2016. november 13., vasárnap

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - III. rész: Kínai misztika

 Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!
 Az előző két részt azért szerettem, mert India számomra egy rejtélyes hely, amiről szinte semmi elő ismeretem nem volt. Ugyanis sosem gondoltam azt, hogy nekem India érdekes lehet. Ez amúgy változott, egy csomó minden került a várólistámra, hogy egy kicsit kikupáljam a hinduizmus és India témaköri ismereteimet is.
 Viszont Kína kicsit más már. Mivel alapjában véve szeretem keletet, ez tízen éves koromban Kína és Japán fogalmával volt egyenlő. Szerettem, olvastam is mind a két ország kultúrájáról, de még így harminc évesen is azt tudom sajnos mondani, hogy jóval többet kellene, mert van mit felfedezni. Ugyan, még egy rész hátra van a könyvből, de sejtésem szerint ez, a harmadik rész (Kínai misztika) az, ami a tényleges kedvencemet képezi. Sajnálom, hogy nem volt időm egy huzamban olvasni az egész részt, de hát így volt időm.

III. Rész: Kínai misztika
 Az éhes szellemek ünnepe emlékszem, hogy hallottam már róla valamikor, vagy éppenséggel én magam olvastam róla, így ez a fejezet nem hozott annyi friss információt számomra, mint gondoltam. Viszont azok számára, akik teljesen frissen most ismerkednek a kínai hitvilággal, és szokásokkal, szerintem tökéletes bevezető, ugyanis nagyon jól bemutatja magát az ünnepséget és az éhes szellemeket. Hogy miért is éhes szellemek. A téma fejtegetése amúgy tovább folytatódik a Mágia, poklok és istenek című fejezetben is, és előre is utal, hogy a poklok mely bugyrában, hogyan kerülnek, és hogy az éhes szellemekről már olvashattunk az első fejezetben. Én amúgy ajánlom itt azt, hogy nyugodtan lehet egymás után olvasni és aztán visszaugrani a soron következő fejezetre. Bár, úgy ahogy én olvastam, tehát sorban sem volt zavaró, szimplán mivel egy hét is eltelt az első és negyedik fejezet olvasása közben elveszett a lendület és vissza kellett olvasnom :)

A mágusok és jósok birodalma főleg azok számára izgalmas, akiket a kínai állatövek, az asztrológia érdekel. Engem maga a jóslás téma még csak-csak érdekel, de az asztrológia azon témák egyike, amivel sosem tudtam azonosulni. Feltehetően azért, mert itt nyugaton ennek, habár történelme van, korántsem annyira épült be az életünkbe, mint Kínába. És persze nyugaton és keleten is élnek a tucat jóslások, amik az egész értelmét veszik el. Mert egy-egy általános horoszkóp, ami minden egyes emberre, aki abba az „övbe” született igaz, ismerjük be nem túl hihető. Kína a maga babonás, hiedelmes világával, mégis képes volt egy jól működő asztrológiai, mágikus rendszert összehozni. De elhiszem, hogy vannak egyedi, egyénre lebontott és JÓL működő jóslások is.

A Kínai titkos társaságok érdekes volt, de mint azt az indiai titkos társaságoknál is mondtam, valahogy nekem egy titkos társaságról olvasni olyan nonszensz dolog. Elvégre azért titkos, hogy csak a beavatottak tudjanak róla, ha meg azt már könyvben olvashatod, akkor nem túl titkos. De nagyon tetszik, hogy a kínaiak, bárhová is menjenek, magukkal viszik a titkos társaságaikat, hagyományaikat, és persze a babonáikat és jóslásos, asztrológiai, számmisztikai dolgaikat. Bárhol vagy egy kínai negyedben (legyen az bármely országban), ugyanazt az élményt élheted át, mintha Kínába lennél. Tehát ők nem akarnak beleolvadni annak az országnak a kultúrájába ahol, vannak, hanem a magukét tartják meg.

A minden tudó rókatündér volt az egyik kedvenc fejezetem. Már csak azért is, mert megvoltam róla győződve, hogy rókadémon van és nem tündér. De fel lettem világosítva, hogy tündér. Nem sokat olvastam a témában annak ellenére sem, hogy amúgy mindig is érdekelt. Nem feltétlen a kínai oldala a mitológia lénynek, hanem inkább a japánok által ismert mitológiai lény. Bár mint kiderült, majdnem teljesen ugyanaz a két folklórban. Mind a kettőnél hosszú életűek, ravaszok és nem teljesen behatárolhatóak, hogy jók-e ők vagy rosszak. Amúgy a tündér jelző nálam automatikusan a jóságot feltételezi, míg a démon a gonoszságot. Japánul Kicune a rókatündér, és a legöregebbek több száz évig élnek, maximum 9 farkuk lehetnek, és ahogy öregszenek úgy nő a mágikus hatalmuk. Képesek emberi testet felvenni, minél öregebbek, annál fiatalabb testet és annál „élet hűbbet”, ennek ellenére vannak emberek, akik átlátnak az ő mágiájukon is, és lebuktatják, no meg nem szeretik a tükröket, mert abban a valós kinézetük látszódik.


A bölcs sárkányok titkai volt a második kedvenc fejezetem a részben. Feltehetően azért, mert a sárkányok, ahogy a rókatündérek szintén olyan mitikus lények, akiket kifejezetten kedveltem. És, a nyugati sárkányokkal ellentétben a keletiek merőben „barátságosabbak”. Legalábbis nem az a céljuk, hogy felhalmozzák az értékeket. Ők az ég, a vizek urai, tőlük függ, hogy mennyi áradás van, igazándiból a legtöbb természeti katasztrófa, vagy áldás mind a sárkányoknak köszönhető.

„A kínai sárkányok nemcsak a vizek, de a kék ég urainak is számítottak. Meglepő módon azonban nagyon sok olyan ábrázolást láthatunk, amelyek szárnyak nélkül mutatták a sárkányokat. Ennek az a magyarázata, hogy a sárkányok a világ mágikus részének gyermekei. Ellentétben a madarakkal vagy más mitikus állatokkal, nekik nincs szükségük szárnyakra ahhoz, hogy repüljenek”
(229. oldal)

Mitikus mivoltuk miatt az ábrázolásúk szigorú szabályok közé lett szorítva. Öt karmú sárkányt akár ruhán, akár bárhol, csak a birodalom császára viselhette. Senki más, a legmagasabb rangú ember is maximum négy karmos sárkányokat hordhatott, akár olyan megkötéssel is, hogy a ruha, mely ilyen sárkányt ábrázol, több réteg ruha alatt lehetett csak. Amúgy imádom az ilyen sztorikat, egyszerűen annyira más ez a kultúra és annyira nyugati fejjel felfoghatatlan szabályok voltak ott régen, és amúgy a mai napig is. Nem rosszabbak ezek a felfogások, csak mások. Szerintem a keletieknek, nyugat ugyanolyan érthetetlen és szokatlan, mint nekünk ők.

 Vihar Hongkongban ez az a fejezet, ami kegyetlenül visszarángat a 21. századba. Viszont megértem az író lelkesedését, és bánatát, hogy csak 24 órája volt megnézni Hongkongot. A leírtak szerint el tudom képzelni mekkora élmény, lehet felfedezni, és hát belezsúfolni több napi programot egy napba, az olyan rossz lehet. De igen, ez a fejezet már nagyon 21. század, olyan modern. Gazdagok, szolgálók, templomok és mindenfélék. Azt hiszem Hongkongba is szívesen elmennék én, sőt! Biztosan és nekem fele annyi dolog sem férne egy napba.


Angkorvat
 Angkorvat: Kambodzsa istenhegye fura volt a váltás Hongkong után. Amikor a 21. századból visszazuhanunk a régi istenek korába. Elhagyatott romokhoz. Most rákerestem a helyre, mármint képeket nézegettem, és hú, szerintem három nap is kevés lenne bejárni, ha az ember mindent meg akarna nézni.
 Nagyon tetszett ez a fejezet, a maga személyes élményes résszel. Szerettem olvasni, és megborzongtam kicsit. Vannak olyan helyek a világban, amiket érdemes meglátogatni és átélni az elképzelhetetlent. Hagyni, hogy a régmúlt magával ragadjon minket. Angkorvat, ahogy olvastam, pont olyan hely, ahol az ember igenis hisz a hihetetlenben. Igazi spirituális élmény lehetett.


Sajnos, már csak egy poszt jön a könyvről A Himalája titkai címmel majd, és sajnos akkor vége lesz a könyvnek. Szeretem olvasni, mert megnyugtat, informál, és cseppet sem untat. Még azok a részek is, amik kevésbé érdekelnek, olyan kellemes módban vannak megírva, hogy nem számolgatom az oldalakat, hogy mikor lesz már vége. Nem, inkább hagyom, hogy olyan dolgokról meséljen, amikről nem gondoltam volna, hogy érdekelhetnek.


Folyt. Köv.: A Himalája titkai
Vélemények:

0 megjegyzés: