Ugrás a fő tartalomra

Ferber Katalin: Az elárult Japán (Út Fukusimáig)

Ferber Katalin másik könyvét (Ferber Katalin: A másság szigetein), tavaly el kezdtem olvasni, de hangulat hiányában félbe hagytam. Viszont ennek hála, és a mostani könyvnek hála van egy képem az írónőről, és így képes vagyok nem feltétlen hinni neki mindenben. Borzalmasan negatív hozzáállása van, borzalmas gyermekkora volt, és borzalmas kamasz kora, és hát elmenekült Japánba tanítani, ahova soha nem akart és nem tudott beilleszkedni. Ezt nem én mondom, ez sajnos egy tény, amit le is ír. Az előző fél olvasásos könyvemben is benne volt, ennek a könyvnek…a harmada legalább. Ugyanis az a sanyarú gyermekkortól-japánig vezető utat mutatta be. Ami ha a következő olvasmányomban lesz, úgy át fogom ugrani mint a sicc. Kétszer olvasva is borzalmas, nem hiszem, hogy ezt mindegyik könyvbe bele kéne rakni. (vagy feltételezzük nincs olyan olvasó, aki minden könyvét elolvassa, ezért ezt a negatív gyermek-kamasz időszakot mindegyikbe meg kell örökíteni?)
 Mindegy is miért van benne. Az Elárult japán, egy negatív vélemény, a japánokról, Japánról, a kultúráról, a felfogásról, mindenről, amiről azok akik szeretik Japánt, pont nem így vélekednek. Ferber Katalin, nem szereti Japánt.
 Független attól, hogy az író konkrétan lejáratja az országot, legyen az valós, vagy vélt dolgok közlése, szerintem nem a legjobb módja ennek ez a könyv. Nem tudom mi akar lenni ez a könyv. Életrajz? Elsőre azt hittem, hogy memoár, olyan „ Voltam én, voltam a férjem, életfonalak, mentek-mentek találkoztunk, rossz volt, jó volt nekünk, most hazaértünk, emigráltunk.” Mindegy is, tehát olyan élet szagúra gondoltam, olyan könyvre, amiben felfedezhetem Japánt, egy magyar szemével, és egy japán szemével, hogy látják ők, hogy látták ők az országot. Nos nem memoár, ugyan van benne harmadrészt visszaemlékezés, Hirosi-ról is megtudunk pár dolgot (tök szimpi amúgy), de a közös életük el lett intézve fél oldallal….ami tekintve hogy több mint húsz év kicsit durva.
 Ha nem memoár, akkor mi? Kampány a „de gonoszak a Japánok” címmel? Az atomenergia ellen? Fukusimáért? Az igazságért? Nos, Ferber Katalin a Fukusimai atombalesetkor Németországban volt, tehát nem tud többet róla annál, mint amit bárki más is tudhat, ha beszél japánul, angolul, magyarul, németül és érdekli a téma. Csakhogy ő tud mindent elmondása szerint.
 Nem akarom bántani, pláne mert be kell vallanom, hogy 1. nem érdekel a politika, sem kül, sem bel politika. 2. akkor amikor a szökőár 2011-ben letarolta Japán egy részét, követtem a híreket, de nem különösebben olvastam utána (most sem). Ebből adódóan nehezen mondom azt, hogy ki, mit, mennyit cenzúrázott, ezt feltehetően részben ő jobban tudja. Elhiszem, hogy a japán kormány nem mondta el, hogy huppszika felrobbant három atomerőmű… de azt nehezen hiszem el, hogy ennyire felelőtlenek ott, és ennyire profit orientáltak, mint amennyire be van állítva. Elhiszem, hogy a japánok egy része ilyen, elhiszem, hogy furák (tudom, hogy furák), de nem hiszem el, hogy Kobe esetében is, mindenki (MINDENKI) ült otthon és napokig gondolkodott, hogy ejnye, no, küldjünk segítséget vagy, menjünk segíteni? Nem, ezt nem tudom, így ahogy itt van tálalva elhinni.
A könyv utolsó harmada nem memoár, hanem japánban fellelhető összes nagyobb katasztrófa, vagy mérgezés vagy korrupció vagy egyéb tálalása, a „ne szeressétek japánt, mert nem érdemlik meg, mert kirekesztők, mert nem foglalkoznak a másikkal, mert így bánnak a betegekkel” stb. kampány. Csak tudnám miért. Miért? Ha tippelnem kell, azért mert Japán sem lett a majdnem-lány otthona. Mert oda sem volt képes soha beilleszkedni. Ami nem az ő hibája, de ennek a könyvnek ÍGY nem szabadott volna megjelennie. Megírni oké, mert kiírod a sérelmeidet, de megjelenni….Még akkor is, ha az amit leírt 100%-ban igaz is. De a keserűséget érzem és nem a tényeket.

Belbecs: 2/5
Külcsín: 4/5    Tetszik a borító, mert ötletes.

Fülszöveg:
Ferber Katalin 1952-ben született Budapesten. Közgazdasági egyetemet végzett, gazdaság- és pénzügytörténész.
1993 és 2010 között Japánban volt egyetemi tanár. Számos tanulmánya jelent meg több nyelven. Magyar nyelven ez az ötödik könyve Japánról. Jelenleg Berlinben él.
" Aztán megtörtént az elképzelhetetlen, a hihetetlen. Fukusimában. Hosszú hónapok teltek el, amíg egyértelművé vált mindkettőnk számára, hogy a visszatérés Japánba nem csak kockázatos, de tulajdonképpen már fölösleges is lenne. Túl nagy kockázatot jelentett volna nekem, Hirosi pedig semmiképp nem akarta nélkülem otthon folytatni életét.
Hirosi hetvennyolc évesen, életében először nézett szembe az emigrációval, annak minden következményével együtt. Én, aki csaknem huszonkét éve vagyok vele, rettegtem attól, hogy az emigrációja pótolhatatlan veszteségeket okoz majd neki. Akár bele is betegedhet. Elvesztette anyanyelvi környezetét, testvéreiről alig hall valamit, lányával olykor ugyan beszél, de már szinte lélekben sincs saját hazájában. Bár minden reggel gondosan elolvassa a japán napilapok egyikét, s minden fontos eseményt követ, ami ott történik, közvetlen kapcsolata egyetlen japán emberrel sincs."

Eredeti megjelenés éve: 2015

Kiadó: Kalligram
Kiadás helye: Pozsony
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 264
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155454547

Megjegyzések

Fernokat üzenete…
Nagyon szépen köszönöm az alapos, körültekintő, értő és részletes könyvismertetést.
Apró technikai (nem tartalmi!) kiegészítések:
1. A borító az én ötletem
2. A másság szigetei nincs forgalomban már nagyon régóta, kivonattam a forgalomból, én személyesen.
3. Várom a tényeken alapuló kritikát is.
Tisztelettel
és köszönettel
Ferber Katalin

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é