2016. február 21., vasárnap

Gary Chapman – Paul White: A munkahelyi elismerés 5 nyelve

 Egy olvasó ajánlotta, hogy mindenképpen olvassak Chapman-től, mert hát ő aztán megmondja a tutit. Végignézve az összes könyvét, ez az egy volt, ami egy kicsit is érdekelt. A többi totálisan számomra értelmetlen dolgokról szól. Legalábbis így cím alapján nem én vagyok a célközönség. Az a bizonyos olvasó persze részletezte is, hogy számára a minőségi idő és az érintés az első szeretetnyelve. Az infó amúgy elég kéretlen volt, mert hogy nem igazán érdekelt, de azért próbáltam kedvesen, mosolyogva bólogatni, hogy azt látom, hogy a minőségi idő… azt meg nem akarom látni, hogy az érintés. No mindegy is.
 Kinéztem ezt a könyvet magamnak, és sajnáltam rá a pénzt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy mivel Chapman amúgy is bestseller író, és oda és vissza vannak tőle az olvasók, nem gond, ha megvan ez is a könyvtárnak. Már van amúgy rá előjegyzés, úgyhogy tényleg nem gond, hogy meglett.
 Érdekes könyv, és azon kívül, hogy el lehet aludni rajta (ami lehet a fordító hibája, és lehet az íróké is, vagy a harmadik mesélőé, aki beszúrja, hogy ezt most éppen ki meséli…), voltak benne használható dolgok. Az a baj amúgy, hogy a használható dolgok nagy részéhez én mint egyedüli emberke elég kevés vagyok egy munkahelyen. Persze mindent ellehet kezdeni kicsiben is. Tudom én ezt, és csinálom is!
 Kitöltöttem a könyv végén található linken, található tesztet is. Nem meglepetés, de az érintés nincs benne a szeretetnyelveimben, valahol az utolsó helyen van.(annak ellenére, hogy kedvemre ölelgetem spontán a munkatársaimat :D). A teszt szerint az elsődleges munkahelyi elismerésnyelvem a szóbeli dicséret. Tartom, hogy van benne valami, mert nem kapok túlzottan sokszor dicséretet. Pláne olyantól aki esetlegesen hivatott volna arra, hogy ha valamit jól csinálok megdicsérjen. Persze vannak akik dicsérnek, és puszi és ölelés nekik, mert tényleg sokat jelent a pozitív visszajelzés. A második elismerés nyelvem a figyelmes ajándék. Igen, rohadt anyagias vagyok ez jött ki. Igenis örülök a FIGYELMES ajándékoknak, ellenben a falra tudok mászni a nem figyelmes ajándékoktól. Mert nem igénylem, hogy mindenképpen meg legyek lepve, vagy adjanak valamit. De ha már ad valaki valamit nekem, az olyan legyen amin minimum elgondolkodott egy icike picikét, és nem otthon körbenézett majd felsóhajtott, megfogott valamit és odaadta, hogy „ez jó lesz”…. Ettől körülbelül az ajándék máris inkább bántó, mintsem elismerő.
 Tehát, okos a könyv, de nem sokra megy vele az ember, ha nem tölti ki mindenki. Vagy ha kitölti mindenki, és elolvassa mindenki, még mindig ott van az emberi tényező, hogy vajon mennyire képes ezt használni. Például olyan dicséretnek sem örül feltehetően senki, ami nem őszinte. Hanem mert „ez az elismerésnyelved ezért mondom” alapon vágják hozzá az emberhez. Mindegy is, el lehet gondolkodni a dolgon, bár tartom, hogy ez sajnos Amerikában jelenleg még jóval jobban működő dolog mint kicsiny hazánkban. És nem azért, mert itt nem lenne igénye a munkába járó embereknek arra, hogy elismerjék őket, hogy bátorítsák, hogy jó amit csinál, hanem mert egyszerűen nincs meg hazánk embereiben a készség, hogy mást is lássanak, mint azt, hogy minden szar.
 Mert bizony, minden szar ezt hallom folyamatosan, és meglepődnek, hogy basszus én a mostani világban, hogy mehetek Boldogan dolgozni. És nehogy valaki kimondja azt a mondatot amit nagyon utálok, miszerint „örülj, hogy van munkahelyed”. Amúgy örülök, de ez sosem lehet indok semmire sem. Én boldog vagyok, mert ilyen vagyok. Tudok persze morcos, bunkó, és tahó is lenni. De alapjában véve, szeretem a munkámat, szeretek bejárni, még akkor is, ha minden nap elmondom legalább kétszer, hogy „mikor megyünk haza”, vagy indulás előtt itthon vergődőm, hogy „de nem akarok menni, mert esik az eső”, mindezek ellenére, igenis szeretem a munkahelyemet, az olvasókat, a kollégák nagy részét. De nem vagyok hajlandó politikáról beszélni, és belefolyni, mert totálisan nem érdekel. Nem vagyok hajlandó a bevándorlókról beszélni, és arról, milyen szar az ország, mert nem érdekel. Úgyhogy ezekkel a témákkal kíméljenek!

Belbecs: 3/5
Az elgondolás szép és jó, a megvalósítással vannak kétségeim, és borzalmasan száraz. Pedig fel akarták dobni, egy csomó interjút és esettanulmányt raktak bele, de ettől ez nem lett még jobban fogyasztható.

Külcsín: 4/5
Igazándiból tetszik a borító. A maga egyszerűségével. Emellett egy csomó lappocsékolás van a könyvben, amiket nem értek. Üres oldalak…. A semmi miatt, és igen ezek engem zavarnak, amikor random a semmi közepén egy üres lap ott van :D

Fülszöveg:
Hogyan alakítható ki egy olyan munkahelyi légkör, amely a legjobb teljesítményre ösztönzi a munkatársakat? Milyen szerepet játszik a személyre szabott elismerés a munkatársak motiválásában, és hogyan alkalmazható ez a gyakorlatban?
A New York Times bestseller szerző Gary Chapman és Paul White „A Munkahelyi Elismerés 5 Nyelve” című könyvében bemutatja, hogy a megerősítés, az elismerés és a bátorítás nemcsak a kapcsolatokat teszi jobbá, de nagyban hozzájárul a szervezetek hatékonyabb működéséhez is.

Eredeti cím: The Five Languages of Appreciation in the Workplace
Eredeti megjelenés éve: 2011
Kiadó: Harmat
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 228
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632883021
Fordította: Abrudán Katalin
Vélemények:

0 megjegyzés: