Ugrás a fő tartalomra

Sigrid-Maria Grössing: Napóleon

Napóleon egy olyan figurája volt a történelemnek, akiről hallottam ugyan, de olyan nagyon mélyen sosem mentünk bele az életébe. Nem emlékszem, hogy túl sok történelemórát ölelt volna fel az ő munkássága, pedig így ezt a könyvet elolvasva, lehet nem ártott volna.
Én magam csak kihívás miatt olvastam a könyvet, bevallom ez volt a legrövidebb, ami Napóleonos és úgy gondoltam, hogy ebből az emberből nekem ennyi bőven elég is lesz. És nem is tévedtem, ugyanis ő nem az akiről esetleg ezek után még több könyvet is szeretnék olvasni.
Beismerem, hogy ő egy egyéniség volt, egy igazán nagy egyéniség, aki rengeteg mindent tett és borzalmasan sok dolgot ért el annak ellenére, hogy egy felkapaszkodott korzikai volt "csupán".
A könyv, ahogy az alcím is mutatja Híres barátnők és szeretők főleg a nőügyeivel foglalkozik, viszont egyetlen egy nőügy sem volt csak úgy, így igazándiból nagy vonalakban sikerült megismernem Napóleont, hogy honnan indult, mit ért el, és hová száműzték végül.
Érdekes volt, mert tényleg nem volt egy túlzottan szép gyerek, aztán mennyi barátnője és szeretője volt. A könyv érdekes volt, még úgy is, hogy a témája nem igazán érdekelt. Szerintem jól összeszedett kötet, és ad egy kis korképet is Napóleon koráról és munkásságáról.
Némelyik szeretőnél amúgy a kép után azon gondolkodtam, hogy ez tényleg akkor szépnek számított. Már nem emlékszem mely szeretője volt kissé fura arcú, de a képen pislogtam, hogy az most nő, vagy férfi beöltözve nőnek :D Mint kiderült nő, de elég markáns vonalai voltak az arcának.
Örülök, hogy a kihívás miatt muszáj volt elolvasnom, viszont nekem, Napóleonból ennyi éppen elég volt.
Amúgy azt vettem észre, hogy a könyvtári olvasók is szeretik ezt a Királyi Házak sorozatot, és így egy olvasás után elég összeszedettnek tűnik. Nekem megvan a Maszakó-s rész, úgyhogy lehet, hogy jövőre annak is nekiállok majd :)

Belbecs: 4/5
Szerintem korrekt a könyv, de ennél több pontot nem adok rá, mert az, hogy korrekt még nem jelenti azt, hogy imádtam olvasni :D

Külcsín: 3/5
A fekete-fehér képek néha elég rossz minőségűek voltak, ami értem, hogy nem túl új kiadás, és amúgy sem olyan jók gondolom az eredeti képek sem, de azért némelyik elég pixeles volt :(

Fülszöveg:
Napóleon életét színezték, olykor alakították is a különböző, hol rövid és viharos, hol magas hőfokon égő és hosszan kitartó szerelemi viszonyok. Sigrid-Maria Grössing, a nálunk is ismert sikeres írónő új, mindmáig ismeretlen képet rajzol a nagy Bonapartéról.

Eredeti cím: Die Liebschaften Napoleons

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é