2016. május 29., vasárnap

Várólista Vasárnap (05.29)

Hello Vasárnap!
A kánikulai hétvégének hála, áll a medence! Mondjuk még nem vettem magam rá, hogy kimenjek és belecsobbanjak, de áll, és lehetőséget ad arra, hogy pancsolhassak. Ennek ellenére a hétvégém általános pihenésbe torkollott. Minthogy várólista átnézés, sorozat nézés (Dr. Csont), és poszt írások elfelejtése. Így most ugrok neki a várólista vasárnapnak…negyed nyolckor. Jobb később mint soha. Amúgy már a légkondinak is mennie kell, mert elérte a tetőtérben a hőmérséklet a „nem szeretem” szintet. Ennek ellenére, nem feltétlen akarom menetni túl sokáig.
Nos akkor mi került az elmúlt héten a várólistámra? Lássuk, lássuk:



Az előző részt imádtam, arról itt olvashattok. Ebből adódóan boldog voltam, hogy a könyvtár megvette így már olvashatom is. Remélhetőleg elég hamar sorra kerül, mert érdekel mi lett Stuart-tal meg a többiekkel. Eléggé Talányos volt a vége ;)

A könyv, amit a borítója miatt arra sem méltattam, hogy egyáltalán elolvassam, miről szól. Botor dolog volt, mert kiderült, hogy érdekes…ezt onnan tudom, hogy kinyitottam, és éppen japán (mily meglepő) témakör volt ott, méghozzá, a „miért raknak egyesek rizsfőzőt profilképnek” igen, ennyi éppen elég ahhoz, hogy én ezt olvasni akarjam :D

 Christina Brown: Jógabiblia Kezdőtől a haladó szintig
Mindenki azt mondta, molyos értékelésekben, hogy ez a könyv akkor jó, ha van elő ismeretem a jógával kapcsolatban, úgyhogy lehet ez tényleg napolandó. Bár érdekelne, hogy vajon a jogát is meglehet-e tanulni úgy hogy szimplán könyvet követ az ember. Bár azaz igazság lehet hogy élvezném a jóga órára járást is, csak eddig lusta voltam erre. Meg utánanézni merre van meg ilyenek.

Szendi Gábor: Pánik 83% Tények és tévhitek
Ezt fogalmam sincs miért raktam várólistára, de…ööö majd ha elolvasom rájövök :D

Ruediger Dahlke: Te mitől félsz? Öngyógyító program
Ez érdekesnek tűnik, de nem nagyon tudok róla semmit, mármint az író neve roppant ismert. (sokat pakolom a könyvtárba), úgyhogy feltehetően jó lesz.

Tetszik a címe!
Vélemények:

0 megjegyzés: