A. O. Esther - Összetört Glóriák 2.

Fülszöveg (részlet):
Noha Sophiel teljesítette első küldetését, az Égiek újabb feladattal bízzák meg: fel kell kutatnia a Mindenség Térképét, mielőtt avatatlan kezekbe kerülne. A háromdimenziós térkép a titkos átjárókat rejti, amelyek összekötik a Földet a Mennyországgal és a Pokollal. A Sors azonban újra közbeszól és Sophiel angyal létére megbetegszik: teste lassan, de megállíthatatlanul fénnyé kezd válni, és a lány megkezdi a versenyfutást az idővel.
A Föld előtt nem titok többé, hogy ki szabadította ki az Elveszett lelkeket, így hamarosan a Sötét Angyalok is megtudják, ki volt az áruló, aki szabadon engedte a Bardo várában raboskodó angyalokat.
A vezérek Elijah vezetésével hajtóvadászatot indítanak Sophiel ellen, akinek újra menekülnie kell, miközben egy szerencsétlen helyzet folytán megbetegszik: fizikai teste egyre gyengülni kezd, s a szentekhez hasonlóan lassanként fénnyé válik, s hacsak nem sikerül nagyon gyorsan valamilyen gyógyírt találni nem evilági bajára, a Fény hazahívja őt…

Külcsín és belbecs:

A könyvért köszönet az írónőnek :) Egyrészt, hogy megírta, másrészt, hogy kaphattam belőle egy példányt, itt is nagyon szépen köszönöm :)

És akkor a véleményem, kezdjük a külsővel mert az mindig sokkalta egyszerűbb dolog. Az első rész borítója is valami csodás volt, úgy ez is nagyon jóra sikerült. Egyszerű mégis nagyon szép a kép. Maradt a dombornyomásos címszöveg rajta, és maradt az is, hogy a védőborító alatt is ugyanolyan a könyv, tehát ha véletlen elhagynám a védőborítót sem nézne ki hülyén :) De azért vigyázok a védőborítóra is. Van beépített könyvjelző, ami az előzőbe is volt, csak akkor későn vettem észre, de most használtam! Nagyon tetszett a "Mi Atyánk"-nál a megoldás, ezaz átlátszó rízspapír(?) megoldás, hogy átüt a másikra. Az első résznél a köszönetnyilvánítás volt ilyen, de nekem nagyon tetszik.
Ami még a megjelenést tekinti, nagyon jó ez az "Ezt írtátok ti" rész. Nem azért mert benne van a blogom egy részlete (de amúgy az is nagyon jól esett egy fél órát ugráltam, és sikongattam, és mindenki orra alá dörgöltem :D), de tényleg tökjó dolog :)
Meg a helyszínleírások és nevek jelentése is. Amit még mindig hiányolok az egy térkép! Mert a térkép jó....igaz ide-oda lapozgatnék, hogy tudjam merre mennek, de akkor is. :)

És akkor a belbecs:

 Az előző rész végét nagyon utáltam, mert függő vég volt. Ez is eléggé függ, de azért nem kelek ki magamból megint, mert mégsem ugyanaz a szituáció. Itt most sejtem, hogy mi lesz, merre mennek (sok irány nincs), és hogy mi a cél.

Szereplők:

A boszorkányok : Ők az új főellenség, Sahranfellel együtt. Elég elvetemült egy família, ha jobban belegondolunk. Diril a legerősebb és a legsötétebb az egész családban. Őt amúgy szerintem lassan mindenki szívesen megölné, nem csak az ellenségei. Néha nem tudtam követni a testcserés dolgot, hogy hogyan műveli a gyors váltásokat. Ez kicsit bezavart. Amúgy kifejezetten undok, dögök, úgyhogy egyiket se sajnálom! Talán Sahrafel-t egy kicsit mégis, ő tényleg nem lett volna gonosz, ha nem történik annyi szörnyűség vele, tehát hiszek benne, hogy valójában nem ő a fő ellenség.

Sophiel: Kifejezetten sokat fejlődött, jót tett neki, hogy majdnem meghalt! Még mindig vívódik szegény, és már nem csak egy irányba érzi amit érez, bár csalódás ide, vagy oda eléggé vakon belezúgott Elijah-ba. Úgyhogy mondhatni borítékolható, hogy ha végre nem lesz küldetésük, nem akarnak meghalni, nem akarják megölni őket, és végre békében élhetnek akkor kit választana. Egész kitartó volt, meglepődtem, hogy mekkora élni akarás van benne, de küzdött, és ez pozitív dolog :) És nagyon menő képessége van, amit meg elfelejt használni, úgyhogy lehet valakinek emlékeztetnie kellene, hogy "meg tudod állítani az időt"...bár lehet csak azért nem használta mert éppen szét volt törve a szíve :(

Elijah: Jó pasi, még mindig. És aranyos, tudom, ez itt nem a legférfiasabb jelző amit kaphatott volna, de tényleg az. Olyan utópisztikusan szereti Sophiel-t, olyannyira, hogy még imádkozni is imádkozott érte! Száműzött angyal létére azért egész angyali lett a végére. Viszont őrülten féltékeny típus, jó persze Sophiel a kétértelmű válaszaival nem is könnyít a dolgán szegénynek. Roppant élvezet volt olvasni amikor nem mondhatta meg a lánynak, hogy szereti, meg kellett várnia, hogy Sophiel kimondja. Azt a kínlódást. Tudom gonosz vagyok, de az annyira aranyos volt, mert annyira lehetett tudni, hogy Sophiel meg nem fogja kimondani egy jó darabig mert...félénk :D váááá annyira aranyosak voltak *-*

Gabriel: Nekem ő favorit, tehát elfogult vagyok vele kapcsolatban. Valójában én neki drukkolok, még ha sejtem is, hogy esélye sincsen. Viszont roppant aranyos, ahogy ábrándozik. És ahogy alig képes elhinni, hogy belezúgott a lányba. Édes, ahogy ugratják az angyaltársai. Ő nekem a lelki szemeim előtt mindig nagyon kedves. Amúgy könyvfüggetlen Gabriel párti vagyok, ha gonosz lenne is bele lennék zúgva ^^" Gabriel mindaz ami jó lenne a lánynak, erő, határozottság (no nem a szerelem terén, ott elég határozatlan), tisztaság.

A történet több szálon fut most is, van a jó csapat, a rossz csapat (akik nem is annyira rosszak), és vannak a boszorkányok, akik viszont tényleg gonoszok. A cél közös, csak a módszerek mások.
 Miután Sophiel "megmenekült"  gyorsul be az egész történet. Idegesített Sophiel naivitása, tudom megszokhattam volna, hogy naiv a lány, de ez a "gyerek akkor biztos igaza van, hisz ártatlan" ettől a falat kapartam. Mondjuk szegény Urielt sajnáltam a legjobban, amikor bizonygatja, hogy ezek gonoszok, és senki nem hitt neki, még Metatron sem! Tudom, boszorkánybűbáj, de nagyon elkeserítő volt. Érdekes, hogy az emberek valahogy tényleg ilyenek, kisgyerek, ártatlan nő, és akkor ők biztos jók, és biztos nem ártanak nekik, hiába hullanak az emberek megmagyarázhatatlan módon körülöttük, és hiába történnek fura dolgok, véletlen sem gondolnak rá, hogy "basszus lehet tényleg boszorkányok??", ha már egyszer mondták is nekik, hogy vigyázzanak mert gonoszok. -.-"

Tetszett a Viking vonal, és a Perzsa visszautalás. Sok jó és hasznos információt megtudtam Sahrafel múltjából, családjáról, és így már sok dolog világos lett, de még mindig nem tudom mit akarnak igazándiból, ha odajutnak ahova indulnak.

És függő a vége...nem volt szép dolog. Elijah és Gabriel viszont nagyon-nagyon jó párosítás. Hajrá nekik!!! :)) Várom a következő részt, remélem hamar megjelenik, mert már olvasni szeretném. És már nem írom, hogy meglepő, hogy egy magyar könyv ilyen hatással van rám, mert meglepődtem az előző résznél, most már tudtam, hogy nem nyúlhatok mellé, hogy jó lesz. És pontosan ilyenek az elvárásaim is. Azt láttam, hogy a borító szép lesz, a sejthető tartalom is tetszik, remélem Sophiel még egy kicsit kupálódik, és akkor már teljesen normális lesz, bár azt hiszem megszoktam, hogy ő néha szerencsétlen. :)

A következő rész:

Pi élete - A film

 A filmről hallottam már hideget és meleget. Sokan azt mondták nekem, hogy ezt látnod kell, és sokan óva intettek, hogy a könyv előtt megnézzem.
 Nem, véletlen sem vette el a kedvemet a könyvtől, mindenképpen sorra fog kerülni a közeljövőben...de ez filmnek nem volt a legjobb. Feltehetően a könyv százszor jobb itt is.
 Az effektek nagyon szépek, ezt nagyban, és háromdimenzióban látni biztosan felemelő érzés. De ettől még egy film nem lesz "húha" élmény. A történet nem túl bonyolult, kissé hihetetlen, kissé elképzelhetetlen, de én elég hiszékeny vagyok.
 Tetszett a képi megoldás, tehát azzal nem volt gond, a zene is illett hozzá. De nem lett olyan, hmmm...extázis élmény. Lehet túl sokat vártam a filmtől és ezért nem, vagy mert tényleg kell hozzá a könyv ismerete, mert az ad egy plusz háttért a dolognak.
 A történet Pi-ről szól aki családjával felkerekedik egy teherhajón, hogy elhagyja Indiát. Magukkal viszik az egész állatkertet is, hogy majd ha partot érnek akkor eladják az állatokat és jól fognak élni. Csakhogy a hajó viharba kerül és elsüllyed. Az egyetlen túlélő a mentőcsónakba egy sérült zebra, egy majom, egy hiéna, egy tigris és Pi. Elég hamar elfogynak a túlélők és marad Pi és a tigris. És itt jön másfél órányi hánykolódás a tengeren amiben halászik a vega srác a cicának, viharba kerül stb. A vége, hogy túléli és elmeséli a történetet egy embernek, aki megírja a könyvet belőle. Komolyan, nem kellett volna két órásnak lenni a filmnek, mert meglehetett volna ezt másfél órában is csinálni, és kevésbé érezte volna néha az ember azt, hogy csak ül, és nem történik semmi.
 Pi is elmondta, hogy valójában a tigris miatt élte túl. Mert volt célja, kaját kellett szereznie a másiknak, hogy az ne egye meg. Ezzel elfoglalta magát és nem hülyült bele a nagy magányosságba, még ha a tigrissel nem is igazán lehetett beszélgetni.
 Kedvenc részem amúgy a manguszták szigete volt :) Az érdekes volt, és látványra sem volt rossz :)
De el kell azt is mondanom, hogy bármelyik ajánlót megnézve, tudjuk mi lesz a filmbe. Mert abba a két percbe ellövik a legszebb és legizgibb jeleneteket.

Pár kép a filmből:
Az első a repülő halas rész, az amúgy egészen érdekes volt, a másikon csak Pi nézi a naplementét, mert jobb dolga sincsen.

L. Molnár Edit - Mese a kisfiúról, aki mindig mindent félbehagyott

Fülszöveg:
A „nem akarom” történetekből nem lehet kifogyni. Mindig van miről, kiről és kinek mesélni.
A mese a kislányról, aki nem akart felnőni szerzőjétől íme újabb tíz mese kezdő és haladó toporzékolóknak.





A könyvért köszönet a Ciceró Kiadónak. Köszönöm, hogy rendelkezésemre bocsátották :)

 
Külcsín és belbecs: 

A borító: Én kifejezetten finnyás vagyok, ami a borítókat és illusztrációkat illeti, tehát nehéz megfelelni nekem. Szerencsére manapság a kiadók is rájöttek, hogy egy jó borító pont elég ahhoz, hogy a könyvet megvegyék. Mert bárki bármit mond, azaz első amit néz az ember. És csak utána jön a fülszöveg. És csak mindezek után olvas utána a könyvnek.
 A borító roppant aranyosra sikerült a kisfiúval, aki mindent félbehagyott. Mert, hogy abból a történetből került ki a fiú. Öröm kézbe venni, a kis könyvet. Első körben csak belelapoztam, megnéztem az illusztrációkat. Faltisz Alexandra neve, bevallom nekem nem volt ismerős. Pedig biztos olvastam már olyan könyvet amit ő illusztrált. A képek nagyon aranyosak, nekem főleg a Füfemomgya alakja tetszett :) Az valami zabálnivaló volt.
 Tehát a könyv kivitelezése 5-ös skálán 4-est érdemel nálam. 

Belbecs:
 Mint könyvtáros, szeretek olvasni gyerekirodalmat, ezt a blogom is mutatja, mert teli van gyerekeknek szóló könyvekkel. És meg kell vallanom, hogy őrülten kritikus vagyok a mesekönyvekkel, méghozzá azért mert manapság mindenki azt hiszi, hogy tud írni, pláne mesekönyvet. Megjegyezném, mesekönyvet írni nem könnyű! Mert nem lehet túl bonyolult a szöveg, mert a kisgyerek nem fogja érteni, de nem lehet túl bugyuta sem a szöveg, mert az anyuka aki felolvassa a haját fogja tőle tépni! Kompromisszum kell, történet kell, és jó forma és jó nyelvezet. Tehát vallom, ne írjon mindenki, és ne írjon mindenki mesekönyvet. Hagyjuk meg annak aki ért hozzá.
 Tehát mindezek miatt, féltem kézbe venni a könyvet, mert mi van, ha ez is egy az olyan könyvek közül amiknél fogtam a fejem, hogy "jesszusom, ez hogy jött". De szerencsém volt, ez nem olyan.  A kiadó a honlapján jelzi, hogy 3 éves kortól , tehát ilyen szemmel néztem. Engem személy szerint néha zavart, a visszakérdezés és megerősítés, de elhiszem, hogy a kisgyerekeket ez nem zavarja :) Én már mamlasz vagyok a 26...lassan 27 évemmel :)
 Mindent összevetve nem volt rossz, az illusztrációk sokat dobtak a történeteken, és mindegyiknek volt tanulsága, és mondanivalója. Úgyhogy érdemes elolvasni, egyszer mindenképpen. És igen nekem Füfemomgya a favorit teremtményem a könyvben , aki idézem "Füllentést felügyelő majom oroszlán medve gyík akármi" Egy ilyen lényt csak szeretni lehet :)

 Tehát a könyv tartalma 5-ös skálán 4-est érdemel nálam. 


A könyv tartalma:
Mese a kisfiúról, aki mindent akart
Mese a kislányról, aki nem akart kistestvért
Mese a kisfiúról, aki nem akart mosakodni
Mese a kislányról, aki nem akart lefeküdni
Mese a kisfiúról, aki nem szeretett öltözködni
Mese a kislányról, aki sokat füllentett
Mese a kisfiúról, aki nem akarta kölcsönadni a játékait
Mese a kislányról, aki sokat csúfolódott
Mese a kisfiúról, aki mindig mindent félbehagyott
Mese két kislányról, akik mindig civakodtak


Az írónőnek van egy másik könyve is, amit régóta el akarok olvasni, csak még nem jutottam el odáig:

Sir Arthur Conan Doyle - A sátán kutyája

Fülszöveg:
 Október 16. Fülledt, ködös idő. Odakint szemerkél az eső. A kastélyt gomolygó felhők övezik. Néha felszakadoznak, s ekkor kilátni a csupasz lápra, a vékony, ezüstfehér erekre a dombok lejtőin s a nedvesen csillogó távoli sziklatömbökre. A hangulat kint is, bent is csüggesztő. Én úgy érzem, ólmos súly nehezedik szívemre, bujkáló veszedelem előérzete, mintha bármelyik pillanatban nyakunkon lehetne a katasztrófa, s ez annál is borzalmasabb, mert képtelen vagyok közelebbről meghatározni, mitől is félek.
  A láp komor végtelenségéből hirtelen fülünkbe hatolt a különös ordítás, amelyet már egyszer hallottam a grimpeni ingovány táján. A szél hozta felénk az éjszaka sötétjéből: először elnyújtott, mély morgás hallatszott, ezt eget verő üvöltés követte, ami végül panaszos hörgésbe halt el. Újra és újra felhangzott, mint valami fogcsikorgató, vad fenyegetés, a levegő is beleremegett.

Külcsín és belbecs:
Nekem még a régi kiadás van meg, amit Delfin könyvként adtak ki, de most a testvérem kölcsönadta ezt az új kiadást, úgyhogy végül ilyen formában sikerült elolvasni. Érdekes amúgy, hogy ahány kiadás, annyi fülszöveg és annyi tartalomjegyzék létezik. Pedig szerintem teljesen felesleges volt átírni a tartalomjegyzéket (ami amúgy nagyon spoileres)

A könyvből, ahogy látom készült film is, és képregény is! Előbbit hamarosan sorra kerítem, utóbbit meg megpróbálom a könyvtárból megszerezni. Érdekelnek a feldolgozásai a történetnek, egész jó filmet lehet belőle csinálni (remélem nem rontották el!) Azt is remélem, hogy a képregény sem kapott valami borzalmas rajzolást. Sajnos a "Klasszikusok képregényben" sorozat több darabját már olvastam, és borzalmasan ronda rajzoló készítette a képeket. Remélem, a Sátán kutyáját nem ugyanaz rajzolta, mint az Óz a csodák csodáját!

   Holmes, még mindig egy zseni, azt hiszem, hogy megkedvelteti velem a detektívregények műfaját. Dr. Watson még mindig éles elméjű, de néha teljesen más irányba megy, mint amibe kellene, de azért egész jól rájött pár részletre! Néha, mondjuk kifejezetten idegesített, ahogy "kikérdez" embereket, mert nincs olyan jó érzéke hozzá, mint Holmes-nak. Vagy szimplán nincs annyi ténynek a birtokában, hogy a másikat képes legyen sarokba szorítani.
 Szerettem a könyv végét, ahol levezeti Holmes, hogy hogyan jött rá a dolgokra, és hogy hogyan is kutatott mindennek utána. Azért nem kis kitartás kell ahhoz, hogy napokig a pusztában éljen, rossz körülmények között az ember, csak azért, hogy nehogy a tettes tudja,hogy ott van, és így sokkal óvatosabb legyen.
  Én tényleg a végéig nem is sejtettem, hogy ki áll a háttérben. Még csak gyanúsítottam sem volt, tehát teljesen meglepődtem. Pedig én kedveltem azt a személyt, aki az egész hátterében volt :( Jó, persze utólag nem kedveltem, sőt megutáltam, de velem is elhitette, hogy olyan ártatlan és szerencsétlen.


A kutya: Azért be kell ismernem, hogy én is frászt kaptam volna tőle. Viszont, azt már az elején sejtettem, hogy a kutya, az kutya és nem a sátáné, hanem valaki sokkal halandóbbé. Érdekes volt, ahogy Holmes levezette, hogy addig hol tarthatták a kutyát, és hogy mitől is lett "sátáni" beütése a kutyának. Nagyon ügyes volt, aki kitalálta, hogy ezzel és a régi családi átokkal képes lehet megölni az örökösöket.

Favorit karakterek: 

Sir Henry: Nekem ő úgy tűnt, hogy kellően talpraesett fiatal férfiú, és nem fél semmitől sem. Persze ez megkérdőjelezhető, mert a babonaság azért nála is kezdett felszínre törni, amikor hallotta a kutyát vonyítani. Minden esetre őt megkedveltem, ambiciózus fiatalember és rengeteg jó ötlete volt. Nem mellékesen egy remek ember, mert habár részben titkolóztak előtte, amikor megtudta a titkokat, nem élt vissza vele (mindig).

Sherlock Holmes: Mert ő egy zseni! Komolyan, irigylem az olyan embereket akiknek ennyire jó logikai érzékük van, és ennyire jó megfigyelők. Sok dolog felett én is elsiklottam, amit viszont Ő meglátott. Félelmetes egy fickó :)

A könyv után, azt hiszem elmondhatom,hogy szép lassan sorra fognak kerülni a Sherlock Holmesos könyvek, mert beleszerettem a stílusba, az okfejtésbe, a nyomozásba :)

Ali Sparkes - Pókpánik

Fülszöveg: 
Josh imádja a bogarakat, Danny viszont gyűlöli őket. De miután véletlenül összeakadnak a szomszédba lakó őrült tudóssal, Bolonda Bagatell-lel és az ő egyik különleges szérumával, az ikrek hirtelen azon kapják magukat, hogy nyolc lábuk van, és a hátsó felükkel hálót tudnak szőni. Ha Josh és Danny azt akarják, hogy valaha is visszaCSATTintsák őket eredeti alakjukba, túl kell élniük egy délutánt a hátsó kertben. Ha életben akarnak maradni, mind a 8 lábukat gyorsan kell szedniük.

Külcsín és belbecs:
Egy az egyben átvettük az eredeti borítót. Amúgy megfigyelésem szerint a gyermek és ifjúsági könyveknél nagyon ritka, hogy a kiadók eltérjenek az eredetitől. Gondolom, úgy gondolják, hogy ezzel kinn befutott, vagy sikeres lett, akkor itt is megfelel, vagy nem akarnak arra költeni, hogy másikat csináljanak. Amúgy egész jó a borító.
Legalábbis nekem tetszik :)

Nos, megint egy sorozat. Komolyan....ezt a sorozatot meg lehetett volna írni egy vastagabb könyvbe, tekintve, hogy nem hosszú egyik kötete sem (130 oldal körüliek). Az első részben ahogy a fülszöveg is elmondja, megismerjük a főhősöket akik pókká változnak, majd menekülnek és keresik a lehetőséget, hogy vissza legyenek CSATTintva. A C.S.A.T.T feloldása, nem más mint, a nagyon jól hangzó " Csorbítatlan Sejtmódosulást Adaptáló Tudományos Trutymó". Azt hiszem nem sokat árulok el azzal, hogy lesz több rész is, tehát nem lesz bajuk a főhősöknek. (igen az ifjúsági regények egyik megszokott mozzanata, hogy minden megoldódik...). Minden esetre elképzeltem, hogy a pókká válásra, hogy reagálna egy normális ember, és a könyvben leírtak amúgy egész hihetőek, még ha körülbelül két oldalnyi (10 mondatnyi) feszültség után, már egészen elfogadták, hogy pókká lettek. Amit nem nagyon értettem, hogy attól, hogy pók vagy, miért tudsz beszélni a patkánnyal pl. Végtére is, nem egy nyelvet beszélnek az állatok sem. Ez saját elképzelés :P

A kötet megvan nekem angolul is, úgyhogy majd gyakorlásképpen előveszem, és kiszótárazom. Nagy szakszavak a  Csorbítatlan Sejtmódosulást Adaptáló Tudományos Trutymó-n kívül szerintem nem igen várhatóak benne. Elég nagy képekkel van tele, és kevés szöveggel. Nyelvgyakorlásra jó lesz.

 

A sorozat kötetei:

Ali Sparkes: Pókpánik

Ali Sparkes: Légybeijedve 

Ali Sparkes: Szöcskeszédület

Ali Sparkes: Hangyaháború

Ali Sparkes: Jó szúnyog a lószúnyog

Ali Sparkes: Bogárbanzáj

Jeff Kinney - Egy ropi naplója

 Szeretek ifjúsági könyveket olvasni, több okból is. Nem hátrány, ha egy könyvtáros tudja, hogy mi a mai trend gyerek-ifjúsági irodalmat tekintve is, még ha maga nem is gyerekkönyvtáros. No meg majdnem 27 évesen még mindig gyermeklelkű vagyok, és szeretem olvasni a gyerekeknek szánt könyveket.
 Tetszett ez a sorozat, bár megjegyezném, hogy nagyon utálom,hogy a mai világban nem képes valaki könyvet írni. KÖNYVET és nem sorozatot. Miért kell mindent sorozatba kiadni? Tudom, persze, mert több pénz, vagy mert az író azt mondja, hogy annyi írnivalója volt, hogy trilógiát, tetralógiát stb.-t kellett írnia belőle. Én elhiszem, hogy lehet annyi ötlete...de mindenkinek?
 Tehát, már nagyon várok egy könyvet, ami nem folytatásos, és egymagában is megállja a helyét.
 Az Egy ropi naplójával mindazonáltal szerencsénk van, mert elég gyorsan elkezdte kiadni a Könyvmolyképző a részeket, tehát nem kellett várni, olyan sokat egy-egy rész között. Nem tudom, most hol tartanak, de remélem, ha eddig megvolt a lendület, akkor már tartják is...van még pár része a sorozatnak.

 Greg Heffley a könyv főhőse, akinek írásain keresztül láthatjuk egy iskolás életét. Család, barátok, iskola és szomszédok bemutatásával. Megjegyezném Greg egy eléggé egoista gyerek. Ugyanis megvan róla győződve, hogy ő egyrészt okos, másrészt tehetséges, harmadrészt tökéletes. Nos, így öt rész után, Greg nem tökéletes, és a családja sem igazán az a bizonyos minta család. A bátyja egy uralkodó típus, aki elnyomja őt, és ott rúg bele ahol akar, az öccsét meg elkényeztetik a szüleik. Ő mint középső gyermek, meg valahol a két véglet között van. A szülei sem normálisak, a távolabbi rokonait meg már meg sem említem.
 A barátjával Rowley-al, már az első rész alatt is összevesztek, és örök harag lett, ami persze mindegyik részben, részben vagy egészben megszűnik, mert hát Rowley az akibe bele tud rúgni, ki tud használni, és ezt élvezi is. Tehát, ő az a bizonyos palimadár, aki a végére sem lett sokkal okosabb, és még mindig hagyta, hogy Greg rajta élősködjön. Mert Rowley egyszerűen naiv, méghozzá idegesítően. Nem igazán éreztem nála jellemfejlődést, bár az is igaz, hogy senkinél sincs nagy történelmi áttörés, és "húha élmény". Ki tudja a folytatásokban lehet, hogy még lesz.

 A mai világban, tehát divat sorozatot írni, sőt divat napló formában közzé tenni. Nem tudom, hogy melyik volt hamarabb, hogy melyik koppintotta a másikat, de általában azt szoktam mondani, hogy volt ez a sorozat, és ezt lovagolták meg mások is. Vegyük a nem is olyan rég olvasott Egy vagány vámpír naplóját ami szinte ugyanez. Csak vámpírosítva, mert hiába mondja ott a főhős, hogy jaj 100 éves lesz, mégis 15 évesen lett vámpír úgyhogy nem öregszik, olyan marad, és sajna az IQ-ja sem lett sokkal jobb. Annyi, hogy bugyutábbak a rajzai mint az Egy ropi naplójának. Mert, ennek legalább szép a rajzolása, nem túl bonyolult ábrák, de mégis jó rájuk nézni.


A könyvekből, vagy hozzá kapcsolódva ahogy nézem készültek filmek is. Azt hiszem hamarosan azokat is megnézem, hogy lássam, milyen az élő szereplős feldolgozása a sorozatnak.

A könyvet kinek ajánlom? Fiataloknak, akik nem szeretnek olvasni. Főleg azért mert túl sok szöveg nincs a könyvekbe, egy, két óra alatt ki is lehet olvasni. Van története, ugyan néha erőltetett humorral de van. És talán rájönnek, hogy olvasni nem is olyan rossz. (még akkor is, ha az egyik részben Greg pontosan kifejtette, hogy olvasni teljesen felesleges -.-")

Lauren Beukes - Moxyland

 
Fülszöveg:

Vágod, mi folyik a világban? Azt hiszed, tudod, kié a valódi hatalom? Rohadtul fogalmad sincs róla. A Moxyland félelmetesen hiteles thriller a technológiai fejlődésről és az általa felemésztett szabadságról. Beukes Fokvárosának sokszínű világában underground mozgalmárok csapnak össze génmódosított harci kutyákkal, és feltörekvő celebek adják el reklámfelületnek a testüket nanotechnológiai designerdrogokért cserébe. Kendra, egy művészeti iskoláról kibukott fotós kísérleti marketingprogramra jelentkezik; Lerato, az ambiciózus programozó titkon át akar igazolni a multicégtől, amelynek dolgozik; Tendeka, a forrófejű aktivista egyre veszedelmesebb akciókat szervez, és Toby, a sármos blogger rájön, hogy a videojátékok, amikkel pénzért játszik, sokkal több mindent rejtenek, mint amit a látszat mutat… Négy fiatal története fonódik össze egy olyan világban, ahol a virtuális identitás legalább olyan fontos, mint a valódi. A lekapcsolás a rendszerről rosszabb a börtönnél is, valakinek mégis szembe kell szállnia a Kormányzat Rt-vel – kerül, amibe kerül.

Külcsín és belbecs:

Először is köszönet az Ad Astra Kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet, és ilyen gyorsan, kár hogy ilyen rövid volt :(

 Külcsín, mert ez az egyszerűbb mindig. Kifejezetten csinos borítót kapott a magyar kiadás, olyan Ad Astrás. A hangulatot is képes volt megteremteni, és kellőképpen felhívja  a figyelmet a könyvre és beleillik az Ad Astrás polcom sorában. Amúgy kifejezetten csinosak a könyvek egymás mellett.
 Ez a Moxyland-es borító, már kevésbé tetszik, bár eldöntöttem, hogy nekem kell egy ilyen plüss(?), mert bár ritka ronda, de ez már az a szint, hogy azt mondod rá, hogy szép. Mindenesetre örülök, hogy nem virít a magyar borítón is egy ekkora sárga figura, bár a miénken is el van több Moxy is rejtve. Tetszett a könyv végén, a forma, hogy kivághatjuk, meg fénymásoljuk le, és akkor ragasszuk bármerre. Ötletes, bár könyvtári könyvnél félteném, hogy valaki szót fogad, és ollót ragad!

Belbecs:

A világ amiben játszódik, megint csak egy olyan hely, ahol nem szeretnék élni. Volt pár, nagyon vonzó jellemzője, de a végére teljes biztonsággal kijelenthetem, hogy nem szeretnék egy ilyen világba élni. Ugyanis engem is idegesítene, hogy semerre sem tudok úgy menni, hogy ne lássanak (az utcán), hogy a rendőr csupán mert azt hiszi, hogy törvényt sértettem, kisüthet majd 200 volttal, és lekapcsolhat. Lekapcsolás a hálózatról, tehát nem tudsz semmit csinálni. És ez borzalmas, nem tudsz ennivalót venni, használni a tömegközlekedést, mert mindenhez kell a telefon és az, hogy kapcsolatba legyél. Én meg eleve nagyon utálom a mobiltelefont, úgyhogy nagyon nem tudnék mit kezdeni magammal.

 Ijesztő volt, hogy az írónő a könyv végén leírta, hogy mennyi mindenhez nem kell már sokat várnunk, hogy a mai világban is már vannak rá kezdeményezések, pl. Cég finanszírozott iskolák, amik kitanítják a jövő dolgozóit maguknak, vagy a mobil sokkolás. Amin már sokan törték a fejüket, hogy milyen jó lenne, hát nem! Nem lenne jó.
 A legdurvább jelenet nekem a könyvben az volt, amikor a tüntetőket nem tudták sokkolással és gázzal hatástalanítani, és mint megoldás megfertőzték halálos vírussal őket, meg azt a pár száz szerencsétlen embert aki éppenséggel ott volt. Azért ez már milyen! Egyrészt, hogy ártatlan emberek is belekevertek, másrészt, komolyan megoldás, bármire is, hogy megfertőződ őket, majd elvárod, hogy menjenek be a kórházba, ott majd Te mint a kormány, rendőrség kiszűröd, hogy mégis ki volt terrorista. Micsoda kényelmi megoldás...Mert, hát vagy odajön szépen a terrorista is, vagy nem megy oda és meghal, mindegyik eshetőséggel nyertél, mert megszűnt a veszély. Hát...marha jó mondhatom. Pff, nagyon felhúzott -.-"

Szereplők:
Kicsit lassan voltam csak képes helyre rakni, hogy ki kicsoda. Pedig komolyan még csak nem is hasonlók a nevek. Az megint más kérdés, hogy volt, hogy filóztam rajta, hogy ez most vajon fiú-e vagy lány! Pedig egyértelmű volt, csak a nevekből nem jöttem rá. Négy szálon fut az esemény, amik néha egybe futnak, néha párhuzamosan haladnak egymással. A könyv végén meg egy szép nagy kérdőjelet hagytak, mert nem tudom eldönteni, hogy mi is történt azokkal, akiknél nyitva hagyta a dolgot.

Kendra: Szellemlány, így is mondhatnánk, eladta a testét, és élő hirdetőtáblaként dolgozik relatíve. Valójában fotós, aki régi géppel és régi filmmel dolgozik, a digitális világban. Nem tudtam őt megkedvelni, egészen a végéig. Akkor már volt benne valami emberi. Kicsit naivnak éreztem, pedig sűrűn tűnt határozottnak, de még így is őrülten befolyásolható.

Tendeka: Ő volna a terroristánk, asztmás, hirtelen haragú és nagyon-nagyon át lett verve. Őt sajnáltam, bár érezhető volt a könyv közepétől, hogy mi vár rá a könyv végén. Ennek ellenére elég kegyetlen megoldás volt, és érdekelne, hogy Emmi és Ash-al most mégis mi lett. Igen érdekel, csak nem tudtam meg.


Toby: Ő annyira hülye, és tenyérbemászó. Idegesítő, és tapló. Igen, azt hiszem így lehet őt a legjobban jellemezni, de ezek mellett őrülten nagy szíve volt, amikor éppenséggel végre rájött, hogy gond van, és hogy tényleg meg fognak halni, ha nem tesznek valamit.

Lerato: Ő érdekelne, hogy végül mire jutott, életben maradt vagy meghalt. Eléggé egyesélyes volt a "választása", de nem tudom eldönteni, hogy a halált választotta volna, vagy az olyan életet, amit relatíve nem is ő irányít, és azoknak kéne dolgoznia, akik ellen harcol, még ha maga nem is igazán terrorista. Viszont egy számítástechnikai zseni :) Az egész bagázsból csak őt tudtam szeretni, na jó talán egy kicsit Toby-t is.


Összességében nagyon tetszett a könyv, ha minden jól megy, hamarosan az írónő másik könyvét is kézbe fogom venni. Meg már megvan, csak az idő kellene hozzá. (Zoo City)

Az írónő további művei:

Sir Arthur Conan Doyle - A dilettáns detektív

Fülszöveg: Sir Arthur Conan Doyle (1859-1930) a klasszikus krimi megteremtője. Eredetileg orvosnak indult, de hamar feladta a praxist az írás kedvéért. Először nagyszabású történelmi regényekkel jelentkezett, majd 1887-ben (tulajdonképpen pénzkereset céljából) megírta élete első detektívregényét, az A Study in Scarlet című krimit. Ebben a könyvben lép először színre a jellegzetesen angol detektív, a zseniális Sherlock Holmes és segítőtársa, a kissé ügyefogyott Watson doktor, akik a későbbi detektívregények alapfigurái is lesznek. Jellemző, hogy a szerző, akit 1902-ben a búr háborúról írt könyvéért lovaggá ütöttek, olyannyira nem szerette hősét, hogy egyik novellájában „megölte” Sherlock Holmest, az olvasók és a kiadó követelésére azonban „feltámasztotta”. Így összesen 60 Holmes-novellát és két regényt is írt. A regények: The Hound of the Baskervilles (A sátán kutyája) és a The Signs of Four (A dilettáns detektív). Az utóbbi több mint 70 év után most jelenik meg újra magyarul.

Külcsín és belbecs:

Első Sherlock Holmesos könyvem. Ami teljesen véletlen került hozzám. Ugyanis a hétvégén, ahol voltam, ott kinn volt az asztalon, szabad hasznosításra. Mert, hogy kiderült, hogy egy másik címen már megvan nekik és kettő nem kell belőle. Így ismerkedtem meg Holmessal. Mert, ha már elfogadtam, hogy elhozom, akkor már a vonaton neki is kezdtem, és majdnem a felét el is olvastam.
 Nem szoktam ilyesmiket olvasni, mármint krimit sem igazán, úgyhogy teljesen új volt az élmény. (vagy szoktam olvasni, csak nem tudom, hogy az krimi). Tehát új volt, ez a detektíves okfejtős dolog, de tetszett. Tehát feltehetően majd folytatom Doyle írásainak megismerését, mert nem rossz ez.
 Manapság amúgy is eléggé felkapott Sherlock Holmes :) A csapból is ő folyik, mármint a modern feldolgozásai. Amennyit le tudtam ebből az egy könyvből szűrni, hogy kellően elvetemült a férfi, és isteni megérzései és elborult elméletei vannak. Imádom a fejtegetős könyveket, ahol szép lassan látjuk mi is egészében a történetet. Itt nagyon tettszett, hogy a végén, a történet egyik hőse (a gonosz) szépen elmeséli, hogy került oda, hogy min ment keresztül, miket élt át, és mi vezetett ahhoz, hogy most ott van. Watson kevésbé tűnt nekem okosnak, néha teljesen tanácstalanul állt a dolgok előtt, és néha jött a "húha, ez sosem jutott volna eszembe" féle megnyilvánulása. Igazándiból ő csak mesélőként volt itt jelen, mindig a nőn járt az esze :P

 Ami nagyon fura volt számomra, hogy hogyan lehet kiadni ugyanazt a művet több címen is. Mi vezeti a kiadókat arra, hogy  megváltoztassák a könyv címét, holott a tartalom nem változik? Ez valahol az olvasó becsapása. Mert, ha mondjuk az író összes könyvét meg akarom venni, akkor megveszem mindegyik verziót, mert nem tudom, hogy a Négyek jele, Az Agra kincse és a Dilettáns detektív ugyanaz. Eh, és hány ilyen könyv van!

Timothée de Fombelle - Ágról szakadt Tóbiás

 

Fülszöveg:

Tóbiás másfél milliméter magas, korához képest nem túl nagy. A fa lakói között él, akik ágakon és leveleken épített otthonukon túl nem ismernek más világot. Apja tudományos felfedezése miatt Tóbiásnak menekülnie kell. A fa népe ellene fordul, barátai elárulják, egyetlen segítőtársa marad, a titokzatos Lilia. A kisfiú lélekszakadva menti az életét, ágról ágra bejárja a nagy tölgy vidékeit, miközben megérti apja tanítását a fa értékéről. Üldöztetése végül ellenséges földön, a pőrék közt ér véget, ahol sorsa meglepő fordulatot vesz…

Külcsín és belbecs:

 Relatíve átvettük a külföldi borítót, bár láttam másmilyen angol nyelvű borító megoldást is. Nekem tetszik, olyan kis hangulatos. Dombornyomású, tehát tapizható, úgyhogy ilyen szempontból kellően lenyűgözött. De hangulatosság ide vagy oda, nem az a tipikusan figyelemfelkeltő. Bár így belegondolva kérdéses, hogy mit raknék az elejére, hogy figyelemfelkeltő legyen. 

 Az illusztrációk nagyon szépek, utána kerestem, az illusztrátornak, mert valahogy ismerősek voltak a rajzok. Mint kiderült, ugyanaz illusztrálta mint az Elektra kiadóház által kiadott "Ifjú felfedezők" sorozat egyes darabjait. Név szerint François Place :) Őt kedvelem úgyhogy öröm volt egy olyan könyvet olvasni, amiben nem egy-két apró képe van, hanem néha oldalnyi művei!

 Az ifjúsági regényeknek így felnőtt fejjel van egy hátránya. Érezhetően kiszámíthatóak, és sejted, hogy mi lehet a vége. Itt amúgy ezt nem éreztem. Végig tudott meglepetést okozni. Folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet, és tényleg vártam, hogy kézbe vegyem, és olvashassam. Ahogy most majd azt várom, hogy a folytatást kézbe foghassam.
 Az alap elgondolás is tetszett, bár néha fogtam a fejemet, hogy de hát ez egy fa! Mert egy fán élnek, ahol meg vannak az emberek (mini emberek, de emberek), győződve róla, hogy a fa a mindenség, és nincs rajta kívül semmi. Namármost, az olvasó ugyebár tudja, hogy több millió fa van, és a fa egy apró része a világnak, de itt a fa maga a világ (meg  rét és  a fű, ha pőrék szemszögéből nézzük.) Tehát néha vissza kellett ráznom magamat abba a világfelépítésbe. De teljesen jól meg volt magyarázva minden, és volt a kaland mellett egy cseppnyi gondolkozni való is. Nem szeretem azokat a könyveket amikben nem kell gondolkozni, és csak jön minden magától, és nem kell elméleteket gyártani, mert úgyis annyira átlátszó. Itt, voltak meglepetések, és ez jó



 Szereplők:

Tóbiás: Logikus, hogy a főhőst kedvelem a legjobban. Bár be kell vallanom, hogy Lilia sokkalta szimpatikusabb. Tóbiásban van egy adag önsajnálat. Nem sok, mert tényleg mindent megtesz, hogy életben maradjon, hogy elmeneküljön, hogy új életet kezdjen, hogy megtalálja azt akit akar. De volt egy rész, a vége felé, amikor konkrétan "mindennek vége, meg akarok halni" hangulatot árasztott. Részben jogosan, mert úgy gondolta mindent elveszített (a szüleit), és senkiben nem bízhat. Mondjuk, magyarázza már el nekem valaki, hogyha egyszer szerette Lilia-t, miért nem bízott benne? Mert nem bízott ezért került a pőrékhez, mert úgy érezte ide a halált, el lett árulva. Ennyire törékeny lett volna a bizalma? Ez kicsit furán jött ki.

Lilia: Jó, hát őt sem kell félteni. Gyerekek ezek mind a ketten, és elkövették azt a hibát, hogy nem mondták ki rögtön amint tudták, az érzelmeiket. De! De Lilia legalább mindent megpróbált, nem sírt (jó sírt), ölbe tett kézzel, hogy jaj minden el van veszve. Hanem akkor is próbálkozott! Jó, hát minden nem sikerülhet!

A többiek inkább csak mellékszereplők voltak, de köztük is akadt akit szerettem. Lia, Lilia édesanyja  kifejezetten szerethető volt, ahogy egyengette a két fiatal útját. És kiszámítható volt, hogy ki fog derülni, hogy mégis honnan jött. Manó-t is kedveltem, bár ő erősen a lúzer posztért versenget, szegény nem igazán szerencsés alkat. Szigfrid és Maja, Tóbiás szülei, hát ők is megérik a pénzüket, de szerintem a körülményekhez képest mindig megtették a maximumot.


Hamarosan remélem alkalmam nyílik olvasni a folytatást is, sok kérdésem maradt ugyanis még. Amit remélem abban a kötetben megválaszol az író.