Fülszöveg:
Tóbiás másfél milliméter magas, korához képest nem túl nagy. A fa lakói
között él, akik ágakon és leveleken épített otthonukon túl nem ismernek
más világot. Apja tudományos felfedezése miatt Tóbiásnak menekülnie
kell. A fa népe ellene fordul, barátai elárulják, egyetlen segítőtársa
marad, a titokzatos Lilia. A kisfiú lélekszakadva menti az életét, ágról
ágra bejárja a nagy tölgy vidékeit, miközben megérti apja tanítását a
fa értékéről. Üldöztetése végül ellenséges földön, a pőrék közt ér
véget, ahol sorsa meglepő fordulatot vesz…
Külcsín és belbecs:
Relatíve átvettük a külföldi borítót, bár láttam másmilyen angol nyelvű borító megoldást is. Nekem tetszik, olyan kis hangulatos. Dombornyomású, tehát tapizható, úgyhogy ilyen szempontból kellően lenyűgözött. De hangulatosság ide vagy oda, nem az a tipikusan figyelemfelkeltő. Bár így belegondolva kérdéses, hogy mit raknék az elejére, hogy figyelemfelkeltő legyen.
Az illusztrációk nagyon szépek, utána kerestem, az illusztrátornak, mert valahogy ismerősek voltak a rajzok. Mint kiderült, ugyanaz illusztrálta mint az Elektra kiadóház által kiadott "Ifjú felfedezők" sorozat egyes darabjait. Név szerint François Place :) Őt kedvelem úgyhogy öröm volt egy olyan könyvet olvasni, amiben nem egy-két apró képe van, hanem néha oldalnyi művei!
Az alap elgondolás is tetszett, bár néha fogtam a fejemet, hogy de hát ez egy fa! Mert egy fán élnek, ahol meg vannak az emberek (mini emberek, de emberek), győződve róla, hogy a fa a mindenség, és nincs rajta kívül semmi. Namármost, az olvasó ugyebár tudja, hogy több millió fa van, és a fa egy apró része a világnak, de itt a fa maga a világ (meg rét és a fű, ha pőrék szemszögéből nézzük.) Tehát néha vissza kellett ráznom magamat abba a világfelépítésbe. De teljesen jól meg volt magyarázva minden, és volt a kaland mellett egy cseppnyi gondolkozni való is. Nem szeretem azokat a könyveket amikben nem kell gondolkozni, és csak jön minden magától, és nem kell elméleteket gyártani, mert úgyis annyira átlátszó. Itt, voltak meglepetések, és ez jó
Szereplők:Tóbiás: Logikus, hogy a főhőst kedvelem a legjobban. Bár be kell vallanom, hogy Lilia sokkalta szimpatikusabb. Tóbiásban van egy adag önsajnálat. Nem sok, mert tényleg mindent megtesz, hogy életben maradjon, hogy elmeneküljön, hogy új életet kezdjen, hogy megtalálja azt akit akar. De volt egy rész, a vége felé, amikor konkrétan "mindennek vége, meg akarok halni" hangulatot árasztott. Részben jogosan, mert úgy gondolta mindent elveszített (a szüleit), és senkiben nem bízhat. Mondjuk, magyarázza már el nekem valaki, hogyha egyszer szerette Lilia-t, miért nem bízott benne? Mert nem bízott ezért került a pőrékhez, mert úgy érezte ide a halált, el lett árulva. Ennyire törékeny lett volna a bizalma? Ez kicsit furán jött ki.
Lilia: Jó, hát őt sem kell félteni. Gyerekek ezek mind a ketten, és elkövették azt a hibát, hogy nem mondták ki rögtön amint tudták, az érzelmeiket. De! De Lilia legalább mindent megpróbált, nem sírt (jó sírt), ölbe tett kézzel, hogy jaj minden el van veszve. Hanem akkor is próbálkozott! Jó, hát minden nem sikerülhet!
A többiek inkább csak mellékszereplők voltak, de köztük is akadt akit szerettem. Lia, Lilia édesanyja kifejezetten szerethető volt, ahogy egyengette a két fiatal útját. És kiszámítható volt, hogy ki fog derülni, hogy mégis honnan jött. Manó-t is kedveltem, bár ő erősen a lúzer posztért versenget, szegény nem igazán szerencsés alkat. Szigfrid és Maja, Tóbiás szülei, hát ők is megérik a pénzüket, de szerintem a körülményekhez képest mindig megtették a maximumot.
Hamarosan remélem alkalmam nyílik olvasni a folytatást is, sok kérdésem maradt ugyanis még. Amit remélem abban a kötetben megválaszol az író.
Megjegyzések