Ugrás a fő tartalomra

Listázás 2014

 Most, hogy már Molyon lehet listákat készíteni, előszeretettel gyártom is őket. Készítettem egyet a 2014-es várólista csökkentésről, és rögtön a tavalyiról is, mert tervbe vettem, hogy idén azt is el fogom olvasni amit tavaly nem sikerült. Csináltam egy listát arról, hogy mit ajánlanak nekem emberek. Három mollyal ugyanis oda-vissza ajánlunk könyveket, gondoltam erről is legyen egy lista. Akkor van egy lista az idei beszerzésekről @Worsi kihívása miatt, ott legalább folyamatosan tudom követni, hogy mit kell elolvasnom idén. A feladat egyszerű, amit vettél, azt olvasd is el. (vagy cseréltél, vagy happoltál) És csináltam egy listát, amin minden rajta van. 103 könyvnél tart jelenleg.
 Hamarosan ez utóbbi listából készül oldalra egy olyasmi, mint a „hamarosan olvasom” csak éppen 2014-es tervekkel. Hogy mennyit sikerül ezekből a könyvekből elolvasnom azt nem tudom. A terv az összes természetesen. És azt sem tudom, hogy év végére hány könyv kerül rá.
 Az a fogadalmam még mindig működőképes, hogy míg nem olvastam el egy vett könyvet nem veszek másikat, még úgy is, hogy a héten három könyvet vettem (egy vásárlás), már csak egy olvasatlan van benne, úgyhogy míg az van, addig akciók ide vagy oda, akkor sem vásárolok. Csere ugyebár attól még van, meg happolás is.
 A délutánom, diótörésen kívül, azzal telt, hogy a könyveket, amik a listán vannak, és megvannak nekem, azokat áthoztam a saját szobámba, és szépen fel post-iteltem őket. Anyukám szerint, lehet stresszt fog okozni ez a sok könyv itt amik szinte villognak, hogy „még idén olvass el”, de szerintem nem stresszes a dolog, meg így legalább látom, ha fogy. Mondjuk még nincs itt a cserekönyvek egy része illetve a könyvtárból tervezett pár (tavaly olyanokat is raktam várólista csökkentésre, ami könyvtári, idén csak sajátot).

 Akkor ami a fotókon van. Alsó sorban első kettő az utazókönyv, utána a Családi sírboltig kölcsön könyvek, két könyvtári, aztán a medvekutatóig tavalyi recenziók, utána meg idei beszerzések, amiket még nem olvastam. A felső sor már elég összevissza. Idei, tavalyi várólista, ajánlott könyv stb. úgyhogy azok nincsenek sorba, max. valamennyire kiadó ügyileg. Én bizakodó vagyok, meglesz ez idén. Akkor egy kis statisztika.




A listán szereplő könyvek száma : 103 (2014.02.09-én)
A listán szereplő könyvek oldalszáma: ~35.612
Tavaly olvasott könyvek száma: 181
Tavaly olvasott oldalak száma: ~26.944


Tehát kb. 9.000 oldallal kellene többet olvasnom, ha sikerül minden könyvet beszereznem a listáról (az ajánlott könyvek között van olyan, ami nincs meg a könyvtárnak sem…). Hát szép lesz, szurkoljatok! J

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é