Parinoush Saniee: A sors könyve

Fülszöveg:

Maszumé hétköznapi kamaszlány a 60-as évek Iránjában. Iskolába menet meglát egy fiatalembert, akivel egymásba szeretnek. Maszumé bátyjai megtalálják ártatlan levelezésüket, húgukat megverik, majd máshoz kényszerítik feleségül. A lánynak fel kell adnia álmait, és el kell indulnia egy göröngyös úton, melyet a sors rendelt neki.

Az ötven évet felölelő regény a hazáját jól ismerő szerző szemével követi végig Irán viharos történelmét: a 60-as évek a sah elnyomó uralma alatt, majd az iszlám forradalom, mely visszahozta Iránba a középkort, az iraki-iráni háború.

A regényt, mely az utóbbi évtized legnagyobb bestsellere lett Iránban, kétszer is betiltották, azonban nem politikai tartalma miatt, hanem mert egy olyan független és erős nő sorsát állítja példaképül, aki a sorscsapások és nehézségek ellenére sosem adja fel a reményt, s bár csendesen, mégis határozottan tiltakozik társalmának elnyomó hagyományai ellen.

A könyvért köszönet a Tericum kiadónak!

 Nyár elején, könyvhéten kaptam kézbe a könyvet. Sokkalta gyorsabban is születhetett volna róla poszt, hogyha nem ennyire zsúfolt a nyaram. A könyvet elolvasni, ugyanis csupán három napomba telt (ehhez az is hozzájárul, hogy nyár vége, ősz elején nem sokan jönnek könyvtárba, így van idő olvasni is). Tehát, nem a könyv hibája, hogy most került sorra, inkább a melegé, az olvasási válságé (ami könyves bloggerként elég veszélyes hangulatingadozás), és mert mindig más könyv elé furakodott…

 A fülszöveg igazándiból elmondja, amit tudni érdemes a könyvről. És teljesen megértem, hogy betiltották. Iránról, olvastam már könyveket régebben, de nekem a mai napig szinte elképzelhetetlen ez a fanatikus vallásosság, az a szemlélet, hogy a nő az csak van, de nem számít embernek. Igazándiból arra „tartják” őket, hogy kiszolgálják a férjüket, a fiúgyermeküket, a fiútestvéreiket, és az apjukat. Másra nem igazán jók. A könyv remekül bemutatja Maszumé sorsán keresztül ezt a szemléletet. Bár az apja, egy roppant jólelkű férfi volt, aki imádta a lányát, hagyta, hogy tanuljon, hogy vigye valamire. De emellett ott volt három fiútestvér, egy alkoholista, aki verte, aki a halálba kívánta, aki szerint egy ártatlan levelezés elég ahhoz, hogy a fiút agyonverje, a nőt szintén, mert akkora nagy folt esett a becsületén. A becsületén! Mintha lenne olyanja Ahmádnak. Amúgy őt utáltam a legjobban az egész könyvben, mert sütött róla, a rosszindulatúság, a gyűlölködés és az, hogy agya az nincsen…elitta már. Mahmúd…szintén a bátyja, és…ekkor még azt hittem, hogy emberi lény, de a végére kiderült, hogy a fanatikus vallásossága, és a pénzimádata pont elég arra, hogy az emberség, mint olyan teljesen kihaljon belőle. Ali, ő meg már kiskorában elég elvetemült volt, de ráfogom, hogy a „remek” családi háttér miatt.

 A könyv bemutatja, hogyan házasították ki, egy ismeretlenhez Maszumét, és hogy miket kellett kiállnia egész életében. Nem írom le, hogy mi történik, el kell olvasni! Reméltem, amúgy, hogy happy endes zárás lesz. Persze, ha belegondolunk akkor nem volt rossz befejezés ez, de az olvasó várhatta (ahogy én is), hogy Maszuménak legalább a vége legyen már jó. Annyit szenvedett és annyira önfeláldozó volt, hogy megérdemelte volna a boldogságot.

 Amit nehezen fogadtam el, a nők helyzetén kívül, hogy mindig, mindenki azzal jött, hogy „a sors ezt írta ki neked… fogadd el”. Miért? Miért takarózik ezzel a sors dologgal mindenki. Elhiszem, hogy benne van a vallásába, hogy fogadja el, amit Isten rá oszt, de honnan tudja, hogy nem azt osztotta rá, hogy most már legyen egy kicsit önző, álljon a talpára, ahogy egész életében és harcolja ki magának a boldogságot! Honnan tudja, hogy nem ez volt megírva? Egyszerűbb elfogadni azt, hogy a sors úgy akarja, hogy szenvedjen, legyen magányos, csak azért, mert „ciki” a gyerekeinek, ha újra házasodik? Hogy lehet bármire is rámondani, hogy a sors akarta így? Nem, nem lehet ilyet mondani. Ez egy egyszerű formula, amit kiejtve feloldozod magadat az alól, hogy dönts, és harcolj a saját jogaidért. Fura, hogy Maszumé… amíg a gyerekeiért és a férjéért kellett harcolnia addig, nem fogadta el ennyire egyszerűen a „Sors így akarja” dolgot…amikor magáért, akkor meg már beletörődött.

 A másik, amire haragszom, az a család! Egy semmire nem jó anya, aki folyton csak sápítozik, hogy szakadjon rá az ég, meg büntesse őt a világ…de nem segítene a lányának, nem…végignézi, hadd verjék csak eszméletlenségig. Aztán sápítozik, hogy „oh, hát én ezt nem akartam.” Egyezünk meg abban, hogy az anya nem nevelte a gyerekeit, nem csoda hogy végül olyanok lettek amilyenek. Haszonlesők és undokok. A család mint olyan sosem jelentett biztos háttért Maszuménak, és nem csak azért mert konkrétan kidobták (Házasságnak álcázva), hanem mert annyira nem törődik senki vele. Az apja törődött, de hát idővel meghalt…a szomszéd nő, többet törődött Maszuméval, mint a saját anyja…ennyit erről. Tehát, egy semmirekellő, semmi asszony, egy alkoholista báty, egy hitbuzgó és elvakult báty, és egy másik aki nem lett megnevelve és mivel az alkoholista tesó hamar meghalt így a másikat követte mint pincsi kutya. Az egyetlen normális ember abban a családban Fáti volt, de hát nő, tehát igazándiból semmi beleszólása nem volt még csak a saját életébe sem.

 Annyira igazságtalan az élet ott, Iránban. Ahogy bemutatta az írónő az egészet (ha  a fele igaz, akkor se akarok sosem nőként oda születni) borzalmas. Ma már persze jobb a helyzet, ezt a könyvből is tudjuk. De azért megmaradtak a beidegződések. A nő már tanulhat, de ettől még nem számít egyenrangú félnek (bár jobban belegondolva, elég sok helyen így van ma is). Érdekes volt, olvasni, hogy azért nem tanulhatsz tovább, mert egy levert forradalomban harcolt a férjed…persze istenítenek, aztán vége a forradalomnak akkor még beléd rúgnak, hogy mit képzeltél te! (te aki amúgy nem harcoltál, csak a férjed, és közöd nincs hozzá). Maszumé, például mindig be volt skatulyázva, egy „politikai fogoly felesége”, egy „háborús hős anyja”…. figyelitek ugye? Pontosan, ő nő, tehát senki, azáltal valaki, hogy egy férfi felesége, vagy anyja… nem magáért kapja az érdemeit. Pedig megérdemelte volna :(

 A könyv végén…. haragszom az összes gyerekére! Mert szerintem szívtelen, elavult, hülye döntés volt! És haragszom Maszuméra, mert itt már nem képes kiállni magáért!

Belbecs: 5/5

 Nos, akkor egy kicsit a könyv kivitelezéséről.  A borítón igazándiból csak a betűtípust változtatták meg az eredetihez képest. Nekem tetszik a magyar verzió, megragadja a tekintetet. Azt bánom, hogy a védőborító nélkül eléggé semmilyen a könyv borítása. Egyszerű zöld, rajta a cím, meg az író. Feltételezem, hogy elég drága, ha a védőborító alatt is szeretnék jól megcsinálni. Elgépelés, és hasonló nem volt, vagy kevés. Nem igazán tűnt fel!

Külcsín: 5/5

Könyv adatai:
Kiadási év: 2013

Kiadó: Tericum

Fordította: Balázs Laura

Oldalszám: 513

ISBN: 9786155285134

Eredeti megjelenési év: 2004

Eredeti cím:The book of fate

Teljes ár:  3.970 Ft