2013. november 20., szerda

Irene Adler : Utolsó felvonás az Operában

Sherlock, Lupin és én 2.
Fülszöveg:
Irene, Sherlock és Lupin megbeszélik, hogy Londonban találkoznak. Lupint azonban hiába várják a barátai, mert apját, Théophraste-ot lopás és gyilkosság vádjával letartóztatták. Azzal gyanúsítják, hogy ő ölte meg Alfredo Santinit, a nagy zeneszerző, Giuseppe Barzini titkárát. A három gyerek tisztázni akarja a vádak alól, ezért nyomozni kezdenek. Fordulat fordulatot követ – többek között a mocskos Bethnal Green negyedben megmentik a híres szopránénekesnő, Ophelia Merridew életét –, végül pedig Sherlock és társai leleplezik a bűnöst, akire soha senki sem gyanakodott volna.

A könyvért köszönet a Manó Könyvek kiadónak!

 Nem is olyan régen (májusban), olvastam a sorozat első kötetét. A Fekete dámát. Már akkor is megjegyeztem, hogy a könyv kiadásilag, egy gyönyörű alkotás. Ez továbbra is helytálló megállapítás. Amikor a kezembe fogtam, levettem a védőborítót és kigyönyörködtem magamat, ahogy az előzék is gyönyörű és igényes.
Védőborító nélkül
 Tehát a külcsínnel kezdeném. Egy ifjúsági regénynél mindig fontos a kiadás (később is, de ifjúsági és gyerek irodalomnál nagyon), mert a gyerekek még borító, cím, történet sorrendben választanak könyvet. Legalábbis nagy részük. Tehát, ha adott egy gyönyörű borító, egy jó cím, akkor már meg vannak véve kilóra. Ha emellé társul, egy jó és pergő történet akkor már teljesen biztos a kedvenc kategória.
A könyv előzék lapja
 A kiadó átvette a külföldi sémát, és miért is ne vette volna át? Jó grafika, szép kivitelezés. A könyv belseje is szép. Minden fejezetnél található, a történethez így, vagy úgy csatolható tárgy képe. A betűméret megfelelő, nem ló betűs és nem is apró betűs (utóbbi elkedvetleníti a fiatalokat, mert sosem érnek egy-egy oldal végére). Elgépelés nem rémlik, hogy lenne benne, ügyeltek arra, hogy tökéletes legyen. A kiadó még a szokott ábrát is berakta a fülre, mármint a kormeghatározást, tehát 10 éves kortól ajánlható… felfelé a végtelenségig, még 27 évesen is élvezhető
Külcsín: 5/5

 Akkor jöjjön a történet, az írásmód és hasonlók. Múltkor az Élet vizénél, kifejtettem, hogy én nagyon-nagyon utálom az E/1-ben írt könyveket. Kiderült annyira mégsem. Vagy szimplán az segített, hogy a mesélő fél, tehát aki meséli a történetet azonos nemű velem, és szimpatíkusabb is mint az említett könyv főhőse.
 Irene meséli el a történetet, úgy ahogy ő látta, ahogy átélte. Utazás Párizsból Londonba, egy opera megnézése, és bonyodalom-bonyodalom hátán. Irene, Sherlock és Lupin hármasát már kellően ismerjük a Fekete dámából. Akkor egy nyaralás alatt született meg hármójuk barátsága, ami feltehetően élethosszig, vagy legalábbis sokáig tart.
 Sherlock hozza a formáját, a maga logikai, elemző módján. Tetszett, ahogy mindig tudta, hogy mit kell tennie, vagy legalábbis sejtése volt. Bár azért, ő sem éppen tökéletes, mert volt olyan, hogy ő sem tudta a választ. Viszont feltűnik a történetbe a Nagyító, amivel folyton ábrázolják a jövőben, ezt Irene ki is emelte. Tehát Sherlock nekem még mindig nagyon kedves karakter, kissé néha elszáll magától de azért rendben van.
 Lupin, (akinek a nevétől folyamatosan a Harry Potteres Lupin jut eszembe) őt is szeretem, annak ellenére, hogy szerintem túlaggódja magát, legalábbis ami a barátait érinti. Nem hiszem el, hogy ennyire önbizalom hiányos valójában, hogy retteg, hogy azért nem lesznek többé a barátai (akik amúgy a legjobb barátai), mert az APJA betörő. Na, bumm, azért nem kellene aggódnia ennyire… végtére is ő szintén már Ekkor enyveskezű kis tolvaj volt, még ha abban az időben nem is megélhetésből tette, csak úgy…
 Irene, nem egyszerű eset. Eléggé fiús lány, pont ezért képes remekül idomulni a társaihoz, akik azért próbálnák őt óvni. Nincs könnyű dolga Nelson úrnak, ha meg akarja óvni. Viszont Sherlock-kal együtt egész jó logikával bír. És ahogy kamaszodik, úgy bonyolódik a saját kis élete is, ami amúgy sem túl egyszerű. A történetből egyelőre csak annyit tudtunk meg, hogy örökbe fogadott, illetve feltehetően az igazi anyja elég módos (híres?) volt, és Elméletileg meghalt….bár ez nem derült ki teljesen biztosan, elég ködös az utalás ezeken a részeken. Jelenleg Londonba költözött a „szüleivel”, feltehetően majd újabb kalandokba keveredik.
 Maga a történet könnyen követhető, fordulatos. Azaz igazság, hogy a gyilkos kiléte még engem is meglepett, illetve voltak mellékszálak, amiket nem igazán tudtam felgöngyölíteni előre. Tehát, nem kiszámítható, végig élvezetes maradt számomra. Ideális azoknak a fiataloknak akik szeretik a krimiket, mert egy jó bevezető majd a felnőttebb krimik világába.
Belbecs: 5/5


Könyv adatai:
Kiadási év: 2013
Kiadó: Manó könyvek
Fordította:  Todero Anna
Illusztrálta: Iacopo Bruno
Oldalszám: 259
Eredeti megjelenési év: 2011
Eredeti cím: Irene Adler: Ultimo atto al Teatro dell'Opera
Eredeti ár: 2.990 Ft

A kaland folytatódik:
Megjelenés: 2014. nyár

Vélemények:

0 megjegyzés: