2017. április 23., vasárnap

Az ideálist keresve!

Szeretném, ha egyszer sikerülne az, hogy olyan sablonja és olyan elrendezése lenne ennek a blognak, meg a másiknak is, amilyet én megálmodtam. Az biztos, hogy nem egyszerű megtalálni azt a sablont. Sőt, azaz igazság, hogy szeretnék, nem sablonos sablont találni a bloghoz. Csakhogy nincsen meg bennem az az informatikai tudás, ami a „saját sablon” elkészítéséhez kellene.
 Mivel van két blogom, egy könyves, meg egy nem könyves, így rögtön kettőbe gondolkodom. Egyelőre a könyvesnél marad ez a zöld, ma amúgy vagy hat-nyolc sablont és kinézet félét próbálgattam és állítgattam egész délután, mire, úgy ahogy elégedett lettem. De nem ilyet szerettem volna. Sokkalta letisztultabbat, sokkal jobbat.
 Álmaim sablonja viszont várat magára. Főleg azért, mert nem tudnám, pontosan elmondani mit szeretnék. Mindegyik blog amit meglátogattam eddig, rendelkezett valamivel, aminek örültem volna itt. Például egy felső menüsornak, ahova eldughatnám a címkéket, a kiadókat, az archívumot, ahova felrakhatnám a várólistámat, vagy amolyan „ezt fogom olvasni” cuccot. Hogy a blog képe kicsit kevésbé legyen zsúfolt.  A bemutatkozást is elraknám oda, az elérhetőségeimmel meg mindenfélével együtt. Azokat is, hogy kiket olvasok, mert elég lenne ott. Oldalt csak a most olvasom, rész lenne, a látogatók és ennyi. Valami szép hangulatos háttérrel. Valami egyszerűvel, talán japánossal, vagy könyvessel, vagy japános-könyvessel, hogy a két szerelmem ott legyen. És szép betűtípussal. És persze, hogy a bejegyzések eleje legyen csak látható a főoldalon, hogy az se legyen ilyen túlzsúfolt. Kicsit minimalistábbá válna az egész.

Ha valaki ért az ilyesmihez, akkor keressen meg! Nem akarok dinamikus képeket, nem akarok mozgó ikonokat, csak olyan tényleg szép és egyszerű, és menüsoros dolgot.... o.O
Vélemények:

0 megjegyzés: