Neil Gaiman: Óceán az út végén

 

• Könyv: Neil Gaiman: Óceán az út végén
• Kiadó: Agave Könyvek
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2013
• Oldalszám: 180
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9786155272431
• Fordította: Pék Zoltán

Idén már próbálkoztam Gaiman-nal, de feltehetően rosszkor kezdtem neki, mert nem sikerült belerázódnom (Elveszett próféciák). Annak idején nagyon szerettem a szerzőt, és igazándiból most sem utálom, csak valahogy már nem nyűgöz le annyira, mint 10 éve. Lehet rossz könyvet választottam, vagy csak rosszkor, vagy annyit változott az ízlésem, hogy igazándiból, már nem vagyunk olyan közel egymáshoz, mint eddig.

 Az Óceán az út végén egy remek kis történet, kellő borzongással, és sok kérdéssel. Az alap ötlet zseniális amúgy, Gaiman nagy mesélő, és remekül nyúl mindenféle mitológia alapokhoz. Tetszett a könyv és nagyon gyorsan lehetett vele haladni is, mégis valahogy valamit hiányolok belőle.

A főszereplő fiú, aki visszatér a farmra, és lepereg előtte vélt vagy valós gyermekkorának szőrnyű, mágiával és halállal tarkított élete érdekes volt. Viszont valahogy, az hogy felnőttként visszatér és visszaemlékszik pont ez ami kicsit nálam erőltetettnek tűnik. Valahogy jobban fogyaszthatónak tartanám úgy, hogy jelen időben, a kisfiú életét bemutatja, és nem keveri bele a "jelent" vagy "jövőt". Tehát igen, jobban élveztem a 7 éves srác fura életét, mint a középkorúét, aki csak mereng és gondolkodik egy padon, hogy a dolgok valósak voltak-e vagy sem.

A farm, a három nővel és a mágikus dolgokkal amúgy pazar. Ahogy elmegy Lettie és a srác elűzni a szörnyet, vagy ahogy később kell megküzdeniük vele szintén nagyon jól megvan írva. A fénylő birtok, és maga az Óceán is amúgy zseniális.

Nehéz amúgy erről a könyvről írni, mert egyrészt tetszett, másrészt idegesített, és voltak részei amik viszont nem tetszettek. Nem tudom így azt mondani, hogy maximálisan imádtam, de azt sem, hogy nagyon utáltam volna. És semlegesnek sem mondanám, mert két érzés kavarog bennem, az hogy Gaiman egy zseni, meg az, hogy miért kellett túl bonyolítania a dolgokat.

Ennek ellenére persze olvassátok. De nekem akkor is, ha Gaiman, akkor Csillagpor, esetleg Sosehol inkább. Hmm... lehet újra kellene olvasnom ezeket, mert ezeket tényleg szerettem...talán segítene visszarázódnom Gaiman elborult fantáziájába :)

Fülszöveg:

AMIKOR EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE.

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely létezik, ahova mehet: egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.

Neil Gaiman regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.