Fülszöveg:
Milyen autistának lenni? Miként tudhatjuk meg, mit gondol és
érez egy autista gyermek, akinek segíteni szeretnénk?
Ez a figyelemre méltó könyv, amelyet Naoki Higashida
mindössze tizenhárom évesen írt, választ ad néhány kérdésre. A súlyosan autista
Naoki megtanult kartonbillentyűzet segítségével, a betűkre mutogatva
kommunikálni, és mondanivalója kivételes betekintést nyújt az autisták
gondolkodásmódjába. Megmagyarázza az autizmussal élők sokszor elképesztő
viselkedését, lehetőséget nyújt, hogy megértsük képi gondolkodásmódjukat. A zárónovella
pedig minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy az autisták nincsenek
képzelőerő, humorérzék és beleélő képesség híján. Naoki szívhez szólóan
folyamodik a türelmünkért, együttérzésünkért. Könyve minden olvasónak alkalmat
ad, hogy új, izgalmas nézőpontból szemlélje a világot.
Naoki Higashida 1992-ben született, az autizmusra való
hajlamot 1998-ban állapították meg nála. Ezután speciális nevelési igényű
gyermekek számára működtetett iskolákba járt, tanulmányait 2011-ben fejezte be.
Több szépirodalmi és ismeretterjesztő műve is megjelent, munkáival díjakat
nyert. Az írás mellett előadásokat tart az autizmusról és blogot vezet.
Japánban, a Tokiói-öböl partján fekvő Kimicuban él.
A könyvért köszönet a Park
kiadónak!
Vannak témák, amikről
semmit nem tudok, vagy csak keveset. És vannak témák, amikről sokat. Az autizmus
az a téma, amiről szinte semmit nem tudok, annak ellenére, hogy van a
közelemben autista, biztosan találkoztam párral már életemben, de sosem annyi
időt, hogy mély benyomásom legyen velük kapcsolatban, vagy véleményem, vagy
magvas gondolatom.
A könyv segít egy
kicsit közelebb kerülni hozzájuk. Érdekelt a téma, mert szeretek új dolgokat
megismerni, és szeretek a dolgok mögé látni. Milyennek látja egy autista magát,
ez lenne a könyv lényege. Megmagyarázva, mit miért tesznek, hogyan látják a
világot, hogyan látják magukat a világban. Naoki kérdezz-felelek könyve erre
tökéletes. Érezhető a válaszokban az, hogy közölni akar valamit, amit nem
mindig sikerül teljesen jól, teljesen érthetően, mégis a lényeg átjön. Még a
magyar fordításban is, bár szerintem minél többször fordítják a könyvet, annál
nagyobb a valószínűsége, hogy azt amit Naoki „elmondott” (leírt), az
megváltozik. Előnyben vannak a japánok. A magyarok már az angol fordítást
vették alapul, pedig szerintem már vannak japán nyelvről fordítók
Magyarországon, talán több lett volna a könyv, ha az eredetit veszik alapul. Bár
nem hiszem, hogy az angolok kivettek volna belőle, de kevésbé sokrétű
szókinccsel rendelkeznek, mint mi.
Rengetegszer
szerepel, a „Mi, autizmussal élők” szókapcsolat, szinte minden válaszban
olvasható. Megerősítve, hogy aki ír az autista, mégis nekem nagyon idegen volt
ez. Maga a válaszok „tetszettek”, már ha lehet ilyet írni. Tehát jó könyvnek tartom,
csak kicsit furának.
Naoki írása, ami már
nem a kérdezz-felelek része volt, szerintem egy szomorú, de igaz és szép
történet. Nagyon tetszett, nagyon szépen tud írni.
A könyvet ajánlom
annak, akinek a környezetében vannak autisták, és annak is akinek nincsenek. Mert
szerintem szükséges, hogy ennyit legalább tudjunk róluk, hogy ha véletlen
(direkt/akárhogy) összefutunk velük, ne kövessük el azokat a hibákat, amiket
rengetegen elkövetnek. Ne nevesd ki, mert nem tehet róla, ne nézd le, mert nem
hülye. Oh, istenem, hányan vannak, akik a Mást, amit nem értenek, elkönyvelik
ilyesmiknek. Attól, hogy valaki nem olyan, mint te, nem azok a szokásai, mint
neked és nem úgy viselkedik, mint te, még nem hülye, és nem buta. Tehát olvassák
az emberek! 170 oldal, még csak nem is sok, ha leülsz egy pár óra alatt el is
olvastad.
A könyv kinézetéről
pár szót. A borító gyönyörű, bevallom, abba lettem szerelmes, mert tényleg
eszméletlen gyönyörű (tegnap egy órát nézegettem, lapozgattam a könyvet, még
nem olvastam, csak ismerkedtem vele), a belső illusztrációk is gyönyörűek, azt
sajnálom, hogy fekete fehérek L,
színesen szerintem sokkal hatásosabbak lettek volna. A könyv felépítése is
tetszett, egy előszó (David Mitchell –től… aki biztos híres, csak én nem
ismerem, de ha már a borítóra rányomták a nevét gondolom híres), akkor a
kérdezz-felelek rész, majd Naoki kis története (amúgy közben is voltak apró
történetek), majd utószó, és az illusztrátorok magyarázata. Arányosan, és jól
megoldva minden. Szép nagy betűkkel nyomtatták, ebből adódóan majdnem minden
kérdés és válasz két oldalra csúszott, általában 3-4 sor miatt. Ezt kicsit
papírpocsékolásnak tartom, és laphúzásnak, ennek ellenére különösebben nem volt
zavaró. Elgépelést nem találtam, a szóismétlést meg itt azt hiszem elfogadott.
Külcsín: 4/5
Belbecs: 5/5
2 megjegyzés:
David Mitchell írta a Felhőatlaszt. :)
Pedig az még várólistán is van :D
Köszi :)
Megjegyzés küldése