Ugrás a fő tartalomra

Ezt tervezem Őszre!

Avagy az őszi olvasási tervezet. Ami mivel jelentkeztem egy kihívásra, amiben feladatok szerint kell olvasni, feltehetően elég változatos lesz, tekintve, hogy előre nem tudom milyen feladatnak, milyen kritériumnak kell megfelelnie a könyvnek amit olvasok. :)

A Tél jegyesei már a kihívás miatt került hirtelen sokkal előrébb a várólistámon, mint amúgy elhelyezkedett. De cseppet sem bántam meg, feltehetően igen hamar a végére fogok jutni, tekintve, hogy gyorsan olvasható, érdekes történet, és emellett meglehetősen szerethető és utálható karakterekkel van teli. A tükörjárás amúgy is nagy kedvencem, mert emlékeztet egy kicsit a szerepjátékos időkre, amikor a karakterek a tükröket használták térváltoztatásra. Innen legalább tudom, hogy nem csak nekem jut ilyen az eszembe :D

Elolvasva!




 A hőhullám azért került a várólistára és olvasási listára, mert a Meztelen hőséget az Amit főztél, edd is meg kihívás miatt el kellene olvasnom. És úgy döntöttem, hogy talán a sorozatot jó lenne az elején kezdeni, még úgy is, hogy azt mondták a Molyok, hogy nem probléma, ha nem az elsővel kezdek.
Megjegyezném, a könyv egy tizedénél tartva, hogy ugyanúgy nem tudok semmit a szereplőkről, mintha a másodikkal kezdtem volna...úgyhogy lehet tökmindegy.
A sorozatot amúgy szeretem Castle meglehetősen tenyérbemászó alak, így kíváncsi voltam arra, hogy milyen lehet ezt könyvben olvasni. No meg megvan a maga varázsa a sorozatban emlegetett könyveket olvasni, tök jó marketingfogás amúgy szerintem :)

Gy. Horváth László: Japán kulturális szótár, ez a könyv mondjuk lehet, hogy majd átcsúszik a télibe is. Egyszerre nem akarok és nem is tudok sokat olvasni belőle. Meglehetősen érdekes amúgy, főleg amikor olyan szóval találkozom, aminek a jelentése már nem ismeretlen számomra. Tetszik, hogy mindenről egy kicsit megtudhatok, és kicsit több fogalmam lesz bizonyos szavak jelentéséről. De igen, ez nem egy gyors olvasmány.

David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei, ezzel meg már nagyon-nagyon-nagyon tartozom a kiadónak. És azt sem mondhatom, hogy nem jó, mert egyszer már belekezdtem, és nagyon tetszett, csak jött a nyár, és minden mást volt kedvem olvasni. Aztán jött egy rövid időszak amikor amúgy semmit sem volt kedvem olvasni, úgyhogy ez is teljesen félbemaradt.
Pedig nagyon olvasmányos, és reményeim szerint még az ősszel sikerül is elolvasnom, főleg, hogy már a folytatása is kijött, és az is tervben van. Amúgy így az első pár fejezet után bátran ajánlom másnak is, akit érdekelnek az állatok, vagy éppenséggel Attenborough, mert itt sztorizgatva, de rengeteg dolgot megtudhatnak ;)
Kimberley Freeman: Csillagok az óceán felett, ezzel csak nyár eleje óta lógóm ennek ellenére jó lenne elolvasni, mert a történet érdekel, és most már az sem lehet indok, hogy nincs lámpám, mert még olvasó sarkom is van. Így ezt is mindenképpen az ősz folyamán szeretném elkezdeni, és be is fejezni.
Még sosem olvastam Freeman-tól, de az olvasóink nagyon dicsérik és nagyon forognak az ő könyvei. No meg molyon is mindenki odáig van a könyvért, úgyhogy úgy vélem, hogy remek lesz. Csak ez is egy tipikusan olyan könyv, hogy kell hozzá egy hangulat, ha nem jó hangulatban olvasod, akkor borzalmasan képes elrontani az egész élményt. (ezt már a Pókfénynél is írtam, ha akkor tovább szenvedtem volna, utáltam volna a könyvet, úgy hogy pihentettem és hangulatom lett hozzá, meg most az egyik legjobb könyv lett idénre....)

Sam van Schaik: A zen szellemisége, szintén úgy nyár közepe óta áll parkolópályán, ehhez is hangulat kell, és hamarosan neki is fogok állni, ugyanis nagyon vártam, és idén nagyon-nagyon rá vagyok kattanva a Zen-re...Japánra, meg a buddhizmusra, meg úgy általában ezekre a dolgokra. Úgyhogy remélem nagyon jó lesz és mindenképpen az őszbe bele kell, hogy férjen.
A kiadó másik könyve amúgy nagyon tetszett, a Japán észjárások, azt aki szereti Japánt, vagy érdeklődik a Japán kultúra iránt, mindenképpen ajánlom!





William Wray: Zen, ezt hamarosan olvasom, mert már könyvtárközivel sikerült átkérni, csak a postán múlik mikor ér ide. Igen, mint mondtam, idén előtérben van nálam a Zen. Ezt a könyvet nagyon régóta elakartam olvasni, csak nem vettem meg, amikor még meglehetett venni. A Libri keresője meg most már nem talált eladó példányt, így maradt a könyvtárközi kölcsönzés (ami egy tök jó dolog!).





Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban, mivel a Tél jegyesei már most tetszik, feltételezem, hogy ezt ha nem is rögtön utána, hanem az itt felsoroltak után, de olvasni fogom. Terveim szerint lassan itt vannak a sötét és őszies napok (az allergia miatt úgysem mehetek ki), így lesz olvasni való időm. Ezt így mindenképpen még az őszre tervezem!







Eckhart Tolle: Új Föld , könyvtári könyv. Borzalmasan megörültem akkor, amikor megtudtam, hogy megvette a könyvtár ugyanis, nagyon régóta volt várólistás, de megvenni azért nem szerettem volna. Így megspóroltam egy könyvtárközi kölcsönzést, mert nekünk is meglett. Remélem, hogy annyira jó, minta amennyire az eddig olvasott önsegítő könyveim írói mondják. Mert, hogy ez volt szerintem a legtöbbet említett, könyv illetve a legtöbbet emlegetett író, akivel önsegítő  könyvekben belefutottam.






J. R. R. Tolkien: Gondolin bukása, szintén könyvtári könyv, és örülök, hogy megvették, mert így lekerült a kívánságlistámról. Abban már biztos vagyok, hogy a dizájnja remek, és hát Tolkien neve nálam meglehetősen jó ajánló tud lenni. Tőle még olyat nem nagyon olvastam, ami nem tetszett volna. Minden írásának van egy jó hangulata, amit ha jókor olvassuk, akkor nagyon bejöhet, ha meg rosszkor akkor nagyon nem. Úgyhogy ennél a könyvnél is próbálok arra ügyelni, hogy akkor olvassam, amikor úgy érzem, mindenképpen Tolkient akarok olvasni ;)
Amúgy jó kézbe venni ezt a könyvet, már vagy tízszer megtapogattam és belelapoztam. Annyira szép *-*


Daedalus-trilógia, a Világjárós kihívásra, ez lesz majd a 18. században játszódó könyvem. Ha mázlim van, akkor az egész trilógia jó, és ha még nagyobb mázlim, akkor az elsőbe vagy másodikba feltűnik legalább egy olyan lény, aki nem földi...jó lenne, mert ez akkor az UFO pontra is jó lenne. De persze a nagy kérdés, hogy a sorozat jó-e. A molyok szerint 80%-os, tehát azért bízom benne, hogy ez jó lesz. Mindenesetre jobban fekszik ez nekem, mint egy ténylegesen a Földön és a 18. században játszódó regény...az valahogy nem lenne az én műfajom XD. Mondjuk az elsőnek elég hányadék a borítója...de a másik kettő bejön ;)

Tajcsi, Meditáció és Ajurvéda. A három szakirodalmi könyv, amibe gondoltam, hogy beleásom magam. Egyik téma sem túlzottan az én témám. A Meditáción kívül, bár sajna a mai napig nem sikerült megtanulnom meditálni. De bízom benne, hogy ez a három könyv majd segít egy kicsit megismernem ezeket a témaköröket is. Az biztos, hogy fenntartom annak a lehetőségét, hogy nem olvasom végig őket. A meditációt mondjuk feltehetően végigolvasom, de a másik két fogalom annyira ismeretlen nekem, hogy lehetséges, hogy életidegen lesz, és így nem is fogom erőltetni a dolgot. Azt biztosan tudom viszont, hogy ezek a kiadások nagyon igényesek, jó kézbe venni őket, és belelapozni. Remélhetőleg a belbecs is jó lesz :)

F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam, ez a könyv is ezer éve vár a sorára, és most megint nálam van a könyvtárból, úgyhogy remélhetőleg majd sikerül elolvasni az ősszel. Megjegyezném, annyi olyan könyv van, ami ezer éve várja a sorát. Pedig próbálok csak akkor kivenni valamit, ha rögtön van is rá időm. De ez például már vagy 6-szor fordul meg nálam, és még nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam. Szégyen gyalázat :(







Marie Kondo: Rend a lelke mindennek , nos ez az a könyv amit újraolvasni tervezek. Annak ellenére, hogy rengeteg pontjával már 5 éve sem értettem egyet. Viszont úgy gondoltam, hogy mivel azért rengeteg dolgot megfogadtam annak idején belőle, újra átlapozom, és próbálom újrafogalmazni a véleményemet is róla. Lehet, hogy én magam már változtam annyit 5 év alatt, hogy most talán tetszeni fog. (mondjuk kétlem, de mivel van benne hasznos dolog, azokat meg nem árt feleleveníteni, nos káromra nem fog válni)









És akkor még vannak ők, akiket kölcsönkaptam, tehát mondjuk nem ártana, ha ősszel sorra kerülnének. És igen, tisztában vagyok, hogy mind nem fog menni, de azt is tudom, hogy szeretek tervezni. És ezek közül fogok majd választani az ősszel, és kevés a valószínűsége, hogy majd belekerül olyan, ami ebbe a felsorolásban nincs benne. Próbálok minél többet elolvasni. Főleg a recenziókkal nem lemaradni.

Ja és közben majd nekiállok színezni is, mert ideért a könyv amit rendeltem :D



Megjegyzések

Mariann Czene üzenete…
Lol, szintén várakozik nálam is Kimberly Freeman, mondjuk szerencsére csak kindle-ön :D:D
Jaj, a Különc varázsló nagyon édes, az ilyen kis egy napos kaland, leülsz, oszt csak falod az oldalakat. Legalábbis itthon a 16 éves nagylány, meg én is így jártunk. A Tanulom magamat is klassz, bár emlékeim szerint csöppet vastag könyv, nem olyan nagyon haladós. Újra kéne olvasnom, de hát nincs annyi idő, amennyit kéne olvasni ;)
Jeffi üzenete…
A Tanulom magam annyira nem vészes, de nekem is az a véleménye, hogy nem egy hipp-hopp elolvasos könyv lesz :)
Már várom a különc varázslót is, nagyon régóta elakartam olvasni, most meg kölcsönkaptam, és nem szeretek sokáig kölcsönkönyveket magamnál tartani, úgyhogy mindenképpen hamarost:) Csak most a Tél jegyesei lefoglal, mert az tényleg vastag :D

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é