2016. április 2., szombat

Ez történt Márciusban

Huha, kicsit elmaradtam ezzel a poszttal. Valahogy mindig sikerült már megírnom a hónap utolsó napján, hogy aztán az első napon már kinn legyen, ez így áprilisban nem sikerült. No meg elég áprilisi tréfa volt elsején, nem  kellett volna ezt a posztot is oda venni.
 Külön beszerzős poszt most sem lesz, tekintve három könyvről van összesen szó, azért meg nem jár külön poszt. Még ha amúgy meg is fogadtam, hogy többet posztolok. Ez azért annyira nem fontos, hogy a minőség rovására menjen.
 A március egy igen fura hónap volt. Az elejét szerettem, anyukám születésnapja, nőnap meg mindenféle ilyesmi. Ez volt a hónap kellemesebbik fele. Aztán volt a nem kellemes fele, amit április elsejével le is zártnak tekintek. Címszavakban csak: ordítás, írásbeli panasz, semmi, sok semmi, mérgelődés, keserűség, sok csoki, hogy ellensúlyozzam a hülyeségeket amiket az arcomba kaptam, és elviseljem az embereket, akiket annyira sem tartok, hogy egyáltalán létezésüket figyelembe vegyem. Munkahelykeresés! 10 év alatt másodszorra jutottam el oda, hogy munkahelyet kerestem. Remélhetőleg most is csak a düh és a „megnemérthetség” miatt. Imádom a jelenlegi munkahelyemet, és az olvasókat is. Az ott dolgozok 80%-val nincsenek problémáim, van egy kis hányada akik dühítenek, bár azt hiszem most már tényleg próbálom le se szarni őket. A düh amúgy általában abból jön, hogy Én elvégzem a dolgomat, és botor mód ezt elvárom másoktól is. Nem szeretek más helyett dolgozni, pláne ha azt látom, hogy az a valaki még csak Próbálkozni sem próbálkozik azzal, hogy mondjuk tegye a dolgát. Mindegy szúszá, elengedtem. Ennek ellenére remélhetőleg a következő tíz évben nem sokszor fogok vele találkozni és igen, remélem nem tőlünk megy nyugdíjba!

 Ezzel le is zártam a témát. Tehát a március közepe – középvége kissé kaotikus volt, és sajna nem a jó érzésű kaotikus. Emellett viszont egy csomó elhatározásom lett! Imádom az elhatározásokat, sokkal jobbak, mint a fogadalmak! Menőbben hangzanak csak azért :P
 Nos eldöntöttem, hogy márpedig megtanulok japánul! Nem röhög, tisztában vagyok vele, hogy ez nem két nap alatt megy, de még csak nem is két hónap alatt…nos egyelőre az ismerkedés fázisában vagyok. Imádom azt a nyelvet, és hallás után tetszik is. Az animek nagy részét japán hang-magyar felirattal nézem, tehát van elképzelésem, arról hogy ez hogyan hangzik. Most szereztem egy csomó nyelvkönyvet és a fellelhető magyar segédanyagok nagy részével rendelkezem, még ha a nagy részükkel csak a gépemen is, de az is haladás! És ami a legfontosabb elhatároztam, és elég motivációm van. A tervek szerint jövőre repülök Japánba, és igen beteljesítem egyik legnagyobb álmomat. Szurkoljatok ;)
 Visszatérve a márciusra, voltam moziba, ugyan csak egyszer, de az jó volt! a Zootropolist néztem egy kedves ismerőssel (olvasóval), szombat délelőtt! Megjegyezném, hogy szar szombat délelőtt moziba menni! Nem azért mert gyerekek vannak, ők nem zavartak, hanem mert kilépve a moziból…mehettem munkába. Ez nem vicces ám :P Szívem szerint hazajöttem volna XD
És akkor lássuk a könyvbeszerzős részt ;)
Oh igen, a táskám is ideért!!!


2016. március 6.
2.000 Ft
2016. március 17.
0 Ft
2016. március 18.
3.040 Ft

Igen, ezt mind! Az Egy kíváncsi elmét a testvéremtől vettem át, mondván érdekel. Mert amúgy tényleg érdekel…hamarosan olvasni fogom ám! A tanítvány nyeremény volt, a vicc, hogy tavaly könyvhéten…vagy tavalyelőtt? Mindegy is ott cseréltem erre egy könyvet, aztán Szimirza megvette tőlem, mert annyira jó…erre megnyertem! Ez amúgy tiszta nyereség, mert hát végül megvan a könyv! A kiéhezettek meg egy random kedvjavító vásárlás volt. Éppen nem voltam túlzottan boldog, és igen, ilyenkor vásárolok. Namármost, kifejezetten jó vétel volt, mert tetszett, nagyon tetszett és nagyon-nagyon anyáztam a vége felé. És rávettem pénteken egy olvasónkat a könyvtárba, hogy olvassa el…hmmmmm ….hmmmm majd kitárgyalom vele :3

2016. március 1., 19:59 →2016. március 1., 19:59
32
>
2016. február 26., 19:21 →2016. március 2., 21:31
280
>
2016. március 4., 20:18 →2016. március 4., 20:18
64
>
2016. január 30., 10:38 →2016. március 5., 22:45
202
>
2016. március 4., 20:37 →2016. március 6., 19:06
88
>
2016. március 6., 19:17 →2016. március 6., 19:39
48
>
2016. március 6., 20:09 →2016. március 6., 20:40
6
>
2016. március 6., 21:22 →2016. március 7., 18:11
126
>
2016. március 3., 07:51 →2016. március 7., 18:43
112
>
2016. március 7., 21:16 →2016. március 11., 22:05
286
>
2016. március 17., 13:09 →2016. március 17., 14:00
138
>
2016. március 19., 16:47 →2016. március 30., 20:43
456
>
2016. március 31., 19:31 →
>
2016. március 12., 08:50 →
210

Olvasás ügyileg is azért haladtam. 3 könyvet hagytam félbe (Taktus, Sündör és Niru, Tudatos jelenlét a munkában). Megvan az oka annak, hogy ezeket félbe hagytam. A Taktussal bírtam legtovább, gondoltam, hogy ez lesz jobb is, de nem lett, és nagyon idegesítőbe ment át, úgyhogy feladtam. A Sündör és Niru nagy részét mint kiderült valamikor pár éve már olvastam, és már akkor sem tetszett, így ezt most nagyon-nagyon hanyagoltam. A Tudatos jelenlét a munkában viszont érdekelt volna, de a borzalmas szerkesztése miatt,…ami nincs. Nos amiatt képtelenség végigolvasni, és feltehetően nagyon rosszkor kapott el. Sajnálom, mert maga a téma érdekelt volna, és olvastam is már hasonlót…de ez nagyon nem.

A hónap top olvasmánya:


A kiéhezettek messze viszi a pálmát, viszont Stuart Horten meg borzalmasan jó ifjúsági könyv! Mindenkinek ajánlom mind a kettőt.
Márciusban néztem filmeket és animeket is:


Film:


Anime:
Free! (2013–) első évad

Az utóbbiról a blogban is áradoztam. A Prince of Stride: Alternative borzalmasan tetszett és borzalmasan jókor kapott el. Pedig utálom a futást. A hangulat, a grafika, minden olyan…olyan volt, amit szerettem. Úgyhogy aki tudja nézze! Mert tényleg érdemes.
A filmek tekintetében a Zootropolis és a Münó nagyon aranyos volt, a Táncoló talpak és a Horton nagyon-nagyon felejtős. Próbálom elfelejteni őket, mert borzalmasan rossz választás volt XD
A hónapban összesen 8 posztot írtam, ebből kettő új „rovat” tagja, a vasárnapi várólista féle! Remélhetőleg lesz elég erőm, írni valóm, hogy meg is maradjon.


És hogy mit hoz az Április? Fogalmam sincs. Japán nyelvtanulást! Már most kaptam egy csomó japán finomságot, dobozt és szatyrot, mert Szilvi egy isten és odaadta nekem. Holnap felkerül minden a helyére (majd fotózom és talán posztolok is róla). Megy tovább a várólistás rovat, és írnom kéne könyvajánlót is a könyvtár részére (természetesen a kiéhezettekről J)
Moziba is mennék, de egyelőre nem tudom, hogy lesz-e valami engem érdeklő. Ma már néztem egy közepes filmet…nem volt rossz, de jó sem, ezt takarja a közepes. És ma már javában elkezdődött az Április is.
Remélhetőleg egy eseménydús, kellemes hónap lesz. Még ha a könyvfesztivált idén ki is hagyom, de üsse kő, van mit olvasnom így is ;)
Vélemények:

0 megjegyzés: