Tom Watson: Pálcikakutya

Fülszöveg:

Pálcikakutya – ahogy Tom, a narrátor nevezi, aki azt állítja, hogy nem tud rajzolni – és a kutyus barátai, Pindur, Zsebi, Blöki és Csíkos, olyan kóbor kutyák, akik egy külvárosi parkban élnek. Egy nap grillezett hamburger illata szállt a levegőben, és a kutyák úgy döntöttek, hogy éhségüket bármi áron csillapítják. Ezzel kalandos hajsza veszi kezdetét…

A mókás rajzok és a fordulatos történet nemcsak a gyerekeket ragadja meg, hanem bármelyik felnőttet is.

 Alapjába véve én szeretem az ilyen típusú könyveket. Az Egy ropi naplója például az egyik kedvencem az ilyen rajzolt-írt könyvecskékben. Gondoltam, a kutyás is jó lehet, bár a Ropis óta, mindent koppintásnak vélek. Hisz volt vámpíros (ami nem volt jó), van a Zizi (ami még címben sem volt túl kreatív, hogy mondjuk, ne süssön róla, hogy az egészet csak átírta női főszereplőre), láttam már angol nyelven zombisat (azt szívesen olvasnám), és akkor itt a kutyás. Aminek biztos lesz egy macskás verziója és koppintása… tudjátok, ha az egyik befut, akkor klónjai lesznek.

 Pozitív hozzáállással kezdtem,hogy hát ez remek, úgyis van kutyám, akkor hátha még valami kis jópofa vicces könyv segít megérteni a kutyákat. A rajzolás, még a Ropi szintjét sem ütötte meg, de elfogadom, hogy még azt a minimált sem lehet elérni, végülis az író le is írja a könyvben, rögtön az elején, húsz oldalban (tehát durván 40 mondatban), hogy nem tud rajzolni. Ez a rész amúgy szerintem a könyvet olvasok nagy hányadánál kiüti a biztosítékot. Nem szeretem, amikor egy író beszélni akar velem, és lepacsizni, hogy ő milyen jó fej és a hülyeséget osztani több oldalon keresztül. Nem, ha véletlen a könyvben kommunikál, akkor ne higgye, hogy az ő szintjén mozgok…bár feltehetően olyanok olvassák amúgy a könyvet. Mindegy is, túllendültem a bevezető, felesleges, történetileg teljesen haszontalan oldalakon, amiben azon kívül, hogy rajzolni nem tud, megtudtuk hogy írni sem (őszinte, értékelem, hogy tisztában van azzal, hogy nem ért ahhoz a kettő dologhoz, amit éppen eladni készül).  Akkor elkezdődik a történet. Nem spoilerezek, bár körülbelül három mondatban el tudnám mesélni az egész könyv tartalmát, úgy hogy még érdekes is legyen…ami a könyvben nem sikerült.

Itt már azon gondolkodtam, hogy lehet nekem is ki kéne
adnom valami rajzolt könyvet...így én is tudok rajzolni. :D

Tegnap este kezdtem a könyvet, ma délelőtt a munkahelyemen befejeztem, már nem akartam hazacipelni.  Általában az ilyen könyveket olyanoknak szoktam ajánlani, akiknek a gyereke nem szeret olvasni, mert ezáltal megszereti (szerintem a Ropi naplója tipikusan megfelel ennek a kitételnek, kevés szöveg, de általában értelmes, és rajzok), de ezt a könyvet még azoknak sem. Túl buta mondatok vannak benne, és relatíve egy nagyon-nagyon erőltetett történet.

 Külcsín: 3/5, béna rajzok, béna borító, de a kettő illik egymáshoz.

Belbecs: 2/5 a vége miatt kap két pontot, mert a végére lett egy apró tanulság, egy apró mondanivaló, csak hát ez kevés 200 oldalon. Még akkor is, ha 4-6 mondat / oldallal számolunk. Kicsit több mondanivalót, és értelmet vártam tőle.

Most néztem a borítón a szöveget. „Egy valóban JÓ történet, valóban FURCSA rajzokkal” khmm…a jót megkérdőjelezem :D

 Nos, rákerestem az eredeti kötetre, és kiderült, hogy nos, ez is sorozat! Valahogy éreztem, hogy ezt a „magas” szintű irodalmat, nem lehetséges csak egy kötetben művelni…nincs akkora szerencsénk .