Sokat gondolkodtam
azon, hogy mit is írjak a könyvről. Hogy kinek ajánlanám, és hogy mit adott
nekem a könyv. Hogy miért érdemes elolvasni, és miért lenne jó, ha az összes
írópalánta beleolvasna, vagy akár el is olvasná.
Arra jutottam, hogy
nekem rengeteget adott. Pedig nem vagyok, csak hobbi író. Bennem nincs meg az,
hogy nagy közönségnek publikáljam a dolgaimat. Nem mondom, hogy sosem álmodtam
arról, hogy könyvet írok, hogy azt rengetegen elolvassák, és másnak is tetszik
az ami nekem. Hogy az én kissé fura, furcsa képzeltemet megosszam mással. Csak ebből
nem nagyon lett eddig semmi. Nem mondom, hogy most nekiállok regényt írni, de
lerombolt a könyv bennem egy csomó sztereotípiát és elképzelést, amiről meg
voltam győződve.
Önbizalomhiány, relatíve ezzel szerintem a legtöbb író,
hobbi író, kreatív ember rendelkezik. Én is, borzalmasan igénylem a pozitív
visszajelzést arra, hogy amit csinálok jó. Ennek ellenére, nem török össze
amiatt, hogy a blogom nem harsog attól, hogy „Jeffi, király vagy”. Amúgy sem
hinném el. Mindegy is. megvan a magam embere, akivel a posztokat elolvastatom,
hogy jók-e, hogy érthetőek-e, hogy nem gáz, amit csinálok. És ő általában
megnyugtat. A blog számomra egy hobbi, amit relatíve sokan olvasnak. Egy felkapott
bloghoz képest kevesen, de az az igazság, hogy nem célom felkapott blognak
lenni, ha az mást várna el tőlem, mint amit most csinálok. Én ilyen vagyok, a
blogom ilyen és elégedett vagyok ezzel. Az önbizalomhiány persze megvan. Ezért nem
írok regényt! Oh, ötletem rengeteg van, erről AniTiger vagy Szimirza tudna
éppen eleget beszélni. Imádok mesélni is, de. De meglehetősen nehezen váltok
írásmódot. Egy írásmód az, amit ide a blogra írok, és innen nehéz váltanom
arra, hogy könyvajánlót írjak a munkahelyemnek. Pedig az sem egy túl nagy
feladat. Sokat írok, mint szerepjátékos, oldalakat, de annak megvan a maga formátuma,
amit nehezen tudok átkonvertálni regényírós szöveggé. Mert a kettő teljesen
más... kivéve, ha szerepjátékos írásmódban írnék regényt, de az meg mindenki
másnak fura lenne :D
 |
| Forrás |
A tökéletesre való
kényszer: Na, Ezt nem érzem, hála a jó égnek, nem vagyok maximalista. Ha
az lennék, akkor semmit sem publikálnék itt, mert félnék, hogy nem jó. Meglepő lehet,
de számomra a blogbejegyzés írás, maximum egy óra, kivéve, ha rengeteg
mondanivalóm van a könyvről. Nem írok jegyzeteket, mert úgyis átírnám. Nem írok
meg mindent előre, papíron, kézzel, vagy írok vázlatokat. Nem menne. Megfigyeltem,
hogy ha valamit kézzel megírok, akkor, amikor begépelem, hirtelen megváltozik. Tehát,
kétszer nem vagyok képes ugyanazt leírni, mert addigra már máshogy gondolom. Nem
azért, mert az tökéletesebb, szimplán addigra más szavak jobban tetszenek adott
témában, más mondatok jobban tetszenek és így tovább.
Az írás, mint
pénzkereseti lehetőség: Egyértelmű volt számomra is, amit Elizabeth írt
arról, hogy az írás, mint pénzkereseti forrás, miért rossz. Mármint, ha az
egész életedet arra teszed fel, hogy az írásból akarsz megélni. Bár nem mozgok
könyves körökben, mint író, még én is látom azokon, akik viszont igen, hogy az
írásból nagyon nehéz megélni. Elizabeth azt vallja, hogy legyen egy stabil
állásod, és a szabad idődben írj. Keríts időt arra, hogy írhass, ha az írásban
találod, vagy találtad meg azt az elfoglaltságot, amitől boldog vagy.
 |
| Forrás |
Az írás boldoggá
tesz: Engem is boldoggá tesz az írás, és azt hiszem a legtöbben akik
írunk, azért írunk, mert jó érzés. A könyvben ennek ellenére fel lett vázolva,
hogy sokak szerint, akkor lehetsz csak jó író, ha szenvedsz, ha mártíromkodsz. Ez
meglehetősen fura felfogás számomra. Már csak azért is, mert ha valamit nem
élvezel, akkor miért csinálod? Most ne feltétlen a munkát nézzük, bár az ideális
világban, megtalálod a hivatásod, és szereted amit csinálsz, de azért ez nem
mindenkinek sikerül. De a hobbid, miért lenne olyasmi, ami szenvedést okoz? Szeretek
írni, de sosem jutott eszembe, hogy akkor üljek neki egy blogbejegyzés
írásának, amikor ahhoz nincsen kedvem. (ami hamar ki szokott derülni, ha
harmadszorra írom át az első bekezdést, akkor arra a napra inkább le is zárom
az írását, és máskor újrakezdem, mert csak nyögvenyelősen szenvednék a monitor
előtt, márpedig azt nem szeretném) – még jó, hogy nincsenek számomra szigorú
dátumok, amikre ki kell jönnie egy-egy bejegyzésnek.
A könyv meglehetősen
kellemes és inspiráló volt. betekintést adott az írók, vagy más kreatív
tevékenységet folytatók életében. Jó volt olvasni egy-egy ötlet útját a
megvalósítás felé. Jó volt kicsit belelátni abba a világba. Kellemes olvasmány.
Sajnos nem tudtam eldönteni ezek után sem, hogy Elizabeth Gilbertet kedvelem-e
vagy sem. Mint ember, amúgy pozitívnak tekintem. A könyv megerősítette bennem,
hogy ő sem törekszik a tökéletes munka kiadására, de legalább nem sértődik meg,
ha azt pocséknak találják. A lélek botanikája számomra egy mélyrepülés volt,
számára egy kósza ötlet. Amúgy molyon megfigyelve, azt jobbra értékelték
összességében, mint az Ízek, imák, szerelmeket. Fura :D Minden esetre a Big Magic, egy varázslatos könyv, teli jó
tanáccsal, de mégsem érzem azt, hogy okítani akarna. Csak elmeséli, hogy ő hogy
éli meg azt a varázst, hogy egy ötlet jön, és kibontakozik, vagy jön és
tovaszáll, keresve mást, aki megírja. És igen jó kérdés, az írás van értünk,
vagy mi az írásért, az ötlet van értünk, vagy mi az ötletért. A legideálisabb,
ha az ötlet és az író is profitál belőle. Hogy mindenkinek megérje!
 |
| Forrás |
Belbecs: 5/5
Tudom, hogy a poszt kicsit összevissza, és hogy még vagy
három oldalnyi dolgot tudtam volna írni a könyvről, hogy mivel értek egyet és
mivel nem. De úgy érzem, ez nem az én posztom, hogy megtegyem. Olvassátok a
könyvet, mert ha nem is ér katarzis élmény, ha nem is kaptok a fejetekhez stb.
Akkor is egy remek olvasmányélmény.
Külcsín: 5/5
Szeretem ezt a borítót :)
Fülszöveg:
Az Ízek, imák, szerelmek írónőjének lelkesedése szinte
tapintható és ragályos – történetei és saját tapasztalatain alapuló tanácsai
olyanok, mintha a legjobb barátnőnk szólna hozzánk játékos, beszélgető
stílusban. A New York Times sikerkönyveinek írónője izgalmas kulisszatitkokat
árul el a regényírás folyamatáról, saját félelmeiről és kudarcairól. Legújabb
írása nemcsak íróknak vagy művészi hajlammal megáldott olvasóknak szól, hanem
mindenkinek, aki inspirációra és bátorításra vágyik, hogy követhesse kíváncsiságát,
és végre belevághasson életkortól, nemtől függetlenül abba, amire a lelke
mélyén mindig is vágyott.
Partvonal,
Budapest, 2016, 256 oldal · keménytáblás · ISBN:
9786155283802 · Fordította: Balázs Laura
Megjegyzések