Ugrás a fő tartalomra

James Smythe - A felfedező

Fülszöveg (cselekményleírást tartalmaz):
Néhány fős expedíció indul a mélyűrbe azzal a céllal, hogy az emberiség megismerje a Naprendszer legtávolabbi pontjait. A legénység tagja Cormac Easton is, akit újságíróként azzal a feladattal bíztak meg, hogy egy blogon dokumentálja az utazás eseményeit. Amikor azonban az űrutazók felébrednek a sztázisból, holtan találják a kapitányukat, és a Földi Irányítástól szigorú utasítást kapnak: bármi történjék is, a küldetést végig kell csinálniuk. A holttestek száma fokozatosan nőni kezd, Cormac pedig magára marad, és egyre elkeseredettebben küzd azért, hogy elkerülje, ami rá vár.
James Smythe klausztrofób sci-fije igazi különlegesség a műfaj kedvelőinek.

Köszönet a könyvért a GABO kiadónak!

 Nem is tudom, hol kezdjem. A sci-fi olyan műfaj, amivel néha gondjaim vannak. Ebben a könyvben nem volt annyi ismeretlen szó (amiket általában nem értek), és nem akart bonyolítani sem. Amikor az elején, körülbelül tíz oldalon belül mindenki meghalt, nos, nem értettem, hogy akkor mi marad a többi 240 oldalra, ha az író ilyen gyorsan kinyírt majdnem mindenkit. Féltem, hogy majd olvashatom száz oldalakon keresztül, hogy és fogy a levegő… és fogy… míg meg nem hal. Komolyan, akkor letettem volna a könyvet, mert persze érdekes a haláltusát, és a már-már őrület határát súroló magányosságot olvasni, de azért többet vártam a könyvtől. Ettől független írt erről is, de nem ez volt a lényege, és mondanivalója.
 A könyv második felétől indul be az egész, pedig valójában, csak Újra olvassuk a történteket, más szemszögből, rávilágítva, hogy mégis mi miért történt, hogy ki okozott és mit, hogy ami véletlennek tűnt az szándékosság. Beszippantott a történet, olvasni akartam folyamatában, megszakítás nélkül, tudni akartam, amit az író tudott, amikor megírta a könyvet. (persze, hogy ilyenkor olyan a munkám, hogy nem tudok közben olvasni, úgyhogy meg kellett szakítanom az olvasást.)
 A vége felé megint el kezdtem aggódni, hogy majd kapunk egy olyan befejezést, ami teljesen irreális (ami sci-fi-be nagy szó, mert ott egy csomó mindent elhiszek). Gondoltam olyan befejezésre, hogy csak álmodta az egészet, hogy visszatér és el sem indult valójában, hogy… nos igen egy csomó hülye befejezés járt a fejembe, pedig azért a valós befejezés sokkal ésszerűbb volt. Nem mondom meg mi.
 Tetszett, ahogy Cormacot egyre jobban megismerjük, folyamatosan visszaemlékezett, arra hogyan készült a küldetésre, Elenára, Emmyre a hozzájuk fűződő kapcsolatára. Szép lassan megértjük, hogy mi játszódott le az agyában, miért vállalkozott erre az egészre, miért gondolta azt, hogy ez a küldetése, hogy innen majd hazamegy és minden jó lesz. Optimista volt, szerintem amúgy a végsőkig, csak akkor már szabadulni akart, ha már megváltoztatni sosem volt ereje (mersze) a történteket, bár az is lehet, hogy tényleg nem lehetett Happy Endet készíteni egy ilyen kezdőponttal:

„Amikor felfogtam, hogy sohasem fogok hazajutni – amikor egyedül én maradtam a legénységből, a többieket a sztáziságyukba dugtam, mint merev, vákuumcsomagolású akciófigurákat –, az első dolgom volt összeírni mindenkit, akit sohasem látok többé, hogy dagonyázhassak a tudatban, hogy pancsolhassak a hiányukban, ameddig csak tudok.” (első mondat)



 Elgondolkoztam pár dolgon, főleg azon, amit Guy mondott, hogy azért nem mehetnek haza, mert így ők Felfedezők lesznek, majd jönnek új emberek, majd új technológiával. És majd így fejlődik a világ, hogy muszáj tovább menni, mert ők lesznek AZOK az emberek, akik távolabb jutottak mindenkinél, akik felfedeztek valamit, amit előttük senki más. Nem értek vele egyet, de az is igaz, hogy én sosem mennék fel az űrbe, és ha mégis, hamar becsavarodnák, abba a monotonságba, abba a bezártságba, és feltehetően beleőrülnék, ha hullanának mellettem az emberek. Ér-e ennyit, a Felfedezés. Meghalni valamiért, ami Lehet, hogy majd jó lesz az emberiségnek. Lehet….de lehet, hogy nem. Nekem nem érné meg, én Wanda lennék, az első, aki úgy döntött, hogy nem csinálja végig. Tudta, ő tudta mi a terv, és nem tudta elviselni…igen, azt hiszem Wanda volnék. A legjobban mégis Arlen járt, ő kimaradt az egész őrültek házából.

 Tetszett a könyv, a maga furaságával együtt, először mondjuk ódzkodtam tőle. Féltem, a sok ajánlás miatt, hogy majd csalódom, hogy nem lesz jó, vagy annyira ijesztő lesz, hogy nem fogom végigolvasni. Ijesztő nem volt, nekem inkább elgondolkodtató és érdekes volt, nem félelmetes. Persze ettől még, véletlen sem szeretnék Cormac helyében lenni. A sci-fi kedvelőknek ajánlom, mindenképpen jó olvasnivaló. A könyv belső felén ott a sok méltatás, köztük kiemelve, hogy fojtogatóan klausztrofób, ez tény!

Belbecs: 4/5

 A könyvet azért kértem, mert tetszett a fülszöveg, valami olyat ígért, ami más, mint amit eddig olvastam. A fülszöveg nem hazudott, tényleg azt kaptam amit ígért. A borító elég minimalista, őszinte leszek, először azt gondoltam, hogy „hát ez nem valami nagy szám”, most hogy a könyvet végig olvastam….nos, most sem nagy szám, viszont teljesen illik a történethez. Illik a hangulathoz, tehát passzoló. Átvettük a külföldi borítót, tehát nem változtatott rajta a kiadó, szerintem főleg azért mert nem is nagyon lehet mit változtatni. A történet elolvasása után sokat gondolkoztam azon, ha én lennék a borítótervező mit raktam volna rá… feltehetően ezt, a sötét űrben az asztronautát, ahogy van, lebeg a semmiben a biztosítókötelén. Nem jut eszembe jobb verzió. Persze lehetett volna űrhajót rakni rá, vagy valamit, de felesleges lenne. Erről szól, ez illik hozzá


Külcsín: 4/5


Megjegyzések

Anna üzenete…
Szia!
Ez kissé eltér a tárgytól, de van egy jó hírem számodra. Megkaptad tőlem a legjobb blog díját. :)
Persze ehhez némi "kötelezettség" is társul, és ha tovább akarod ezt vinni és érdekelnek a részletek, akkor itt bővebben olvashatsz róla:
http://beranna232.blogspot.hu/2013/07/liebster-blog-award.html
Liliane üzenete…
Tőlem is kaptál egy díjat. ;)
http://muveszetnyelve.blogspot.hu/2013/07/dijat-kaptam-life.html

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é