2017. április 27., csütörtök

Filippo Ongaro: Úgy egyél, hogy lefogyjál

Hát, lehet idén nincs túl sok szerencsém ezekkel a szakkönyvekkel. Kevés diétás könyvet olvasok, és nem azért mert nem kéne fogynom (dehogynemkéne), hanem mert nem találtam még olyat, ami olyan életmódváltós, amit úgy el is tudok képzelni, hogy erre átálljak. Gondoltam, hogy ez a könyv majd az lesz! De nem lett az.
 Rengeteg dologgal egyetértek, amit írt, de láthatóan egy mediterrán országban él, ahol az alap fizu és az alap élelmiszerek, azok, amiket felsorol. Amit így itt, Magyarországon, borzalmasan nehéz lenne beszerezni. Belehet, mert 21. század, tehát mindent be lehet, csak azt hiszem, a fizetés és a beszerzési ár nincs összhangban.

Amivel egyetértek:
-A tej nem feltétlen jó. Nagyon jól le van vezetve, hogy a természetben is megfigyelhető, hogy az ember az egyetlen, aki más állatok tejét fogyassza. Minden emlősállat kicsinye issza, az anyatejet, aztán csókolom, ha már nem kisbaba, nem eszik tejet. (oké, a macskákat láttam tejet inni, de nem hiszem, hogy a vad cicusok is tejecskét keresgélnek nagykorukban). Tehát, hogy a tej, nem éppen alapélelmiszer, és talán nem kéne annyit fogyasztani a tejből. Lásd a 21. század borzalmasan sok laktóz és ilyen-olyan érzékenyeket.

-A cukor sem annyira jó. Ezzel is egyetértek, annak ellenére, hogy az én ízlésem az édes dolgok felé van jelenleg még kódolva. Jobban szeretem az édes dolgokat, mint a sósakat. Valahogy kell egy kis édes a sós után. Ennek ellenére tisztában vagyok azzal, hogy a cukor nem jó. Bár kétlem, hogy a stevia amit annyira reklámoz sokkal jobb lenne.
-A vega életvitel, nem tökéletesen fedi le az emberek szükségleteit. Nem vagyok vega, de szeretem a zöldségeket, és a hús nélkül is megvagyok napokig. De igenis egyetértek azzal, hogy azért kell a hús. És ebből következik.

-Nem mindegy, hogy a hús milyen. Tetszik az, amit mond, hogy bio cuccokat vegyünk, a zöldségtől a húson át mindenből. Tetszik, csak szintén itt jön a képbe az, hogy pénz kérdése az egész. De igen, borzalmasan jó lenne, ha az ember háztáji állatokat ehetne, akik kapirgáltak, és nem gyárakban nevelték őket. De ez az emberek nagy részének megfizethetetlen. V. ingere sincs rá, hogy akarja. Én szerencsés vagyok, mert falun lakom. A csirkét, a nyúl húst mi magunk, tenyésszük, és van kis kertecskénk és a növények egy részét is mi termesszük. De vannak húsok, amiket mi is csak „nagyüzemileg” tudunk megvenni.
-Fontos a nyugodt életvitel, fontos, hogy az ember nyugodt légkörben éljen és dolgozzon, hogy ne stresszelje halálra magát. Ez borzalmasan jó gondolat, csak azt hiszem, elég sokaknak nem sikerül ezt elérni. Annak ellenére is, hogy én próbálok nagyon keveset stresszelni, még így is érzem néha, hogy dühös vagyok, néha olyasmi miatt, ami még csak nem is az én bajom, hanem igazságtalanság mással szemben. Nesze neked stresszmentes élet XD
-Sok mozgás kell! Igen, ezen még dolgozom. Én a hónapba is bicajjal akartam járni...2-szer sikerült, aztán jött mindig a viharos szél ;(   >:(


Ami nem tetszett:
-A receptek, mert a legtöbb ránézésre és beleolvasásra szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
-Hogy együnk diót amolyan vitamin pótlásnak, de nincs ebbe belekalkulálva, ha allergiás vagy a magvakra és a Magnéziumra, ergo tökre nehéz Magnéziumot juttatni a szervezetedbe, mert a tablettás változat nem jó, a természetestől meg kiütésed lesz :D
-Az, hogy hangsúlyt fektet az étrend kiegészítőkre. Nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne, növényi formában hozzájutni a dolgokhoz. És kétlem, hogy olyan baromi egészséges lenne, hogy eszel rendesen és még kapkodod a vitaminokat, mint a hülyegyerek. Tehát nem hiszem, hogy ennyire jó lenne kapszulákat eszegetni. Ennek ellenére elhiszem, hogy jó, ha vitamint szedsz télen, amikor nincs idénygyümölcs, meg zöldség... de na.

Belbecs: 4/5

Megkapja a négy pontot, annak ellenére is, hogy összességében, amikor végeztem vele, azt mondtam, hogy nem. De így belegondolva, elég sok hasznos dolog van benne, és feltehetően sosem lesz olyan diéta és életmódváltó könyv, amibe nem lehet belekötni. Ha mégis, az megkapja a csillagos ötöst. Teli van okos dologgal, és látszik az írón, hogy gondosan utánanézett. Arról meg nem tehet, hogy ő mediterrán életmódot tud folytatni, mi meg nem, csak ha a mediterrán közegbe költöznénk. :D

Külcsín: 4/5

Igazándiból, teljesen jó a borító, nekem tetszik a maga egyszerűségébe, bár tény, hogy nem túlzottan figyelemfelkeltő.

Fülszöveg:

Napjainkban ​egyre nagyobb gondot jelent az elhízás. Habár egyre többen ajánlanak különböző módszereket a fogyókúrához, a kezdeti sikerek után sajnos gyorsan visszaszedjük nehezen leadott kilóinkat. Vajon miért? Tényleg nincs megoldás? A világszerte elismert olasz űrorvos, dr. Filippo Ongaro szerint az eddigi módszerek azért nem vezetnek eredményre, mert az emberi szervezet számára természetellenes az általánosan elfogadott tétel: együnk kevesebbet, mozogjunk többet! Egy újabb diéta helyett olyan táplálkozási módszert mutat be, amelynek során bátran ehetünk. Szerinte nem az a lényeg, mennyit eszünk, hanem az, hogy mit. Meggyőzően és világosan fejti ki, mit jelent a minőségi táplálkozás és melyek az alapvető szabályai. Mindezek alapján praktikus életvezetési tanácsokkal szolgál, és ízletes recepteket ajánl, amelyekkel helyreállíthatjuk és fenntarthatjuk szervezetünk egészséges egyensúlyát, és koplalás nélkül megszabadulhatunk felesleges kilóinktól. Ongaro egészséges evőkúrája egy életre szól, amellyel nem kell lemondanunk az élvezetekről.

Eredeti cím: Mangia che dimagrisci
Eredeti megjelenés éve: 2012
Kiadó: HVG Könyvek
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 254
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789633041048
Fordította: Sediánszky Nóra
Vélemények:

0 megjegyzés: