Ryan Loveless: Ethan és Carter

Fülszöveg: Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.

 Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.

Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

Köszönet a könyvért a Könyvmolyképző Kiadónak!

Úgy gondolom, hogy én nyitott ember vagyok. Nincs gondom a mássággal, sem egyébbel, pont ezért is érdekelt ez a könyv. Azt vallom, hogy igenis kellenek ezek a könyvek, még akkor is, ha olyan ember kezébe kerül, aki megveti a melegeket, vagy gyomorforgatónak találja a szex jeleneteket benne. Voltak érdekes dolgok benne ez tény, de számomra egy kedves, és jól megírt szerelmi történet. Végtére is a szerelem, az szerelem, mindegy hogy férfi-nő vagy férfi-férfi, esetleg nő-nő között szövődik. Cseppet sem volt csöpögős, féltem, hogy átmegy olyan nyálas romantikusba, és azért is aggódtam, hogy túl nagy hangsúly fektetődik arra, hogy kinek mi baja, betegsége van.

 Őszinte leszek, sem a Tourette-szindrómáról nem tudtam szinte semmit (most is keveset), sem a traumás agysérülésről. Így minden információ amit megtudtam újdonság volt, és szerintem hasznomra vált. Érdekes volt olvasni, hogy mi volt Ethannal AZelőtt, mielőtt megsérült, amikor kiderült hogyan és miként lett a nagy reményekkel, tehetséggel bíró fiúból, agysérült, akinek néha minden annyira nehéz, aki járni sem tud rendesen, félénk, és őszinte. Akinek a világ már csak Fekete és Fehér és nincsenek árnyalatok. Bevallom sajnáltam őt, egy kicsit, mert nem ezt érdemelte, de aztán ahogy olvastam a könyvet, ahogy Carterrel rátaláltak egymásra, ahogy nagy nehezen tényleg egymáshoz kötötték magukat, ahogy függeni kezdtek a másiktól, ahogy olvashattam, hogy szereti és nem csak a testét a másiknak, azt kell mondanom Ethan, habár sokkalta jobb jövője lehetett volna, a „baleset” nélkül, de így is boldog. Végtére is a boldogság a célja az életnek nem? Hogy élvezzük, hogy ÉLJÜNK. És nos Ethan él, és megtanította Cartert is arra, hogy élni kell, és nem kell félni.

 Roppant kellemetlen lehet Carternek, hogy rángatózik, hogy tikkel és még ezer baja van. Még nem találkoztam olyan emberrel aki Tourette szindrómás, (vagy jól titkolja) úgyhogy nem tudom, hogy hogyan reagálnék rá. Feltehetően bármennyire is nyitott vagyok, megbámulnám, és lehet, hogy az arcomon fura dolgok látszódnának. De ellentétben egyes bunkókkal, nem nevetnék, inkább csak döbbenten néznék. Mert, nem tudnám, miért rángatózik, miért tikkel. Most már, így a könyv után, talán már kevésbé lesz kikerekedett szemem, és kevésbé fogok furán nézni rájuk (ha találkozom velük), mert tudni fogom, hogy nem direkt csinálja amit csinál, hogy ez egy betegség. A dadogás szintén ilyesmi, bár általában nem szoktam fennakadni ilyesmin, hogy dadognak a környezetemben.  Carter félénksége is feltehetően abból következett (le is írták), hogy iskolás korában balul sült el egy tehetségkutató, és mindenki rajta nevetett. Borzalmas lehet, és megértem, hogy emiatt kerülte az embereket, és örültem, hogy a könyv végére azért, ha nem is szereti őket, de már félni sem fél. Végtére is tehetséges, a tehetséget megkell mutatni!

 Ethan és Carter tökéletesen összeillenek, és nem azért mert mind a ketten „fogyatékosok” (Carter megfogalmazásában), hanem mert Cartel hallja a zenét, amit Ethan hall, és senki más, mert elég egymásra nézniük, hogy tudják, a másik mire gondol. (oké, nem elhanyagolható hányadban a szexre gondol mind a kettő :P) örültem, hogy ez a két fiú összejött és, hogy boldogok, és jó volt olvasni. Hiányzott már egy ilyen könyv nekem.

Ethan szülei és az öccse is olyan személyek, akik mindent megtesznek azért, hogy Ethan boldog legyen, hogy teljes életet éljen úgy is, hogy már nem AZelőtt folytatódik az élete. De mindenki számára megkönnyebbülés volt, hogy Carter feltűnt, egy fiú, aki nem dobja csak úgy el magától Ethant és tényleg szereti és nem csak kihasználja.

 A szex jelenetek: nem vagyok prűd, és nem zavarnak az ilyesmik. Semmi gyomorforgatót nem találtam egyik jelenetben sem, bár a konyhás elég érdekes volt, de annyira aranyos ez a két mamlasz :D  Mivel szerepjátékosan úgy, hm….6 éve egy meleg fiú karakterem van, így újdonságot nem olvastam. (anno körbejártam eléggé a témát, hogy jól tudjam kijátszani a karaktert.)

Belbecs: 5/5

A borító szerintem kifejezetten szép lett. Megnéztem az eredetit is, az annyiból jobb, hogy jobban érzékelteti Ethan és Carter közti magasságbeli különbséget. Hisz Ethan egy elég nagydarab fiú, míg Carter olyan kis…kis aranyos. Tehát a borító szép lett, strapabírónak tűnik a könyv, és tapizható a borító (igen ez egy jó pont)

 Elgépelés ügyileg. Nem volt sok elgépelés, csak néha rossz név került a szövegbe, azt hiszem háromszor. És ez kicsit fennakasztott az olvasásba, hogy „he???” nem tudom, eredeti hiba-e tehát az író is elrontotta a nevet, vagy csak a fordítás közben keletkezett a baki. Minden esetre ettől eltekintve nem volt elgépelés ami szemet szúrt volna. Igényes kiadás :)

Külcsín: 4/5

Kiadási év: 2013

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Fordította: Molnár Edit

Oldalszám: 242

ISBN: 9789633730393

Eredeti megjelenési év: 2012

Eredeti cím: Ethan, who loved Cartel

Teljes ár: 2.299Ft

A kiadói sorozat(Szivárvány kör) következő kötete:
Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben amit már nagyon várok :)

Várható megjelenés: 2013.09.15