Ugrás a fő tartalomra

Könyvfesztiválra készülve

  Idén is, mint tavaly, rengeteg könyvvel megyek fel. A legtöbb könyvealdásomat amúgy erre az időpontra tudom szervezni, így kikerülendő a postaköltség és mindenki elégedett. Persze a tavalyiból tanulva idén limitálva lett, hogy mennyit viszek fel, kényelmesen férjenek el a táskáimba és összehangolom az átadást is, tekintve, hogy azért nem fő cél a könyveladás.
 A megjelenéseket figyelem már egy ideje, a könyvtárban is leadtam, hogy mi az ami engem érdekelne, és lehetőleg, ha azokat megvesszük azt nekem április 25-e előtt mondják meg, mert akkor nem költök rájuk. Nos íme az a sok könyv ami engem érdekelne. A listába belekerül az is, amit nem veszek meg, de mondjuk a könyvtár listájára felkerült, illetve olyan is, amit hiába fog majd megvenni a könyvtár, attól még én is megveszem. Tehát ők érdekelnek engem, a 2015-ös könyvfesztivál felhozatalából:

Grady Hendrix: Horrorstör
Kiadó: GABO    
Fülszöveg:
Valami furcsa történik az Ohio állambeli, clevelandi Orsk bútoráruházban. A munkatársak reggelente megrongált Kjërring könyvespolcokra, törött Glans vizespoharakra, és szétvert Liripip gardróbokra bukkannak. A bevétel mélyponton, a biztonsági kamerák felvételein nem látni semmit, az üzletvezetőkön pedig kezd elhatalmasodni a pánik.
Három alkalmazott önszántából kilenc órás, napnyugtától hajnalig tartó műszakot vállal, hogy a rejtély végére járjon. Ám éjjeli őrjáratuk során a Bemutatótér különös jelenései és zajai közepette minden képzeletet felülmúló borzalmakkal kell szembenézniük.
Grady Hendrix korábban olyan lapoknak írt, mint a Variety, a Slate, a New York Post, a Playboy, a Village Voice, a Strange Horizons, valamint szerepelt a The Mad Scientist’s Guide to World Domination című antológiában is. Hosszú éveken át telefonos ügyeletesként dolgozott egy parapszichológiai kutatóintézetnél. Jelenleg a manhattani Orsk munkatársa.

Josh Malerman: Madarak a dobozban
Kiadó: Fumax
Fülszöveg:
Ezzel a robbanásszerű sikereket arató könyvvel indítjuk el új könyvsorozatunkat, amely Fumax Thriller néven fut majd. A Bird Box tavaly jelent meg, már több mint 15 országban eladták a kiadási jogait, a filmjogok is egyből elkeltek, és az elkészült forgatókönyv meg is nyerte az olyan forgatókönyvek számára kitalált díjat 2014-ben, amelyikből még nem készült film. Nemrég jelölték a patinás Bram Stoker-díjra, aminek megnyerésére nagyon jelentős esélye van.
Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött. A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé. Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve. Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg? Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt
Kiadó: Agave Könyvek
Fülszöveg:
Mi értelme gyilkosok után nyomozni, ha hamarosan úgyis mind meghalunk?
Hank Palace nyomozó már számtalanszor szembesült ezzel a kérdéssel, mióta a 2011GV1 jelű aszteroida megjelent a kutatók radarján. Többé ugyanis nincs esély a megmenekülésre, nincs remény. Csupán hat hónapnyi drága idő maradt a becsapódásig, aztán a Föld elpusztul. A visszaszámlálás során lenyűgöző képet kapunk az apokalipszisbe rohanó Egyesült Államokról: gazdasága összeroppant, a termény a földeken rohad. Zsúfoltak a templomok, zsinagógák. Az emberek világszerte hagyják félbe munkájukat – de nem úgy Hank Palace.
Ő a végére akar járni egy látszólagos öngyilkosságnak, abban a városban, ahol hetente tucatjával történik ilyesmi – csakhogy ez az egy valamiért gyanús neki. Ő az egyetlen, aki mindenáron tudni akarja az igazat, ám nyomozása során sokkal keményebb kérdésekkel is szembesülnie kell annál, mint hogy „ki a bűnös”: Milyen alapokon áll civilizációnk? Mit ér egy élet? Mit tenne bármelyikünk, mit tennénk igazából, ha tudnánk, hogy napjaink meg vannak számlálva?
A krimi mellett a sci-fi felé is kitekintő Gyilkosság világvége előtt a bűnügyi rejtély megoldását egy közelgő apokalipszis előterébe helyezi. 2012-es megjelenését követően viharos kritikai sikert aratott, és Winters megkapta érte a műfajban legrangosabbnak számító Edgar Allan Poe-díjat, az Amazon pedig beválogatta az év legjobb száz könyve közé.

Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma
Kiadó: Maxim
Fülszöveg:
A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.



George R. R. Martin (szerk.) · Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok
Kiadó: Fumax
Fülszöveg:
“Egyetlen gyenge történetet sem tartalmaz… Az olvasó már az írók névsorát látva is elalél a gyönyörűségtől.” Library Journal
Olyan történetekre vágyik, amelyek túlmutatnak az elcsépelt sablonokon? Akkor ne hagyja ki a New York Times bestseller-szerző George R. R. Martin és a többszörösen díjnyertes szerkesztő, Gardner Dozois kötetét!
Huszonegy eredeti, most először olvasható, igazi nehézsúlyú sztárszerző tollából származó írást vehet kezébe a Zsiványokkal, amelyben minden egyes novella újabb izgalmakat ígér meghökkentő csavarokkal és nyaktörő fordulatokkal. Maga George R. R. Martin egy eddig még ki nem adott, új Trónok harca novellával jelentkezik, amelyből A Tűz és Jég Dala világának talán legnagyobb gazemberét ismerhetjük meg.
Csatlakozzon az utazáshoz olyan írókkal, mint Gillian Flynn, Joe Abercrombie, Neil Gaiman, Patrick Rothfuss, Scott Lynch, Cherie Priest, Garth Nix, Steven Saylor vagy Connie Willis – nem is beszélve az irodalmi bűvészmutatványok többi mesteréről. Ezek a zsiványok nemcsak fosztogatnak, hanem gazdagabbá is teszik az olvasó szívét!
A kötet New York Times bestseller lett, ami elég ritka az antológiáknál. Persze ilyen impozáns szerzőlistával jó, ha évtizedenként egyszer jelenik meg antológia, tehát nem meglepő a sikere.

Emma Donoghue: Érzékek tánca
Kiadó: Alexandra
Fülszöveg:
Emma Donoghue filmszerűen pergő regényének alaptörténete egy gyilkossági eset: az 1870-es évekbeli San Franciscóban lelőttek egy fiatal nőt, s a gyilkost nem sikerült kézre keríteni…
1876 nyarán egész San Francisco a hőségtől szenved, ráadásul himlőjárvány tizedeli a lakosságot. Blanche Beunon, a varázslatos szépségű francia bártáncosnő ezekben a napokban barátkozik össze az ugyancsak francia bevándorló Jenny Bonnet-val. A férfiruhában járó Jenny fékezhetetlen szabadságvágya és megalkuvást nem tűrő természete megbabonázza Blanche-t, s hatására úgy dönt, elhagyja szeretőjét, akit addig ő tartott el.
A két nő egy San Francisco közeli településen húzza meg magát, mígnem egyik este az ablakon át valaki lelövi Jennyt. Blanche kétségbeesetten próbál a gyilkos nyomára bukkanni. Helyzetét súlyosbítja, hogy egykori szeretője mindenéből kiforgatta, és egyéves fiukat is elrabolta. Miközben Blanche elszántan küzd a gyermekéért és az igazság kiderítéséért, Jenny nehéz terhekkel teli múltját is megismeri. Vajon ki és miért ölte meg a szókimondó Jennyt?
A bohém alakokkal teli, bevándorlók színes forgatagától nyüzsgő San Francisco szinte megelevenedik a regény lapjain. A lebujok mámoros éjszakai forgataga azonban csak díszlet, mely mögött ott lappang a nyomor és a kiszolgáltatottság. Hogyan boldogulhat ebben a világban, s miként szerezhet érvényt az igazságnak egy egyedülálló nő?

J. R. R. Tolkien: Beowulf
Kiadó: Európa
Fülszöveg:
Egy legendás történet sárkánnyal, gyűrűkkel – A Gyűrűk Ura első szívdobbanása?
A dán király boldogan uralkodik harcias népén, mígnem egyszer csak kezdenek eltünedezni a sörivó nagy csarnokból a harcosok. Nemsokára már senki sem mer ott éjszakázni. Ekkor érkezik svéd földről Beowulf, hogy megküzdjön a szörnnyel, aki a dánokat irtja. És miután sikerrel jár, visszatér ősei földjére, és belőle is nagy király lesz.
J. R. R. Tolkien mítoszteremtő, nagy író volt – és nagy tudós. Nyelvészként kezdte pályafutását, és ebből nőtt ki érdeklődése az óangol irodalmi emlékek iránt. Ő azonban nem egyszerűen nyelvemlékeknek tekintette ezeket a szövegeket, hanem izgalmas irodalmi műveknek.
Leghíresebb közülük Beowulf, az óangol eposz, melyben a rettenthetetlen hős mellett – először az angol irodalomban – szerepel sárkány, sőt vannak gyűrűk és tündék is, mint aztán A Gyűrűk Urá-ban…
Tolkien nemcsak prózai fordítást készített a műből, hanem megírta, mint mesét, sőt énekmondóként meg is verselte.
A könyvet bőséges magyarázó anyag teszi még érdekesebbé: ezt Tolkien egyetemi előadásaiból állította össze fia, a hagyaték gondos kezelője, Christopher.
A Beowulf hatalmas karriert futott be: készült belőle film Angelina Jolie-val, és számítógépes játék is. Most végre olvashatjuk, és egy híres tudós vezetésével alaposan tanulmányozhatjuk is.
A versbetéteket Tótfalusi István fordította

