2017. május 16., kedd

Sepsi László: Ördögcsapás

@AniTiger szerette volna megnyerni ezt a könyvet, ezért is küldtem be a nyereményjátékra én is a megfejtéseket. És a szerencse nekem kedvezett. Mint, azt molyon is írtam, nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, de teljesen mást vártam. Főleg mert AniTiger annyira szerette volna és ezzel feltehetően olyan elvárásokat generált bennem, hogy sokkal jobbat vártam, mint akkor, amikor semmit nem tudok egy adott könyvről.
 A fülszöveg körülbelül lefedi a történet egy negyedét. Bár ha azt olvasom, akkor feltehetően az első x. oldalon nem hiszem azt, hogy Vörös az egy csaj. Minden esetre, kiderült, hogy fiú. Amúgy ő generálja a legnagyobb problémát az egészben, azzal, hogy naivan elmegy beszélni... az ördöggel vagy valami hasonlóval. A keresztútról nekem démon rémlik. Bár egykutya relatíve.
 A könyv teli van eredeti ötletekkel, amikből lehetett volna jó sztorit csinálni, bár az eredetiséggel mindig az a bajom, hogy azért bennem van az, hogy „valahol már olvastam” vagy az, hogy „ez nekem is eszembe jutott”, tehát lehet, hogy ha valakik még olvassák a könyvet, akkor az eredeti ötlet sem állja meg a helyét. De minden esetre érdekes a sztori.
 Ami tetszett benne:
Sajnos ez a rész a kevesebb. Az írásmóddal nem volt bajom, mert tök gyorsan lehetett haladni. Nem is untatott, és nem is zavart. A játékokra utalás, vagy a Dallasra teljesen oké volt, bár szerintem a mai 20-as éveikben járóknak, a Dallas már nem mond túl sokat. Nekem még vannak róla emlékeim. Tetszett, maga az Ördögcsapás elgondolás, és az is, amit a főmufti akart. Igazándiból az plusz egy pontot jelent, ami az utolsóelőtti tíz oldalban volt kb. a Vége-vége meg inkább hagyjuk. Azaz érzésem, hogy ebből is sorozat lesz -.-”

Ami nem tetszett:
A szerelmi szálak ide-oda kavarodása! A mai 17 évesek nem tudom, hogy tényleg ennyire gyökerek, vagy csak a szereplők ennyire gyökerek, ott az isten háta mögött. De félek, hogy valós élményből is merített az író. Minden esetre, egyetlen egy olyan karakter sincsen a könyvben akinek szurkolni tudtam volna. Mert Vörös, még hagyján, bár ő olyan „mentsük meg a húgom...mindegy milyen áron, senkinek nem mondjuk meg hova megyünk ....” típus. Tehát lazában elindulnak embert menteni, úgy hogy senki nem tudja hova mennek. És néha teljesen logikátlan gondolatai vannak, bár tény, hogy Potter után ő a legértelmesebb. Bika, egy idegesítő, nagyon tipikusan erő és kevés ész karakter, sablonos. Lea, a barátnője és a szerelmi háromszög egyik szöge meg szintén idegesítő, bár annyira nem, mert túl sokat nem tudunk meg róla. Pottert bírtam volna, de túl sokat ő sem tett sosem az ügy érdekébe. Pam meg aranyos, és a női részről feltehetően a legtöbb ésszel megáldva. De teljesen logikátlan döntéseket hozott végig az egész bagázs. Nekem senki ne mondja, hogyha valami növény lerágja a fél arcom, és úgy nézek ki, mint, akit agyonvertek, és egy fél órás út „mágikusan” majdnem egy napba kerül, akkor nem az az első, hogy bmeg kórházba megyek. A logika az istenért.
Az ördögcsapás, mint olyan egy remek ötlet és nagyon sok jó dolgot ki lehetett volna hozni belőle, de úgy éreztem, hogy az író fejében megvan az egész, tök részletesen, csak azt nem írja le. És nem vagyok gondolatolvasó. Magáról az útról alig tudunk meg valamit. A tájleírás sem olyan részletes, hogy előttem legyen a dolog, a ronda növényt, ami Potter arcát zabálta, sem látom konkrétan magam előtt. Nem mondom, hogy kis növényhatározót és tájfestést szerettem volna, de azért ennél egy picikét több leírást.
 A sok párbeszéd oké, és kellett is, mert amúgy nem történt semmi. Mármint mentek, és hogy ne unja halálra magát az olvasó, hirtelen valami tragédia történt, aztán mentek, tragédia, mentek...tragédia...mentek...stb. Tehát izé, mentek. Azt odaértek. A vége lazán le lett zárva, az epilógusnak hála tudjuk, mi történt miután visszatértek, a senki földjéről, a kb. istenhátamögöttlévőfaluba. És ennyi. Úgy érzem, hogy jóval több kidolgozást igényelt volna a könyv. A gonosz démonról, sátánról, vagy kiről, nem tudunk meg relatíve semmit sem, azon kívül, hogy MIÉRT csinálta, és hogy ettől jó lett a fizimiskája. De ennyi. Hogy ki ő, honnan jött, arról relatíve semmit (gondolom majd a második részben) :D

Belbecs: 3/5
Három pontot azért kap, mert gyorsan olvasható, és nem untatott. De két pont levonás, a teljesen logikátlan karakterek miatt, meg, mert nincsenek rendesen kidolgozva, mert semmit sem fejlődtek, meg, mert az a világ csak úgy van. Semmire sem kapunk relatíve választ, azon kívül, hogy Manon Miért csinálta, de hogy ki Manon, arra már pl. nem.

Külcsín: 4/5
Imádom a borítót, de félrevezeti az olvasót. Oké, hogy a lezáráshoz tudom kötni a borítót, de ezen kívül, olvasás közben, azaz érzésem volt, hogy nincs semmi köze a történethez.

Fülszöveg:
Mire lennél képes, hogy valóra váljon a legnagyobb álmod? Bármit megtennél, hogy rocksztár legyél? Vagy egy olimpiai aranyéremért? És a Nagy Ő szerelméért?
Három tizenhét éves vidéki fiú – Vörös, Bika és Potter – élete nagy részét videojátékozással és kocsmázással tölti, amíg zenekart nem alapítanak. Első fellépésük katasztrofálisan sikerül, így aznap éjszaka megtörten ülnek le italozni. Hamarosan váratlan látogatójuk érkezik Szandor Mamon személyében, akit furcsa, mefisztói figurának látnak. A férfi szembesíti a fiúkat életük kudarcaival és kilátástalanságával, majd csábító együttműködést ajánl, amely segíthet a srácoknak hátrahagyni a kisváros világát. Vörös, bár kételkedik a férfi hatalmában, meglátogatja Mamont a helyi hotelben, aki ismét felajánlja a segítségét, és ezért csak egy jövőbeli szívességet kér…

Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 294
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634102625

Nincsenek megjegyzések: