2016. október 27., csütörtök

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - II. rész: India sötét oldala

Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!
 Mint, azt az előző posztban is írtam, ez a könyv nálam megköveteli azt, hogy kicsit többet írjak róla, kicsit több részre szabdaljam. Pedig maga a könyv csupán 336 oldalas. Átlag könyv hosszúság, ami nem igényelné azt, hogy ennyire részekre szabdalják. Csakhogy nem akármilyen 336 oldal.
Meglehetősen olvasmányos a könyv, és gyorsan is lehet haladni, ennek ellenére nem nagyon akaródzik sietnem vele. Valahogy jól esik elmerengeni azon, amit olvasok, utána olvasni más forrásokban is, és így kicsit lassabb a dolog, mintha csak úgy végigszáguldanék a köteten. Az előző részben megismerhettem India azon oldalát, amit érdemes minden utazónak, és akár turistának is megismerni, spirituális, hagyományok, vallások terén. A második rész viszont az, amit jó, ha tud az ember, történelem, hiedelem, mágia, gyilkosság terén, régen és ma. Ez már inkább India azon oldala, amit, ha az utazó szerencsés, akkor sosem fog élőben tapasztalni. Mármint a nagy részét. Voltak azért érdekes dolgot itt is! Tehát akkor lássuk miről is szól, az a bizonyos árnyoldal.
Siva szent szolgái, avagy azok a bizonyos „szent emberek”. Vannak ugyebár papok, meditáló tömegek és vannak azok a mesterek, és hát szentek is, akik kicsit másképpen gondolkodnak arról, milyen életet is kell élni. Ezek az emberek azok, akikkel maguk az indiaiak szívesen találkoznak, vannak akik fel is keresik őket, de valószínű, hogy a nyugati turista vagy zarándok elkerüli őket messzire. Meztelenek, koszosak, halottakon táncolnak, és koponyákból isznak. Mendemondák szerint emberhúst is esznek.

„Az aghórik szemében minden csak illúzió. Ha pedig a világ illúzió, akkor nincsen különbség  ás rossz, szép és csúnya, szeretet és gyűlölet között. Könyörtelenül és megalkuvás nélkül semmibe veszik az indiai társadalom előírásait és tabuit. Olyan mélyre merülnek a szennyben és a mocsokban, amennyire csak lehetséges, hogy ezen keresztül jussanak el a megtisztulásba és a fénybe.”
106. oldal

Züllőt népségek, legalábbis a nyugati kultúra szerint azt hiszem, ezeket a szent embereket hívnánk mi züllőtnek. Drogoznak, feltehetően az egész életük egy kábult tudatállapotban telik, a drogot, az alkoholt a „tanítványok” vagy „követők” szolgáltatják számukra. Néha kihalásznak pár hullát a Gangeszből és megeszik őket. Őszintén bevallom, hogy ez az arca Indiának annyira nagyon nem tetszett. Persze tisztában voltam azzal, hogy az indiaiak sem tökéletesek és nekik is vannak fura szokásaik, de ez az ember evés, drogozás, és féktelen szex dolog már kiütötte nálam kicsit a biztosítékot. Az alap dolgokat a könyvből megtudhattam, és őszintén ez az a rész, ahol eszembe sem jutott, hogy rákeressek bővebb infókra. Köszönöm, ebből ennyi bőven elég volt!
 Az Aghórik után következett a Boszorkányok Indiában fejezet, ami már kicsit jobban tetszett. Feltehetően azért, mert alapjában véve is bírom a boszorkányos dolgokat, és feltételeztem, hogy hasznos és érdekes dolgokat fogok megtudni. Indiában, hasonlóan a legtöbb országhoz, itt is valahogy kialakult az, hogyha probléma van, hogyha nincs termés, ha szárazság van, vagy betegség, az a boszorkányok miatt van. És általában a boszorkány nem más mint az özvegy, vagy éppenséggel egyedülálló nő. És mint az, biztosan a bajok forrása. Érdekes, hogy ez a hiedelem aztán behálózta az egész világot. Rengeteg helyen, keleten és nyugaton egyaránt nagyon is mélyen hittek abban, hogy a nők, egyedülálló nők, valami természetfeletti praktikát űznek, és hogy ez rossz és gonosz és persze minden baj forrása. Indiának is megvolt, és van ma is a maga boszorkányüldözése. A mai napig gyilkolnak lányokat, nőket „boszorkányság” vádjával, annak ellenére, hogy már törvény tiltja.

„Az indiai állam szerencsére nem tűrte sokáig a boszorkányüldözések fellángolását. 1999-ben lépet életbe a boszorkányüldözést megtiltó törvény. Ez alapján akár hat hónap fegyházra és kétezer rúpia büntetés is várhat arra, aki egy férfit vagy egy nőt boszorkánysággal vádol meg. A törvényhozók mosták a kezüket, ám a helyzet nem javult. Az uszítóknak csupán egy töredéke került bíróság elé, és a bírák többnyire felmentették a vádlottakat.”
116. oldal


 Nos, igen, a törvény akkor lenne hatásos, ha be is tartanák. Ennek ellenére a mai napig folyik a boszorkányüldözés, főleg az elmaradottabb régiókba, ahova még a tudomány, a technika nem jutott el. A mai napig évente 150-250 esetről tudnak, hogy nőket gyilkoltak meg boszorkányság vádjával. És az érdekvédő egyesületek, vagy a nők egyenjogúságáért harcoló szervezetek szerint ez csak egy szám, feltehetően a valóság ennél jóval több. Rengeteg elmaradt településen történt esetről nem tudnak.
 Indiában, mint minden országban vagy legalábbis majdnem minden országban, jelen vannak titkos társaságok. Amik, mivel tudunk róluk, olyan nagyon már nem lehetnek titkosak. Amúgy be kell vallanom, hogy amikor egy titkos társaság titkairól olvasok, akkor szerintem a titkos jelző már megbukott. Ha valamiről olvashatsz, ami elméletben titok…ugye értitek?
 Nos tehát Indiai titkos társaságok vannak és lesznek is feltehetően, míg a világ a világ. Egyrészt a Szabadkőművesek is páholyt nyitottak Indiában, és hát ott van A Kilenc ismeretlen társasága, ami remélem, indiai nyelven jobban hangzik, mert ez annyira furán hülyén hangzik magyarul. Nos, ők a természettudomány, a történelem, a technika és mindenféle tudások őrzői. 9 könyv, 9 téma. Az ősi Atlantisz is említésre kerül ezekben a szövegekben, rögtön azután, hogy a telefon, vagy az internet őse is feltűnik. A leírtak alapján (nem megerősített forrásokból), elég sok olyan dolog van ezekben a titkos dolgokban, amik ma már léteznek. Ez feltételezi azt, hogy valóban régen is léteztek, csak történt valami, ami miatt visszakerültünk az őskori tudásszintre.

„Egyes – vitatott hitelességű – hindu iratok szerint India földjén az utolsó jégkorszak idején, majd a felolvadás időszakában kialakult egy hatalmas, fejlett civilizáció. A Ráma Birodalom Atlantisz kortársa és ellenfele lehetett. Vetélkedésük kiterjedt szinte a teljes földgolyóra. Városaikban felhőkarcolók magasodtak az égre, ahol hatalmas harci és teherszállító járművek repültek. Atlantisz és a Ráma Birodalom között állítólag atomháború robbant ki. A kegyetlen küzdelem elpusztította az ősi civilizációt, és évezredekre a barbárság korszakába taszította vissza a Földet.”
121. oldal

 Be kell vallanom, hogy annak ellenére, hogy a titkos, titkos társaságokról hallott titkok számomra furán furcsák, ez volt a kedvenc részem. Olyan volt, mintha vázoltak volna pár sci-fi-t. Amúgy is kifejezetten szeretem az Atlantisz sztorikat, ha még egy indiai Ráma Birodalom is van benne, az nem ront az egészen. Tehát ez volt az a rész, ami nagyon-nagyon tetszett, a maga nonszenszsége ellenére is. A Kilenc Ismeretlen társasága viszont nem az egyetlen társaság Indiában. Rengeteg vallási szekta létezik, indiának is megvan a maga maffia hálózta, és az alvilága is. Igen, van, amiben kelet és nyugat nagyon hasonló.
Káli anya szent gyilkosai azt hiszem, hogy róluk nem kell túl sokat mondanom, mert már mindenki hallott az utazókat megfojtó gyilkosokról. Lehet, hogy kegyetlenül hangzott, de ez volt a második kedvenc fejezetem. Mert míg a titkos társaságok, amolyan sci-fi szagúak voltak, Káli anya szent harcosai inkább egy kis horror. Remekül le van vezetve a könyvben, hogy mi mozgatja őket, és hogy hogyan cselekedtek. Nekem borzalmasan tetszett a leírás. Még ha magával a gyilkolási dologgal nem is értek egyet. És igen örülök, hogy a 21. századra feltehetően sikerült őket felszámolni. Feltehetően, mert nincs nagy hírverés arról, hogy a mai napig tűnnének el emberek, mármint olyan körülmények között, mint ahogyan régen. Tény, hogy feltehetően a technika, a GPS és a „mindent kiposztolok, azt is ha a bokornál állok” korában, már nehéz eltűnni nyomtalanul.
A Tádzs Mahál sötét titkai, szerintem mindenki ismeri a Tádzs Mahál történetét. Mármint azt, a szerelmes elképzelést, amihez a mai napig az Indiai kormány is nagyon-nagyon ragaszkodik. Ismerjük be, hogy egy csomó turista megy megnézni a „síremléket”, mert milyen megható, milyen nagy szerelem volt. Rengeteg történetet olvastam, vagy filmben utaltak az épületre, és én is azt hittem, hogy hát ezt ezért építették. És akkor itt ez a könyv, ami felveti, hogy mennyire sok dolog támasztja alá azt, hogy NEM romantikus háttere van az épületnek, hanem valami sokkal egyszerűbb és átlagosabb. De megértem az indiai kormányt is, ugyanis feltehetően nem mozgatna meg annyi turistát az, ha azt mondják, hogy egy hindu templom, vagy egy hindu uralkodó palotája volt, csak jöttek a muszlimok, elfoglalták, kicsit felcsicsázták, átalakították és már a képükre is lett formálva. Igen, feltehetően nem lenne akkora nagy látványosság, ha „csak egy palota” és nem az ami. A könyvben rengeteg megfontolandó dolgot leír magáról az épületről, az elméletekről, arról hogy az indiai kormány, hogy próbálja eltussolni a dolgokat. Elméletileg találtak hindu isten szobrokat az épületen Belül, csak aztán jobb a békesség alapon visszafalazták a szobát, amiben voltak. Érdekelne, hogy ez mennyire igaz, mennyire mendemonda. De egyelőre még nem sikerült alaposabban utána néznem. De hihető volt.

„Ahhoz kétség sem férhet, hogy a hófehér mauzóleumot és a hozzá tartozó épületeket a korszak legkiválóbb szakemberei alkották meg. Egyszerűen lehetetlennek tűnik, hogy egy muszlim uralkodó építészei elkövették azt a hibát, hogy az épületegyüttes legszentebb része, a mecset nem pontosan az iszlám legszentebb helye, Mekka irányába forduljon. Márpedig ez a helyzet. A Tádzs mecsete majdnem tizenöt fokkal eltér Mekka irányától. Pontosan úgy van tájolva, ahogy a legtöbb indiai hindu templom.”
148. oldal

Ráksasza: az istenek kihívója  a fejezet, amit nem szerettem. Sajnálom! Túl sok volt az idegen név, túl sok a ki kit akar megölni, kit kinek áldoz, ki kiben hisz és milyen a fegyvere, kit árul el és kik a szülei. Igen, ez volt a bonyolult fejezet, és feltehetően, amikor ezt olvastam, már kicsit beteg voltam, mert annyi maradt meg bennem, hogy mindenki ármánykodott a másik ellen, és végül, aki mindenkit legyőzött, azt legyőzték. És ennyi. Pedig biztos érdekes, ajánlja a Rámájana –t, mint háttér információ. Szerintem majd elolvasom, amikor nem leszek beteg, mert ez a sok idegen hangzású név kicsit, nagyon sok volt. Ebből adódóan kicsit untam ezt a fejezetet.
Szemben az ellenséggel. Ez viszont haláli volt! komolyan valahol átérzem, a komolyságát is a dolognak, de nézőként lehet, hogy nagyon nem tudtam volna komoly fejjel végignézni, amit leír. A fejezetben az indiai és a pakisztáni határra utaznak el, és bemutatják, hogy miként lehet átjutni, ami amúgy még nem is annyira izgi. Viszont este, amikor becsukják a határt jelképező kaput, és a zászlókat leengedik, az valahol olyan élettel teli és vidám. Annak ellenére, hogy a két ország viszonya nem éppen a legbarátiabb, a határőrök tartom, hogy ilyenkor nagyon jól szórakoznak. Kitaláltak egy aranyos koreográfiát, amit követnek és így már kész szurkoló tábor van ott minden este. Igen, biztos, hogyha elmennék Indiába, akkor erre, hogy ezt megnézzem, időt szentelnék. Csakis békés időszakban!




Folyt. Köv.: III. Rész: Kínai misztika 
Vélemények:

0 megjegyzés: