Feleslegesnek tartom a fülszöveget bemásolni, mert elég semmit mondó, ezen a részleten kívül:
„A legtöbb nyelvből hiányzik egy szó. Ha valaki elveszíti a férjét vagy a feleségét, azt mondjuk rá : özvegy. Ha valakinek meghalnak a szülei, úgy nevezzük: árva. De mit mondunk arra az édesanyára, vagy édesapára, aki a gyermekét veszítette el?”
Ennyi elég is lett volna szerintem a könyv hátuljára, ahelyett, hogy még idéznek, hogy mennyire jó is ez a könyv, és hogy milyen megindító. Nem vagyok érzéketlen, sőt ha úgy és olyan egy könyv sírok is rajta, de ez a könyv részben inkább idegesítő volt, mintsem megindító. Túl sok volt benne az, hogy mindent költőien kell elmondani, annyira költőien, hogy már-már az ember ne is értse.
Én becsülöm azokat, akik képesek leírni, hogy milyen amikor elveszítenek egy fontos személyt számukra, érthető módon. Értettem, hogy trauma, és az élet nem ugyanolyan többé. De nem derült ki számomra, hogy miért halt meg, miben halt meg pontosan, és hogy mekkora volt. Kisbaba, gondolom olvasás után, hogy pár napos, de nem lehetek ebben sem biztos.
Jó dolog, ha kiírja magából az ember ami bántja, de azzal nem feltétlen értek egyet, hogy ezt ki is kellene adni. Egyrészt ez esetben sikerült egy nagyon költői művet alkotni ahol már maga a tény, amiért feltehetően megíródott (hogy elvesztette a lányát) már csak amolyan mellékes dolog, a sok hasonlat és költői, és nem költői közhely miatt elveszett a lényeg. Nem tudtam együtt érezni az íróval, nem tudtam átérezni a bánatát, és megérteni sem tudtam. És nem ez az egyetlen olyan könyv, amiben ez a téma. Tudom, nem kötelező elolvasni, ha nem érdekli az embert. De engem maga a téma, érdekelt volna.
De vannak ebben a témában még könyvek, úgyhogy azt hiszem idővel keresek egy másik hasonló történetet, és reménykedem benne, hogy az jobban lesz megírva.
Bár tény és való, ilyen könyveknél nem feltétlen elvárható, hogy jól legyenek megírva….
Értékelés: 10/5
Könyv adatai:
Író: P.F. Thomése
Cím: Árnykislány
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Kiadási év: 2010
Oldalszám: 110
Fordító: Balogh Tamás
Megjegyzések