Ugrás a fő tartalomra

Októberi Új Lakók

 Azt hiszem, 2015 eddigi legrövidebb beszerzős posztja következik. A hónapban valahogy nem szereztem be könyveket, sőt hála az égnek *lekopogom* eladni sikerült párat. Mostanában a könyvtáram átválogatása zajlik, egy csomó könyv kerül fel eladónak (ha érdekel itt megnézheted miktől válnék meg). Úgyhogy kezd kicsit több hely lenni a szobámban, mint úgy általában volt. De akkor lássuk is, hogy összesen miket szereztem be.

Nyeremény: 1


Még augusztusban nyertem a könyvet, csak aztán nagyon-nagyon nem akart ideérni. Olvastam a Blogturné oldalán, hogy másfél hónapig legyek türelmes, ha akkor sem, akkor kérik jelezzem, hogy nem ért ide. Úgyhogy én szorgosan kivártam, a másfél-két hónapot és utána jeleztem a turné felé,hogy „hát az úgy van, hogy nem ért ide“, mint kiderült a másik nyertes körülbelül velem egy időben facebookon reklamált. Úgyhogy a reklamálás hetében már ide is ért a könyv. Így lett az augusztusi nyereményem, októberi beszerzés :D

Rukkoláról: 2


A rukkolázással is úgy vagyok már, hogy nem igazán érdekel, nem nagyon raknak olyat fel ami érdekelne, úgyhogy lassan, de biztosan kivonom magamat a forgalomból onnan. De, hát volt 440 pontom, hát mégis mit csináljak vele. Hülyeségeket nem akarok happolni, mert csak gyűlne a magánkönyvtáramban az olyan könyv amit már akkor sem igazán akarok olvasni, amikor ideér, nemhogy évek múlva. Úgyhogy mostantól nem spórolok a pontokkal. A tűz és jég világa érdekelt, bár még magát a trónok harcát nem olvastam, tehát egyelőre dísz. Megjegyezném, hogy dísznek kifejezetten pofás! Az E², tényleg érdekelt, imádom az ilyen pozitív bevonzós cuccokat, tehát feltételezem, hogy ez is jó lesz nekem.


Selejtezésből: 1



Sokat gondolkodtam azon, hogy kell-e ez egyáltalán nekem, de végül úgy döntöttem, hogy elolvasom, aztán majd visszaviszem, és tovább mehet akinek kell. Kiderült, hogy még jó, hogy hazahoztam, mert nincs meg a könyvtárnak, tehát ha valaha el akartam volna olvasni, kicsit bonyolultabb dolgom lett volna, mint így. Amúgy roppant gyorsan haladós könyv, tekintve, hogy aprócska és az aprócska oldalak fele is margó, úgyhogy azt hiszem nem fog sokáig tartani az, hogy elolvassam :D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é