Ismertető:
A kötete főhőse, Amália, a boszorkány szépséges szép, ért az állatok és a növények nyelvén, s csöppet sem gonosz: legfeljebb néha szomorú. De ami a legfőbb: csodás meséket mesél. Mesél az esőről, a napról, a holdról, csillagokról, felhőkről, virágokról, madarakról, színekről és árnyékokról, és a mesék boszorkányos varázslata hatalmába kerít mindannyiunkat, kicsi és nagy olvasót egyformán.
Vélemény:
Mostanában meséket olvasok, nem azért, mert lenne kinek, magamon kívül, vagy lenne miért, azaz a miértre a válasz. Mert szeretem a meséket, szeretem a boszorkányokat. Annak ellenére, hogy a Molyon a mesekönyvek néha talán túlzó kritikát kapnak tőlem. Pedig elméletben nem rosszak. Mert vannak felnőttek akik gyerekek maradnak, vannak olyanok mint én, akik ugyan nem nőttek fel teljesen, tehát megvan még a játékos, mesére szomjazó kedvük és igényük, de egy-egy mesére nem tudnak csak meseként tekinteni. Mert már kicsit felnőttek, és így néha bele magyaráznak, néha szörnyülködnek, néha a falat bontják, hogy "jesszusom, ezt miért írták" vagy "ezt miért kellett kiadni???" vagy "ennek mi is az értelme?". Mert találnak ilyen könyveket, találok ilyeneket.
Boldizsár Ildikó egyszer járt nálunk a könyvtárba, előadott, túl sok nem maradt meg az emlékeimből az előadásról csak azt hogy volt, és élveztem. Ez talán két éve volt. És most kezdtem csak olvasni tőle, és olvasni is először azért, mert Szegedi Katalin illusztrálta a könyveit.
De, hogy mondjak is valamit a könyvről. Szépek a rajzok, mint mindig! Szépek a történetek, kerekek, mert kezdődnek, tartanak és befejeződnek. Van mondanivalójuk és van tanulságuk is. Elvarázsolnak és elgondolkodtatnak. Tehát érdemes elolvasni mert jó. :) Megkedveltem Amáliát, és a Fekete Világkerülő Embert is, és megszerettem a vakondot, a sünt, a madarakat, a halakat, a virágokat, az árnyékot, a színeket. Mindenkit megszerettem, mert meglehet őket :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése