A legtöbb ember fejében Hawaii egyfajta földi
mennyországként jelenik meg: kék ég, pálmafák, fehér homok, türkizszínű
tenger. Pedig ennek a mesevilágnak a múltja sötét, erőszakkal teli
időszakokat is rejt.
Ebben a regényben Alan Brennert új perspektívából mutatja be Hawaiit, mégpedig egy fiatal koreai lány sorsán keresztül, aki a múlt század elején érkezik Oahu szigetére. Csin mindössze tizenhét éves, amikor „fényképmenyasszony”-ként száll a Hawaiira tartó hajóra egy gondtalan élet reményében. Ám álmai összeomlanak, amikor szembesül azzal, hogy gazdagság és továbbtanulás helyett durva, részeges férj, kemény munka és megaláztatás vár rá. Csin azonban nem törődik bele a sorsába. Megszökik a férjétől, és meg sem áll egészen Honoluluig, ahol új életet kezd, amely bár buktatókkal és nehézségekkel teli, mégis egyedül az övé.
Az 1914-ben kezdődő történet végigkíséri Csin életútját, de nem csak egy tradicionális koreai családból származó nő sorsát ismerhetjük meg. Részletgazdag leírást kapunk a korabeli Honoluluról, megismerkedhetünk mind a keleti, mind a hawaii kultúrával, a nők helyzetével egy régi és egy új világban.
Külcsín és Belbecs:
A könyvért köszönet a Tericum kiadónak :)
Kezdem először a kinézettel. Kifejezetten szép borítót terveztek a magyar kiadáshoz is, olyan hangulatos lett tőle. A kiadó tartja a jó minőségű kiadást, igényes külső és belső. Jó kézbe fogni a könyvet. A külföldi borítókat is megnéztem, nekem azok is teljesen rendben vannak, mindegyik nagyon illik a történethez. Remélem a kiadó az író másik könyvét is kiadja, jó lenne mert érdekesnek tűnik így első ránézésre :)
Külföldi borítók:
Belbecs:
Keveset tudtam a koreai kultúráról amikor elkezdtem olvasni a könyvet, így sok volt a számomra új és érdekes információ. Például, hogy a nőket szinte semmibe veszik, hogy sem iskolába nem járhatnak, sem az utcára nem mehetnek ki, úgy, hogy nem fedik el a testük nagy részét. Tudom, ez az 1900-as évek első fele, de ez akkor is felháborító volt. Persze megtudtuk, Csin-től, hogy azért, Korea is változott és amikor visszatért egy gyors látogatásra, már részben más volt a helyzet.
Érdekesnek találtam, a névadást, hogy néha mennyire lekezelően képes egy szülő (apa) a lány gyermekére nézni, és a "Sajnos" nevet adni neki. Ez is mutatja, körülbelül mennyit ért egy nő ott. Persze Sajnos, később Drágakő lett, majd a lánya révén átvette a "Grace Eun anyja" nevet, mondjuk ez utóbbi szerintem elég körülményes szólítási mód :D
Csin útját követjük végig a történetbe, a mélyponttól, attól, hogy Koreában semmit nem tehet, hogy lekezelik, hogy elhitetik vele, hogy csúnya és nem ér semmit. Az elhatározásáig, hogy elhagyja Koreát és Hawaii-ra megy, fényképmennyasszonyként. Mondjuk megjegyezném, hogy ez a fényképmennyasszony dolog is eléggé átveréses, mert kérdés mikor készült a kép! Érdekes meglepetés amikor az ember egy fess fiatalembert vár és majdnem ötvenéves embert talál ott...hát igen, nem csoda a csalódás.
Nem akarom leírni, mi a vége, min megy keresztül, mert olvassa el, akit érdekel a kultúra (nem csak a koreai), mert érdemes. A figyelmet folyamatosan fenntartja a könyv, és különböző rétegeket is megismerhetünk, beletekinthetünk a mindennapjaikba. Abba, hogy azért Hawaii sem a paradicsom...de még mindig több lehetősége van itt az embernek, ha nő, mint Koreába.
Néha olyan érzésem volt, főleg a végén, hogy túl optimista, és túl "minden sikerül". Ez csak a végén volt, amikor hazament látogatóba, és pont mindenkiről aki érdekelte, megtudott mindent, találkozott mindenkivel aki még élt. Tehát nehéz elképzelni, hogy ennyire klappolhatnak a dolgok, úgyhogy ez erősen olyan érzést keltett bennem, mintha muszáj volna Happy Enddel zárni a könyvet, mert különben, hogy nézne már ki! Persze örültem, hogy jó lett a vége, csak kicsit túlzásnak éreztem ezt a könnyen megtalál bárkit mentalítást. Csin élete borzalmakkal volt tele, de ennek ellenére amikor megkérdezték, hogy mit csinálna máshogy, ha tehetné ezt válaszolta:
"Semmit sem sajnálok."
Mert neki így volt kerek az élete, szenvedett, de nagyon sok boldog időszak is volt benne. Szeretem azokat, akik amikor visszatekintenek az életükre elégedettek, és elmondhatják, hogy semmit nem változtatnának rajta, mert úgy éltek, hogy mindenből kihozták a maximumot. És Csin, nos ő kihozta a maximumot, és ember maradt közbe, nem taposott át senkin, de nem is hagyta magát.
Ebben a regényben Alan Brennert új perspektívából mutatja be Hawaiit, mégpedig egy fiatal koreai lány sorsán keresztül, aki a múlt század elején érkezik Oahu szigetére. Csin mindössze tizenhét éves, amikor „fényképmenyasszony”-ként száll a Hawaiira tartó hajóra egy gondtalan élet reményében. Ám álmai összeomlanak, amikor szembesül azzal, hogy gazdagság és továbbtanulás helyett durva, részeges férj, kemény munka és megaláztatás vár rá. Csin azonban nem törődik bele a sorsába. Megszökik a férjétől, és meg sem áll egészen Honoluluig, ahol új életet kezd, amely bár buktatókkal és nehézségekkel teli, mégis egyedül az övé.
Az 1914-ben kezdődő történet végigkíséri Csin életútját, de nem csak egy tradicionális koreai családból származó nő sorsát ismerhetjük meg. Részletgazdag leírást kapunk a korabeli Honoluluról, megismerkedhetünk mind a keleti, mind a hawaii kultúrával, a nők helyzetével egy régi és egy új világban.
Külcsín és Belbecs:
A könyvért köszönet a Tericum kiadónak :)
Kezdem először a kinézettel. Kifejezetten szép borítót terveztek a magyar kiadáshoz is, olyan hangulatos lett tőle. A kiadó tartja a jó minőségű kiadást, igényes külső és belső. Jó kézbe fogni a könyvet. A külföldi borítókat is megnéztem, nekem azok is teljesen rendben vannak, mindegyik nagyon illik a történethez. Remélem a kiadó az író másik könyvét is kiadja, jó lenne mert érdekesnek tűnik így első ránézésre :)
Külföldi borítók:
Belbecs:
Keveset tudtam a koreai kultúráról amikor elkezdtem olvasni a könyvet, így sok volt a számomra új és érdekes információ. Például, hogy a nőket szinte semmibe veszik, hogy sem iskolába nem járhatnak, sem az utcára nem mehetnek ki, úgy, hogy nem fedik el a testük nagy részét. Tudom, ez az 1900-as évek első fele, de ez akkor is felháborító volt. Persze megtudtuk, Csin-től, hogy azért, Korea is változott és amikor visszatért egy gyors látogatásra, már részben más volt a helyzet.
Érdekesnek találtam, a névadást, hogy néha mennyire lekezelően képes egy szülő (apa) a lány gyermekére nézni, és a "Sajnos" nevet adni neki. Ez is mutatja, körülbelül mennyit ért egy nő ott. Persze Sajnos, később Drágakő lett, majd a lánya révén átvette a "Grace Eun anyja" nevet, mondjuk ez utóbbi szerintem elég körülményes szólítási mód :D
Csin útját követjük végig a történetbe, a mélyponttól, attól, hogy Koreában semmit nem tehet, hogy lekezelik, hogy elhitetik vele, hogy csúnya és nem ér semmit. Az elhatározásáig, hogy elhagyja Koreát és Hawaii-ra megy, fényképmennyasszonyként. Mondjuk megjegyezném, hogy ez a fényképmennyasszony dolog is eléggé átveréses, mert kérdés mikor készült a kép! Érdekes meglepetés amikor az ember egy fess fiatalembert vár és majdnem ötvenéves embert talál ott...hát igen, nem csoda a csalódás.
Nem akarom leírni, mi a vége, min megy keresztül, mert olvassa el, akit érdekel a kultúra (nem csak a koreai), mert érdemes. A figyelmet folyamatosan fenntartja a könyv, és különböző rétegeket is megismerhetünk, beletekinthetünk a mindennapjaikba. Abba, hogy azért Hawaii sem a paradicsom...de még mindig több lehetősége van itt az embernek, ha nő, mint Koreába.
Néha olyan érzésem volt, főleg a végén, hogy túl optimista, és túl "minden sikerül". Ez csak a végén volt, amikor hazament látogatóba, és pont mindenkiről aki érdekelte, megtudott mindent, találkozott mindenkivel aki még élt. Tehát nehéz elképzelni, hogy ennyire klappolhatnak a dolgok, úgyhogy ez erősen olyan érzést keltett bennem, mintha muszáj volna Happy Enddel zárni a könyvet, mert különben, hogy nézne már ki! Persze örültem, hogy jó lett a vége, csak kicsit túlzásnak éreztem ezt a könnyen megtalál bárkit mentalítást. Csin élete borzalmakkal volt tele, de ennek ellenére amikor megkérdezték, hogy mit csinálna máshogy, ha tehetné ezt válaszolta:
"Semmit sem sajnálok."
Mert neki így volt kerek az élete, szenvedett, de nagyon sok boldog időszak is volt benne. Szeretem azokat, akik amikor visszatekintenek az életükre elégedettek, és elmondhatják, hogy semmit nem változtatnának rajta, mert úgy éltek, hogy mindenből kihozták a maximumot. És Csin, nos ő kihozta a maximumot, és ember maradt közbe, nem taposott át senkin, de nem is hagyta magát.
Megjegyzések