2013. élményekkel teli nyár - Bristol I.

 Már most tudom, hogy a nyár teli van, és lesz élményekkel. Pár napja érkeztem haza Bristolból, amivel már be is írhatom,hogy a legtávolabbi ország ahova az elmúlt 27 évemben eljutottam az Anglia. Életemben először ültem repülőn, és még egy csomó mindent most csináltam először, de akkor kezdem a legelején.

 Tavaly valamikor felvetődött a kérdés, akarok-e menni Bristolba, az unokatesómékhoz, családdal együtt mentem volna akkor még. A válasz egyszerű volt, persze, miért is ne mennék. Aztán kicsit változott a koncepció, mert hirtelen felindulásból (amit a mai napig nem bánok), megkérdeztem Gabyet, hogy nem akar-e velünk jönni. Aki elég gyorsan kijelentette, hogy miért is ne. Itthon vázoltam, hogy nem lenne-e gond, hogy jönne a Gabye is velünk, amire kaptam egy egyszerű, de nagyszerű választ, hogy akkor miért is nem megyek én vele kettesben ki. Úgy kényelmesebb és kevésbé leszünk zsúfoltan. Úgyhogy végül ketten mentünk, jöttünk és élményekkel gazdagodtunk. Anyumék, meg majd ősszel mennek, amikor nekem amúgy sincs már szabadságom, mert a Könyvtár ugyebár nyáron van csak takaréklángon, ilyenkor lehet menni mindenhova.

 Tehát, most repültem először, meg másodszor is! Amúgy elég problémás vendégek vagyunk, tekintve, hogy én nem ehetek semmit ami mesterséges színezőanyagot, ízfokozót tartalmaz, vagy véletlen keresztallergiában van a gazokkal amire allergiás vagyok, nem mellékesen van egy kis tériszonyom, amiből kifolyóan nem szeretek igazán magasról lefelé nézni. Meglepő mód a repülőn ez nem zavart, szerintem azért mert egy bizonyos magasság után már úgyis mindegy.

 Nagyon időben kinn voltunk a repülőtéren, még átpakoltam az innivalót a bőröndbe (az ajándék pálinka és a süti közé beékelve), mondván, hogy jó lesz az még. Egy üveg nestea amúgy elkísért egész héten. Ez a tipikusan olyan innivaló, amiben a gyógyszert el tudom keverni, ha valami rosszat eszek, és gyorsan hat, tehát legyen nálam címszóval nálam volt, hála az égnek nem használtam semmire, és végül hazafelé a Bristoli repülőtéren a negyed üvegnyi cuccot kidobtam. Tehát becsekkoltunk, a bőröndök elindultak, és mi is felszálltunk a repülőre. Odafelé is volt valami adminisztratív probléma, félrenyomott a hölgy vagy nem tudom, meg visszafelé is. A felszállás volt kicsit  fura nekem, de onnantól igazándiból olyan volt, mint amikor a vonaton zötyögünk, és mivel még csak egy felhő sem volt, elég hamar meguntam a nézelődést. Bár amikor felhőt láttunk mégis(hát nem kicsiny országunk felett, mert ott azóta sincs szerintem egy felhő sem), akkor rögtön asszociáltunk a vattacukorra, amit mellékesen aztán a könyvben olvastam, és a személyzet kiskocsis tagja is elkezdte mondani a „főt kukoricát, vattacukrot..” szövegét, ott ez már isteni jel volt. De nem találtunk sehol sem vattacukrot, pedig bevállaltam volna, bármennyire is ízfokozó és színezőanyag terhes „étel”. Aztán gyorsan eltelt az út, és már le is szálltunk. Visszafelé kicsit más volt, mert késett a gép, esett az eső, és többször felvillant a lámpácska, hogy csatold be az öved, mert zötyögni fog a gép, biztos valamibe belekeveredtünk. Ennek ellenére voltam mosdóba is, ami olyan igazándiból mint minden mosdó, úgyhogy már ezt is elmondhatom, hogy repültem és császkáltam is a repülőn. Landolás után meg fejbe vágott a hajnali fél egy körüli 25 fok :( hát ezért jöttünk haza, hogy megsüljünk????

Érkezés és első nap:

Kata és Ricsi a ház előtt, megérkezésünk estéjén

 Katáék kijöttek elénk a reptérre, és egész gyorsan ki is szúrtuk őket. Meglepő mód sokkal gyorsabban lehet kijutni a repülőtérről, mint bejutni oda. Minden esetre már akkor láttuk, hogy Angliában NEM is esik az eső igazán. Kocsiba ültünk és már irány is Bristol, ahol Katáék laknak. Csomagok lerakása után ettünk, és a Ricsi még elvitt kocsival minket egy kis körútra a belváros felé, hogy még valamennyit láthassunk a városból, amit aztán majd pár nap múlva mi is felfedeztünk. De elég hamar így is sötét lett, úgyhogy hazaértünk és le is feküdtünk, hogy másnap reggel relatíve korán elindulhassunk még a nagy forgalom előtt.

 A turisták ugyanis általában 10-11 körül érnek a fő helyekhez, és mi meg nem vagyunk rendes turisták, mert nem szeretjük sem a tömeget, sem feküdni az ágyban és várni, hogy elteljen a nap (annak ellenére, hogy amióta itthon vagyok, szinte mást sem csináltam mint aludtam, és szenvedtem a melegtől :P). elkocsikáztunk Stonehenge-be, amit kívülről már olyan jól körbezártak, hogyha nem veszel belépőt, akkor nem tudsz egy tisztességes fotót sem csinálni. Ha már addig elmentünk, be is mentünk, mert hát nyaralunk, nem fogunk holmi belépőkön spórolni. Sokan kérdezték, hogy nem volt-e csalódás, hogy ez ilyen kicsi, meg, hogy nem lehetett közel menni hozzá. Őszintén, eleget hallottam róla, így kb. pont ilyennek képzeltem el, és az meg sosem vonzott, hogy testközelből taperolhassam a dolgokat. Szerintem teljesen jó távolságból lehet körbesétálni. Csináltunk fotókat, megnéztük minden oldalról a köveket. Érdekes volt, hogy annyira meleg van, és csapadékmentes mostanában arra az idő, hogy ment a locsoló a kövek között, hogy ne kiszáradt fű legyen! Minden esetre nekem nagyon tetszett, élmény volt körbesétálni. Figyeltem a turistákat is, aranyos japán lánykák nagyon beleélték magukat a fotózásba, egy fickó meg csak úgy kidőlt a fűre és aludt (remélem, hogy aludt és nem baja volt). 

Szerintem felesleges ennél közelebb menni

 Innen tovább mentünk egy városba, aminek most nem jut eszembe a neve, itt megnéztük a katedrálist, nagy nehezen, mert éppen mise vagy valami hasonló volt, és ebből adódóan be bemehettünk, de se nem fotózhattunk, se nem mehettünk körbe, úgyhogy addig elmentünk az udvarát nézni, meg hasonló. Őszintén én nem vagyok templomos lány. Vallásilag sehova sem tartozom, vagy ha mégis akkor keleti vallások felé, de tetszettek a templomok, érdekesek, meg színesek és szépen vannak megcsinálva. De úgy magamtól nem hiszem, hogy elmentem volna megnézni milyenek. Utána tovább mentünk Averbury-be, ahol szintén vannak kövek amiket körbe lehet sétálni, sőt ezekhez már hozzá is lehet érni. A kövek szép elrendezésben a falu körül is voltak, legalábbis a térkép szerint. Egy jót sétáltunk, vettem képeslapokat. (valójában a legtöbb „vásárfiám” az képeslap), egy kelta könyvjelzőt is, mert hát a moly mit venne, hát könyvjelzőt.

Averbury

 Utána átautóztunk Lacockba, az apátsághoz. Itt már azért éreztem, hogy a lábam fárad, vagy már akár vízhólyagos is, ennek ellenére nagyon élveztem. Katáék nem jöttek be, de remélem, azért majd megnézik ők is egyszer az apátságot. Nagyon szép kertje volt, illetve bejártuk amennyire lehetett az épületet, rengeteg könyvespolc volt, berendezett szobák. Tehát érdekes volt. Találtunk egy plakátot is, hogy itt forgatták a Harry Potter egyes jeleneteit, úgyhogy azt le kellett fotóznom, mert hát szeretem HP-t, és jó olyan helyen járni ahol forgattak egy kis részt belőle. Amikor az apátságot bejártuk akkor még a városban tettünk egy rövid sétát, aztán kocsiba ültünk és már mentünk is hazafelé. Elfáradtam rendesen, de szerintem elég esemény teli nap volt. Szerintem 30 fok is lehetett, és egy felhő sem. Ennyit az angol esős időjárásról.

(folyt. Köv.)