csak ismerkedtem vele), a belső illusztrációk is gyönyörűek, azt sajnálom, hogy fekete fehérek L, színesen szerintem sokkal hatásosabbak lettek volna. A könyv felépítése is tetszett, egy előszó (David Mitchell –től… aki biztos híres, csak én nem ismerem, de ha már a borítóra rányomták a nevét gondolom híres), akkor a kérdezz-felelek rész, majd Naoki kis története (amúgy közben is voltak apró történetek), majd utószó, és az illusztrátorok magyarázata. Arányosan, és jól megoldva minden. Szép nagy betűkkel nyomtatták, ebből adódóan majdnem minden kérdés és válasz két oldalra csúszott, általában 3-4 sor miatt. Ezt kicsit papírpocsékolásnak tartom, és laphúzásnak, ennek ellenére különösebben nem volt zavaró. Elgépelést nem találtam, a szóismétlést meg itt azt hiszem elfogadott.

Külcsín: 4/5
Belbecs: 5/5
Vélemények:

2 megjegyzés:

Uilos írta...

David Mitchell írta a Felhőatlaszt. :)

Jeffi írta...

Pedig az még várólistán is van :D
Köszi :)