Ugrás a fő tartalomra

Rachel Hawkins: Hex Hall (Hex Hall 1.)


Féltem egy kicsit ettől a könyvtől, így legalább egy hétig ide-oda rakosgattam, vittem mindig magammal, hogy na majd most olvasni is fogom, de vagy fáradt voltam, vagy nem volt kedvem hozzá. Aztán elolvastam a fülszöveget és rájöttem, hogy ez nem igazán az amit én szeretek. Mármint a varázslás, mágia része még okés, de a fülszöveg azonnal vázolta, hogy „szerencsétlen boszorkány - dögös hapsi- utálják egymást - szeretik egymást - stb.“ Tudom, vörös pöttyös, tudom ez kis tiniknek szól, és abba kell az első nap döglődés a szexi félisten boszorkánymester után, de nekem ez éppen elég riasztó volt, hogy Ne akarjam a könyvet rögtön azonnal olvasni. Aztán szombaton olyan végtelenül unalmas volt a nap, a munkahelyemen, hogy kínomba ráfanyalodtam. Gyorsan lehet olvasni, és annyira nem vészes... jó ha a picsogást nem számítjuk akkor nem vészes, de az sem olyan rossz, csak elszoktam tőle, hogy a főhős hisztizik (jah, mégsem... a mai ifjúsági-kamasz irodalomba a főhősök legalább 75% picsog, nyavalyog, és a 99% szerelemes az ügyeletes rossz fiúba....).
 Tehát meglepően pozitívan csalódtam a könyv.... 75%-áig, aztán annyi fordulatot akart az írónő belepréselni ebbe a szerencsétlen kötetbe, hogy a vége rohanás, és katyvasz lett. Lehullott a lepel a sötét boszorkányról, kinyírták, vagy elmenekült a fél bagázs akiket kedveltem vagy utáltam. A jó rossz, a rossz jó, a tanárok meg hülyék. Komolyan, hogy lehet képes ennyire átverni egy nem élő dolog az elméletileg ELIT képességű tanárokat, és hogy képes az ellenség kéme beépülni csak úgy egy ELIT tanárokkal védett iskolába? Senkinek sem tűnt fel, hogy elment, aztán visszajött és kicsit megváltozott? Senkinek sem tűnt fel, hogy mindenki szerencsétlen vámpírokat nyaggatja, holott szerencsétleneknek van éppen elég bajuk azon kívül is, hogy sötét boszorkányokat támadhassanak. És persze az iskola diákjai a „megidéztek egy démont“ felkiáltására röhögnek és nem „aztarohadtmeneküljünk“-kel válaszolnak. Az istenért, ha egy vámpír azt mondja, hogy van négy hibbant nő, aki félelmében megidézett egy démont akkor miért nem hiszik el? Komolyan abba az iskolába Cal volt az egyetlen épkézláb lény, boszorkánymester, hapsi aki értelmesen gondolkodott és nem hurrogott le senkit sem, csak mert felvetett valamit. Kár, hogy ő meg olyan magának való típus.
 Tehát a vége idegesítően összecsapott lett, és tudom van még két rész amiben szépíthet a történeten az írónő, de félek, hogy nem sok jót fogunk kapni. Tekintve hogy az utolsó 20 oldalon megfordult az egész világ a könyvben és mindenki más lett mint ami volt. Tipikusan „áh gyorsan zárjuk le, mert ennyi karakter elég egy könyvre“ lezárás. Utálom a gyors és hülye lezárásokat, és ez az volt.
 Akik meghaltak: őket nem sajnálom, bocsánat de mindegyik idegesítő volt. Többet vártam volna amúgy a „boszorkánykörtől“, mármint valami sötétbe rángatós, megátkozós dolgot, de igazándiból ők olyan... nyuszik voltak. Tudtak effekteket, meg nagymenősködni, de valójában féltek. Ebből adódóan elég furán döntöttek mindig.
 A vámpír csaj: őt sajnáltam, mert tényleg cuki, attól eltekintve, hogyha a szobájával kéne osztoznom feltehetően Hello Kitty fóbiám lenne és elhánynám magam a sok rózsaszíntől. Úgyhogy le a kalappal Sophie előtt, hogy nem hányta képen azt az ocsmány szobát :D
 Sophie: egy rohadt mártír, béna és egyáltalán nem képes elfogadni magát, meg azt ami. Nem tudom mit tervez a másik két részbe, de a könyv végén a „mártír vagyok, én haljak meg, nehogy megöljek mást“ benyögése... öööm, halj meg! Komolyan, nem ám, hogy küzdök az ellen ami vagyok... vagy megtanulom kezelni az ami vagyok, apámnak ment, nekem is megy....neeem. Elmenekülök, mert az jó, és mártír leszek.... atya úr isten -.-
 A tündérek és alakváltók: ők cukik, bírtam őket, még úgy is, hogy a tündéreket lecsaptam volna egy .... egy nagy és nehéz dologgal. Ennek ellenére jó hogy voltak, bár igazándiból nem csináltak semmit. Van egy olyan érzésem, hogy csak amolyan díszlet lettek, hogy ne korlátozódjunk le egy Harry Potter világ hatására, hogy ott a Tanács (aki Tanácsnak hívja magát), aki harcol a Szövetség ellen (ami meglepő.... Szövetségnek hívja magát), és persze a varázslókat és boszorkákat mindenki meg akarja ölni, hiába vagyunk a 21. században. Tehát kellett valami amivel színesítik a világ lény felhozatalát, így lettek a vérfarkasok, alakváltók, tündibündik, boszorkányok, démonok stb.
 Összességében: a könyv háromnegyed része tetszett, Sophie rendelkezik egy bizonyos szar humorral, de én csíptem míg nem ment át mártírba. A harc a jóseggű boszorkánymesterért már kevésbé lelkesített, de hát kell lennie ugyebár szerelemnek, és nagyrészt tűrhető nyállal párosult a dolog. Rühelltem, hogy a karakterek olyan sablonosak voltak, nem láttam egyetlen egy eredetit sem, mást sem, ami több lenne mint a többi tini fantasy. Oké, a leszbikus, Hello Kitty és manga fan vámpír csaj jó volt, de őt a könyv felébe eltüntették, így viszont erősen zuhant a könyv színvonala. A befejezés borzalmas volt, kapkodott és a mártírságtól hányingerem van.

Belbecs: 4/5

Végtére is vörös pöttyös, végtére is ifjúsági....az ifjúság szereti ezt, én már azt hiszem kicsit öreg vagyok hozzá. Ettől független ha alkalmam nyílik rá folytatom a sorozatot, mert remélem Sophie meghal (tuti nem, de ha meghalna boldog lennék :D)

Külcsín: 5/5
 Imádom a borítóját a könyvnek. Egyszerűen gyönyörű. Örülök, hogy a magyar kiadáshoz maradt az eredeti borító, és nem változtattak rajta. Elgépelés, vagy egyéb zavaró dolgot nem találtam a könyv kiadásával kapcsolatban. Szép és tartós könyv.

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Három évvel ezelőtt Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nincs megáldva boszorkányképességgel, mindenben segíti őt, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. De amikor Sophie bűbája nagyon rosszul sül el a szalagavató bálon, és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: ezért a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye.
A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség, egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított.
Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.

Kiadás helye: Szeged
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 272
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632455440
Fordította: Acsai Roland

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é