2016. október 1., szombat

Nyaralás - Negyedik nap (Hajózás - Kotor) - Ötödik nap (Hazatérés)

 Kicsit el vagyok maradva a nyaralási élmények megírásával, pedig az eredeti terv az volt, hogy akkor, ott frissiben meg is írom. De általában fáradt voltam estére, így elmaradt. A Negyedik napot és a haza utat viszont egy posztba gondoltam, és majd lesz egy, ami a szállásról fog csak szólni. Remélhetőleg még októberben és nem majd jövőre, mert addigra lehet, hogy megszépülnek az emlékeim a szállodai szobámról.

 No de akkor negyedik nap, Kotori öböl.
 Előző nap sikeresen teszteltük, hogy nem vagyok annyira tengeri betegségre hajlamos, úgyhogy már kevésbé izgultam. Annak ellenére, hogy nagyobb volt a hajó, mint előző nap, és nagyobbak voltak a hullámok is. Ugyanis este zuhogott az eső, és egy vihar zúgott át Herceg Novi-n és értelemszerűen a környéken, és nem kihagyva a tengert. Így míg Herceg Novi vonzáskörzetében hajókáztunk addig pontosan olyan élményben volt részem, mintha egy hullámvasúton ülnék, és néha az arcomba csapna a víz. Pedig mi egészen jó helyet találtunk a hajón, és nem lettünk túlzottan vizesek sem, ellenben szegény emberkékkel, akik konkrétan oldalt ültek. Tudni kell, hogy én nem szeretem a hullámvasutakat, és emellett a nagyobb lejtőket sem szeretem (pláne biciklivel, mert nem szeretem, ha gyorsan száguldok az ismeretlenbe), tehát én meglettem volna kisebb hullámokkal is, de ezektől sem voltam rosszul. Volt egy fiatal srác, aki viszont az oda utat konkrétan úgy töltötte, hogy a földet bámulta és sápadtam próbált túlélni.
 10 órakor indultunk és szerintem egy jó fél óra kellett, hogy beérjünk egy kevésbé háborgó részre. Mindenfelé amerre csak néztünk hegyek voltak. Komolyan életemben nem láttam ennyi hegyet, mint akkor abban a négy napban. Néha egy-egy házikó a nagy semmi hegy közepén, amit nem is értettünk, hogy hogy a fenébe épült az oda, és hogy mennek fel. Komolyan néha nem volt egyértelmű, hogy jutnak oda az emberek. Míg a Kotori öbölbe mentünk, néha meg-meg álltunk, hogy felvegyünk embereket. Elhaladtunk egy városnyi nagyságú épülő szálloda komplexum mellett is. Az gyönyörű lesz, amikor felépül, mert láthatóan egy stílusú és így olyan szép az összhatása. Elhaladtunk nagy hajók mellett is. Vicces volt, amikor egy nagyobb óceánjáró mellett elmenve hüledezik az ember, hogy nézd, „akkora, mint a falu mögötte”, és hú meg há mekkora, aztán odébb mész és kiderül, hogy ez egy KICSI óceánjáró volt, mert éppen jön egy annál úgy durván háromszor nagyobb ki az öbölből. Jah, meg is fogadtam, hogy utánanézek annak, hogy mennyi lehet egy ilyen föld körüli óceánjárás, időben és pénzben, de még nem jutottam el addig, hogy tényleg megnézzem. Mondjuk, csak kíváncsiságból érdekelne, mert már egy napos hajókázás után is este kicsit szédültem, mert hiányzott a himbálózás a lábam alól :D
 Elég hamar elértünk a szigetre, amin egy kápolna állt, ahova nem mentünk be, mert fizetős és nem vagyunk túlzottan vallási megszállottak, hogy ezt nekünk mindenképpen látnunk kell. De vettem a „bazárba” hűtő mágnest, nagy nehezen találtam olyat, amin nincs szentlélek és még egészen normálisan néz ki. A hajóra visszaszállva már készült az ebéd. Őszinte leszek, tudtam, hogy van mosdó a hajón, de nem akartam kipróbálni, így maradtam a biztonságos kajáknál. De anyumék legalább jóllaktak a finom sajt, sonka, zöldség, sültkolbász kombóval, meg egy kis borral. Amúgy illatra tényleg jó volt. nekem maradt a Magyarországról kivitt Győri édes pár szeme.(még hazafelé is azt ettem, teljesen gazdaságos :D)
 Amikor Kotor-ban kiszálltunk rögtön becéloztuk a falat, a lépcsővel, az óvárossal. Szereztünk egy térképet is, hogy tudjuk merre menjünk, ennek ellenére, arra amerre mentünk minden út le volt zárva. A wc amit itt találtunk, nos fizetős volt, és a színvonalat inkább nem nagyon ecsetelném. Szerintem egy fizetős wc-nek nem szabadna így kinéznie, ingyenesnek sem, de fizetősnek pláne nem. Aztán megtaláltuk a lépcsőket, leperkáltuk a 3 eurós belépő díjat, és megindultunk felfelé. Én az első megállónál meg is álltam, mert nem találtam olyan nagyon jónak az utat felfelé, no meg a lábam sem az igazi. Ennek ellenére elnézelődtem ott, míg anyumék felmentek egy megállóval feljebb. Megjegyezném, hogy a helyre ráférne egy renoválás, de láthatóan már kezdik turista baráttá tenni, mert legalább kukák voltak. Meglehetősen sokat tud az jelenteni amúgy. Aztán vissza indultunk, még ittunk egy isteni limonádét. Montenegróban amúgy a legbiztosabb, amit nyugodtan lehet inni az a limonádé, mert tényleg az van benne ami kell, citrom, meg víz. A cukrot úgy adják hozzá, hogy te magad eldöntsd, mennyire akarod, hogy édes legyen. Amikor ittunk, utána még körbe mentem, hogy beszerezzem a hűtő mágnest, meg pár ilyen-olyan apróságot az itthoniaknak :)
A hajó hazafelé még megállt Perast-ban, ugyan mi már mentünk volna haza, de itt is kaptunk egy órát, hogy eltöltsük valamivel. Perast az egész ….körülbelül egy utca, úgyhogy elég hamar megnéztünk mindent amit látni lehetett. A fennmaradó időben limonádéztunk, vagy sörözött aki sört szeretett volna, aztán irány a szálloda. Éhesek és fáradtak voltunk mire hazaértünk, és a szél is újra feltámadt. Még bementünk egy kis közértbe, pár ilyen-olyan innivalóért vagy csokiért. Aztán vacsora és fizetés.

Irány haza – Montenegró – Bosznia-Hercegovina (Blagaj – Mostar)
Mivel sikerült elintéznünk, hogy kapjunk „hideg reggelit”, így már reggel hatkor útra is keltünk. Én magam ötkor keltem, és így hatra úgy ahogy sikerült felébrednem is, és útra késszé válni. A hideg élelem, három szendvicset, egy almát, egy üdítőt jelentett, amúgy ez volt úgy a napi fogyasztásunk is. Kora reggel már átléptük a határt, és bevetettük magunkat a hegyekbe. Csak, hogy a következő durván 8-9 órában hegyeket lássunk nonstop. A haza úton persze megálltunk párszor, tankolni vagy éppen a látnivalókat megnézni. A Blagaji forrás elég jól ki volt plakátozva, és GPS-el nem is nehéz oda találni. Már szinte mindenhol elfogadták az Eurót, viszont a nem létező nyelvtudásunk miatt borzalmasan nehéz volt elérnünk, hogy gyűjtési célból (apukám gyűjti a különféle pénzeket), szeretnénk Eurót cserélni konvertibilis márkára. A Blagaji forrásnál nem is sikerült ezt megtenni. De a forrás maga amúgy szép, és bár beépítették mindenfélével eléggé közel lehetett menni. A következő megállónk Mostar volt, hogy megnézzük a hidat, aztán átmentünk egy másik hídra, hogy megnézzük azt a hidat, ahol álltunk. A bazársor amúgy szerintem hangulatos volt, és lehetett mindenféle haszontalan dolgot venni, vettem is pár meglepit, meg egy könyvjelzőt, ami szerintem lazán van fél kiló, úgyhogy egyelőre még nem tudom, hogy mikor tudom használni vagy megmarad csak dísznek. Mostar után viszont nem nagyon álltunk meg sehol.

 Sokan riogattak minket, hogy Bosznia-Hercegovinán át jönni veszélyes. Nos nem az. Lassú, de nem veszélyes. A hegyek miatt borzalmasan lassan lehet közlekedni, mert autópálya egy helyen van, és az is durván 40 km, tehát mire begyorsítanál, hogy „hellóka, autópálya” addigra vége :D. A reggel hatos indulás után, este negyed hétkor parkoltunk le itthon, borzalmasan fáradtan. Én még kipakoltam, megfürödtem, és ledőltem, mert másnap már kezdődött a délelőttös hetem. Fúj de rossz volt felkelni reggel hatkor :D

A nyaralás többi posztja:

Herceg Novi



Perast






Kotor

Kotor

Blagaj

Blagaj
Mostar

Mostar






Vélemények:

0 megjegyzés: