2015. október 11., vasárnap

Liz Pichon: Az én csúcsszuper világom (Tom Gates 1.)

 Amikor kijött az Egy ropi naplója, akkor azt mondtam, oké, kell az ilyen, ez amolyan átvezető a képeskönyvek és a regények között. A gyerekek szeretik, mert vastag is, szöveg is van benne, és kép is. A rajzokkal is minden oké volt. Tehát a Ropi naplóját remek ötletnek tartottam. Aztán jött a Zizi naplója, itt már felsóhajtottam, de oké, kell a lányoknak is egy ilyen típusú könyvsorozat, jó lesz az. Aztán jött a Pálcikakutya, amit viszont már nem tudtam hova tenni, mert, hogy a kutyák nem hiszem, hogy olvasnak, a történet is borzalmas gagyi a rajzolás is pocsék. Utána láttam még vagy két-három fajta, ugyanerre a kaptafára készült könyvsorozatot. Annyira egy kaptafa, hogy még a könyv nagysága, kivitelezése is egyforma körülbelül, tehát ne kelljen messze menned, ha már elfogyott a Ropi. És akkor jött Tom Gates, puha borítóval, színes-rajzos előlappal, és azt gondoltam, talán ez már egy kicsit előrelépés a Ropitól a regényig tartó úton. Nos tévedtem. Egy roppant nagy mély ugrás.
 Biztosan szeretni fogják a gyerekek, de ez már engem idegesített. A ropinál legalább jól felépített cselekmények sora volt, itt meg ide-oda ugráltunk, és nem igazán tudtam eldönteni mit akar. Hogy mit akar elmondani, hogy van-e egyáltalán közlendője azon kívül, hogy a főhős egy idegesítő, rajzmániás de roppant buta fiú? Jóval több a kép benne, mint az értelmes szöveg, és nekem ez a kikacsintgató dolog sem tetszik, hogy „jaj, most ideírom, hogy szép mert éppen a füzetet nézi“.... nem, ez nekem nem bejövős.
Forrás: hintafa.blog.hu
 Az egész kötetnek, persze volt mondanivalója. Amit konkrétan össze lehet foglalni egyetlen egy mondatban. Miszerint adott egy fiú, aki rajzolni tud, és azt hiszi, hogy énekelni is, van egy bálványozott zenekara és azon ügyködik, hogy eljusson a koncertjére, és el is jut, de mégsem, de mégis. Nos ennyi az egész kötet mondanivalója. Emellett van egy idegesítő nővére, egy bugyuta apja, és egy anyja akiről semmit sem tudunk meg. A nagyszülőket hülyének állítja be, a rokonokat detto. Az egész könyvben nem tudok felmutatni egyetlen egy értelmes karaktert, vagy legalább olyan embert, aki valami értéket közvetít. Oké, talán a tanár, de aztán az is kicsit elcsúszott a jófejségbe. Meg, milyen iskola, ahol konkrétan nem veszik észre, hogy a srác összevissza hamisítja a szülői leveleket, és hazudik mint a vízfolyás, és amikor ez kiderül sem tesznek semmit, csak egy „hát jól van“ mondattal elintézik, meg a „ne csinálj többet ilyet“-tel... aha....aha.
 Tehát nekem nem bejövős, a folytatást akkor sem olvasnám el, ha éppenséggel csak azaz egy könyv létezne az univerzumban. Borzalmas volt, inkább maradok a Ropi naplójánál, ha már agyzsibbasztást szeretnék, mert az legalább ennél színvonalasabb. (az sem színvonalas, de ennél magasabb szintet üt meg)

Belbecs: 2/5

Tényleg sajnálom a fákat amiket kivágtak ezért a könyvért.

Külcsín: 3/5

Amúgy a borító tetszik, és néhol az illusztráció is. Ha nem az illusztrációk tartották volna fenn az egész kötetet, ha nem minden harmadik sorban lenne, akkor sokkalta jobb lett volna. Igen, van amikor a kevesebb jobb.

Fülszöveg:

A nevem Tom Gates. Amikor a tanáraim nem néznek rám a GUVADT SZEMÜKKEL, akkor szeretek rajzolni, és azon gondolkozni, hogyan idegesíthetném fel DELIÁT. A tanáraim azt hiszik, hogy könnyű elterelni a figyelmemet, és nem tudok koncentrálni. Ami egy kicsit durva vád, mert épp most is NAGYON…

forrás: hintafa.blog.hu
Kiadó: Kolibri
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 256
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155501067
Fordította: Dragomán Gábor
Vélemények:

0 megjegyzés: