2014. május 1., csütörtök

Farkas Balázs: Nyolcasok

 Fülszöveg (szerű, normálisat nem találtam, molyon meg ez lett felrakva):


„Milyen Farkas Balázs első regénye (három kisregénye)? Ha a Házibuli című film felejthetetlen dédnagymamáját, Poupette-et kérdeznénk, ő minden bizonnyal azt válaszolná, hogy éppen olyan, mintha Albert Camus és Hazai Attila közös gyermeke volna. De azért van benne valami woodyallenes humor, valami dándogmás lassú kegyetlenség, valami carveres minimalista metafizika is. Egy könyvtárosról szól a lecsupaszított történet, aki helyét keresi a világban. Próbál rájönni, mire is jó a nő, mire jó a vallás, mire jó a mámor, mire jó a zene, mire jó az olvasás, mire jó az élet, mire jó a halál. Mindeközben az olvasó nemcsak remekül szórakozik (értsd: hol röhög, hol megszakad a szíve), de jól hallja, ahogy a szerző (megalkuvást nem ismerve) a lét kapuján dörömböl, a létezés alapkérdéseire követel választ. Farkas Balázs alaposan feladta magának a leckét. Az utóbbi időszak egyik legígéretesebb pályakezdésének lehetünk tanúi. Ja, és az olvasáshoz vásároljunk be sajtot. Jó sok és minél többféle finom sajtot. Szükség lesz rá.”
Cserna-Szabó András

Nem is tudom pontosan, hogy miért akartam elolvasni. Azt hiszem, Sicc mondta, hogy ez milyen jó lehet (mert ő sem tudta milyen csak olvasott róla), no meg könyvtáros a főszereplő. Akkor még nem volt meg  a könyvtárnak a könyv, úgyhogy feljelentkeztem az utazókönyvre, ami mire ideért már meglett a könyvtárnak is, de mindegy. Azért átvettem az utazókönyvet, és most, hogy Budapest-Dunaújváros vonalon vonatozgattam el is olvastam.
 Első benyomásom az volt, hogy jesszusom! A főhős akinek nem is tudjuk meg a nevét az egész könyv alatt, fura! Még könyvtároshoz képest is fura! Jó, ez úgy hangzott volna, mintha a könyvtárosok egy külön faj lenne, pedig nem. Voltak dolgok amik ismerősek a saját munkámból is (könyvtáros vagyok), és voltak problémák amiket nem tudtam átérezni. Fura volt az életszemlélete, a családhoz, a barátokhoz, a könyvekhez, az élethez való viszonyulása. Annyira depresszív volt, hogy néha csak pislogtam, hogy jesszusom, hogy élhet még mindig. Az öngyilkosos résznél mondjuk felvontam a szemöldökömet, és már majdnem letettem a könyvet (kb. a felénél), hogy ha ez nekem most komolyan öngyilkos lesz akkor lefejelem. Aranyos volt, ahogy eltervezte, aztán konkrétan hagyta magát lebeszélni róla, mert hát nem hagyhatja ott a kaját, de amikor meg megette már lusta volt az egészhez, úgyhogy elég uncsi dolog ez az egész öngyilkosság.
 Aztán az ahogy a repülős résznél reagált…istenem, vannak ilyen emberek tényleg? :D Minden esetre az utána lévő rész már jobban tetszett. Az életszemlélete nem lett sokkal jobb, és igazándiból még mindig nagyon fura volt, de mégis már kicsit emberibb. Jó elgondolás amit csinált, csak én is azt mondom, mint a TAG, hogy nem biztos, hogy kifizetődő. Bár ha van miből, miért ne áldozna erre az ember? A vége tetszett, a legvége.
 Az összhatás és benyomás…fura, az egész könyv, de jó értelemben fura. Nem biztos, hogy végigolvastam volna, ha nem mondja Sicc, hogy jó, hogy érdemes végigolvasni.
 A könyv, utazókönyvnek alkalmatlan! Ugyanis olyan pocsék a kötése, hogy szerintem még két olvasó és szét fog lapjaira hullani, már most is kezdett szétjönni, pedig én tényleg vigyázok a könyvekre.  A borító meg olyan…olyan semmilyen :D

Belbecs: 4/5

Külcsín: 3/5
Vélemények:

0 megjegyzés: