Banana Yoshimoto - Kitchen

Fülszöveg:

Banana Yoshimoto Konyhája elbűvölően eredeti és mélyen megható művészkönyv Japánból. A Konyha „nagyvárosi” regény. Egy egész generáció életmódját és érzékenységét, fiatalok névtelen harcát mutatja be. Két történetet helyez egymás mellé, melyek anyákról, a konyháról, a szerelemről, tragédiákról szólnak. Mindez szabad szellemű, fiatal nők agyában születik meg a mai Japánban. Bolondos stílusa a korai Marguerite Duras-ra emlékeztet. A Konyha és a Telihold két elegáns történet, melyek látszólagos egyszerűsége a mesteri történetírás ékes példája. A különleges tehetségű író sorai az agyunkban visszhangoznak és megérintik lelkünket is. Megjelenését követően a könyv óriási sikert aratott Japánban. A szerzőnőt a XX. századi japán irodalom legkiválóbbjai között tartják számon, két tekintélyes irodalmi díjat nyert. A Konyha című regényét megfilmesítették. A Konyha 19 országban aratott sikert, és több millió példányban kelt el. Japánban 6 millió eladott példánnyal az év sikerkönyve.

 A könyvet tavaly kaptam @PuPilla-tól, molyszületésnapon. Őszinte leszek, előtte is néztem már, a könyvtárban többször belebotlottam visszapakoláskor, sőt volt, hogy haza is hoztam (igen szoktam sétáltatni a könyveket :P), de sosem jutottam el odáig, hogy el is olvassam. Pedig ugyebár a japán irodalom érdekel. Tehát megkaptam és, hogy biztos legyek benne, hogy még ebben az évtizedben el is olvasom, ráraktam a várólista csökkentős polcomra, és mint adu ász elvittem magammal Bristolba, hogyha marad idő olvasásra is akkor ez jó lesz. (bár vittem a Tűzet is, és még a Fertőzötteket is, biztos ami tuti alapon), végül csütörtökön volt egy üresjárat napom, amikor nem mentem sehova sem, mert pihentettem a kicsit totálkáros lábamat, így volt időm olvasni.

 A japánok érdekesen írnak. Meg érdekes a felfogásuk is egy csomó dologban. A könyv három novellára és egy apró tanulmányra tagolódik. Az első két novella összefüggő egészet alkot, míg a harmadik egy teljesen különálló, csak a szerelem mint téma az ami egységes.

 Az első két novellában megismerkedünk egy tragikus sorsú lánnyal, aki elveszít szép lassan mindenkit, de befogadja egy fura család. Ahol az apa, miután elvesztette feleségét átoperáltatta magát nővé, és mint Anya nevelte egy szem fiát. Ebbe  a nem mindennapi családba kerül bele, és éli egy ideig gondtalan életét, majd, hogy saját lábára állhasson elköltözik. És itt vége is az első novellának. A második már a fiú és a lány, reménytelennek tűnő, néha fárasztóan hülye dolgaikat felsorakoztató rész, amiben Talán egymásra találnak. Néha amúgy a fejemet vertem a falba, hogy hogyan lehet valaki ennyire…nem is tudom mi. Minden esetre néha nagyon fárasztóak voltak, ezzel a „ez szerelem, vagy nem, vagy igen? Vagy nem?” :D

Az utolsó novella volt a kedvencem, annak ellenére, hogy a legszomorúbb. Mert megvan a beteljesedett szerelem, de aztán jön egy tragédia és elvesztik egymást. Hogyan képes valaki talpra állni újra, egy tragédia után. Hogyan képes feldolgozni, hogy elvesztette a másik felét? Érdekes témát boncolgat, enyhe misztikummal együtt. Minden esetre nagyon-nagyon tetszett.

Belbecs: 4/5

Bevallom, hogy nagyon szeretem a borítóját. Annak ellenére, hogy totálisan semmi köze nincsen a történethez. Megnéztem, a régi borítónak sincsen köze a történethez, bár talán a novella címekre asszociál. Minden esetre érdekelne, mi alapján készült ehhez például a borító. Nálam telitalálat volt. Megnéztem a külföldi borítókat is…hát…izé…akkor már inkább a magyar :D

Külcsín: 5/5

A régi magyar borító

Kiadási év: 2012

Kiadó: Trivium Kiadó

Fordította: Frigyik László

Oldalszám: 160

ISBN: 9789639711891

Eredeti megjelenési év: 1988

Eredeti cím: Kitchen

Teljes ár: 2.490Ft

A szerző további, magyarul megjelent művei:

Csipkerózsika álom ; Viszlát Cugumi ; Félelmeink

2. Blogszületésnap - Nyereményjáték!!!

Kicsit több mint egy hete töltötte be a blogom a második évét. Ennek apropóján, szeretnék nyereményjátékot hirdetni. Egy hét lesz a jelentkezésre, augusztus 6-án kisorsolom a nyertest, aki megkapja postán, vagy ha mint múltkor közelemben lakik, akkor személyesen a nyeremény könyveit. Mivel két éves a blog, így rögtön két könyv kerül új tulajdonoshoz.

Tehát játékra fel! Két kérdés, két könyv.

    1. Ha azt kérik tőled, ajánlj ifjúsági könyvet, mely két könyv jut először eszedben, amit egy 10+ éves gyereknek mindenképpen el kellene olvasnia?

2.  Mely két könyv volt, ami meghatározta a gyermekkorod, amik szerinted nagy hatással voltak, akkor és ott rád, amikre még ma is szívesen gondolsz vissza.

Oh és igen akkor a nyereményről. Még nem olvastam egyik könyvet sem, de rengeteg jót hallottam róluk. Egy nyertes tehát az alábbi két könyvet viszi tőlem haza egy hét múlva:

Lois Lowry: Az emlékek őre

Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat

 

A szabályok:

A válaszokat küld az st.metatron@gmail.com –ra, a tárgyba írd be, hogy Blogszületésnap.

A válaszok mellé csak neved, esetleg molyos nevedet kell elküldened, csak a nyertestől fogok címet kérni.

A beküldési határidő 2013.08.06. 20.00

A sorsolás időpontja: 2013.08.06. 21.00, kicsivel utána már poszt is érkezik, ha minden jól megy.

2013. élményekkel teli nyár - Bristol I.

 Már most tudom, hogy a nyár teli van, és lesz élményekkel. Pár napja érkeztem haza Bristolból, amivel már be is írhatom,hogy a legtávolabbi ország ahova az elmúlt 27 évemben eljutottam az Anglia. Életemben először ültem repülőn, és még egy csomó mindent most csináltam először, de akkor kezdem a legelején.

 Tavaly valamikor felvetődött a kérdés, akarok-e menni Bristolba, az unokatesómékhoz, családdal együtt mentem volna akkor még. A válasz egyszerű volt, persze, miért is ne mennék. Aztán kicsit változott a koncepció, mert hirtelen felindulásból (amit a mai napig nem bánok), megkérdeztem Gabyet, hogy nem akar-e velünk jönni. Aki elég gyorsan kijelentette, hogy miért is ne. Itthon vázoltam, hogy nem lenne-e gond, hogy jönne a Gabye is velünk, amire kaptam egy egyszerű, de nagyszerű választ, hogy akkor miért is nem megyek én vele kettesben ki. Úgy kényelmesebb és kevésbé leszünk zsúfoltan. Úgyhogy végül ketten mentünk, jöttünk és élményekkel gazdagodtunk. Anyumék, meg majd ősszel mennek, amikor nekem amúgy sincs már szabadságom, mert a Könyvtár ugyebár nyáron van csak takaréklángon, ilyenkor lehet menni mindenhova.

 Tehát, most repültem először, meg másodszor is! Amúgy elég problémás vendégek vagyunk, tekintve, hogy én nem ehetek semmit ami mesterséges színezőanyagot, ízfokozót tartalmaz, vagy véletlen keresztallergiában van a gazokkal amire allergiás vagyok, nem mellékesen van egy kis tériszonyom, amiből kifolyóan nem szeretek igazán magasról lefelé nézni. Meglepő mód a repülőn ez nem zavart, szerintem azért mert egy bizonyos magasság után már úgyis mindegy.

 Nagyon időben kinn voltunk a repülőtéren, még átpakoltam az innivalót a bőröndbe (az ajándék pálinka és a süti közé beékelve), mondván, hogy jó lesz az még. Egy üveg nestea amúgy elkísért egész héten. Ez a tipikusan olyan innivaló, amiben a gyógyszert el tudom keverni, ha valami rosszat eszek, és gyorsan hat, tehát legyen nálam címszóval nálam volt, hála az égnek nem használtam semmire, és végül hazafelé a Bristoli repülőtéren a negyed üvegnyi cuccot kidobtam. Tehát becsekkoltunk, a bőröndök elindultak, és mi is felszálltunk a repülőre. Odafelé is volt valami adminisztratív probléma, félrenyomott a hölgy vagy nem tudom, meg visszafelé is. A felszállás volt kicsit  fura nekem, de onnantól igazándiból olyan volt, mint amikor a vonaton zötyögünk, és mivel még csak egy felhő sem volt, elég hamar meguntam a nézelődést. Bár amikor felhőt láttunk mégis(hát nem kicsiny országunk felett, mert ott azóta sincs szerintem egy felhő sem), akkor rögtön asszociáltunk a vattacukorra, amit mellékesen aztán a könyvben olvastam, és a személyzet kiskocsis tagja is elkezdte mondani a „főt kukoricát, vattacukrot..” szövegét, ott ez már isteni jel volt. De nem találtunk sehol sem vattacukrot, pedig bevállaltam volna, bármennyire is ízfokozó és színezőanyag terhes „étel”. Aztán gyorsan eltelt az út, és már le is szálltunk. Visszafelé kicsit más volt, mert késett a gép, esett az eső, és többször felvillant a lámpácska, hogy csatold be az öved, mert zötyögni fog a gép, biztos valamibe belekeveredtünk. Ennek ellenére voltam mosdóba is, ami olyan igazándiból mint minden mosdó, úgyhogy már ezt is elmondhatom, hogy repültem és császkáltam is a repülőn. Landolás után meg fejbe vágott a hajnali fél egy körüli 25 fok :( hát ezért jöttünk haza, hogy megsüljünk????

Érkezés és első nap:

Kata és Ricsi a ház előtt, megérkezésünk estéjén

 Katáék kijöttek elénk a reptérre, és egész gyorsan ki is szúrtuk őket. Meglepő mód sokkal gyorsabban lehet kijutni a repülőtérről, mint bejutni oda. Minden esetre már akkor láttuk, hogy Angliában NEM is esik az eső igazán. Kocsiba ültünk és már irány is Bristol, ahol Katáék laknak. Csomagok lerakása után ettünk, és a Ricsi még elvitt kocsival minket egy kis körútra a belváros felé, hogy még valamennyit láthassunk a városból, amit aztán majd pár nap múlva mi is felfedeztünk. De elég hamar így is sötét lett, úgyhogy hazaértünk és le is feküdtünk, hogy másnap reggel relatíve korán elindulhassunk még a nagy forgalom előtt.

 A turisták ugyanis általában 10-11 körül érnek a fő helyekhez, és mi meg nem vagyunk rendes turisták, mert nem szeretjük sem a tömeget, sem feküdni az ágyban és várni, hogy elteljen a nap (annak ellenére, hogy amióta itthon vagyok, szinte mást sem csináltam mint aludtam, és szenvedtem a melegtől :P). elkocsikáztunk Stonehenge-be, amit kívülről már olyan jól körbezártak, hogyha nem veszel belépőt, akkor nem tudsz egy tisztességes fotót sem csinálni. Ha már addig elmentünk, be is mentünk, mert hát nyaralunk, nem fogunk holmi belépőkön spórolni. Sokan kérdezték, hogy nem volt-e csalódás, hogy ez ilyen kicsi, meg, hogy nem lehetett közel menni hozzá. Őszintén, eleget hallottam róla, így kb. pont ilyennek képzeltem el, és az meg sosem vonzott, hogy testközelből taperolhassam a dolgokat. Szerintem teljesen jó távolságból lehet körbesétálni. Csináltunk fotókat, megnéztük minden oldalról a köveket. Érdekes volt, hogy annyira meleg van, és csapadékmentes mostanában arra az idő, hogy ment a locsoló a kövek között, hogy ne kiszáradt fű legyen! Minden esetre nekem nagyon tetszett, élmény volt körbesétálni. Figyeltem a turistákat is, aranyos japán lánykák nagyon beleélték magukat a fotózásba, egy fickó meg csak úgy kidőlt a fűre és aludt (remélem, hogy aludt és nem baja volt). 

Szerintem felesleges ennél közelebb menni

 Innen tovább mentünk egy városba, aminek most nem jut eszembe a neve, itt megnéztük a katedrálist, nagy nehezen, mert éppen mise vagy valami hasonló volt, és ebből adódóan be bemehettünk, de se nem fotózhattunk, se nem mehettünk körbe, úgyhogy addig elmentünk az udvarát nézni, meg hasonló. Őszintén én nem vagyok templomos lány. Vallásilag sehova sem tartozom, vagy ha mégis akkor keleti vallások felé, de tetszettek a templomok, érdekesek, meg színesek és szépen vannak megcsinálva. De úgy magamtól nem hiszem, hogy elmentem volna megnézni milyenek. Utána tovább mentünk Averbury-be, ahol szintén vannak kövek amiket körbe lehet sétálni, sőt ezekhez már hozzá is lehet érni. A kövek szép elrendezésben a falu körül is voltak, legalábbis a térkép szerint. Egy jót sétáltunk, vettem képeslapokat. (valójában a legtöbb „vásárfiám” az képeslap), egy kelta könyvjelzőt is, mert hát a moly mit venne, hát könyvjelzőt.

Averbury

 Utána átautóztunk Lacockba, az apátsághoz. Itt már azért éreztem, hogy a lábam fárad, vagy már akár vízhólyagos is, ennek ellenére nagyon élveztem. Katáék nem jöttek be, de remélem, azért majd megnézik ők is egyszer az apátságot. Nagyon szép kertje volt, illetve bejártuk amennyire lehetett az épületet, rengeteg könyvespolc volt, berendezett szobák. Tehát érdekes volt. Találtunk egy plakátot is, hogy itt forgatták a Harry Potter egyes jeleneteit, úgyhogy azt le kellett fotóznom, mert hát szeretem HP-t, és jó olyan helyen járni ahol forgattak egy kis részt belőle. Amikor az apátságot bejártuk akkor még a városban tettünk egy rövid sétát, aztán kocsiba ültünk és már mentünk is hazafelé. Elfáradtam rendesen, de szerintem elég esemény teli nap volt. Szerintem 30 fok is lehetett, és egy felhő sem. Ennyit az angol esős időjárásról.

(folyt. Köv.)

Ryan Loveless: Ethan és Carter

Fülszöveg: Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.

 Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.

Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

Köszönet a könyvért a Könyvmolyképző Kiadónak!

Úgy gondolom, hogy én nyitott ember vagyok. Nincs gondom a mássággal, sem egyébbel, pont ezért is érdekelt ez a könyv. Azt vallom, hogy igenis kellenek ezek a könyvek, még akkor is, ha olyan ember kezébe kerül, aki megveti a melegeket, vagy gyomorforgatónak találja a szex jeleneteket benne. Voltak érdekes dolgok benne ez tény, de számomra egy kedves, és jól megírt szerelmi történet. Végtére is a szerelem, az szerelem, mindegy hogy férfi-nő vagy férfi-férfi, esetleg nő-nő között szövődik. Cseppet sem volt csöpögős, féltem, hogy átmegy olyan nyálas romantikusba, és azért is aggódtam, hogy túl nagy hangsúly fektetődik arra, hogy kinek mi baja, betegsége van.

 Őszinte leszek, sem a Tourette-szindrómáról nem tudtam szinte semmit (most is keveset), sem a traumás agysérülésről. Így minden információ amit megtudtam újdonság volt, és szerintem hasznomra vált. Érdekes volt olvasni, hogy mi volt Ethannal AZelőtt, mielőtt megsérült, amikor kiderült hogyan és miként lett a nagy reményekkel, tehetséggel bíró fiúból, agysérült, akinek néha minden annyira nehéz, aki járni sem tud rendesen, félénk, és őszinte. Akinek a világ már csak Fekete és Fehér és nincsenek árnyalatok. Bevallom sajnáltam őt, egy kicsit, mert nem ezt érdemelte, de aztán ahogy olvastam a könyvet, ahogy Carterrel rátaláltak egymásra, ahogy nagy nehezen tényleg egymáshoz kötötték magukat, ahogy függeni kezdtek a másiktól, ahogy olvashattam, hogy szereti és nem csak a testét a másiknak, azt kell mondanom Ethan, habár sokkalta jobb jövője lehetett volna, a „baleset” nélkül, de így is boldog. Végtére is a boldogság a célja az életnek nem? Hogy élvezzük, hogy ÉLJÜNK. És nos Ethan él, és megtanította Cartert is arra, hogy élni kell, és nem kell félni.

 Roppant kellemetlen lehet Carternek, hogy rángatózik, hogy tikkel és még ezer baja van. Még nem találkoztam olyan emberrel aki Tourette szindrómás, (vagy jól titkolja) úgyhogy nem tudom, hogy hogyan reagálnék rá. Feltehetően bármennyire is nyitott vagyok, megbámulnám, és lehet, hogy az arcomon fura dolgok látszódnának. De ellentétben egyes bunkókkal, nem nevetnék, inkább csak döbbenten néznék. Mert, nem tudnám, miért rángatózik, miért tikkel. Most már, így a könyv után, talán már kevésbé lesz kikerekedett szemem, és kevésbé fogok furán nézni rájuk (ha találkozom velük), mert tudni fogom, hogy nem direkt csinálja amit csinál, hogy ez egy betegség. A dadogás szintén ilyesmi, bár általában nem szoktam fennakadni ilyesmin, hogy dadognak a környezetemben.  Carter félénksége is feltehetően abból következett (le is írták), hogy iskolás korában balul sült el egy tehetségkutató, és mindenki rajta nevetett. Borzalmas lehet, és megértem, hogy emiatt kerülte az embereket, és örültem, hogy a könyv végére azért, ha nem is szereti őket, de már félni sem fél. Végtére is tehetséges, a tehetséget megkell mutatni!

 Ethan és Carter tökéletesen összeillenek, és nem azért mert mind a ketten „fogyatékosok” (Carter megfogalmazásában), hanem mert Cartel hallja a zenét, amit Ethan hall, és senki más, mert elég egymásra nézniük, hogy tudják, a másik mire gondol. (oké, nem elhanyagolható hányadban a szexre gondol mind a kettő :P) örültem, hogy ez a két fiú összejött és, hogy boldogok, és jó volt olvasni. Hiányzott már egy ilyen könyv nekem.

Ethan szülei és az öccse is olyan személyek, akik mindent megtesznek azért, hogy Ethan boldog legyen, hogy teljes életet éljen úgy is, hogy már nem AZelőtt folytatódik az élete. De mindenki számára megkönnyebbülés volt, hogy Carter feltűnt, egy fiú, aki nem dobja csak úgy el magától Ethant és tényleg szereti és nem csak kihasználja.

 A szex jelenetek: nem vagyok prűd, és nem zavarnak az ilyesmik. Semmi gyomorforgatót nem találtam egyik jelenetben sem, bár a konyhás elég érdekes volt, de annyira aranyos ez a két mamlasz :D  Mivel szerepjátékosan úgy, hm….6 éve egy meleg fiú karakterem van, így újdonságot nem olvastam. (anno körbejártam eléggé a témát, hogy jól tudjam kijátszani a karaktert.)

Belbecs: 5/5

A borító szerintem kifejezetten szép lett. Megnéztem az eredetit is, az annyiból jobb, hogy jobban érzékelteti Ethan és Carter közti magasságbeli különbséget. Hisz Ethan egy elég nagydarab fiú, míg Carter olyan kis…kis aranyos. Tehát a borító szép lett, strapabírónak tűnik a könyv, és tapizható a borító (igen ez egy jó pont)

 Elgépelés ügyileg. Nem volt sok elgépelés, csak néha rossz név került a szövegbe, azt hiszem háromszor. És ez kicsit fennakasztott az olvasásba, hogy „he???” nem tudom, eredeti hiba-e tehát az író is elrontotta a nevet, vagy csak a fordítás közben keletkezett a baki. Minden esetre ettől eltekintve nem volt elgépelés ami szemet szúrt volna. Igényes kiadás :)

Külcsín: 4/5

Kiadási év: 2013

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Fordította: Molnár Edit

Oldalszám: 242

ISBN: 9789633730393

Eredeti megjelenési év: 2012

Eredeti cím: Ethan, who loved Cartel

Teljes ár: 2.299Ft

A kiadói sorozat(Szivárvány kör) következő kötete:
Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben amit már nagyon várok :)

Várható megjelenés: 2013.09.15

27, 14, 7, 4, 2, 1

Na jó, akkor azt hiszem kifejtem a számokat, mert nem mindenki ért mindent belőle :)

(Lehet meg kéne őket játszanom a lottón :D)

Mangaka: Zihling 

27, ennyi éves lettem ma. Borzalmasan fiatal vagyok, bár azt hiszem a közelgő harminc (ami kerek három év múlva esedékes), majd azt fogja mondani nekem, hogy Öreg vagyok. Bár csak viszonyítás kérdése, mert hát ki, hogy érzi magát. Fiatal vagyok, és az is maradok, lélekben biztosan ;)

14, ennyi éve szerep játszom. Körülbelül, bár ki tudja azt pontosan. Martionos indulással, majd IVD-s berkekben eltöltött 5(!) év, aztán ide-oda csapódás, végül maradt a saját oldalam (atlantisz.bolint.hu), amin ugyan csak ketten vagyunk Chrisel, de szerintem remekül elvagyunk :) Azért ha valakinek kedve szottyan fórum alapú, HP-s de mégsem HP alapú környezetben egy lebegő város iskolájában, vagy éppen a városában játszani akkor csak jöjjön. Mindenkit szeretettel várunk :D

7, ennyi éve dolgozom. Jó valójában csak 6 és fél, mert december elsejével lesz majd 7 éves a munkaviszonyom. Ki hitte volna, hogy már olyan régóta ott vagyok :D

4, ennyi éve regisztráltam a molyra (pontosan, 2009. 07.18, tehát holnap). Ahol annyi barátra leltem, hogy egy kezemen meg sem tudom számolni őket, és ha a lábam ujjait is használhatnám, sem lenne elég. Azt hiszem Bencének nagyon sokat köszönhetek, mert létrehozta ezt a remek oldalt :D Most legszívesebben keblemre ölelnék mindenkit akit ott ismertem meg, úgyhogy vegyétek ezt virtuális ölelésként :D

2, ennyi éves lesz a blogom, pontosan négy nap múlva (2011.07.21 az indulás dátuma). 2 év 140 bejegyzés (ezzel együtt 141). Rengeteg könyv élmény, és pár játék. Hamarosan amúgy megint lesz egy a 2. Blog születésnapra, majd ha hazaértem Angliából.

1, ennyi éve. Nos, ennyi éve sok minden történt. Tavaly ismerkedtem meg jobban a Kazincbarcikai különítménnyel, és lopták be magukat a szívembe (virtuális ölelés lányok :*) + Szirmocskát! :D Egy éve kérek és kapok recenziós könyveket. Írok könyv ajánlókat (könyvtárnak), és próbálom elhinni, hogy tényleg van egy minimális tehetségem ehhez az egészhez.  Fogalmam sincs mikor lesz önbizalmam, mert az nincs, de úgy gondolom még mindig, hogy próbálkozni érdemes, írni érdemes, maximum nem válaszolnak, nem olvassák. ^-^”

 Tehát zajlik az élet, és itt vagyok 27 évesen. Három nap múlva ilyenkor már Budapest felé megyek @Gabye –val, hogy egy hetet Bristolba és környékén töltsünk, felfedezzük, ami belefér ebbe az időbe, de legfőképpen jól érezzük magunkat. Már nagyon várom, úgyhogy remélem, hogy sűrűn jelentkezhetem, vagy majd egy hosszú poszttal, hogy itt jártunk, ezt láttuk, és jó volt :) Életemben először fogok repülni, még egyelőre nem izgulok…talán így van jól, legalább nem kapok frászt. Elvem szerint amúgy is felesleges aggódni. Repülő még fenn nem maradt a levegőben, le fogunk szállni meg hasonló, és nem mellékesen, attól, hogy parázik az ember még ugyanúgy megtörténnek a dolgok, tehát felesleges izgulni, vagy félni. (ezt nem akarom majd visszahallani Gabye :D most így gondolom, de ki tudja mi lesz a repülőn XD)

Jodi Picoult: Egyszerű igazság

Fülszöveg:

 Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egyéb szörnyű titkokra is fény derül, és a közösség élete pillanatok alatt pokollá változik. A bizonyítékok a tizennyolc éves és hajadon Katie Fisher ellen szólnak, aki látszólag titokban szülte meg gyermekét, majd megölte az ártatlant. A nagyvárosi életből kiábrándult Ellie Hathaway ügyvéd elvállalja Katie védelmét, megpróbál utat találni az idegen kisváros lakóinak szívéhez, miközben nem is sejti, hogy olyan területre téved, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol nem csak egy igazság létezik, és ahol a bűnhődés és a feloldozás nem az ítélőszék kezében van. Ellie egyre jobban belegabalyodik a szövevényes ügy hálójába, miközben saját félelmeivel is szembe kell néznie, mikor egy férfi tűnik fel a múltból, rég eltemetett érzéseket, vágyat és szenvedést hozva magával…

 Az Egyszerű igazság torokszorító lélektani dráma és rejtélyekben gazdag krimi egyben, Picoult eddigi legjobbja.

Köszönet a könyvért az Athenaeum kiadónak!

 Jodi Picoult, nálam mindig is a Nagy írók közé tartozott. Nem azért, mert olyat ír, hogy azt képtelenség letenni, hanem azért mert olyan Témáról ír, ami érdekes, és mindezt még olyan fogalmazásban is teszi, hogy fenntartja végig az érdeklődést, és persze ott a könyv vége, amikor az embert arcon üti, hogy „Hékás figyeltél!” Olvastam én már tőle jót is, rosszat is, de olyat, nem ami nem szélsőséges érzelmeket vált ki belőlem.

 Az első könyv, amit tőle olvastam, azt még blogindítás előtt volt, a Nővérem húga, amivel be is írta magát a kedvenc íróim névsorába. Meghatározó élmény volt, megható és ott is éreztem ezt a „hű hát”. Utána jött a Gyere haza, ami szintén érdekelt témailag is, és nem volt csalódás. És végül a kezembe akadt az Elrabolt az apám című műve, ami viszont, Picoult-hoz képest egy mélyrepülés volt (számomra). Ezek után bátran, és bizakodva kértem az Egyszerű igazságot, mint legújabb magyar fordítású könyve. Nem csalódtam, és megmondom miért is nem.

 A feszültséget a történet végéig fenntartja az író, és nem könnyíti meg az olvasó helyzetét egy cseppet sem, egészen a végéig folyamatosan változnak a nézőpontok, változik az, hogy éppen kire, miért, vagy éppen mire gyanakodunk a csecsemőgyilkossággal, vagy éppen a spontán gyermekhalállal kapcsolatban. Folyamatosan ismerjük meg Katie-t aki visszaemlékszik arra, hogyan járt el a testvéréhez, ott hogyan ismerkedet meg Adammel, és hogy mégis hogy lesz egy baba. Bevallom, idegesített, hogy olyan csökönyösen tagadja a baba létezését a végsőkig, addig, míg már muszáj belátnia, hogy tényleg volt baba. Idegesített, mert nehéz elhinni, hogy egy ember képes olyan szinten manipulálni saját magát, hogy már elhiszi a hazugságot. Elhiszi, hogy nem is volt terhes, még akkor is amikor ott a kézzel fogható bizonyíték.

 Tetszett, hogy bepillantást kapunk az, amis életvitelbe, a szabályaikba, hogy hogyan kezelik a problémáikat. Egy nagyon csökönyös apa mellett, aki jobban betartja az, amis előírásokat, mint a pap, nem könnyű egy házasságon kívüli gyereket elfogadni. Bár szerintem, lenyelte volna a békát, mégiscsak az unokája, még ha az apa nem is amis. Tetszett, hogy az ügyvédnőnek be kellett költöznie a tanyára és segítenie mindenben. Amit mondjuk nem értek, hogy miért kell majdnem az összes Picoult könyvben lenni egy mellékszálnak, és boldog egymásra találásra, egy húsz évvel ezelőtti kapcsolatból? Mert, a Nővérem húgánál is emlékszem, hogy az ügyvéd, PONT teljesen véletlen összetalálkozott a régi szerelmével, és itt is, hát nem csodás? Tehát ez a pozitív mellékszál nekem néha nagyon fura, annak ellenére, hogy persze szeretem ezt a részét is olvasni csak nincs sok köze a történethez (bár szerves része).

 A történet vége, meg szintén „hű ha” hatású, mert erre nem gondoltam, és minden teljesen másra utalt. Azért nem volt semmi!

 A könyvből készült film is, azonos címmel. Bár még nem néztem meg, de remélem, hogy nem követték el ugyanazt a hibát mint a Nővérem húgánál, amikor relatíve átírták a történetet, és így aki olvasta a könyvet az nem igazán élvezte a filmet. Belenéztem a filmbe most, hát, egyik szereplőt sem úgy képzeltem el, ahogy ott ábrázolják őket :)

Belbecs: 5/5

Akkor egy kicsit a kiadásról. Hiányzott belőle az ami a régiekben teljesen jó megszokás volt. Ott a nézőpontváltás jobban el volt különítve mint itt, elejével ebből adódóan nehezebb volt olvasni, mert vártam, hogy Új emberke, új nézőpontja jön. A visszaemlékezéseket dőlt betűvel szedték, ez valamennyire megkönnyítette a dolgot, de a „beszélő” kiléte néha nehezen volt követhető. Ez mondjuk nem a kiadó hibája, feltételezem így lett megírva. Elgépelések tekintetében, nem az a "tömkelegével" típusú, de volt amikor egymás után több szó félre lett gépelve. De az össz olvasási élményt nem zavarta annyira.

 A borító nagyon jó lett, szerintem a kiadó kifejezetten jó borítókat talál ki(tervez, vesz át), a Picoult könyveknek. Eddig mondjuk csak az Elrabolt az apámnál volt az az érzésem, hogy ízlésficamos :D

Külcsín: 4/5

Könyv adatai:

Kiadási év: 2013

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Fordította: Bihari György

Oldalszám: 482

ISBN: 9789632932491

Eredeti megjelenési év: 2000

Eredeti cím: Plain Truth
Teljes ár: 3.490Ft

Előkészületben: Jodi Picoult: Vezeklés
Várható megjelenés: 2013. 10. 25.

James Smythe - A felfedező

Fülszöveg (cselekményleírást tartalmaz):

Néhány fős expedíció indul a mélyűrbe azzal a céllal, hogy az emberiség megismerje a Naprendszer legtávolabbi pontjait. A legénység tagja Cormac Easton is, akit újságíróként azzal a feladattal bíztak meg, hogy egy blogon dokumentálja az utazás eseményeit. Amikor azonban az űrutazók felébrednek a sztázisból, holtan találják a kapitányukat, és a Földi Irányítástól szigorú utasítást kapnak: bármi történjék is, a küldetést végig kell csinálniuk. A holttestek száma fokozatosan nőni kezd, Cormac pedig magára marad, és egyre elkeseredettebben küzd azért, hogy elkerülje, ami rá vár.

James Smythe klausztrofób sci-fije igazi különlegesség a műfaj kedvelőinek.

Köszönet a könyvért a GABO kiadónak!

 Nem is tudom, hol kezdjem. A sci-fi olyan műfaj, amivel néha gondjaim vannak. Ebben a könyvben nem volt annyi ismeretlen szó (amiket általában nem értek), és nem akart bonyolítani sem. Amikor az elején, körülbelül tíz oldalon belül mindenki meghalt, nos, nem értettem, hogy akkor mi marad a többi 240 oldalra, ha az író ilyen gyorsan kinyírt majdnem mindenkit. Féltem, hogy majd olvashatom száz oldalakon keresztül, hogy és fogy a levegő… és fogy… míg meg nem hal. Komolyan, akkor letettem volna a könyvet, mert persze érdekes a haláltusát, és a már-már őrület határát súroló magányosságot olvasni, de azért többet vártam a könyvtől. Ettől független írt erről is, de nem ez volt a lényege, és mondanivalója.

 A könyv második felétől indul be az egész, pedig valójában, csak Újra olvassuk a történteket, más szemszögből, rávilágítva, hogy mégis mi miért történt, hogy ki okozott és mit, hogy ami véletlennek tűnt az szándékosság. Beszippantott a történet, olvasni akartam folyamatában, megszakítás nélkül, tudni akartam, amit az író tudott, amikor megírta a könyvet. (persze, hogy ilyenkor olyan a munkám, hogy nem tudok közben olvasni, úgyhogy meg kellett szakítanom az olvasást.)

 A vége felé megint el kezdtem aggódni, hogy majd kapunk egy olyan befejezést, ami teljesen irreális (ami sci-fi-be nagy szó, mert ott egy csomó mindent elhiszek). Gondoltam olyan befejezésre, hogy csak álmodta az egészet, hogy visszatér és el sem indult valójában, hogy… nos igen egy csomó hülye befejezés járt a fejembe, pedig azért a valós befejezés sokkal ésszerűbb volt. Nem mondom meg mi.

 Tetszett, ahogy Cormacot egyre jobban megismerjük, folyamatosan visszaemlékezett, arra hogyan készült a küldetésre, Elenára, Emmyre a hozzájuk fűződő kapcsolatára. Szép lassan megértjük, hogy mi játszódott le az agyában, miért vállalkozott erre az egészre, miért gondolta azt, hogy ez a küldetése, hogy innen majd hazamegy és minden jó lesz. Optimista volt, szerintem amúgy a végsőkig, csak akkor már szabadulni akart, ha már megváltoztatni sosem volt ereje (mersze) a történteket, bár az is lehet, hogy tényleg nem lehetett Happy Endet készíteni egy ilyen kezdőponttal:

„Amikor felfogtam, hogy sohasem fogok hazajutni – amikor egyedül én maradtam a legénységből, a többieket a sztáziságyukba dugtam, mint merev, vákuumcsomagolású akciófigurákat –, az első dolgom volt összeírni mindenkit, akit sohasem látok többé, hogy dagonyázhassak a tudatban, hogy pancsolhassak a hiányukban, ameddig csak tudok.” (első mondat)

 Elgondolkoztam pár dolgon, főleg azon, amit Guy mondott, hogy azért nem mehetnek haza, mert így ők Felfedezők lesznek, majd jönnek új emberek, majd új technológiával. És majd így fejlődik a világ, hogy muszáj tovább menni, mert ők lesznek AZOK az emberek, akik távolabb jutottak mindenkinél, akik felfedeztek valamit, amit előttük senki más. Nem értek vele egyet, de az is igaz, hogy én sosem mennék fel az űrbe, és ha mégis, hamar becsavarodnák, abba a monotonságba, abba a bezártságba, és feltehetően beleőrülnék, ha hullanának mellettem az emberek. Ér-e ennyit, a Felfedezés. Meghalni valamiért, ami Lehet, hogy majd jó lesz az emberiségnek. Lehet….de lehet, hogy nem. Nekem nem érné meg, én Wanda lennék, az első, aki úgy döntött, hogy nem csinálja végig. Tudta, ő tudta mi a terv, és nem tudta elviselni…igen, azt hiszem Wanda volnék. A legjobban mégis Arlen járt, ő kimaradt az egész őrültek házából.

 Tetszett a könyv, a maga furaságával együtt, először mondjuk ódzkodtam tőle. Féltem, a sok ajánlás miatt, hogy majd csalódom, hogy nem lesz jó, vagy annyira ijesztő lesz, hogy nem fogom végigolvasni. Ijesztő nem volt, nekem inkább elgondolkodtató és érdekes volt, nem félelmetes. Persze ettől még, véletlen sem szeretnék Cormac helyében lenni. A sci-fi kedvelőknek ajánlom, mindenképpen jó olvasnivaló. A könyv belső felén ott a sok méltatás, köztük kiemelve, hogy fojtogatóan klausztrofób, ez tény!

Belbecs: 4/5

 A könyvet azért kértem, mert tetszett a fülszöveg, valami olyat ígért, ami más, mint amit eddig olvastam. A fülszöveg nem hazudott, tényleg azt kaptam amit ígért. A borító elég minimalista, őszinte leszek, először azt gondoltam, hogy „hát ez nem valami nagy szám”, most hogy a könyvet végig olvastam….nos, most sem nagy szám, viszont teljesen illik a történethez. Illik a hangulathoz, tehát passzoló. Átvettük a külföldi borítót, tehát nem változtatott rajta a kiadó, szerintem főleg azért mert nem is nagyon lehet mit változtatni. A történet elolvasása után sokat gondolkoztam azon, ha én lennék a borítótervező mit raktam volna rá… feltehetően ezt, a sötét űrben az asztronautát, ahogy van, lebeg a semmiben a biztosítókötelén. Nem jut eszembe jobb verzió. Persze lehetett volna űrhajót rakni rá, vagy valamit, de felesleges lenne. Erről szól, ez illik hozzá

Külcsín: 4/5

Tom Angleberger - Papír-Yoda különös esete

Fülszöveg:

CSAK YODA BÖLCSESSÉGE SEGÍTHET TÚLÉLNI A HATODIK OSZTÁLYT.

 Ismerd meg Dwightot, a hatodikos csodabogarat! Dwight folyton fura dolgokat csinál, például ugyanabban a pólóban jár egy hónapon át, vagy „Dwight kapitány”-nak szólíttatja magát. Ez elég kínos, főleg Tommynak, aki minden nap mellette ül ebédnél.

De azért Dwight is tud menő dolgokat. Például origamizni. Egyszer csak fogja magát, és hajtogat egy Yoda-figurát. És itt kezdődnek a rejtélyek. Papír-Yoda ugyanis látja a jövőt, és olyan tanácsokat ad, amik simán kihúznak a csávából. Így aztán hamarosan kígyózó sorokban fordulnak hozzá kérdéseikkel a hatodikosok.

 Tommy ki akarja deríteni, hogy hogyan lehet Papír-Yoda ennyire okos, amikor Dwight meg ennyire lökött. Talán Yoda uralja az Erőt? Tommy eltökéli, hogy megtudja a választ, mielőtt megfogadná Yoda tanácsát egy IGEN FONTOS ügyben, ami egy lányt is érint.

Ez hát Tommy nyomozati anyaga a Papír-Yoda különös esete kapcsán

A könyvért köszönet a Könyvmolyképző kiadónak!

Sokáig gondolkodtam, hogy akarom-e ezt a könyvet vagy sem. Végtére is 12 éves kortól ajánlják, és már 27 leszek, tehát lehet, hogy nem én vagyok a célközönség. Aztán arra is rájöttem, hogy eléggé ifjúsig irodalom orientált a blogom, és valójában szeretem is ezeket a könyveket, tehát nem érhet csalódás. A csillagok háborúját is szeretem, majdnem minden részét láttam (ne kövezzenek meg az új sorozat 3. darabját nem sikerült még megnéznem, és amúgy is az eredeti széria százszor jobb), ebből adódóan, aminek már a címében ott van Yoda, az befutó lehet.

 Tehát bátor voltam, és kértem, és kaptam is. Első ránézésre azt éreztem, hogy olyan Egy ropi naplója hatású könyv. A rengeteg illusztráció miatt. Részben amúgy ezt alá is támasztotta, viszont nekem sokkalta többet adott, mint az Egy ropi naplója.

Belbecs:

 A történet elég egyszerű, és átlátható. Adott Dwight, aki az iskola legnagyobb lúzere, és hajtogat egy papír Yodát. Arra nem jöttem rá, hogy miért pont Yodát, de tény, hogy elég találó választás volt. Hiszen Yoda bölcs, és okos, és persze vele van az ERŐ is, egy nagy Jedi, kis testben, zöld cuki fülekkel! Tehát, készített egy origamis Yodát, és megválaszolta mindenkinek a kérdéseit. Tanácsokat adott, amikkel változtathatnak a sorsukon. Valójában minden, de tényleg minden azon múlott, hogy hittek benne. Hittek, megtették, és ezáltal jobb lett. Hogy Dwight honnan szedte a dolgokat, szerintem figyelt, odafigyelt az emberekre ezért tudta a válaszokat a kérdésekre, és a látszat bizony csal. Attól, hogy hülyén néz ki az ember, hülyeségeket beszél és rajta röhög mindenki, nem biztos, hogy tényleg hülye is és meg is érdemli, hogy így bánjanak vele.

 Dwight kitört, Yoda által, és a könyv végére azt is megtudjuk, hogy valójában rengeteg embernek segített rájönni, hogy egy kis bátorság, egy kis odafigyelés mennyi mindent megoldhat, és mennyivel könnyebbé teheti az életet. Tanulságos könyv, érdemes elolvasni, és tényleg 12+ éves kortól nyugodtan. Előnyben a Star Wars rajongó gyerekek, és gyerekesen gondolkodó felnőttek. Mert még a felnőtteknek is tud mit mondani.

 Amit sajnálok, hogy nincs kézügyességem, és nem tudok így hajtogatni egy Yodát magamnak. Pedig nagyon jól néz ki. Majd, Sicc-et, ráveszem, hogy fabrikáljon egyet a gyerekkönyvtárba, nem lehet túl bonyolult, de én egyenesen sem tudok ollóval vágni, úgyhogy talán az ÉN képességeimet meghaladja. Kabala figurának sem lenne utolsó. A könyvben van még rajz is, hogyan kell hajtogatni!

Belbecs: 5/5

Külcsín:

 Nos, akkor jöjjön a kivitelezés. Nekem puha fedeles kiadásom van, de van belőle kemény táblás is. Utóbbit is sikerült megnéznem, amikor könyvesboltban jártam, úgyhogy jelenthetem, hogy mindegyik tartósnak tűnik. Dombornyomásos (tapizható) borítója van, és nagyon kis pofás. Átvettük az eredetit, ahogy rákerestem. Belső illusztrációk kicsit furák voltak elsőre. Valójában megijedtem, hogy meg vannak gyűrődve a lapok, de nincsenek, csak éppen olyan árnyékolás és minta van rajta, mintha egy kissé megviselt lenne. A végére már megszoktam.

 Bár maga az illusztráció annyira nem nyerte el a tetszésemet, be kell ismernem, hogy a könyv hangulatához illett. Amikor a borítót kerestem, akkor találtam rá az író többi könyvére is. Hát… pedig már végre azt hittem, hogy valami nem sorozat. De hát a mai világban minden sorozat, és folytatásos. Remélem, majd jön a többi rész is, hogy a többi Star Wars hős papírmasé verziójának történetét is olvashassuk :)

Külcsín: 5/5

Hamarosan (Július)

Mangaka: Takamerie

A július hamarabb itt lett mint gondoltam, valahogy reméltem, hogy nem fog ilyen hamar beköszönteni. Pedig a Július egy jó hónap. Betöltöm a 27. Életévemet, 4 éves Moly leszek és a blog is 2. Születésnapját fogja ünnepelni. Mindezeket egy héten! A hónapba nem vállaltam új könyveket be, mert a régiekkel is csúszok sajnos. Egyrészt  a meleg miatt (fogjunk rá mindent a kánikulára, és arra, hogy élni sem volt kedve senkinek, nem hogy gondolkozni), másrészt a munka és a kedv is közbeszólt.

 Amit sikerült elolvasnom:

Joss Stirling: Phoenix

Arthur Madsen: Five - Az új generáció

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

P. J. Hoover: A Smaragdtábla

Carol McCleary: A gyilkosságillúziója

Sir Steve Stevenson: Agatha nyomoz –A fáraó rejtélye 

Tehát ezek azok a könyvek, amiket sikerült elolvasnom, és azt kell mondanom, hogy elég szerencsés voltam eddig, ugyanis egyikbe sem csalódtam, sőt egyik még kedvenc is lett. Nos akkor nézzük azt is amit Nem sikerült, így áttolódott Júliusra.

John Stephens: A tűz krónikája

Mats Strandberg · Sara B. Elfgren : Atűz

A.O. Esther: Az Életfa

Kathy Reichs: Virals – Fertőzöttek

Jodi Picoult: Egyszerű igazság

Parinoush Saniee: A sors könyve

James Smythe: A felfedező

Jon Ronson: A pszichopatateszt

Tom Angleberger: Papír-Yoda különösesete

 Igen, még 9 könyv. Ebből jelenleg, A pszichopatatesztet kezdtem már el, illetve A Felfedezőt. Előbbiről még nem tudok mit mondani, mert relatíve nem történt semmi benne, utóbbi viszont elég érdekesnek tűnik. Ennek ellenére, feltehetően a Papír-Yoda lesz leghamarabb posztolható, mert rövid és teli van képekkel. Olyan Egy ropi naplója hatása van így első tapizásra. (domború a borítója, jesszusom, már most imádoooom :)). Tehát ezeket várhatjátok a hónapban nálam, itt a blogon. Előreláthatóan ami még lesz, London és Bristol beszámoló mert 20-án repülök. Feltehetően előtte már majd elkezdek aggódni, hogy jesszus életembe először repülőgépre szállok. Lesz majd, ha hazajöttem könyv sorsolás is, hiszen mégiscsak 2. Évét is betölti a blog, illik ilyenkor valamit sorsolni, addig majd kitalálom mi szépet adjak egy olvasómnak.

 Mindegyik könyvet nagyon várom és legszívesebben azonnal olvasnám mindet, de egy fejem van és véges időm. És a hőség nincs jó hatással a gondolkodásomra, sem az önbizalmamra, ugyanis tegnap órákon át(és már egy hete) a Five könyvajánlóján dolgoztam, a könyvtár részére. Szerintem nem sikerült valami fényesen, de egyesek azt mondták, hogy nem lett rossz, úgyhogy elhiszem. Lehet sűrűbben kéne könyvajánlót is írnom, és akkor abba is belejönnék.