Molnár Csaba: A három kristály legendája

Fülszöveg:
Sam Bostonban éli a tízévesek mindennapjait: iskolába jár, barátaival baseballmeccset néz, lefekvés előtt képregényeket fal. Fogalma sincs róla, hogy ruhásszekrénye időnként rejtélyes átjáróként szolgál.
Más korokban és világokban Moróc, a háromkarú, fehér bundás gun hatalmas rákszörnyekre vadászik. Kacor, a szépséges szárnyas szlim lovag pedig egy sárkány megleckéztetésére indul.
Életük mindörökre megváltozik, amikor a köztes világból érkező alakváltók arra kérik őket, induljanak veszélyes küldetésre egymás világaiban. Útjukat számtalan akadály nehezíti. Rákszörnyek, a szlimek és a sárkányok közt kirobbanó háború, a bostoni rendőrség és az FBI. Feladatuk egyszerűnek tűnik: egyetlen nap leforgása alatt kell megtalálniuk a világtengely mentén elmozdult kristályokat, különben a három világ széthullik az univerzumban.
Mi célt szolgálnak a kristályok? Miért kell őrizni őket? Mi az a világtengely? Kicsodák a primorok, ezek a különös alakok? Kik esznek szoszát, kik isznak tulát?


Vélemény és hasonlók:


Először is köszönet a Tarandus Kiadónak, hogy lehetővé tették számomra, hogy olvashassam a könyvet!
A vége előtt úgy húsz oldallal eldöntöttem, hogy hát ez remek, pergős folyamatosan történik benne valami, tehát a gyerekeknek tökéletes. Manapság ugyanis elég fontos dolog, hogy folyamatosan legyenek történések, mert ezt igénylik a fiatalok. Tehát ez erre tökéletes! Történelmi adalék is van benne és fantasy is. Ezoterikus mű! Ami a végén nekem már kicsit zavaró volt. Tetszett az alapkoncepció, miszerint három világ van ezen a szinten, meg a kristály + őrző dolog is jól ki lett találva, és a különböző világok is szerintem nagyon jók, csak!
Csak a vége ez így nekem durva volt, meg túl bonyolított dolog. Hagyni kellett volna egy Happy Enddel lezáródni a történetet és nem kellett volna a reinkarnációs dolgokat is belehozni. Mellékesen hiszek ezekben a dolgokban, de ez itt nagyon hülyén jött ki!
Amit még hiányoltam, hogy nem volt illusztrálva a könyv, nem azt mondom, hogy nagyon sok kép kellett volna bele, de kellett volna pár. Egy kép a szlimekről, egy a gunokról, a mozsokról, sárkányokról meg ilyesmi, mint egy lénykatalógus. Amúgy remekül le vannak írva, hogy hogyan néznek ki, tehát olvasás közben látom magam előtt  őket, de ettől független nem lett volna rossz, ha néha egy-egy fajt, vagy jelenetet kép formában is rögzítenek az olvasóban.

Kedvenc karakter: nem tudom, ez amúgy nehéz kérdés mert Kacort is bírtam, meg a primorokat is, meg úgy általában mindenkit. Jó persze voltak olyan sárkányok akikért nem rajongtam.

Tehát csak a könyv végével nem vagyok kibékülve, de amúgy érdemes elolvasni, mert tényleg jó.

Emily the Strange – Elveszett emlékek

Fülszöveg:
Emily, a különc: 13 éves. Képes toronyházakat átugrani, ha épp úgy tartja kedve. De sokkal valószínűbb, hogy inkább négy fekete macskájával szunyókál; vagy részecskegyorsítót eszkábál össze gézből, lencséből és biztosítótűből; vagy teljes hangerővel dobol/gitározik/szaxofonozik/citerázik; vagy egy fertelmesen drasztikus penetráns freskót fest; vagy rávesz valakit, hogy kimondja: „fertelmesen drasztikus penetráns freskó” 13-szor gyorsabban… és közben gúnyosan hahotázik.


Vélemény és egyéb:

Először is köszönet a Fumax Kiadónak, hogy lehetővé tette, hogy olvashassam a könyvet. :)
Külsőre megjegyezném egy csoda, vonzza a tekintetett és már ezzel is eléri, hogy kíváncsi legyen az ember milyen. Még a Libriben sikerült megnéznem a könyvet, így amikor megérkezett a postával, már úgy nagyjából tudtam, hogy néz ki. Első lapozásra tetszett!
Ifjúsági könyv, túl sok hasonlót amúgy  még nem olvastam. Emily naplójából ismerjük meg csak a történetet, pont ezért csupán az ő nézőpontjából peregnek a dolgok. Kicsit hiányoltam a párhuzamos szálat, hogy tudjam Attikol, és Umläut mégis mit csinál akkor amikor Emily, aki azt sem tudja kicsoda, éppenséggel a városból elutazik, vagy újabb amnéziával vissza, és felfedezi a könyvtárat és az El Daráló titkos részeit. Tehát ez kicsit nekem hiányzott!
A nevektől meg nevetőgörcsöm volt néha, mert Umläut még hagyján, de Bongyor, aki Penge, és a pónik neve (Falatka és Csőrike :D)...és még sorolhatnám a furábbnál furább neveket. Ami még kiakasztott az elején Holló kommunikációja ami a "öööhm, igen" és társaiból állt, tehát azért elég borzalmas, nem csoda, hogy Emily is a falra mászott tőle. De legalább tudott szendvicset csinálni!

A macskák jó fejek és erről nem csak Emily vélekedik így. Megjegyezném, habár a cím elég sokatmondó, tehát Emily the Strange - Elveszett emlékek konkrétan mégsem esett le, hogy amnéziás főhősünket Emilynek hívják, így amikor azt mondták, Molly, akkor tökéletesen elhittem, amíg nem bizonyította be, hogy mennyire nem Molly-s.
No de nem akarom az összes poént lelőni, tessék elolvasni. Mert van benne izgalom, érdekes káromkodások (mindnél elkezdtem röhögni, tipikusan a káromkodjunk, de mégsem esete), van benne gólem, olyan ruha amibe bármit belerakhatsz, mégsem telik meg sosem a zsebe (bele rakta a macskákat is!!), kalamajkapóker, amit bármennyire jól ecseteltek én mégsem értek. Tehát érdemes, ha tizenx éves lennék, feltehetően még ennél is jobban tetszett volna. Úgy tudom (vettem ki a végéből), hogy lesz folytatás. Remélem meg fog jelenni, és olvashatom, mert azért még mindig maradtak kérdőjelek a végén!

Kedvenc szereplő: meglepő, de nekem Emma néni volt ;)
Kedvenc helyszín: Emma néni múzeuma fenn a padláson(?) :) Hogy ott mennyi jó cucc van!
Kedvenc ketyere: A furgon ;) ...na jó a homokvihar generátor is menő lehet, de azt nem tudnám használni semmire sem.Jó persze az amnéziagép is...meg úgy igazán minden. Emily jófej csaj mindenféle furcsákat bütyköl :D
Karakter akit annyira nem kedveltem meg: Jackey, nem szeretem a gondolatolvasókat :P (persze a gonoszokat még annyira sem, de ő olyan semmilyen volt mégsem tudtam megkedvelni)

Philip Wilkinson: Jangce

Ismertető:
Az igényesen illusztrált kötet végigkíséri a folyót csodálatos és izgalmas útján. Bemutatja a Jangce sajátságos állat- és növényvilágát, a milliók megélhetését biztosító folyami halászatot és kereskedelmet. Elmeséli, milyen szerepet játszott a folyó a kínai történelem sorsfordító eseményeiben, például a Három királyság korának csatáiban, a taiping felkelésben, vagy a „hosszú menetelésben”.

Vélemények, és egyebek:
Szeretem az ilyen történelmi okosságokat felsoroltató könyvet, szépen képekkel telerakva. Komolyan kedvet csinált ahhoz, hogy elmenjek a folyóra és lehajózzak rajta! Persze ez anyagi megfontolásból nem a közeljövőben fog bekövetkezni, de álmodni lehet róla!
A könyv borítója is megfogott, szeretem az ilyen nagy hegy, folyó, hajó dolgokat. Belül is sok-sok kép volt, nekem a régi régészeti leletesek tetszettek a legjobban, vagy azok amiken megmutatta, hogy milyen is naplementekor a Jangce. Ami be kell ismerni nem egy kicsike folyócska. A könyvből derült fény egy csomó mitológia dologra, milyen sziklát miért így neveztek el és miért van most a könyvben még szereplő csoda, mára már a víz alatt. Megértettem azokat is akik azt mondták, hogy nem kell a gát, mert rengeteg a negatív dolga, példának okáért falukat telepítettek át, majdnem két millió embernek kellett költöznie! És megértem azokat is akik azt mondták, hogy jó a gát, hiszen rengeteg energiát termel, és így a folyamatos árvizek is kiküszöbölhetőek. Én remélem, hogy igazuk lesz, és nem lesz ennek meg a hátránya, mert már itt is (a könyv kiadásakor még a gát nem épült fel), felvetik a lehetőséget az eliszaposodás miatti túlterhelődés,és túltöltődés miatti gátszakadásra! Nos...ellehet gondolni, hogy mi történik, ha egy akkora gát átszakad...reméljük sosem tudjuk meg.
Tehát remélem egyszer eljutok a Jangcéhoz, és ha nem is az egészen, de hajózhatom majd! Ha megnyerem a lottót talán ;) :D

Tonya Hurley: Szellemlány – Hazatérés

Fülszöveg:

A nagysikerű Szellemlány folytatása, amit annyira vársz, hogy majd' meghalsz…
Charlotte Usher, a Szellemlány akkor ébred rá, hogy a halál utáni élet nem egészen olyan, amilyennek várta, amikor a mennyország helyett a lelkiismeret hangjaként egy telefonos segélyszolgálatnál kell ügyeletet ellátnia. Ám hirtelen nagy szükség lesz a segítségére, amikor a Hawthorne Gimnázium kedvelt-gyűlölt szurkolólánya, Petula, és goth húga, Scarlet, fél lábbal a túlvilágon találják magukat. Charlotte segítsége akár az életükbe – vagy a halálukba – is kerülhet…

Vélemény és egyéb nyalánkságok:

Utazókönyvként került hozzám, ahogy az első rész is úgyhogy ez amolyan vándorkönyv. Az első rész is tetszett, olyan kis tinglitangli, nem túl bonyolult történettel. A kinézet na az nagyon bejövős, imádtam fogdosni, tipikusan az a könyv ami jól néz ki a polcodon, vagy ha könyvtárba meglátod érzed, hogy ezt jó lenne levenni a polcról és elolvasni.
A szereplők majdnem teljesen ugyanazok mint az előző részben, továbblépett osztály, akik a következő szinten...diszpécserszolgálatban lelki segélyt tartanak. Hát nem valami izgi szegényeknek, pláne nem Charlotte-nak akit még csak nem is hívnak! Fordulatos, és gyorsan pergős történet, lehet sejteni ki nem illik oda, és amúgy már elejétől fogva tudható a végkifejlet. Petula (akkor is gáz ez a név!), akinek mindenki meglepődött, hogy van lelke, a végére egészen emberi lett, és így már annyira nem is tudtam utálni! Pedig ő nagyon a bögyömbe volt az előző kötetben. Most ezt Maddy vette át, de hát ő erre hajtott. Scarlet meg hozta a formáját ahogy a holttanosok is, és persze Happy End...féleség a vége.
Mikor jön a harmadik rész? Ez érdekelne engem a legjobban. Mert már az elsőnél megjegyeztem, hogy nem tudom hogy lehetne folytatni, hiszen olyan kerek egész. És most megint azt mondom, hogy persze folytatva lett, újabb halálon túli fejezet Charlotte életében(halálában na), de hova menne innen? Mi lenne a vége utáni vég? Tehát kérem szépen a harmadikat, fordítani!

Jodi Picoult: Gyere haza

Fülszöveg:
Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak egy dolog igazán fontos: az hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre anya lehessen. Amikor újra bekövetkezik a tragédia, férje helyett újonnan megismert barátnője, Vanessa lesz az, aki kiáll mellette, kapcsolatuk pedig őszinte szerelemmé alakul. Szembe kell nézniük azonban a kirekesztettséggel és azzal, hogy milyen mérhetetlen akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy a társadalom családként tekintsen rájuk. A szerző hetedik magyarul megjelenő regényében ismét szívhez szólóan ábrázolja e különös szerelem rezdüléseit és a legőrjítőbb fájdalmat, amit egy anya átélhet: ha le kell mondania gyermekéről.

Vélemények, erről-arról:

Amikor a könyvtár megvette rögtön lecsaptam rá, hogy én ezt olvasni akarom, a Nővérem húga óta szeretem az írónő könyvet, de csak úgy mint pl. Murakamit. Évente, másfélévente eszembe jut, hogy na olvasni kellene tőle, de az sem baj ha nem én leszek az első. Itt most könyvtárilag én voltam, eleve rövid időre hoztam el, mondván, ha jó úgyis gyorsan olvasok, ha rossz úgyse fejezem be. Munkatársam kérdezte is, hogy na milyen? 34. oldalon ezt én még nem tudtam eldönteni, a 240.-en sem, és most hogy az egészet elolvastam, nem tudom megmondani, igazán tetszett-e vagy sem.

A téma: A téma érdekel, melegek házassága, gyermekvállalás stb. Tehát a téma tökéletes volt, a szereplőkkel viszont voltak gondjaim. Nem azért mert lehetetlen volna bármelyiket elképzelni, azonosulni vele, hanem azért mert idegesítettek.
Max, idegesített azzal, hogy olyan tutyimutyi, olyan "jaj, hát de én ezt nem így gondoltam", a felénél nálam már olyan hatása volt szegénynek, hogy persze, nem úgy gondolta, mert gondolkodni sem igazán tud. Irigy, és amúgy számító, és persze a bátyja nője kéne...de persze ő nem akart pert, de ő azért....hát igen, tehát ő azért nem lett nekem szimpatikus.
Max ügyvédje: A férfi akit felképelnék és bedobnám egy dühöngő csorda közé. Vagy egy meleg bárba, feltehetően számára ugyanaz volna. Idegesített ez a mindenben rossz az ember mert meleg, mert nem olyan mint ő, mert a világ csak fekete meg fehér és véletlen sem szivárvány. Én sosem értem azokat akik félnek a melegektől, mert mégis miért? Olyanok mint minden más ember, rád néznek vagy hozzád érnek, nem lesz semmi bajod.
A tiszteletes: Megfogadtam, hogy nem ócsárolom, de muszáj! Mert egyszerűen annyira hitt buzgó. Tudom ez általában a papoknál, lelkészeknél nem is olyan meglepő. De ő az a szint amikor már valójában normális ember menekül. Persze kénye kedve szerint idéz a Bibliából, általában ugyanazt a szakaszt. Imádtam, amikor az ügyvédnő ugyanonnan kicsit későbbről idézett, és na azt akkor miért nem tartjuk be, ha már a melegekre tett megjegyzéssel dobálózunk (a könyvbe minimum háromszor!)
Liddy: Őt meg csak nem értettem meg, lehetett már az elején is érezni ki felé vonzódik, akkor mégis miért kellett húzni azt annyira? Mert lehetett tudni, mert a férjével semmi közös nem volt az egyházon kívül az is látszott. De ő persze rendes Keresztény és nem válik el (ja persze). Tehát én el tudom képzelni, hogy vannak ilyen nem tudom milyen jelzővel illetett emberek, de elég idegesítőek lehetnek, Zoé nem véletlenül mászott tőle a falra!

Zoé és Vanessa: Velük nem volt igazán bajom, mert hihető volt a dolog, mert annyira látszott rajtuk, hogy boldogok, a kívánságuk sem volt nagy, gyereket akarnak.

Lucy: az hamar tiszta lett kinek a lánya, csak azt nem értem, hogy most végülis mi van vele? Mert a végén ott a tanúskodás lesz v. nem lesznél elgondolkodtam, hogy a tiszteletes ennyire előrelátó lett volna, hogy a játékban most akkor a lány is benne volt vagy csak emlegették, mintha benne lett volna?

Tárgyalás: Jó volt olvasni, de tekintve a végkimenetelt, elég  felesleges volt. De feltehetően az írónő szereti a tárgyalásokat leírni. A végkimenetelt amúgy lehetett gondolni, feltehetően ha máshogy döntöttek volna akkor az sok embernél kiverte volna a biztosítékot, ez egy gyors lezárása volt a könyvnek. Amúgy gondoltam is rá, hogy megunta? Megunta az írást ezért zutty odacsapott egy ilyen befejezést, mondván, hogy na ez jó lesz.

Minden esetre nem tudom tetszett-e vagy sem. Elolvastam, érdemes elolvasni akit érdekel a téma, de akkora katarzist ne várjon mint a Nővérem húgánál. Mert ott tényleg meglepő fordulat volt, és sírtam is. Itt nem igazán sikerült ezt átadni.