Karen Akins: Időhurok (Időhurok 1.)
Kiadó: Gabo
Fülszöveg:
A tizenhat éves Bree Bennis olyan iskolába jár, ahol az időutazás kötelező tantárgy, és szó szerint veszik a történelmi kirándulásokat. Miután háromszor is kudarcot vall a XXI. századba tett félévi küldetésén, mert véletlenül túszul ejt egy fiút, már az ösztöndíja forog kockán.
Amikor visszaszökik a múltba, hogy hallgatásra bírja a fiút, nem megy elég messzire: Finn közben három évvel idősebb lett, ráadásul meg van róla győződve, hogy szerelmesek egymásba Bree-vel, vagyis a lány jövőbeli énjével, aki közel sem tartja olyan elviselhetetlennek. Még tovább bonyolódik a helyzet, amikor Bree akaratán kívül magával viszi Finnt a XXIII. századba, majd rájön, hogy valaki üldözi, aki nem csak őt akarja tönkretenni, hanem a múltat, a jelent és a jövőt is.



Zavodni Gréta Virág: A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt
Kiadó: Álomgyár
Fülszöveg:
„Attól félek, hogy a körülöttem lévőket jobban meg fogja viselni ez, mint engem. De én tudom, hogy kitárul előttem Tibet kapuja, hogy olyan dolgokat tapasztalhassak meg, amiket a későbbiekben a lehető legjobban tudok majd hasznosítani. Nincs bennem félelem, harag, kétség, nincsenek miértek, csak küzdés van, és akarat. Nem látok mást, kizárólag egy egészséges embert, akinek végig kell járnia egy utat, hogy aztán még egészségesebben folytathassa a tökéletes életet.”
ZAVODNI GRÉTA VIRÁGnál 2011 márciusában diagnosztizáltak a leukémia egy súlyos változatát, a T-sejtes Non-Hodgkin limfómát. A fiatal lány három éven keresztül kemoterápiás és sugárkezelések sorozatát kapta, de maradt ereje arra, hogy közben a kezdetektől megörökítsen minden fontos pillanatot. Bejegyzéseiből a benne lejátszódó lelki folyamat és a kezelések, beavatkozások tanulságos, érdekfeszítő, őszinte története bontakozik ki, melynek végállomása – göröngyös út után – a gyógyulás. A kötet Gréta győzelméről és újjászületéséről szól; az ő példája pedig másoknak is erőt adhat, hogy soha ne adják fel a harcot.

Donna Tartt: A titkos történet
Kiadó: Park
Fülszöveg:
Öten voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker.

Charles Stross: Pokoli archívum / A Betontehén-akció (Mosoda-akták 1.)
Kiadó: Ad Astra
Fülszöveg:

Egy, a miénkhez nagyon hasonló világban bonyolult matematikai tézisek és lézerrel rajzolt pentagrammák nyitnak kapukat más dimenziókba, ahol hihetetlenül intelligens és veszedelmes lények laknak. Charles Stross Mosoda-akták sorozatában a varázsigéket és az alkímiát nem szorította háttérbe a tudomány, hanem a racionalitás és az okkult tanok egymást erősítve olyan dolgokra képesek, amelyekről a hétköznapi ember inkább nem akar tudni. A Mosoda nevű brit ügynökség feladata a titok megőrzése és a világ megvédése a sátáni, sötét erőktől, de ettől még olyan, mint bármilyen kormányhivatal: házsártos a főnök és sok a papírmunka. Bob Howard afféle számítógépguru, de az ügynökség alkalmazottjaként nem számíthat arra, hogy szoftvertelepítéssel és rendszerfrissítéssel üti el az időt a nyugdíjazásig. A Pokoli archívum című regényben a nácizmus okkult árnyaival kell megküzdenie, míg a Betontehén-akció során egy művészi installáció mellett talált megégett és enyhén radioaktív tehén okoz komoly fejfájást a főszereplőknek. Mert az emberiség megmentése elég nyűgös feladat, ha a túlórát nem fizetik ki, és a költségvetés túllépését háborús bűnökért kijáró megtorlás követi. „Felfokozott jeleneteivel a Pokoli archívum, amely a zsinórmértékül szolgáló SF-irodalmi kánon lebilincselő és intellektuálisan magával ragadó elbeszélésfolyamai közül is kiemelkedik, a demonológiai és a fizikai gondolkodásmód elképesztő tandemje.” Nick Gevers, Locus

Megjegyzések

Rétipipitér üzenete…
Szia!
Látom szemeztél a könyvemmel! :) Igazán örülnék egy véleménynek, úgyhogy remélem sikerül hamarosan beszerezned és elolvasnod!
Szép napot!
Zavodni Gréta Virág (A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt írója)
Jeffi üzenete…
Szia :)
Egyelőre már felírtam a könyvtárban vásárlós listára, amint meglesz olvasom is :) Úgyhogy már a könyvtár gyorsaságán áll :D

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é