2014. február 23., vasárnap

Kedvenc alkotók 1. - Dániel András

 Vannak kedvenc íróim, és kedvenc illusztrátoraim. Ritkán találkozok olyan esettel, amikor ez a két kedvenc dolgom egy embert takar. Mert kedvenc illusztrátorom Szegedi Katalin, de szerintem ő nem tud írni, bár azért már javulófélben van a Lenka és a Palkó már egészen jó volt, csak az az Álomcirkusz ne lett volna. Szegedi Katalint tehát elismerem, mint illusztrátor, de mint író nem vált kedvencemmé. Nem úgy mint Dániel András, aki mint illusztrátor és mint író is szívem csücskévé vált, röpke pár hónap, és három könyv elolvasása után.
 Ismerkedésünk a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című könyvvel kezdődött, amit még tavaly könyvhéten láttam, azt hiszem @Juci –nál, és belelapozva eldöntöttem, hogy ezt nekem olvasni kell. Matild és Margaréta, avagy boszorkányok a Bármi utcából című könyvét is a könyvtárból hoztam ki. Ami elsőre le sem esett, hogy szintén az övé :D. Beleszerettem a boszorkányokba, a szöszökbe a pöszökbe és mindenféle érdekes teremtménybe, az eltévedt felhőbe stb. tehát szerelem volt ez is első olvasásra. Akkor már rebesgették, hogy van neki egy harmadik könyve is. Gyorsan ráraktam arra a polcra, ahol gyűjtöm, hogy mi lenne jó, ha meglenne a könyvtárnak, és idén beszerzésre is került.


Aztán egy jó fél év és meglett a könyvtárnak, kikölcsönöztem, beleszerettem a rajzokba, a történetekbe, amik megmosolyogtattak. Az Egy kupac kufli szintén egy nagyon-nagyon kedves könyvvé vált. A kuflik haláliak, és megjegyezném a szokásostól eltérő mese nem feltétlen rossz sőt. A vad marcipánnál, és hasonló dolgoknál hangosan nevettem. Az egyetlen bajom ezzel a könyvvel az volt, hogy rövid, hogy vége van, és nincs folytatás (még…remélem csak még nincs folytatás). Egy kis idézet a könyvből:



„Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova…”


Jelenleg Dániel Andráson kívül nem tudok olyan magyar alkotót akit mint illusztrátor és mint író is szeretnék, hogy kedvenc lenne. Ha lennének gyerekeim, akik nincsenek, akkor biztosan beszerezném a könyveit, így meg a könyvtárt kihasználva ha újra szeretném olvasni, megteszem, biztosan megteszem. Remélem még sok-sok könyvvel jön, mert kell a jó mesekönyv a XXI. Században is. Csak így tovább :)


Vélemények:

0 megjegyzés: