2014. május 12., hétfő

Dan Wells: Nem akarlak megölni

 Alapjában véve, nem szeretem a sorozatokat.
-Mert félek, hogy a jó kezdés után elrontják az egész történetet.
-Mert egy pocsék kezdés után, ha jó is a folytatás már nincs kedvem elolvasni.
-Mert igenis miért nem lehet egy könyvben leírni mindent?

Igazándiból a trilógiák még nem annyira rosszak, mert mégsem végtelenítve olvasod, tehát tudod, hogy három rész és pont, nincs tovább. A Nem vagyok sorozatgyilkos eleve egy erős kezdéssel indult, aztán tartotta a színvonalat a második résznél, és a harmadik résznél csúcsosodott ki. Ha választanom kell kedvenc részt, akkor a harmadik az.
 Még áprilisban beszéltem a kiadóval, hogy kérnék, kaptam is, csak a posta úgy döntött, hogy nem adja nekem. (igen, éljen a posta!) Akkor újra írtam, és pénteken már ide is ért, és szombaton befaltam a felét, vasárnap a másik felét. És most egyszerűen csak ülök, és ismétlem, hogy „elfogyott”.

 Vannak sorozatok, amiket folytatni kellene, bár azt hiszem nem véletlen, hogy ez lett a vége és nem ír többet legalábbis egyelőre nem ír többet. Egy olyan zárást sikerült összehoznia, ami elég megdöbbentő és sokkoló és ott marad neked a kérdőjel, hogy:

Miért az halt meg aki? (bár ez elég tiszta lett a végére, de akkor is haragszom)
Mi lesz ezután?
Mi lesz Johnnal?
Mi lesz a démonokkal?
Mi lesz a világgal, a sorozatgyilkosokkal, az ártatlan emberekkel?

 És folytathatnánk a sort, ezer kérdés nyitva marad, és nincs egy oldalas írás sem, hogy „és húsz év múlva” stb. Mondjuk, ha egy oldalban letudta volna azt, hogy mi fog történni John életében, akkor azt hiszem minden olvasója nagyon utálta volna. Túl sok dolgot lehet elképzelni, túl sok dologról szólhat még John élete.
  De hogy egy kicsit az utolsó kötetről is írjak. Van két gyilkosunk, egy démonunk, rengeteg halottunk. John végre talál valakit, akinek szóban elmondhatja az elmebeteg, mégis zseniális elképzeléseit és elmondhatja, hogy mit gondol a sorozatgyilkosokról, hogy szerinte hogy lehetne elkapni stb. rengetegszer, járnak tévúton, mégis John azért mégis jobban átlát mindent. A sok eddig elég sűrűn jelentkező dühkitörései szinte elmúlnak (csak szinte), feltehetően sokat segít neki az, hogy nem kell magában tartania, mert talált egy partnert, aki nem nézi őrültnek (csak furának), és akivel mindent megoszthat.
A Takarító becserkészése valami zseniális volt. Nagyon profi munka. A démonnal már kevésbé volt könnyű dolga. Mert az emberek kellően hülyék és elvakultak, hogy azt higgyék, hogy tényleg minden úgy van, ahogy mondják és így besétálnak a csapdába. Senki már kevésbé volt ennyire kedves, bár azért egy halál után, egy fontos halál után John pontosan tudta hol van… csak nem olyan egyszerű feldolgozni,  hogy ahhoz hogy megöld a démont, meg kell azt is ölnöd aki. Itt már nagyon sajnáltam John. Nos, többet nem írok a történetről, és neveket sem írtam direkt, mert úgy túl egyszerű lenne és túl spoileres. Így is lehet, ha elolvasod ezt a blog bejegyzést és elkezded olvasni a könyvet, akkor pár dologra hamarabb, rájössz mint, ahogy én rájöttem. Bár pl. az, hogy a démon hogy öl, az elég hamar kiderült számomra is, hamarabb volt tiszta nekem, mint Johnnak :)

 Sajnálom, hogy vége lett a sorozatnak, mert imádtam. Pedig valójában félek a thrillerektől… elméletileg. Bár lehet, hogy könyvben annyira nem. Este azért elgondolkodtam fél tízkor, hogy normális vagyok-e, hogy úgy konkrétan lefekvés előtt olvasok démonvadászást, halált és hasonló dolgokat, és aztán majd biztos sikítva ébredek. De hála a jó égnek nem riadtam fel. Pedig még vihar is volt, villámlás meg minden.
Erős befejezés…. és ezer kérdés.

Belbecs: 5/5
Külcsín: 5/5

Egyszerűen gyönyörű a borító. Szerintem a legjobban sikerült magyar borító a sorozatban, és még szebb, is mint a külföldi borítók. Ami nagy szó, mert általában azok jobban szoktak tetszeni nekem. Minden esetre a külső és belső kinézettel is minden rendben volt.




A könyvért köszönet a Fumax Kiadónak!

Fülszöveg:
Ha még egyszer így nevezel – nevetett fel -,akkor olyan gyorsan keresek másik kísérőt az évnyitó bálra, hogy csak pislogsz. Öt srácot dobtam miattad. Emlékezz erre! Ötöt!
– Ötöt – ismételtem. De miért pont azt választottad, aki arról álmodozik, hogy megöl?

Dan Wells hátborzongató regényeiből már jól ismert John Wayne Cleaver élete legkomolyabb kihívásával néz szembe.
A Nem vagyok sorozatgyilkosban szárnyait bontogató szociopataként követhettük nyomon, aki megszegte az összes saját maga által felállított szabályt, hogy megmenthesse szülővárosát a gonosztól. A Szörnyeteg úrban lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy őrült küzdelmet folytat önmagával. John időközben tökélyre fejlesztette beteges képességeit, és felvállalta a gyilkosok gyilkosának szerepét ­ ám rá kell döbbennie, hogy egy természetfeletti képességekkel rendelkező lénnyel folytatott macska-egér játékban mindig az ember kényszerül az egér szerepébe.
A Nem akarlak megölni cselekménye gyanakvással, ámokfutással, és holttestekkel telve száguld a mellbevágó végkifejlet felé.

Cím: Nem akarlak megölni
Eredeti cím: I don’t want to kill you
Írta: Dan Wells
Fordította:Szebegyinszki Szilvia
Műfaj: misztikus thriller
Terjdedelem: 310 oldal
Ár: 2.995ft

ISBN 978-963-9861-65-7
Vélemények:

0 megjegyzés: